Az IKEA Magyarország éves szinten közel 20%-kal növelte eladási eredményét, 2023-ban debreceni Tervezőstúdió nyitásával bővíti szolgáltatásait

Az IKEA Magyarország a 2022-es pénzügyi évben 130 milliárd forint kiskereskedelmi forgalomról számolt be, amely közel 20%-os növekedést jelent az előző évhez képest (109,2 milliárd forintot FY21-ben). Az áruházakban 3,5 millió vásárlót fogadtak, az online vásárlás részesedése pedig 21,6% volt. Amellett, hogy a vállalat továbbra is az emberek többsége mellett állva még több otthon lakberendezéséhez járult hozzá, folyamatosan fejlesztette áruházait és a digitális szolgáltatások terén is bevezetett újdonságokat, például a Billie chatbotot, vagy az online foglalási lehetőséget a Bútormentő Pontokon. Az IKEA 125 ezer euró értékben (humanitárius segély, illetve lakberendezési támogatások) segítette az Ukrajnából érkező menekülteket. 2023-ban az IKEA Tervezőstúdió nyitását is tervezi Debrecenben.

Az IKEA Magyarország éves szinten közel 20%-kal növelte eladási eredményét, 2023-ban debreceni Tervezőstúdió nyitásával bővíti szolgáltatásait

2022-es pénzügyi eredmények

Az IKEA Magyarország 1730 munkatársának köszönhetően annak ellenére, hogy a 2022-es pénzügyi év kihívásokkal teli volt, az előző évhez képest közel 20%-os növekedést ért el a kiskereskedelmi forgalmat illetően. Az áruházak 8 millió látogatót köszöntöttek, az IKEA.hu weboldal 12,7 millió egyedi látogatót regisztrált, 66%-ukat mobileszközről. Az IKEA Family klub is tovább növekedett, a pénzügyi év végére több mint 1,2 millió tagot számlált.

Több digitális fejlesztés is történt az elmúlt évben. Februárban indította el a vállalat az új, Billie névre keresztelt chatbot szolgáltatást, amely az év minden napján 24 órában támogatja a vásárlókat megoldási javaslatokkal. A nyár során az IKEA bevezette az online foglalási lehetőséget a Bútormentő Pontok esetében is, így a vásárlók már az IKEA.hu weboldalon megismerkedhetnek a kedvezményes árú bútorok jó részével, és le is foglalhatják kedvenceiket addig, amíg beérnek az áruházba megvásárolni azokat.

A pénzügyi év alatt az IKEA átlagosan 98 konyhát és 99 kanapét adott el naponta. A legnagyobb számban eladott termék az ikonikus FRAKTA táska volt, melyet a fehér OFTAST tányér követett a sorban.

„Elkötelezetten támogatjuk vásárlóinkat abban, hogy otthonaikat az életstílusukhoz hangolják és az élethelyzetüknek megfelelően tervezzék át – bárhova is sodorja őket az élet, és bármilyen költségvetés is álljon rendelkezésükre. Hálásak vagyunk, hogy érdeklődésük töretlen az IKEA iránt, melynek köszönhetően gazdasági évünket a globálisnál is magasabb eredményekkel zárhattuk: Magyarországon közel 20%-os növekedésről számolhatunk be, míg az online értékesítés terén 34%-os emelkedésről – megközelítőleg minden ötödik vásárlónk az online rendelést választotta. Annak is nagyon örülünk, hogy az előző évhez képest 1 millióval több látogatót üdvözölhettünk áruházainkban. Rengeteg nagyszerű lakberendezési megoldással vártuk őket, hogy nálunk inspirálódva szebbé tehessék az otthoni mindennapjaikat. Mindemellett további fejlesztéseket eszközöltünk áruházainkban és az online térben is, ahol bevezettük az új IKEA alkalmazást. Értékeinkkel összhangban támogattuk azokat, akiknek a legnagyobb szükségük volt rá: az Ukrajnából menekülő embereket, akik elvesztették otthonaikat. Átmeneti szálláshelyeket és otthonokat rendeztünk be számukra, összesen 125 000 euró értékben. Mindezen eredmények nem valósulhattak volna meg lelkes és elkötelezett munkatársaink nélkül” – mondta el David McCabe, az IKEA magyarországi, csehországi és szlovákiai régiójának ügyvezető igazgatója és fenntarthatósági vezetője.

Tervek és fejlesztések a 2023-as évre

Az IKEA Tervezőstúdió nyitását tervezi Debrecenben 2023 első félévében. Az itt dolgozó munkatársak lakberendezési tanácsadással segítik majd az érdeklődőket, valamint a rendelési folyamat kapcsán is támogatják a vásárlókat.

Az első negyedév során egy új vásárlási folyamat is bevezetésre kerül, ami a Szkenneld és Vedd nevet kapta. A vásárlók az IKEA alkalmazás segítségével a vásárlás közben beszkennelhetik a bevásárlókocsiba kerülő termékeket, majd egyszerűen kifizethetik azokat. Ezzel a lehetőséggel elkerülhetik a kasszák előtt történő sorban állást és egy még kellemesebb vásárlói élményt tapasztalhatnak meg.

Folytatódik a 2022. decemberben indult Live Shopping sorozat, melynek keretében online felületeken új, kreatív megoldásokat inspiráló termékkollekciókat és szezonális ajánlásokat mutatnak be az IKEA munkatársai, többek között a fenntarthatóbb életmód témájában.

Az IKEA célja, hogy a házhoz szállítással vásárolt termékek esetén a kiszállítások 25%-a elektromos járművekkel történjen. Ez egy ambiciózus cél, de a vállalat elkötelezett a fenntarthatóság irányába és folyamatosan dolgozik azon, hogy teljesítse ezt. Az IKEA 18 új elektromos járműre vár ebben az évben a csehországi, magyarországi és szlovákiai régióban.

Egy új, megosztott bevásárlólista bevezetésére is készül az IKEA, amely kívánságlistaként is funkcionálhat. Példaképpen, ha egy pár életében mérföldkő közeledik, együtt összeállíthatják kívánságlistájukat, majd megoszthatják rokonaikkal és barátaikkal, akik ennek segítségével a kívánt termékekkel tudják megajándékozni őket.

Együttműködés világhírű tervezőkkel, élet kis terekben

Ebben az évben is több limitált kollekciót mutat be az IKEA. Februárban érkezik a Sabine Marcelis holland dizájnerrel közösen megalkotott VARMBLIXT kollekció, mely a fény és a fénytörés motívumára épül. A márciustól elérhető BASTUA kollekció a finn divatmárka, a Marimekko és az IKEA kollaborációjának eredménye. A Latin-Amerikai világ inspirálta a szintén új ÖMSESIDIG kollekciót, emellett pedig egy különleges, múltidéző kollekció is érkezik majd az IKEA alapításának 80. évfordulójára.

Az IKEA multifunkcionális bútorokat is tervez, amelyeket könnyedén át lehet alakítani egyik funkcióból a másikba annak megfelelően, hogy éppen mire van szüksége a felhasználónak napközben vagy éjszaka. A megoldások egy részét kis mennyiségben kezdi forgalmazni a vállalat 2023-ban két piacon, Lengyelországban és Hongkongban. Ezt a tesztet követően döntenek majd arról, hogy a kollekciót elérhetővé tegyék más piacokon is. 2022. december 15. és 2023. szeptember 3. között a prototípusok megtekinthetőek a svédországi IKEA Múzeumban, a „Létezés maximuma – Nagy ötletek kis terekben” kiállításon.


Nyomoz a rendőrség az iparkamara ingatlanvásárlásai miatt

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ingatlanvásárlásai miatt - erősítette meg az MTI-nek a HVG értesülését a rendőrség.
2026. 11. 03. 19:00
Megosztás:

December 24. munkaszüneti nap lesz – erre kell készülniük a munkáltatóknak

Az Országgyűlés ma elfogadta a december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló törvényt. A változás miatt a munkáltatóknak át kell tekinteniük a decemberi munkaidő-beosztásokat és szabadságokat, egyes esetekben újra kell számolniuk a munkaidőkeretet, és a bérszámfejtési rendszereket is módosítaniuk kell – hívja fel a figyelmet a Niveus. A változás a december 12-re korábban áthelyezett munkanapot is érinti.
2026. 11. 03. 18:30
Megosztás:

A cseh államfő szerint Montenegró belépése az EU-ba stratégiai beruházás lenne

Montenegró belépése az Európai Unióba stratégiai beruházás lenne az egész unió számára, másfelől pozitív példaként is szolgálhatna a többi balkáni országnak - jelentette ki Petr Pavel cseh államfő keddi prágai sajtóértekezletén, miután tárgyalt Jakov Milatovic montenegrói elnökkel.
2026. 11. 03. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében

Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében tett, 475 milliárd forintot érintő feljelentés nyomán - közölte a gazdasági és energetikai miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 11. 03. 17:30
Megosztás:

Tombol az influenza Horvátországban, késik az oltóanyag

Horvátországban már két halálos áldozata van az idei influenzaszezonnak, miközben a vírus elleni vakcinák még nem érkeztek meg az országba. A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) 420 ezer adag oltóanyagot rendelt, de a szállítás pontos időpontja egyelőre nem ismert - közölte a Jutarnji List című horvát napilap.
2026. 11. 03. 17:00
Megosztás:

Minisztérium: nyomozás indult a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a LOGOSZ Alapítvány ügyében, miután a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium feljelentést tett - közölte tárca kedden az MTI-vel.
2026. 11. 03. 16:30
Megosztás:

Új gyűjtőállomást épít Vecsés mellett a Mol

A Mol 5,5 milliárd forintos beruházással új gyűjtőállomást épít Vecsés térségében, ahonnan a vállalat hazai kőolajtermelésének mintegy 30 százaléka származik - közölte a társaság az MTI-vel kedden.
2026. 11. 03. 16:00
Megosztás:

A legjobb online kaszinók Magyarországon

Rajongsz az online játékokért? Fedezd fel a legjobb magyarországi online kaszinót bemutató válogatásunkat! Élvezd a biztonságos, izgalmas játékot, a nagyszerű bónuszokat, a legnépszerűbb játékokat és a valódi pénznyeremények lehetőségét.
2026. 11. 03. 15:57
Megosztás:

Így mozgathatja meg az aranyat, az olajat és a Bitcoint az amerikai választás

Az amerikai félidős választások hatása messze túlmutathat a részvénypiacokon: a Kongresszus új összetétele az amerikai gazdaság- és költségvetési politika kilátásain keresztül az arany, a kőolaj, a dollár és akár a kriptoeszközök piacán is éreztetheti hatását. Az XTB elemzői azt vizsgálták, hogyan reagálhatnak ezek az eszközök a különböző választási forgatókönyvekre, és mely tényezők lehetnek meghatározók a novemberi szavazást követő időszakban.
2026. 11. 03. 15:30
Megosztás:

Megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlament

A képviselők megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. 11. 03. 15:00
Megosztás:

Nagyot javított az LG: 55,9 százalékkal nőtt a kilenchavi üzemi nyereség

Az LG Electronics 2026 első kilenc hónapjában az árbevételénél jóval gyorsabban növelte üzemi eredményét. A háztartásigép- és járműipari üzletág stabil teljesítménye mellett a televíziós tevékenység javulása is támogatta a jövedelmezőséget, miközben a mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontok hűtése egyre jelentősebb növekedési lehetőséget kínál a vállalatnak.
2026. 11. 03. 14:30
Megosztás:

Hongkongi dollár stabilcoin érkezhet a Solanára – nagybanki háttérrel

A Standard Chartered banki hátterével működő Anchorpoint a Solana hálózatára is kiterjesztené hongkongi dollárhoz kötött stabilcoinját, a HKDAP-t.
2026. 11. 03. 14:00
Megosztás:

Újabb szolgáltatással bővült a NAV Pénztárgép Portálja

Már az online pénztárgépek és taxaméterek üzemeltetésével kapcsolatos változások is bejelenthetők a NAV Pénztárgép Portálján, amely egyre több ügyintézést tesz lehetővé külön nyomtatványkitöltő program nélkül - hívta fel a figyelmet keddi közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
2026. 11. 03. 13:30
Megosztás:

Sztrájkba léptek a cseh közszolgálati tévé és rádió dolgozói

Sztrájkba léptek éjfélkor a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak a a közszolgálati médiumok finanszírozási rendszerének kormánykoalíciós módosítási terve ellen.
2026. 11. 03. 13:00
Megosztás:

Az AI percek alatt elvégzi a munkát, mégis egyre többet dolgozunk miatta

Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a munkanap sokaknál mégsem rövidül. A Boston Consulting Group 2025-ös kutatása szerint az AI-val időt megtakarító válaszadók 54 százaléka újabb feladatokra fordítja a felszabaduló kapacitást. Tóth Tamás, az AI Workshop vezető szakértője szerint a korábban megvalósíthatatlannak tűnő fejlesztések olyan sikerélményt adhatnak, hogy a vállalkozók nehezen hagyják abba a munkát.
2026. 11. 03. 12:30
Megosztás:

Kinek a CSOK Plusz, kinek a Wekerle Plusz - nem mindegy, hogy mikor és melyiket választják a fiatalok

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak. Bár az új konstrukció egyik legnagyobb előnye, hogy nem feltétel hozzá a házasság és a gyermekvállalás, a gyermeket tervező házaspárok számára a CSOK Plusz továbbra is jelentős pénzügyi előnyöket kínálhat.
2026. 11. 03. 12:00
Megosztás:

Tízéves mélyponton a fluktuáció: kivárnak a felmondással a munkavállalók

Tízéves mélypontra csökkent a munkahelyi fluktuáció Magyarországon, de nem a növekvő munkavállalói elégedettség, hanem a gazdasági bizonytalanság miatt. A dolgozók egyre kevésbé mernek munkahelyet váltani, miközben a munkaerőpiac kettészakad: egyes vállalatok létszámot csökkentenek, mások külföldi munkavállalókkal enyhítik a munkaerőhiányt – derül ki a HR-Evolution legfrissebb országos fluktuációkutatásából.
2026. 11. 03. 11:30
Megosztás:

Kismértékben mérséklődtek az amerikai hosszú hozamok, míg Európában alig volt változás

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők a hét során érkező fontos makrogazdasági adatokra, vállalati gyorsjelentésekre és a közelgő amerikai félidős választásokra készültek.
2026. 11. 03. 11:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a főbb tengerentúli indexek

Az amerikai részvénypiacokon folytatódott a szektorrotáció, a technológiai részvények gyengélkedése miatt a Nasdaq és az S&P 500 csökkent, miközben a Dow Jones emelkedni tudott tegnap. Bár a kereskedés során kezdetben még emelkedtek az indexek, a nap végére a befektetők tovább csökkentették kitettségüket a mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvényekben. A technológiai szektort több vállalati hír is nyomás alatt tartotta.
2026. 11. 03. 10:30
Megosztás:

Egy kriptó kilőtt, négy kapaszkodik: mi történik a nyertesek mögött?

A Pieverse több mint 14 százalékos ugrással húzott el a mezőnytől, miközben a TRON, a JUST és a World Liberty Financial nagyjából 2 százalékot erősödött. A Filecoin már 0,37 százalékos plusszal is felkerült a a napi toplistára, hiszen a többi kripto árfolyama pirosban van az elmúlt 24 órát elemezve. Öt zöld sor, öt különböző történet: mesterséges intelligencia, digitális dollárok, tokenégetés és egy újratervezett adattárolási üzlet.
2026. 11. 03. 10:00
Megosztás: