Az infláció löki komolyabb adósságba az embereket

Hiába mutatnak abszolút csúcsokat a kihelyezett hitelösszegek, az ügyfelek visszafogottan térnek vissza a bankokba. Akinek viszont hitel kell, az elmúlt hónapok inflációja miatt a korábbiaknál sokkal komolyabb mértékben kénytelen eladósodni. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint az év hátralévő részében szinte lehetetlen behozni a 2019-es év szerződésszám-csúcsát, mivel a „bezzegév” második felét nagyon megnyomta az öt évvel ezelőtt indult babaváró.

Az infláció löki komolyabb adósságba az embereket

Az év első hat hónapjában közel 276 000 nem folyószámla jellegű hitelszerződést kötöttek a magyar háztartások a bankokban. Ez ugyan közel 23 százalékkal haladja meg 2023-as első fél év adatait, ám szerződésszám tekintetében továbbra sem sikerült elérni az öt évvel ezelőtti csúcsot. Akkor, 2019-ben az év első 6 hónapjában közel 288 000 hitelszerződést kötöttek az ügyfelekkel a bankok.

Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint figyelemreméltó, hogy a hat hónap alatt folyósított 1 237 milliárd forintnyi kölcsön közel háromszoros dinamikával, 75 százalékkal haladja meg a bázis év adatait. Mindkét tekintetben az infláció hatása érhető utol a szakértő szerint: az elmúlt hónapokban megtapasztalt komoly mértékű pénzromlás hatása még benne van az emberekben, és emiatt továbbra is óvatosan állnak a hitelfelvételhez. Másrészt viszont, akinek kölcsönre van szüksége, annak épp az inflációs drágulás miatt a korábbiaknál jóval magasabb összeget kell felvennie, hogy hitelcéljait megvalósítsa.

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint leginkább a lakáshitelezés terén van még mit tenni a pénzintézeteknek. Az év első hat hónapjában 38 000 szerződés köttetett, amely ugyan 50 százalékot meghaladó mértékű növekedést jelent a 2023-as év első félévéhez képest, ám a Magyar Nemzeti Bank statisztikáiban 2016-ig kell visszamennünk, amíg a mostaninál gyengébb szerződéskötési hajlandóságot tapasztalunk. Még bőven a covid idején, 2021-ben és 22-ben is bőven ötvenezer felett volt a lakáshitel szerződések száma.

A személyi kölcsönök tekintetében csak a 2019-es bezzeg év áll előttünk, ráadásul a második negyedévben kötött közel 80 000 szerződés abszolút csúcsnak számít a BiztosDöntés.hu szakértője szerint. A piacot azonban kissé meglepte, hogy 2024. júniusában annak ellenére csökkent 2,5 milliárd forinttal, 69,5 milliárd forintra a személyi hitelek folyósítása, hogy sokan arra számítottak, hogy a nyári hónapokban tovább emelkedik majd az értékesítési volumen. Aggodalomra persze itt nincs ok, a megkötött szerződések száma harmadik hónapja bőven 25 000 felett van, igaz 2019. májusában és júliusában egyaránt több mint 30 ezren vettek fel a személyi kölcsönt.

Gergely Péter szerint, ha a következő hónapokban sikerül is folyamatosan egyre több ügyfelet bevonzani a bankokba, jó eséllyel a 2019-es csúcsév szerződéses adatait nem fogja tudni meghaladni a piac. Akkor ugyanis az év második felében indult a babaváró támogatás, amelyet hat hónap alatt közel 49 ezren vettek igénybe, ami a II. félévben megkötött összes szerződés közel 14 százalékát tette ki. Ezzel szemben idén az év első hat hónapjában megkötött babaváró szerződések száma az összes, nem folyószámla-jellegű hitelszerződésnek nem egészen 3 százalékát teszi ki – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője, aki szerint reményt csak a IV. negyedév személyi kölcsön boomja hozhat.


Amagyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás: