Az év végi hajrához mérhető a szocho hatása a biztositások piacán

A szokásosnál akár kétszer-háromszor volt magasabb az új szerződések volumene egyes biztositoknál júniusban a szocho miatt. Az alkuszcégek is jelentős forgalomnövekedésről számolnak be.

Rapid módon kellett cselekedniük júniusban azoknak a megtakarítóknak, akik garantáltan szocho-mentes megtakarítást szerettek volna indítani még az új adóteher hatálybalépése előtt. Mint ismert, a kormány egy május végén kihirdetett rendeletben - a már meglévő 15%-os kamatadó mellett - 13%-os szociális hozzájárulással terhelte több népszerű megtakarítási forma kamatjövedelmét júliustól, így 30 nap állt rendelkezésre ahhoz, hogy a magánszemélyek még szocho nélkül.

A GRANTIS tapasztalata, az alkuszok és a biztosítók visszajelzése alapján éltek a rendelkezésre álló szűkös idővel azok, akik adózás szempontjából is optimalizált megtakarítást szerettek volna indítani.

Molnár Marcell, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) személybiztosítási szekciójának vezetője elmondta: a júniusban kötött új szerződések jelentős részét adják azok a megtakarítások, amiket eredetileg csak később indítottak volna el az ügyfelek, de az új adóteher miatt előrehozták ezt a döntést. Szintén nagy azon szerződések száma is, amelyek megkötését korábban halogatták az ügyfelek, ám a szocho-mentesség miatt elkötelezték magukat a takarékoskodás mellett.

Az FBAMSZ visszajelzése alapján van olyan tag, ahol közel tizenháromszor több új ajánlatot adtak le júniusban, mint az előző év azonos időszakában. A tagok jellemzően 30-70 százalékkal több új ajánlatot adtak le a pénzintézeteknek júniusban, mint az előző év azonos időszakában.

Hasonló érdeklődést tapasztalt a GRANTIS is: az előző év azonos időszakához képest mintegy 203,6%-kal több új szerződést kötöttek a megtakarítók az öngondoskodási szakértők segítségével. Az alkusz szerint kérdés, hogy az új megtakarítási szerződések volumene szempontjából kiemelkedő utolsó negyedévben milyen eredményeket tud majd a szektor elérni, hiszen a megtakarítók jelentős része hozta most előre a megtakarítás elindítását.

A legtöbb pénzintézet még értékeli az elmúlt hónap eredményeit. A biztosítók közül az Aegon Biztosító jelezte, hogy tapasztalt növekedést a megtakarításos és nyugdíjbiztosításaink értékesítési számaiban. Mint elmondták, “vélhetően, akik eddig is tervezték megtakarítási életbiztosítás indítását, ők előbbre hozták most ezt a döntésüket, hiszen az erre a témára irányuló figyelem motivációt jelent ehhez.” A Generali arról tájékoztatott, hogy június hónapban nagyságrendileg több, mint két és félszer annyi megtakarításos élet- és nyugdíjbiztosítás született, mint a korábbi év azonos időszakában. A K&H nem tapasztalt változást, az új szerződések volumene a megtakarításos életbiztosításoknál és nyugdíjbiztosításoknál is a tervek szerint alakult 2023 júniusában.

Adómentes lehet a hosszú távú öngondoskodás

Veres Patrik, a GRANTIS szakértője szerint július 1. után is maradtak megtakarítások, ahol meg lehet spórolni a 13%-os szociális hozzájárulást. A megtakarítás indításának idejétől függetlenül a rendszeres díjas megtakarításos életbiztosítások és nyugdíjbiztosítások esetén 10 év takarékoskodás után nem csak a szocho-t, de a kamatadót is megspórolhatjuk, míg egyszeri díjas biztosítói szerződéseknél 5 év kell az adómentességhez.

A szakértő szerint fontos információ a megtakarítóknak a rendszeres díjas szerződések esetében, hogy az adómentesség a rendszeres díjak hozamaira érvényesíthető. Az eseti díjbefizetéseken keletkezett hozam adóköteles, függetlenül attól, hogy mikor kötötte az ügyfél a szerződést és mikor fizette be az eseti díjat.

Továbbra is szocho-mentesek maradtak az állampapírok, a TBSZ, a nyugdíj-előtakarékossági formák vagy például a lakástakarék kamatjövedelmei és hozamai.


Magyar bankkártyát bocsát ki a Revolut?

A Revolut bankkártyákkal történő hazai készpénzfelvételekkel kapcsolatban számos hír látott napvilágot az utóbbi időben. Az Erste Bank például nem terhel be már külön ATM használati díjat a kérdéses kártyákkal történő készpénzfelvételek után. De miért nem terhel be díjat és mi következhet ebből?
2026. 10. 12. 13:30
Megosztás:

A „zöld” jelző már kevés októbertől: hatósági kockázat az ingatlanpiacon

Szeptember 27-től Magyarországon is szigorúbb fogyasztóvédelmi szabályok vonatkoznak a környezeti és fenntarthatósági állításokra. Az irány egyértelmű: a lakó- és kereskedelmi ingatlanokra vonatkozó „zöld”, „energiahatékony”, „alacsony karbonkibocsátású” vagy „net zero” állítás mögött meg kell tudni mutatni milyen adat, tanúsítás vagy műszaki teljesítmény támasztja azt alá. Jogsértés esetén az ügy hatáskörétől függően a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság vagy a Gazdasági Versenyhivatal járhat el.
2026. 10. 12. 13:00
Megosztás:

A mellrák nemcsak a nők ügye – a férfiakat is érinti, miközben sokat tehetnek a hozzájuk közel álló nők egészségéért is

Magyarországon évente mintegy 2000 nő hal meg mellrákban, miközben a szűrésre behívott nőknek alig 40 százaléka jelenik meg a vizsgálaton. A Mellrákinfó Egyesület az idei „rózsaszín októberben” a pékárukat értékesítő Lantmännen Unibake támogatásával a férfiakat is megszólítja, hogy kevesebb felesleges áldozatot szedjen a betegség.
2026. 10. 12. 12:30
Megosztás:

Francia kriptoadó-fordulat: a stabilcoinra váltás is adókötelessé válhat

Franciaországban már a stabilcoinra váltás is adófizetést eredményezhetne egy új javaslat alapján, miközben a kriptobefektetők tíz évet kaphatnának veszteségeik későbbi elszámolására. A 2027-es költségvetéshez kapcsolódó módosítások a nagyobb kriptovagyonnal külföldre költözőket is érintenék. A pénzügyi bizottság támogatása azonban még nem jelent végleges törvényt: mindhárom intézkedés további parlamenti jóváhagyásra vár.
2026. 10. 12. 12:00
Megosztás:

A jelentési időszak előtt továbbra is jó erőben az amerikai tőzsdeindexek

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index növekedett: a Dow Jones 0,8%-kal, a S&P 500 és a Nasdaq 0,6%-kal. Utóbbi kettő a múlt hét során – még kedden – történelmi csúcsra emelkedett, és továbbra is annak közelében tartózkodik (az S&P 500 csak 0,1%-kal elmaradva tőle).
2026. 10. 12. 11:30
Megosztás:

Tardos Gergely: az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek a piaci hozamok

Az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek az elvárt piaci hozamok, de enélkül újra visszaemelkedő kamatteher várna Magyarországra - jelentette ki Tardos Gergely, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) elnök-vezérigazgatója a Portfoliónak adott, hétfőn megjelent interjúban.
2026. 10. 12. 11:00
Megosztás:

Ethereum: 11 millió dollár mozdult a Krakenre – újabb eladás készül?

Két, az Ethereum Foundationhöz korábbi tranzakciókon keresztül kapcsolódó kriptotárca összesen 4393 ETH-t, megközelítőleg 11,13 millió dollár értékű ethert utalt a Kraken kriptotőzsdére az október 12-i beszámoló szerint. A jelentős pénzmozgás ismét felvetette egy lehetséges eladás kérdését, miközben az Ethereum árfolyama 2555 dollár közelében járt. A tőzsdei befizetés azonban önmagában nem bizonyít értékesítést, és az sem igazolt, hogy az érintett tárcákat jelenleg az alapítvány irányítja.
2026. 10. 12. 10:30
Megosztás:

Pénteken nyugodt napot zártak a kötvénypiacok

Pénteken nem volt jelentős elmozdulás a kötvénypiacon: a fontosabb amerikai és európai állampapírhozamok a lejáratok többségén nagyrészt jóval 5 bázisponton belüli mozgásokat mutattak.
2026. 10. 12. 10:00
Megosztás:

Az európai tőzsdék pénteken ledolgozták a hét közepi eséseket

A STOXX 600 1,0%-kal emelkedett múlt pénteken, ezzel sikerült visszakapaszkodnia – a szerda és csütörtöki csökkenések után – az egy héttel korábbi szintjére. Az általános jó hangulatban valamennyi szektorális alindex pozitívban zárt.
2026. 10. 12. 09:00
Megosztás:

Nem enyhül a szorítás az energiapiacon, a Trump-Putyin megállapodás várhatóan nem hoz érdemi mérséklődést a dízelárakban és az inflációban sem

Múlt pénteken tovább emelkedtek az energiaárak: a WTI és a Brent olaj egyaránt +0,4%-kal drágult (hordónként: 91,9, illetve 104,7 dollárra), a hét egészét tekintve pedig még nagyobb, +0,8% illetve +2,4% növekedést mutattak. Az európai gázárak esetében még rosszabb volt a helyzet: a TTF pénteki 82,35 euró/MWh-os záróára 4,2%-kal haladta meg az előző napit, és 8,6%-kal az egy héttel korábbit és 2022 óta a második legdrágább napi záróárnak bizonyult (egyedül idén szeptember 14-én láttunk ennél is magasabbat).
2026. 10. 12. 08:30
Megosztás:

Jól látszik a kamatcsökkentések hatása – egyre olcsóbb személyi kölcsönöket veszünk fel

Csak augusztusban majdnem fél százalékot esett és közel 4,5 éves mélypontra került a személyi kölcsönök átlagos kamata – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. Az idén rekordösszegben folyósított hitel még olcsóbbá válhat, miután az utóbbi hetekben sorra kamatcsökkentéseket jelentettek be a bankok.
2026. 10. 12. 08:00
Megosztás:

Ukrán dróncsapás érte a Yandex vlagyimiri adatközpontját

Ukrán dróntámadás károkat okozott a Yandex vlagyimiri adatközpontjának infrastruktúrájában, az objektum működése leállt, a szolgáltatások egy része elérhetetlenné vált a felhasználók számára - közölte az orosz informatikai vállalat sajtószolgálata vasárnap reggel az Interfax hírügynökséggel.
2026. 10. 12. 07:00
Megosztás:

Banki gyorsjelentések és inflációs adatok mozgathatják a piacokat – rekordközelben az S&P500

Az amerikai bankok negyedéves gyorsjelentései, valamint a jövő héten érkező inflációs és egyéb gazdasági adatok fontos támpontot adhatnak a befektetőknek. A számokból kiderülhet, mennyire erősek a vállalati profitok, és hogyan alakulhat a kamatpolitika – ez a két tényező az amerikai részvénypiac emelkedését is meghatározza.
2026. 10. 12. 06:00
Megosztás:

48 százalékot ralizott a Sui egy hónap alatt – tényleg ez lehet a következő Solana?

A Sui (SUI) árfolyama 48,6 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban, ami ismét felvetette a kérdést, hogy a blokklánc-hálózat idővel a Solana (SOL) riválisává válhat-e. A rali egybeesett a Hashi nevű új rendszer megjelenésével, amely lehetővé teheti az intézményi befektetők számára, hogy Bitcoinjuk eladása nélkül jussanak hitelhez.
2026. 10. 12. 05:00
Megosztás:

Az új KATA-tervezet lehetőség a kisvállalkozások megerősítésére

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üdvözli a kisadózó vállalkozások tételes adójának megújítására irányuló kormányzati szándékot. A 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsájtott törvénytervezettel alapvetően egyetértünk: a változtatás megkönnyíti a legkisebb hazai vállalkozások adózását, ezzel hozzájárul a vállalkozói aktivitás növekedéséhez.
2026. 10. 12. 04:00
Megosztás:

Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás: