Az európai átlag fölött van a magyar gyermekvállalás

Az uniós átlag fölé került a magyar termékenységi mutató, mert a magyar emberek családszeretők, és sokan szeretnének gyermeket vállalni - mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton a Pest vármegyei Kosdon. Koncz Zsófia családokért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a kormány a családtámogatások bővítésén dolgozik.

Az európai átlag fölött van a magyar gyermekvállalás

Rétvári Bence, aki a térség KDNP-s országgyűlési képviselője is, a településen rendezett, hagyományos babanapi ünnepségen hozzátette, a kormány igyekezett elhárítani a gyermekvállalás elől az anyagi akadályokat.

A politikus többek között arról beszélt, hogy az Európai Unió jelenlegi tagállamainak területén 1960 óta nem született olyan kevés gyermek, mint az utóbbi években. A születések száma korábban négymillió felett volt, mostanra 3,88 millióra csökkent.

Elmondta, Magyarország tizenöt éve a termékenységi mutatót nézve az uniós tagállamok között az utolsó, 27. helyen volt; akkor az unióban egy nőnek átlagosan 1,54, Magyarországon 1,23 gyermeke született.

Másfél évtized alatt az ország a 27. helyről a hatodik helyre jutott. 2023-ban öt ország volt Magyarország előtt: Franciaország, Románia, Bulgária, Csehország és Szlovákia - ismertette, jelezve, a mutató az unióban valamelyest csökkent, 1,46 gyermek jut egy nőre, de Magyarországnak az elmúlt években magasabb számokat sikerült elérnie.

Megjegyezte, akkor, amikor egész Európában "demográfiai ősz" van, Magyarországon ezzel ellentétes a tendencia.

Az államtitkár az élet legnagyobb ajándékának nevezte a gyermeket, és kiemelte, Kosdon 25 éve hat gyermek született, tavaly harminc volt az újszülöttek száma.

Koncz Zsófia hangsúlyozta, idén ötéves a családvédelmi akcióterv, amely hét intézkedést, a babaváró támogatást, a csok bővítését, a jelzáloghitelek elengedését, a négy vagy több gyermekes nők szja-mentességét, a nagycsaládosok gépkocsivásárlási támogatását, bölcsődefejlesztést és a nagyszülői gyedet tartalmazza. "Folyamatosan azon dolgozunk, hogy ezeket tudjuk bővíteni" - tette hozzá, megemlítve, hogy Kosdon nem volt 2020 előtt bölcsődei ellátás, az akkor létrehozott nyolcfős mini bölcsőde mára 12 férőhelyesre bővült.

Közölte, Magyarországon 2010-ben 32 500 bölcsődei férőhely volt, mára 66 ezerre nőtt a számuk.

"Azon dolgozunk ,hogy minél több bölcsőde épüljön az országban, és hogy a családok minél inkább hozzá tudjanak jutni a családtámogatási intézkedésekhez. Könnyíteni fogjuk a hozzáférést a babaváró támogatáshoz, a falusi csokhoz, a csok pluszhoz a speciális adózást választó egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek" - mondta.


Gyengült csütörtök reggelre a forint

A forint 0,2 százalékkal gyengült a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 11. 08:30
Megosztás:

Az elektromos járművek villanyozhatják fel az autólízing szektort

Vánszorog a hazai autólízing piac, miközben az ügyfelek árérzékenyebbé és óvatosabbá váltak – mutat rá a Cofidis iparági szakemberek megkérdezésével készült gyorsfelmérése. A szektor egyszerre készül a gazdasági bizonytalanságra és az elektromos autók térnyerésére, amiben sokan a jövő egyik legnagyobb üzleti lehetőségét látják. A lízingcégeknél a megkérdezettek arra számítanak, hogy a finanszírozói mellett a szolgáltatói szerepük is egyre inkább erősödni fog.
2026. 06. 11. 08:00
Megosztás:

Feleannyi emberrel is működhet a rakodás egy új magyar rendszerrel

A magyarországi raktározási és gyártási szektor egyik legnagyobb stratégiai kockázatává vált mára a munkaerőhiány és a manuális folyamatok rugalmatlansága. Míg az elmúlt évtizedben az olcsó munkaerő fenntartható alternatívát kínált a gépesítéssel szemben, a 2024–2026-os időszak szabályozási és piaci környezete kényszerpályára tette a hazai cégeket. Az automatizálás, a technológiai fejlesztés az üzletmenet folytonosságának kulcsa.
2026. 06. 11. 07:00
Megosztás:

Megállt a lakbérek drágulása, csökkent a kiadó lakások száma

A stabilizálódás jeleit mutatják a fővárosi lakbérek, miközben a kiadó lakások száma csökkent. A VI. kerületben ugyanakkor megdobta a kínálatot az Airbnb-tiltás, de a befektetőknek, lakástulajdonosoknak érdemes figyelniük arra is, hogy adott esetben olyan tényezők eredményeznek magasabb bérleti díjakat, mint a panorámás kilátás, vagy a teljesen megújult környék.
2026. 06. 11. 06:30
Megosztás:

Júniusban 500 milliárd forintos keretben megnyílnak az energetikai uniós pályázatok

Júniusban 500 milliárd forintos keretben megnyílnak az energetikai uniós pályázatok áramhálózati és okosmérős fejlesztésekre, ez azt jelenti, hogy végre érdemi forrás jut a magyar villamosenergia-rendszer korszerűsítésére - közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szerdán.
2026. 06. 11. 06:00
Megosztás:

Szelektívebbé váltak a pénzügyi befektetők

Az EY-Parthenon nemzetközi és hazai elemzései alapján a befektetők egyre tudatosabban keresik azokat a vállalatokat, amelyek a bizonytalan gazdasági környezetben is képesek fenntartható növekedést és stabil működést felmutatni. A következő időszakban várhatóan tovább erősödik a jól előkészített tranzakciók szerepe, miközben a tőke egyre szelektívebben áramlik a legígéretesebb befektetési lehetőségek felé. A hangsúly a stabil működésen, a kiterjedt átvilágításon és a valódi, hosszú távú értékteremtésen van.
2026. 06. 11. 05:30
Megosztás:

Büfékocsikat és vendéglátóhelyeket ellenőrzött az NKFH a kormányhivatalokkal együttműködve

Országos élelmiszer-biztonsági ellenőrzést tartott a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok bevonásával. Az akció során összesen 413 mozgó vendéglátó egység, büfékocsi és food truck vizsgálatára került sor. Az ellenőrzések több esetben tártak fel higiéniai és dokumentációs hiányosságokat, a kiszabott bírságok összege pedig meghaladta a 17 millió forintot.
2026. 06. 11. 05:00
Megosztás:

Budapest lesz Európa körforgásos gazdasági fővárosa októberben

Budapest ad otthont októberben a körforgásos gazdaság egyik legjelentősebb európai eseményének, a Circular Economy Hotspotnak, amely a világ vezető szakértőit, vállalatvezetőit és döntéshozóit hozza Magyarországra. A háromnapos rendezvény azonban jóval több lesz egy hagyományos konferenciánál: a szervező Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) valós vállalati megoldásokat, helyszínbejárásokat és nemzetközi kapcsolatépítési lehetőségeket kínál azoknak a döntéshozóknak, akik a körforgásosságot nem fenntarthatósági projektként, hanem a jövő versenyképességének egyik kulcsaként értelmezik.
2026. 06. 11. 04:30
Megosztás:

Hátramenetbe kapcsoltak májusban a lakásárak májusban

A vevők szempontjából igen kedvezően alakult a május a lakáspiacon az ingatlan.com friss lakásárindexe szerint, amely havonta szinte valós időben mutatja be az aktuális árakat és azok változásait a legnagyobb ingatlanhirdetési portál adatai alapján.
2026. 06. 11. 04:00
Megosztás:

A magyarok szerint a média kulcsszereplő a kulturális értékek megőrzésében

A felnőtt magyar lakosság többsége szerint a média meghatározó szerepet játszik a kulturális értékek közvetítésében és továbbörökítésében – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából készült „Kulturális értékmegőrzés a digitális korban” című kutatásból. A 2026 tavaszán végzett, országos reprezentatív felmérés azt vizsgálta, hogyan jelennek meg a kulturális tartalmak a különböző médiumokban, és miként fogyasztja ezeket a magyar társadalom.
2026. 06. 11. 03:30
Megosztás:

Tisztul a piac: az uniós források és a KATA visszatérésének reménye új lendületet adhat a vállalkozásoknak

Az OPTEN adatai szerint lassult a társas vállalkozások fogyása az első öt hónapban, a megszűnések szerkezete azonban kedvezőtlenebb irányba tolódik, egyre több cég tűnik el érdemi vagyon vagy piaci potenciál nélkül, ami növeli a megtérülési kockázatokat.
2026. 06. 11. 03:00
Megosztás:

Alvásidő kalkulátor – mennyit kell aludni életkor szerint?

Az alvás életünk egyik legalapvetőbb biológiai szükséglete, mégis sokan bizonytalanok abban, hogy naponta hány órát kellene aludniuk. Egyesek hat óra után is frissnek érzik magukat, mások nyolc-kilenc óra pihenés után is fáradtan ébrednek. Az alvásidő kalkulátor abban segíthet, hogy életkorunk, napi tevékenységünk és megszokott alvási időnk alapján reálisabb képet kapjunk saját pihenési szokásainkról.
2026. 06. 11. 02:30
Megosztás:

Új feladat előtt a magyar borágazat: kulcskérdés a fiatalok megszólítása

A fiatal felnőttek borválasztási szokásai konkrét irányt mutatnak a magyar borászatoknak, megszólításuk pedig kulcskérdés az ágazat jövője szempontjából. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) friss kutatása szerint az Y és Z generáció döntéseiben az íz, az ár, az adott alkalom és az élmény különösen fontos, a borvidékek, a szakmai díjak és a termelői háttér pedig akkor erősítik igazán a választást, ha érthető fogyasztói üzenetté válnak. A HNT szerint a magyar borászatok előtt most az a feladat áll, hogy a meglévő szakmai értékeket közelebb vigyék a fiatalok mindennapi döntési helyzeteihez.
2026. 06. 11. 02:00
Megosztás:

A legtöbb nyugdíjas most ettől fél Magyarországon

A magyar idősek többségét a betegségek, a demencia, valamint a pénzügyi gondok foglalkoztatják, de 70%-ukat nyugtalanítja az egészségügyi ellátás minősége, a megkérdezettek fele pedig tart a magánytól - derült ki az Irmák Nonprofit Kft. és az Europion közös felméréséből.
2026. 06. 11. 01:00
Megosztás:

A fémmegmunkálás rejtelmei: miért fontos a megfelelő csiszolóanyag?

A fémmegmunkálásban a precizitás kulcsfontosságú. Azok számára, akik rendszeresen dolgoznak fémekkel, ismerősek lehetnek azok az eszközök, amelyek képesek egyenletes felületi minőséget biztosítani.
2026. 06. 10. 23:59
Megosztás:

Gyógyszert szed? Akkor ne igya ezt az ásványvizet!

Bizonyos lúgos ásvány- és gyógyvizek már néhány perc alatt meggyengíthetik a gyomornedv-ellenálló gyógyszerek védőbevonatát, ezért a készítmények így kevésbé hatékonyak lehetnek - derül ki a Semmelweis Egyetem (SE) gyógyszerészeinek legújabb kutatásából.
2026. 06. 10. 23:30
Megosztás:

Társasjátékozás: hogyan csökkenthetjük ökológiai lábnyomunkat?

A társasjátékok számos ember számára jelentenek kedvelt kikapcsolódást. De vajon eszedbe jutott már valaha, milyen hatással van ez a hobbid a környezetre?
2026. 06. 10. 23:00
Megosztás:

Energiatárolókat telepített a Greenergy-Solar Duna Kft. a paksi naperőmű mellé

Befejeződött a Greenergy-Solar Duna Kft. villamosenergia-tároló építési projektje, amelynek keretében 1,8 milliárd forintos beruházással négy, egyenként 1245 megawatt teljesítményű tárolót telepítettek a cég Paks mellett működő napelemparkjához.
2026. 06. 10. 22:30
Megosztás:

Támogatáshoz jutnak a ragadós száj- és körömfájás miatt érintett juh- és sertéstartók

Támogatást biztosítanak a 2025-ös ragadós száj- és körömfájás-járvány miatt gazdasági veszteséget szenvedett juh- és sertéstartóknak, a kérelmeket 2026. június 15. és június 30. között lehet benyújtani a Magyar Államkincstárhoz - közölte az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) szerdán az MTI-vel azt követően, hogy megjelent az agrár- és élelmiszer-gazdaságért felelős miniszter erről szóló rendelete.
2026. 06. 10. 22:00
Megosztás:

Naderi Zsuzsanna: új stratégiai szemlélet szükséges a felnőttképzésben

A felnőttképzés és a szakképzés átalakítása nem valósulhat meg átfogó stratégia nélkül, ezért ezzel a feladattal egy "erős stratégiaalkotó egységet" hoznak létre az államtitkárságon belül - mondta Naderi Zsuzsanna szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkár egy budapesti konferencián szerdán.
2026. 06. 10. 21:30
Megosztás: