Az emberek kevesebb, mint 5%-a tűz ki célokat, pedig érdemes lenne

A sikeres üzletemberek egyik közös vonása, hogy célokat tűznek ki és valósítanak meg. Kiváltképp lényeges ez a mai bizonytalan gazdasági környezetben. De mikor és hogyan érdemes nekiállni ennek a cseppet sem egyszerű feladatnak? Pongor-Juhász Attila, cégfejlesztési tanácsadó tapasztalatainak megosztásával szeretne segíteni a cégvezetőknek abban, hogy 2023 a legjobb üzleti és magánéleti évük legyen.

Az emberek kevesebb, mint 5%-a tűz ki célokat, pedig érdemes lenne

 Jelenlegi élethelyzetünk korábbi gondolkodásmódunk és döntéseink eredménye. Ha azt érezzük, hogy nem vagyunk elégedettek azzal az élettel, amit élünk, itt az ideje pontosan megfogalmazni, mire is vágyunk, és azt célitűzéssé alakítani. Hozzuk meg azt a döntést, hogy mostantól minden egyes napon azért fogunk dolgozni, hogy az általunk megjelölt határidőre mindez megvalósuljon.

„Gyerekkorom óta mindig is nagy álmodozó voltam, de sosem tanultam meg az álmaimból célokat kitűzni, arról pedig végképp nem volt elképzelésem, hogy miként juthatnék el addig, míg egy álom fizikai valósággá válik. Az én életemben a 2007-2008-as év hozta meg a fordulópontot, amikor az addig sikeresen működő üzleti és magánéletem darabjaira hullott. Elkezdtem neves amerikai üzleti tanítók könyveit olvasni, előadásait hallgatni, hogy rájöjjek, miben hibáztam, mit kellene a jövőben gyökeresen másképp csinálnom. Ekkor jött velem szembe újra és újra, hogy mennyire fontos a célkitűzés. Erre szeretném felhívni vállalkozótársaim figyelmét, hogy az álmaik ne váljanak rémálmokká, mint ahogy nekem váltak hosszú évekig” – avatott be Pongor-Juhász Attila, cégfejlesztési tanácsadó.

Miért nehéz célokat kitűzni? Avagy komfortzónában nagy dolgok még nem születtek.

Történelmi múltunk azt mutatja, hogy minket, magyarokat nem tanítottak meg arra, hogy tűzzünk ki nagyobb, a komfortzónánkon kívüli célokat, amelyeket tényleg égő vággyal akarunk elérni. Ellenkezőleg. A mögöttünk álló évtizedekben az volt dicséretes, ha valaki átlagos volt, belesimult a tömegbe. Nem volt lehetőség arra, hogy valaki több akarjon lenni. Majd, amikor a gazdasági és politikai helyzet már lehetővé tette a nagyobb önállóságot, elkezdett kialakulni a vállalkozói réteg, az új és sokkal szélesebb lehetőségek ellenére a vezetők fejében továbbra is a régi program futott. Nem volt meg a mentális felkészültségük arra, hogy a beidegződéseken változtassanak.

„Azért is nehéz célokat kitűzni, mert többnyire már ott elbukunk, amikor meg kell fogalmazni őket. Én azt gondolom, hogy akik vállalkozásra adják a fejüket, valami többet akarnak. Lehet, hogy még nem tudják, hogy mit, és azt sem, hogy hogyan érjék el, de érzik, hogy több van bennük. Akár több pénzt, több szabadidőt, egészségesebb életet, jobb autót…. Ezért kezdenek el vállalkozni. És mire vállalkoznak? Rizikót vállalnak! Az egyik legfontosabb vállalkozói sikerjegy a rizikóvállalás és a döntési képesség” – tudtuk meg Pongor-Juhász Attilától.

A pontos megfogalmazás és a határidő teszi az álmokat célokká

Amikor célkitűzésről van szó, sokan akkor követik el az első hibát, amikor kizárólag a cégük üzletmenetét érintő vázlatpontokat kezdenek felírni az előttük fekvő üres lapra. A célkitűzés ugyanis korántsem itt kezdődik! Ugyanis a céloknak van egy hierarchiája, egy rendszere. A célkitűzés akkor lesz jó és eredményes, ha belülről kifelé haladunk bennük.

Először a saját személyes, egyéni céljainkat határozzuk meg. Milyen életet akarunk élni? Hol akarunk élni? Kikkel akarjuk megosztani az életünket? A következő szint a család, a gyerekek, a barátok köre, a magánélet egy szélesebb szférája. Mit akarunk elérni a családunkkal? És csak ezek után következik maga a biznisz.

„Számomra a vállalkozás egy zseniális álommegvalósító, pénzteremtő eszköz. És nem több. A biznisz van értem vagy én vagyok a bizniszért? Ez egy óriási dilemma. Sok vállalkozó belefárad abba, hogy 0-24-ben hajtja a mókuskereket, mert mindent és mindenkit kontroll alatt szeretne tartani. Téves elgondolás, hogy a biznisz csak akkor működik olajozottan, ha minden idegszálunkkal arra koncentrálunk. Ehelyett sokkal lényegesebb a célok kitűzése és a megvalósítás tervezése, ami olyan biztonságot adhat, ami megteremti számunkra vállalkozóként a tartós szabadságot” – hívta fel a figyelmet a cégfejlesztési tanácsadó.

A szakember azt is elárulta, hogy az álmainkat akkor vagyunk képesek célokká alakítani, ha a lehető legpontosabban megfogalmazzuk őket és dátumot tűzünk ki, amikorra el akarjuk érni. Innentől tudjuk, hogy az a feladatunk, hogy minden nap azon gondolkozzunk, hogy ehhez mit tehetünk, kit kell megkeresnünk, kitől szükséges tanulnunk.

Tűzzük ki a célokat időben!

A következő év átgondolására, megtervezésére a december vége karácsony és új év között a legalkalmasabb, amikor már nagyjából látni lehet, milyen gazdasági, üzleti tendenciák várnak ránk a naptári évfordulót követően. Lehetőség van kissé lecsillapodni, magunkba mélyedni, értékelni a mögöttünk hagyott évet és eldönteni, mi az, amit a jövőben másképp szeretnénk csinálni.

„Mi magyarok hagyományosan profik vagyunk az újévi fogadalmak tételében, azonban aki már próbálta, tudja, hogy ezek igencsak rövid életűek, a lelkesedés jó esetben néhány hétig tart ki. Ezzel szemben az alaposan átgondolt célokhoz hosszú időn keresztül tartani tudjuk magunkat. Ezért is fontos, hogy szánjunk rá időt, hogy minél teljesebben jelenjenek meg szemünk előtt a céljaink. Ha ezeket vizualizáljuk, és eddzük magunkat rá az év hátralévő részében, akkor elszántsággal, önbizalommal és tettre készen vethetjük bele magunkat az új esztendőbe” – hangsúlyozta az Önjáró Cégfejlesztési Szisztéma létrehozója.

Tartozzunk a győztesekhez!

Választhatunk 1, 3, 5 vagy 25 éves célokat. Haladjunk a kisebbektől a nagyobbak felé, mert ha a kisebbeket sikeresen elértük, az önbizalmat adhat a nagyobb, hosszabb távú célok megvalósítására.

„Döntsük el, hogy a győztesekhez akarunk tartozni. Ma a legfontosabb feladatunk az, hogy magunkban, a saját magunk elméjében nyugalmat és stabilitást tudjunk teremteni a külvilág minden vihara és kihívásai ellenére is. Ezt az önbizalmat, önértékelést és nyugalmat át tudjuk adni a családtagjainknak, a munkatársainknak, a barátainknak, a vevőinknek. Ezen keresztül beszéljünk a jövőről, álmodozzunk. Mert ez fogja adni azt a pozitív érzetet, hogy most másként fogok dönteni és az időmet arra fogom fordítani, hogy hogyan tudok még jobban szolgálni, még tovább fejlődni. Ne olyasmikkel foglalkozzunk, amikre nincs ráhatásunk, hanem vegyük a kezünkbe az életünk irányítását” – zárta gondolatait Pongor-Juhász Attila.


Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs: már októberben újabb Fed-kamatemelést vár

A Goldman Sachs jelentősen módosította korábbi előrejelzését, és most már arra számít, hogy az amerikai jegybank (Fed) már a következő, október 27–28-i ülésén újabb 25 bázispontos kamatemelést hajt végre.
2026. 09. 20. 16:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia hajtja a Coinbase kereskedését? Az AI-ügynökök vették át a vezetést

A Coinbase Global (Nasdaq: COIN) szerint a platformján az elmúlt héten a tranzakciók többségét mesterséges intelligencián alapuló kereskedési rendszerek, úgynevezett AI-ügynökök generálták.
2026. 09. 20. 14:00
Megosztás:

Mit érdemes tudni az irodaszer beszerzés során?

Az irodai eszközök beszerzése olykor összetett feladat lehet, függetlenül attól, hogy egy kisebb vállalkozásnak vagy egy nagyobb cégnek vásárolunk. Jászberényben azonnali átvételi lehetőségünk van, ami lényegesen megkönnyíti a szükséges irodai eszközök megszerzését. Számos gyártó termékei közül választhatunk, például különféle irodaszerek vagy irodai kisgépek közül. De hogyan érdemes ezt megközelíteni?
2026. 09. 20. 13:00
Megosztás:

A pizza, mint globális közösségteremtő erő

Amikor a pizzára gondolunk, a forró, nyúlós sajtot és az illatos paradicsomszószt látjuk magunk előtt. Ez az étel nem pusztán az olasz konyha ajándéka, hanem egy globális szimbólum, ami embereket köt össze. A pizza egyfajta kapocs lett az eltérő kultúrák között, miközben különleges gasztronómiai élményt nyújt.
2026. 09. 20. 12:00
Megosztás:

Alzheimer-kór: az esetek közel fele megelőzhető vagy késleltethető lenne Magyarországon

Az Alzheimer-kór egymillió embert érint Magyarországon betegként, illetve hozzátartozóként, ám az esetek 45 százaléka megelőzhető vagy jelentősen késleltethető lenne. Kevés az állami segítség, a betegség terheinek túlnyomó többségét a családok viselik - erről beszéltek szakemberek az Alzheimer-kór világnapja, szeptember 21. alkalmából az MTI érdeklődésére.
2026. 09. 20. 11:00
Megosztás:

A gyros varázsa: miért imádjuk annyira ezt a görög finomságot?

Ahogy a tavaszi eső után megjelennek a gombák, úgy bukkannak fel a városok utcáin a gyros árusok az üdülőterületek közelében. De vajon mi teszi ezt a görög nemzetiségű ételt ilyen kedveltté? Talán a mediterrán életérzés, amit képvisel? Vagy az ízek harmóniája, amit más ételek ritkán nyújtanak? Keressük meg együtt a válaszokat.
2026. 09. 20. 10:00
Megosztás:

Versenyfelszerelés és innováció az autósportban

Az autósport mindig is elkápráztatta az embereket a sebességgel és a technológiával. De az autó teljesítménye mellett a megfelelő felszerelés is elengedhetetlen, ami garantálja a biztonságot és kényelmet minden versenyző számára. Az innovatív megoldások, amiket a versenyruházatok és felszerelések kínálnak, hozzájárulnak a maximális teljesítmény eléréséhez.
2026. 09. 20. 09:00
Megosztás:

Nőtt a lakossági eladósodás aránya Európában

Európa lakossága körében nőtt azok aránya, akik a megelőző fél év során hitelből fizették a számláikat. Több a késedelmes fizetés is, de a többség még biztos benne, hogy az alapvető kiadásokat megengedheti magának – állapította meg az Intrum nemzetközi követeléskezelő cég felmérésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 20. 08:05
Megosztás:

EP: biztonságosabbá kell tenni a közösségi médiát és az online környezetet

A Parlament javaslatokat fogadott el, amelyek arra köteleznék a platformokat, a tagállamokat és a Bizottságot, hogy biztosítsák az EU-ban élő fiataloknak a biztonságos online környezetet.
2026. 09. 20. 07:00
Megosztás: