Az első negyedévben 131 milliárd forint adózott eredményt jelentett a hitelintézeti szektor

2026 első negyedévében az előzetes adatok alapján 131 milliárd forint adózott eredményt jelentett a hitelintézeti szektor, amely a tavalyi év azonos időszakának 179 milliárd forintos nyereségéhez képest 27 százalékos romlás - közölte MBH Bank elemzési centruma havi ágazati kitekintőjében kedden az MTI-vel.

Az első negyedévben 131 milliárd forint adózott eredményt jelentett a hitelintézeti szektor

Kiemelték, hogy 2026-ban a szektornak több extraprofitadót kell befizetnie, aminek csak kisebb hányadától mentesülhetnek állampapírvásárlással, emellett a működési költségek jóval infláció fölötti ütemben emelkedtek.

Hozzátették, a romlást részlegesen ellentételezte a kamateredmény, valamint a díj- és jutalékeredmény enyhébb javulása, az osztalékbevételek jelentős növekedése, továbbá a kockázati költségek eredményhatásának javulása a nettó értékvesztés-visszaírás és céltartalék-feloldás következtében.

A közlemény szerint a hitelintézeti szektor 2026 márciusában 400 milliárd forint adózás utáni eredményt jelentett, ami közel 100 milliárd forinttal múlta felül a 2025 márciusi eredményt.

Ennek következtében a január-március időszaki kumulált eredmény 131 milliárd forint erejéig pozitív tartományba került. Az első negyedévre vonatkozó sajáttőke-arányos nyereség 6,1 százalék, ami a tavaly első negyedévi értékhez képest 2,6 százalékpontos csökkenés.

A kamateredmény 30 milliárd forinttal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, annak elenére, hogy a kamatráfordítások növekedésének üteme (12,3 százalék) meghaladta a kamatbevételek gyarapodásának (9, százalék) ütemét. A kamatjellegű bevételek között a hiteleken és az értékpapírokon realizált kamatokban volt a legjelentősebb az emelkedés üteme, míg a ráfordítások esetében a felvett hitelek után fizetett kamatokban volt a legjelentősebb a növekedés.

A díj- és jutalékbevételek 5 százalékkal nőttek, ezen belül a befektetési szolgáltatásokon realizált díj- és jutalékbevételek 7 milliárd forintos növekedése tekinthető a legnagyobb változásnak. A díj- és jutalékráfordítások 4,8 százalékkal emelkedtek, ezen belül az egyéb pénzügyi szolgáltatások díj- és jutalékráfordításainak 9 milliárd forintos növekedése tekinthető kiemelkedőnek, a többi kategória a tavalyi szintjéhez hasonlóan alakult.

Az egyéb működési eredmény úgyszintén javult az előző évhez képest, amiben kiemelt szerepe volt annak, hogy a tavaly első negyedévi 160 milliárd forinttal szemben az osztalékbevételek, aminek nagy része külföldi befektetésekből származik, az idei év első negyedévében 280 milliárd forintot értek el.

A működési költségek a bevételre vetítve 0,8 százalékponttal 39,7 százalékra nőttek, és a 0,9 százalékkal emelkedő mérlegfőösszeg arányában is 0,06 százalékponttal 1,78 százalékra nőttek.

Úgy fogalmaztak, a kockázati költségek eredményhatása 2026 első három hónapjában jelentősen javult az egy évvel korábbihoz képest. A bankok visszaírtak korábban képzett értékvesztést, ami összhangban van a portfolióminőség folytatódó javulásával, illetve 22 milliárd forint értékben oldottak fel nettó módon céltartalékot.

A bankrendszer aggregált mérlegfőösszege havi alapon 0,9 százalékkal, éves alapon pedig 7,1 százalékkal nőtt. A likvid eszközök egy hónap alatt 653 milliárd forinttal, éves alapon 413 milliárd forinttal zsugorodtak. Főként a jegybanknál, illetve a külföldi monetáris intézményeknél tartott betétállomány mérséklődött. A hitelintézeti szektor által tartott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok állománya 440 milliárd forinttal emelkedett, amelyben a nem-pénzügyi vállalatok és egyéb belföldi entitások értékpapírjainak vásárlása játszott kiemelt szerepet.

Azt írták, a forrásoldalon a betétek és a saját kibocsátású értékpapírok állománya havi és éves alapon egyaránt emelkedett. A felvett hitelek állománya, a külföldről felvett hiteleké ugyanakkor süllyedt.

Az ügyfélbetétek állománya havi alapon 2,5, az ügyfélhiteleké 1,5 százalékkal bővült, az egy évvel korábbi állapothoz képest 1,1 százalékpontos az emelkedés.

Közölték, ez azt mutatja, hogy az elsődleges finanszírozási forrásnak számító ügyfélbetétek oldaláról a hitelintézetek továbbra sincsenek korlátozva hitelnyújtási kapacitásukban. A belföldi ügyfelek betétállományának növekedése leginkább a központi kormányzati betétek (+360 milliárd forint) és az önkormányzatok betéteinek (+210 milliárd forint) emelkedéséhez köthető, de a háztartások és a nem-pénzügyi vállalatok betétállománya is emelkedett a hónap folyamán.

A kilátásokkal kapcsolatban úgy fogalmaztak, a választásokat követően a forint jelentősen erősödött, a geopolitikai konfliktusok miatt az inflációs kockázat továbbra is jelentős. Azt írták, nem számítanak érdemben enyhébb monetáris politikára 2026 hátralévő részében, vagyis a hozamkörnyezet sem süllyed komolyabb mértékben, ami a főként lakossági hitelállomány emelkedése mellett támogatja a kamateredmény javulását.

Hozzátették, az idei év júliusától a díj- és jutalékeredmény javulása magasabb fokozatba kapcsolhat, ha az önkéntes díjstop lejártával a bankok érvényesítik a számlavezetéshez és más pénzforgalmi szolgáltatásokhoz kapcsolódó díjak inflációkövető emelését.

Jelezték, az eddig javuló kockázati költségek alakulása szempontjából kockázatként jelentkezik a közel-keleti háború, amelynek elhúzódása és eszkalálódása esetén a hitelportfóliók romlása következhet be.


Így mozgathatja meg az aranyat, az olajat és a Bitcoint az amerikai választás

Az amerikai félidős választások hatása messze túlmutathat a részvénypiacokon: a Kongresszus új összetétele az amerikai gazdaság- és költségvetési politika kilátásain keresztül az arany, a kőolaj, a dollár és akár a kriptoeszközök piacán is éreztetheti hatását. Az XTB elemzői azt vizsgálták, hogyan reagálhatnak ezek az eszközök a különböző választási forgatókönyvekre, és mely tényezők lehetnek meghatározók a novemberi szavazást követő időszakban.
2026. 11. 03. 15:30
Megosztás:

Megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlament

A képviselők megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. 11. 03. 15:00
Megosztás:

Nagyot javított az LG: 55,9 százalékkal nőtt a kilenchavi üzemi nyereség

Az LG Electronics 2026 első kilenc hónapjában az árbevételénél jóval gyorsabban növelte üzemi eredményét. A háztartásigép- és járműipari üzletág stabil teljesítménye mellett a televíziós tevékenység javulása is támogatta a jövedelmezőséget, miközben a mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontok hűtése egyre jelentősebb növekedési lehetőséget kínál a vállalatnak.
2026. 11. 03. 14:30
Megosztás:

Hongkongi dollár stabilcoin érkezhet a Solanára – nagybanki háttérrel

A Standard Chartered banki hátterével működő Anchorpoint a Solana hálózatára is kiterjesztené hongkongi dollárhoz kötött stabilcoinját, a HKDAP-t.
2026. 11. 03. 14:00
Megosztás:

Újabb szolgáltatással bővült a NAV Pénztárgép Portálja

Már az online pénztárgépek és taxaméterek üzemeltetésével kapcsolatos változások is bejelenthetők a NAV Pénztárgép Portálján, amely egyre több ügyintézést tesz lehetővé külön nyomtatványkitöltő program nélkül - hívta fel a figyelmet keddi közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
2026. 11. 03. 13:30
Megosztás:

Sztrájkba léptek a cseh közszolgálati tévé és rádió dolgozói

Sztrájkba léptek éjfélkor a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak a a közszolgálati médiumok finanszírozási rendszerének kormánykoalíciós módosítási terve ellen.
2026. 11. 03. 13:00
Megosztás:

Az AI percek alatt elvégzi a munkát, mégis egyre többet dolgozunk miatta

Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a munkanap sokaknál mégsem rövidül. A Boston Consulting Group 2025-ös kutatása szerint az AI-val időt megtakarító válaszadók 54 százaléka újabb feladatokra fordítja a felszabaduló kapacitást. Tóth Tamás, az AI Workshop vezető szakértője szerint a korábban megvalósíthatatlannak tűnő fejlesztések olyan sikerélményt adhatnak, hogy a vállalkozók nehezen hagyják abba a munkát.
2026. 11. 03. 12:30
Megosztás:

Kinek a CSOK Plusz, kinek a Wekerle Plusz - nem mindegy, hogy mikor és melyiket választják a fiatalok

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak. Bár az új konstrukció egyik legnagyobb előnye, hogy nem feltétel hozzá a házasság és a gyermekvállalás, a gyermeket tervező házaspárok számára a CSOK Plusz továbbra is jelentős pénzügyi előnyöket kínálhat.
2026. 11. 03. 12:00
Megosztás:

Tízéves mélyponton a fluktuáció: kivárnak a felmondással a munkavállalók

Tízéves mélypontra csökkent a munkahelyi fluktuáció Magyarországon, de nem a növekvő munkavállalói elégedettség, hanem a gazdasági bizonytalanság miatt. A dolgozók egyre kevésbé mernek munkahelyet váltani, miközben a munkaerőpiac kettészakad: egyes vállalatok létszámot csökkentenek, mások külföldi munkavállalókkal enyhítik a munkaerőhiányt – derül ki a HR-Evolution legfrissebb országos fluktuációkutatásából.
2026. 11. 03. 11:30
Megosztás:

Kismértékben mérséklődtek az amerikai hosszú hozamok, míg Európában alig volt változás

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők a hét során érkező fontos makrogazdasági adatokra, vállalati gyorsjelentésekre és a közelgő amerikai félidős választásokra készültek.
2026. 11. 03. 11:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a főbb tengerentúli indexek

Az amerikai részvénypiacokon folytatódott a szektorrotáció, a technológiai részvények gyengélkedése miatt a Nasdaq és az S&P 500 csökkent, miközben a Dow Jones emelkedni tudott tegnap. Bár a kereskedés során kezdetben még emelkedtek az indexek, a nap végére a befektetők tovább csökkentették kitettségüket a mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvényekben. A technológiai szektort több vállalati hír is nyomás alatt tartotta.
2026. 11. 03. 10:30
Megosztás:

Egy kriptó kilőtt, négy kapaszkodik: mi történik a nyertesek mögött?

A Pieverse több mint 14 százalékos ugrással húzott el a mezőnytől, miközben a TRON, a JUST és a World Liberty Financial nagyjából 2 százalékot erősödött. A Filecoin már 0,37 százalékos plusszal is felkerült a a napi toplistára, hiszen a többi kripto árfolyama pirosban van az elmúlt 24 órát elemezve. Öt zöld sor, öt különböző történet: mesterséges intelligencia, digitális dollárok, tokenégetés és egy újratervezett adattárolási üzlet.
2026. 11. 03. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek tegnap a főbb európai indexek

Emelkedéssel kezdték a hetet az európai részvénypiacok, a STOXX 600 0,4%-kal erősödött, ezzel nyolchetes csúcsra emelkedett. A befektetői hangulatot javította, hogy az Egyesült Államok és Irán között újabb diplomáciai egyeztetések körvonalazódtak, ami enyhítette a közel-keleti konfliktus további eszkalációjával kapcsolatos félelmeket.
2026. 11. 03. 09:30
Megosztás:

Több mint 40 éve töretlen a tőzsdei sikersorozat az amerikai félidős választások után – 2026-ban is folytatódhat?

Az elmúlt négy évtizedben minden amerikai félidős kongresszusi választást követő évben emelkedett az S&P 500 részvényindex. A történelmi adatok alapján a november 3-i választás után is kedvező időszak következhet a részvénypiacokon, az emelkedő olajárak, a magas kötvényhozamok és a technológiai szektor bizonytalanságai azonban ezúttal komoly kockázatot jelenthetnek.
2026. 11. 03. 09:00
Megosztás:

Gyengült a forint kedd reggelre

Gyengült a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 08:30
Megosztás:

Legfőbb ügyészt választ a parlament

Dönt a legfőbbügyész-jelöltről kedden az Országgyűlés, amely munkaszüneti nappá nyilváníthatja december 24-ét és határozhat a politikusok vagyongyarapodásának vizsgálatáról. A parlament több adótörvény általános vitáját is lefolytatja.
2026. 11. 03. 08:00
Megosztás:

Kissé lassult az euróövezet feldolgozóipari teljesítménynövekedése októberben

Kis mértékben lassult az euróövezet feldolgozóiparának teljesítménynövekedése októberben a szeptemberi négyéves csúcsról - áll az S&P Global hétfőn ismertetett felmérésében.
2026. 11. 03. 07:00
Megosztás:

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja, miután november 1-én befejeződött a blokk főjavítása - közölte honlapján a nukleáris cég.
2026. 11. 03. 06:30
Megosztás:

Konszolidáció előtt a magyar közúti áruszállítási szektor: a nagyok és a specializált szereplők lehetnek a nyertesek

Átrendeződés előtt áll a hazai közúti áruszállítás: a szektor szereplőinek összesített profitabilitása három éve folyamatosan szűkül, és a cégvezetők idén is további eredménycsökkenéssel számolnak. Az Equilor Corporate Advisory iparági elemzése alapján a fennálló erős árverseny és a visszaeső profitok piaci átrendeződést hozhatnak a következő időszakban. A nagy szereplők a méretgazdaságosságban, a kisebbek a specializációban találhatják meg versenyelőnyüket.
2026. 11. 03. 06:00
Megosztás:

Oktatási minisztérium: az új tankerületi igazgatókkal szemléletváltás is érkezik

Csaknem az összes tankerületi központ élére új vezető érkezik, a 60 helyből 5 helyen új pályázatot ír ki a Klebelsberg Központ - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium hétfő este az MTI-vel.
2026. 11. 03. 05:30
Megosztás: