Az albérletpiacon is új időszámítás indult

Az albérletben élőknek, pontosabban a bérlőknek és a tulajdonosoknak is érdemes figyelniük a márciusi lakásbiztosítási kampányra. Lehetőségük van arra, hogy új, az igényeiknek, a lakás és az ingóságok értékének jobban megfelelő biztosítást kössenek - közölte a Netrisk. A kizárólag ingóságokra kötött lakásbiztosítás átlagdíja 9800 forint, míg a kizárólag ingatlanra kötött verzió átlagdíja több mint 36 ezer forint volt. A Netrisk adatai szerint már a kampány első napján jelentős volt az érdeklődés a lakásbiztosítások iránt, az ügyfelek 70 százaléka új biztostóval lépett kapcsolatba.

Az albérletpiacon is új időszámítás indult

A lakásukat kiadó tulajdonosok és a bérlők számára is fontos időszakot jelent a márciusban elstartolt lakásbiztosítási kampány, amelynek keretében márciusban bárki lecserélheti a lakásbiztosítását - derül ki a Netrisk összeállításából.

Itt lesz a lehetőség

„Korábban csak az évfordulókor lehetett kötöttségek nélkül új lakásbiztosítást kötni, az idei évtől azonban erre márciusban is lesz lehetőség. Ez minden lakástulajdonos számára jó lehetőséget nyújt arra, hogy megnézze a meglévő biztosítását, amelyek között lehetnek elavultak. A márciusi lakásbiztosítási kampányról szóló szabályozásba idén januárba került bele az a rész, amely szerint az ingóságokra köthető biztosításokat is le lehet cserélni a szóban forgó időszakban” - mondta Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója.

Ez azért fontos a szakember szerint, mert lehetnek olyan esetek, amikor a bérelt lakásra, mint ingatlanra a tulajdonos kötött biztosítást, de az ingóságokra nem feltétlenül. Márpedig utóbbiak jelentős összeget képviselhetnek, még akkor is, ha bútorozottan vett ki lakást az illető. Ilyen értékek lehetnek például az okostelefonok, laptopok, televíziók vagy egyéb nagyobb értékű háztartási gépek. 

Melyik, mennyibe kerül?

A Netrisk adatai szerint a lakásbiztosítások átlagdíja idén januárban 35 ezer forint volt. A kizárólag ingatlanokra kötött szerződéseknél több mint 36 ezer forint volt az átlag. A csakis ingóságokra szóló lakásbiztosítások esetében pedig 9800 forintról volt szó. A kizárólag ingóságokra kötött biztosítások egyébként a Netrisknél kötött szerződések 7 százalékát képviselték 2023 júliusa és 2024 januárja között.

Besnyő Márton szerint mindkét félnek, azaz a bérlőnek és a tulajdonosnak is érdemes egyeztetnie a lakásbiztosításról, egyben megnézniük a márciusi kampányba megjelenő kínálatot, jó eséllyel sok biztosítónál lesz új konstrukció. A Netrisk szerint kiemelten fontos az ár mellett azt is megnézni, hogy milyen fedezeteket tartalmaz az adott konstrukció.

Érdemes a feleknek egyeztetniük arról, hogy a lakásbiztosítás pontosan mire szól, valamint arról, hogy a díjat milyen arányban fizetik. Tanácsos beleírni a bérleti szerződésre, hogy pontosan mire szól a lakásbiztosítás, konkrétan milyen értékhatárok szerepelnek benne az ingatlanra és az ingóságokra vonatkozóan. Ha a bérlő szeretne egyéb kiegészítő szolgáltatásokat igényelni, például kisállatbiztosítást, azt szintén javasolt feltüntetni a szerződésben. Így egy esetleges kár esetén viszonylag tiszta feltételek lesznek és várhatóan nem lesz vita a bérlők és a tulajdonosok között. 

Kedvezőbbek lehetnek a díjak

A márciusi lehetőséget mindenkinek érdemes kihasználnia. A Netrisk várakozásai szerint 500 ezren is válthatnak majd, a kampány első napjának adatai szerint 70 százalékuk pedig új biztostóval lép kapcsolatba. A lakásbiztosítási díjakra is kedvező hatással lehet a márciusi váltási lehetőség. A mostani kilátások szerint lényegesen olcsóbban lehet majd lakásbiztosítást kötni, a Netrisk adatai szerint az MNB-átlagdíjakhoz képest (2023. Q3) már most átlagosan 25 ezer forint megtakarítást értek el a váltó ügyfelek, a kampány első napján kevesebb mint 33 ezer forint volt az éves átlagos díj. 

A készpénzes vevő most már nem elég erős az ingatlan piacon? Győzhet az Otthon Start?

Az Otthon Start hitel alapjaiban forgatja fel az ingatlanpiacot: a kamattámogatott hitelre vásárlókra várnak az eladók, hiszen magasabb árakat érhetnek el általuk. A szakértő szerint ugyanakkor ez a konstrukció gyengíti a vásárlók pozícióját, és a korábban előnyben lévő készpénzes befektetők is kénytelenek alkalmazkodni a megváltozott piaci viszonyokhoz.
2025. 08. 23. 08:00
Megosztás:

Félévi vagyonmustra: Jól hangzik a 11 százalékos vagyonbővülés, de a Blochamps szerint ez csupán a szűk elit boldogsága

A Blochamps Capital szerint a felületes szemlélőnek megtévesztő a jegybank friss jelentése: a 11 százalék feletti éves vagyonnövekedés valójában a felső 1 százalék vagyonosodását tükrözi. Karagich István ügyvezető arra is rámutatott: a statisztikákban szereplő céges érdekeltségek bizonytalan értékelése miatt a lakosság pénzügyi helyzete sokkal kedvezőbbnek látszik, mint amilyen. A klasszikus, likvid megtakarítások növekedése jóval szűkebb rétegre korlátozódik.
2025. 08. 23. 07:00
Megosztás:

Otthon Start hitel: ezért lehet életveszélyes már most lefoglalózni bizonyos ingatlanokat

Az Otthon Start esetében fontos kérdés, hogy egy ingatlan lakás vagy ház. Igen ám, de ezt nem is olyan könnyű sokszor eldönteni. Ezért a BiztosDöntés.hu szakértői szerint semmiképpen nem szabad lefoglalózni egy ingatlant addig, amíg ebben bizonytalanság van. Ugyanis, ha végül mégsem sikerül a hiteligénylés, a kifizetett foglaló összegét a vevő akár el is veszítheti.
2025. 08. 23. 06:00
Megosztás:

A Waberers és az MVM hosszú távú együttműködésről állapodott meg

A Waberer’s Logisztikai Szegmense és az MVM Csoport három évre szóló új, stratégiai együttműködésről állapodott meg, amelynek alapján egységes, hatékony logisztikai és szállítási rendszert alakítanak ki az energetikai szektorban; a megállapodás hozzájárul az MVM ellátásbiztonságának és működési hatékonyságának növeléséhez - tájékoztatta a Waberer’s Csoport pénteken az MTI-t.
2025. 08. 23. 05:00
Megosztás:

Az EU több mint 4 milliárd eurót folyósított Ukrajnának

Az Európai Unió 4,05 milliárd eurót utalt át pénteken Ukrajnának.
2025. 08. 23. 04:00
Megosztás:

Nem csökkent a mikroműanyagok koncentrációja a Tiszában

A Tokaj alatt, Tiszaladánynál gyűjtött mintában több, mint 150 darab, 5 milliméternél kisebb, döntően a csomagolóanyagokból származó mikroműanyag-részecskét találtak 1000 liter vízmintában az Eurofins Environment Testing Hungary Kft. szakemberei. A független laboratórium a PET Kupát támogató friss vizsgálata azt mutatja: a korábbi mérésekhez képest nőtt a mikroplasztikok koncentrációja. 2025-ben egy nemzetközi projekt keretében a Tisza több pontján is történik ehhez hasonló vizsgálat...
2025. 08. 23. 03:00
Megosztás:

Házkutatást tartott az FBI John Bolton korábbi nemzetbiztonsági főtanácsadónál

Szövetségi nyomozók tartottak házkutatást John Bolton volt elnöki nemzetbiztonsági főtanácsadó Washingtonhoz közeli otthonában pénteken.
2025. 08. 23. 02:00
Megosztás:

Jó hír a gyerekeseknek! Nő a GYED és CSED összege is, mutatjuk mennyivel!

Nő a CSED, GYED nettó összege, jön az e-tb kiskönyv, az egyszerűsített foglalkoztatás közterhei emelkednek.
2025. 08. 23. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a törvényt! Az özvegyi nyugdíj változása sokakat érint

Az özvegyi nyugdíjra való jogosultság szabályai 2025. március 14-étől módosultak. Vonatkozó jogszabályok: az 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról és a 168/1997. (X.6.) Korm. rendelet. Nézzük meg mit jelent ez pontosan, érthetően.
2025. 08. 23. 01:00
Megosztás:

40%-ot ralizott a kriptósok új kedvenc békás érméje egy fontos hír után

A Wall Street Pepe (WEPE) ára egy nap alatt 40%-ot emelkedett, miután a projekt hivatalosan is bejelentette a token elindítását a Solana blokkláncán. A bejelentés óta a projekt több, mint 1 milliárd tokent égetett el az Ethereum blokkláncán a kétláncos mechanizmusra való átállás részeként.
2025. 08. 23. 00:01
Megosztás:

XRP árfolyam-előrejelzés: Az XRP háromszorozhat 2026-ig, de a Layer Brett akár 100 dollárt 10 000 dollárrá alakíthat

Ha a következő nagy áttörést keresed, az aktuális XRP árfolyam-előrejelzés felkeltheti a figyelmedet. Egyes elemzők szerint az árfolyam akár megháromszorozódhat 2026-ra.
2025. 08. 22. 23:00
Megosztás:

Több mint egyéves csúcsra gyorsult az infláció Ausztriában

Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előzetesen becsült 3,5 százalék helyett 3,6 százalék, tavaly március óta a leggyorsabb volt júliusban, miután júniusban 3,3 százalékos emelkedést jegyeztek fel - derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich - STAT) végleges adataiból.
2025. 08. 22. 22:00
Megosztás:

A Cardano két alternatívája, amelyek 2025-ben akár 250 dollárt 250 000 dollárrá alakíthatnak

A Cardano régóta része a kriptovilágnak, és hírnevét a „lassan, de biztosan” megközelítéssel építette fel.
2025. 08. 22. 21:00
Megosztás:

A Gazdasági Versenyhivatal azt állapította meg, hogy árréscsökkentés eredményes, mert csökkentette az érintett termékek árait

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ismételten visszautasítja, hogy az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közvetlenül, illetve a médián keresztül politikai nyomásgyakorlásra próbálja felhasználni a versenyhatóság gyorsított ágazati vizsgálatairól szóló, még nem lezárt jelentéstervezeteit.
2025. 08. 22. 20:00
Megosztás:

5 legjobb kriptovaluta, amelyet érdemes megvásárolni augusztusban a 20–50-szeres hozam reményében 2026 előtt: Chainlink, Pi Coin, HBAR, Polkadot és Layer Brett

A kriptopiac augusztusi fókuszában azok az új hullámos érmék állnak, amelyek magas növekedési potenciállal rendelkeznek – és ezek közül is kiemelkedik a Layer Brett.
2025. 08. 22. 19:00
Megosztás:

Gyengébb lett a második negyedéves német GDP

Gyengébben alakult a második negyedévi német GDP-növekedés az előzetes jelentéshez képest - közölte a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken.
2025. 08. 22. 18:00
Megosztás:

Az arany és ezüstbánya cégek második negyedéves eredménye jelentősen felülmúlta a várakozásokat

Az arany és ezüstbánya részvények jelentős meglepetést okoztak a második negyedévben, a magas arany- és ezüstárak segítettek. Az arany második negyedéves 3.289 dolláros unciánkénti átlagára meghaladta az első negyedéves 2.861 dollárt.
2025. 08. 22. 17:00
Megosztás:

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

Tovább emelkednek az ingatlanárak a budapesti agglomerációban – közölte a GDN Ingatlanhálózat. A legfrissebb adatok szerint a dél-keleti szektorban egy 90 négyzetméteres ház ára egy hónap alatt 63-ról 70 millió forintra nőtt. Tóth Péter régióigazgató szerint a támogatott hitelek fokozzák a keresletet, ami a fővárostól távolabbi településekre tereli a vevőket. Gombár János, az újpesti iroda vezetője úgy véli, a telekárak különbségei miatt sokan akár Nógrád vármegyéig is elköltöznek. A szakértők szerint a jelenlegi piaci helyzetben érdemes minél előbb vásárolni, különösen szakértői segítséggel.
2025. 08. 22. 16:00
Megosztás:

Bűncselekmény a kriptózás? Váratlan jogszabályi változások a magyar kriptovaluta piacon

Június utolsó hetében előzmények nélkül, derült égből villámcsapásként sújtott le az újabb salátatörvény keretében érkező módosítási csomag a hazai kriptoeszköz-szolgáltatókra és felhasználókra. Hiába tűnt úgy, hogy a hosszú éveken át tárgyalt MiCA rendelet egységes szabályozást hoz az Unió minden tagállamába, Magyarországon most újabb kérdések gördültek a kriptopiaci működés elé. Az Oppenheim Ügyvédi Iroda összefoglalójából kiderülnek a részletek.
2025. 08. 22. 15:00
Megosztás:

Emelkedtek a fejlett piaci kötvényhozamok

A beszerzési menedzser-indexek – elsősorban a feldolgozóipari alindex váratlan javulása miatt – az euróövezetben és az USA-ban is erősebbek lettek a vártnál.
2025. 08. 22. 14:00
Megosztás: