Az árfigyelő indulása óta átlagosan 6,5 százalékkal csökkent a megfigyelt élelmiszerek átlagára

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium és a Gazdasági Versenyhivatal szakmai együttműködésének eredményeként létrejött árfigyelő rendszer már több mint három hónapja támogatja az infláció letörését.

Az árfigyelő indulása óta átlagosan 6,5 százalékkal csökkent a megfigyelt élelmiszerek átlagára

Az online árfigyelő az árak összehasonlíthatóságával segíti a családok tudatosabb vásárlási döntéseit, mindeközben ösztönzi a piaci versenyt a hazai kiskereskedelmi szektorban - idézte fel péneki közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium(GFM).

Az árfigyelő rendszer augusztus végén egy többfunkciós, szabadon összeállítható és megosztható bevásárlólistával bővült, míg szeptember végétől már arra is lehetőség van, hogy a fogyasztók akár a vizuális térképes boltszűrő funkció használatával válasszák ki kedvenc üzleteiket és az ott megvásárolható termékek alapján állítsák össze bevásárlólistájukat - közölték.

A legújabb funkciók még nagyobb segítséget nyújtanak a fogyasztóknak a vásárlási döntéseik meghozatalában, miközben fokozza a versenyt a kereskedelmi láncok között, hozzájárulva az infláció további csökkenéséhez.

Az árfigyelő hatékonyságát mutatja a GFM szerint, hogy az indulás óta a hatvenkét termékkategóriából ötvenhárom termékkategóriában, átlagosan 6,5 százalékkal csökkentek az átlagárak. A megfigyelt élelmiszerek árainak július elejéhez képest mért mérséklődése több mint 0,4 százalékpontos inflációcsökkentő, illetve mintegy 1,5 százalékpontos élelmiszerinflációt csökkentő hatással járhatott a KSH inflációs fogyasztói kosarának súlyait figyelembe véve. A tojás közel huszonhárom százalékkal lett olcsóbb, a lisztek és a spagetti ára is húsz százalék körüli mértékben csökkent. A kenyerek és a tejtermékek átlagosan nyolc százalékkal lettek olcsóbbak az árverseny hatására. A húsok közül leginkább a pulykamellfilé ára mérséklődött, közel tizenhét százalékkal, és a csirkecomb is hat százalékkal olcsóbb, mint július elején volt. A zöldségek átlagosan tizennégy százalékkal, a gyümölcsök pedig közel hét százalékkal kevesebbe kerülnek, de egyes zöldségek ára több mint húsz százalékkal csökkent - sorolta a GFM.

Az elmúlt két hétben az átlagárak harminchárom termékkategóriában tovább mérséklődtek. Két hét leforgása alatt a legnagyobb mértékben a sárgarépa és a vöröshagyma ára csökkent, tizenöt százalék körüli mértékben. A húsok közül két hét alatt a csirkemellfilé ára közel négy százalékkal mérséklődött. Emellett több élelmiszer, köztük egyes zöldségek (fejes káposzta, karfiol), a citrom, a tehéntúró és a trappista sajt is legalább négy százalékkal olcsóbb lett.

Az árak csökkenését a kormányzat által június elsejétől elindított, illetve augusztus elsejével kibővített kötelező akciózás is támogatta - írták.

Az online platform népszerűségét bizonyítja, hogy az elindulása óta közel 1,3 millió látogatója volt. A szabadszavas keresések száma megközelíti a hétszázhatvanezret, amelyek során az elmúlt két hét során legtöbbször a csirkemell, tej, cukor, tojás és burgonya szavakra kerestek az árfigyelőt felkeresők.

Az élelmiszerárak alakulása és a friss inflációs adatok is megerősítik a kormány határozott elképzelését, miszerint az infláció már az év vége előtt egy számjegyűre csökkenhet a kormány intézkedéseinek köszönhetően - áll a közleményben.

Döntött az Unió! Mindenki fizetését nyilvánosságra kell hozni, amit sokan nem akarnának...

Az idő szorít: hamarosan alkalmazni kell az Európai Unió bérátláthatósági irányelvét, miközben jelenleg a vállalatok 75%-a és a munkavállalók 51%-a sem támogatná, hogy a keresetek mindenki számára hozzáférhetővé váljanak.
2026. 02. 28. 01:00
Megosztás:

Zöld jelzést kapott a Richter tocilizumab bioszimiláris készítménye az EMA-tól

Pozitív szakvéleményt adott ki a Tuyory európai forgalomba hozatali engedélyének megadására az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) emberi felhasználásra szánt gyógyszerkészítmények bizottsága (CHMP), a készítményt a Richter és a Mochida Pharmaceutical Co. Ltd. közösen fejlesztette ki a RoActemr tocilizumab bioszimiláris változataként - közölte a Richter pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 02. 27. 23:00
Megosztás:

Áttört egy lélektani határt a kisgyermekes nők munkavállalási kedve

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján 2025-ben is stabilan magas szinten maradt a 25–49 éves korú nők foglalkoztatási rátája. A 85% körüli mutató jelzi, hogy a rugalmas foglalkoztatási formák terjedésével egyre több kisgyermekes anyukát sikerül sikeresen integrálni a munkaerőpiacra.
2026. 02. 27. 22:00
Megosztás:

Kriptotélben a Bitcoin: HODL, újrasúlyozás és adóoptimalizálás a túléléshez

A kriptopiaci tél nem az első – és valószínűleg nem is az utolsó – komoly próbatétel a befektetők számára. Amikor az árfolyamok tartósan esnek, a likviditás szűkül, a tőkeáttételes (leveraged) pozíciók leépülnek és a hangulat védekezővé válik, a piac valójában nemcsak az árakat, hanem a befektetői meggyőződést is teszteli. Ilyenkor a legellenállóbb szereplők nem pánikszerűen reagálnak, hanem újraértékelik és megerősítik az eredeti befektetési tézisüket – különösen a Bitcoin esetében.
2026. 02. 27. 21:30
Megosztás:

Gyengült pénteken a forint

Gyengült pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest, de a hetet és február hónapot erősödéssel fejezte be.
2026. 02. 27. 21:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: Jönnek az ultramodern kínai motorvonatok

Elindult a teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon, így Magyarország megkerülhetetlen lett a Dél- és Nyugat-Európa közötti áruszállításban és közlekedésben - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban.
2026. 02. 27. 20:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus Nyrt. ismét BÉT Legek díjat nyert

A Shopper Park Plus Nyrt. (SPP) újabb rangos tőzsdei díjat nyert, immár harmadik egymást követő évben részesülve szakmai elismerésben különböző kategóriákban. A BÉT Legek Az év legnagyobb nyilvános új részvénykibocsátása díj visszaigazolja a Társaság következetes növekedési stratégiáját, transzparens működését és befektetőközpontú szemléletét.
2026. 02. 27. 19:30
Megosztás:

Franciaországban egy kibertámadás során 15 millió páciens adatait lophatták el

Egy 1500 francia orvost célzó kibertámadás 2025 végén betegadatok kiszivárgásához vezetett - jelentette be pénteken a megtámadott szoftvert gyártó cég, az egészségügyi minisztérium pedig 15 millióra becsülte az érintett páciensek számát.
2026. 02. 27. 18:30
Megosztás:

Folytatódik a lakossági lomtalanítás a fővárosban

Budapesten az V. és a XIII. kerületben folytatódik a februárban megkezdett lakossági lomtalanítás - tudatta a MOHU Budapest kommunikációjával foglalkozó ügynökség pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 27. 18:00
Megosztás:

Elfogyott a Bitcoin gamma-hatás – de a likviditás még mindig gátat szab az emelkedésnek

A Bitcoin árfolyama látszólag mozdulatlan, de a derivatív piac mélyén komoly átrendeződés zajlik. Miközben a BTC 66 000 dollár körül oldalaz, több milliárd dollárnyi gamma-kitettség (gamma exposure) futott ki az opciós piacon. A mechanikus árfolyam-erősítő hatás eltűnőben van – a kérdés most az, hogy visszatér-e a likviditás, vagy továbbra is törékeny marad a piac.
2026. 02. 27. 17:30
Megosztás:

4iG megállapodás a Mubadalával

A 4iG Csoport és a Mubadala Investment Company PJSC (Mubadala), a világ egyik vezető szuverén befektetési társasága megállapodást írtak alá, amelynek keretében a Mubadala 50 millió USD összegű befektetést valósít meg a magyar vállalatcsoportban, a lejáratkor kötelezően 4iG részvénnyé alakuló kölcsönszerződés keretében.
2026. 02. 27. 16:30
Megosztás:

Az amerikai közlekedési hivatal Hedera-alapú útdíjrendszert szabadalmaztatott

Egy amerikai kormányzati tisztviselő országos közúti díjszedési rendszert szabadalmaztatott a Hedera technológiájára építve – a lépés új lendületet adott a HBAR ökoszisztémának és a hosszú távú intézményi adoptáció narratívájának. A fejlemény nem pusztán spekulatív kriptós hír, hanem egy kézzelfogható, állami szintű kezdeményezés, amely a decentralizált főkönyvi technológiák (DLT – Distributed Ledger Technology) infrastruktúra-szerepét vetíti előre.
2026. 02. 27. 16:00
Megosztás:

Nőtt a Richter bevétele, csökkent a profit tavaly

A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele tavaly 928,96 milliárd forint lett, 8,3 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
2026. 02. 27. 15:30
Megosztás:

Javul a lakásbiztosítások ár-érték aránya, amit a márciusi kampány tovább erősíthe

Tavaly alig nőttek a lakásbiztosítások éves díjai, a lakásbiztosítási kampánynak, és a biztosítók által vállalt önkéntes díjkorlátozásnak is köszönhetően. Az átlagos biztosított négyzetméterár ezt jóval meghaladó mértékben nőtt, így csökkenhetett az alulbiztosítottság, a rövidesen induló új márciusi lakásbiztosítási kampány még tovább javíthatja a biztosítások ár-érték arányát - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 27. 15:00
Megosztás:

Tízmilliárd forintból új gyár épül Mezőberényben

Tízmilliárd forintból új paradicsomfeldolgozó üzem épül a Békés vármegyei Mezőberényben, amelyhez az állam ötmilliárd forint támogatást biztosít - jelentette be Dankó Béla (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője közösségi oldalán.
2026. 02. 27. 14:30
Megosztás:

20 százalékkal nőtt az AutoWallis Csoport árbevétele 2025-ben, egyre nagyobb a nemzetközi piacok aránya

Tovább erősítette nemzetközi jelenlétét az AutoWallis Csoport, és részben ennek köszönhetően 20 százalékkal 477 milliárd forintra bővült az árbevétele 2025-ben, ami a partnerekkel közösen irányított vállalatok tevékenységével együtt összesen 587 milliárd forint piaci súlyt jelent. A növekedést elsősorban a kiskereskedelem hajtotta, de a nagykereskedelemi szegmens által képviselt márkák is fokozni tudták az értékesítési tempót tavaly. A Csoport nyereségességét több egyedi tényező befolyásolta, többek között a növekedési stratégiához illeszkedő új márkák bevezetéséhez, új kereskedelmi pontok nyitásához és akvizíciókhoz kapcsolódó egyszeri költségek.
2026. 02. 27. 14:00
Megosztás:

Tavaly átlagosan három és fél naponta sikerült megállapodást kötni újabb beruházásokról

Tavaly átlagosan három és fél naponta sikerült megállapodni Magyarországra érkező újabb beruházásokról, a legtöbb beruházás immár zsinórban harmadjára Kínából érkezett, de rekordszámú beruházás jött az Egyesült Államokból is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
2026. 02. 27. 13:30
Megosztás:

Ötmilliárd forint feletti nyereményt ígér az Ötöslottó

Az elmúlt majdnem 70 év negyedik legnagyobb nyereménye várja a hétvégén az Ötöslottó játékosait. Ebből az összegből szinte bármilyen álmot megvalósíthatna a nyertes.
2026. 02. 27. 13:00
Megosztás:

Erős növekedéssel zárta 2025-öt az SAP Hungary

Eredményes évet zárt 2025-ben az SAP Hungary: a vállalat magyarországi csapata a negyedik negyedéves célokat 119%-on, az éves célokat pedig 112%-on teljesítette, miközben a 2024-es éves árbevételét 26,3%-kal haladta meg. A teljesítmény hátterében a hazai vállalatok felhőalapú modernizációs igénye, az adatalapú működés felértékelődése és a mesterséges intelligencia üzleti folyamatokba történő beépítésének gyorsuló üteme áll.
2026. 02. 27. 12:30
Megosztás:

Hogyan segítik az okoseszközök a tanulást?

Az érettségi és a felvételi időszaka sok diák számára az egyik legintenzívebb, legfeszítettebb életszakasz. A felettük tornyosuló tananyag és a szoros határidők érthető módon komoly stresszhelyzeteket teremthetnek. Ilyenkor az okoseszközök – okostelefonok, laptopok, tabletek és okosórák – valódi szövetségeseink lehetnek. De csak akkor, ha mi irányítjuk őket, és nem ők kezdik el uralni a mi életünket.
2026. 02. 27. 12:00
Megosztás: