Az MNB változtatott az alapkamaton - miért történik ez?

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 100 bázisponttal 9,00 százalékra csökkentette az alapkamatot keddi kamatdöntő ülésén.

Az MNB változtatott az alapkamaton - miért történik ez?

A testület a kamatfolyosó két szélét  is ilyen mértékben csökkentette, az O/N betéti kamat ezzel 8,00 százalékra, míg felső széle, az O/N hitel kamata 10,00 százalékra mérséklődött.

A tanács az ülést követően kiadott indoklásában azt írta, a várakozásoknál erősebb dezinfláció, az ország kockázati megítélésének és a folyó fizetési mérleg javulása valamint a tartósan alacsony külső és belső keresleti nyomás együttesen tette lehetővé az alapkamat csökkentésének átmeneti gyorsítását.

Erőteljes és általános dezinfláció érvényesül a magyar gazdaságban, januárban a fogyasztói árak 3,8 százalékkal emelkedtek éves összevetésben, ezzel az infláció a jegybanki toleranciasávon belül alakult és a régiós országok között Magyarországon volt az egyik legalacsonyabb az infláció - írták. A fogyasztóiár-index 1,7 százalékponttal, a maginfláció 1,5 százalékponttal csökkent havi szinten.

A maginfláció évesített háromhavi változása október óta 3 százalék alatt van. Az év eleji átárazások visszafogottak voltak, továbbá a január elsején életbe lépett jövedékiadó-emelés hatása egyelőre csekély mértékben jelent meg az üzemanyagárakban; a lakossági inflációs várakozások az elmúlt hónapokban csökkentek - közölték.

A jegybank várakozása szerint az infláció a következő hónapokban a toleranciasáv felső szélének közelében marad, majd az év közepén - más országokhoz hasonlóan - bázishatások miatt átmenetileg emelkedik. A fogyasztóiár-index 2025-ben tér vissza tartósan a jegybanki inflációs célra - írta a testület.

Az előrejelzés szerint idén és a következő években várhatóan tovább folytatódik a folyó fizetési mérleg egyenlegének javulása. A kiépülő új exportkapacitások termelésbe állása, valamint az élénkülő világgazdasági környezet várhatóan új lendületet adnak az exportnak, míg az EU-források erősíthetik a nettó finanszírozási képességet, és a historikusan magas szinten álló jegybanki devizatartalékot.

Tavaly a folyó fizetési mérleg példátlanul gyors helyreállást mutatott, az előzetes havi adatok alapján 0,2 százalékos többletbe fordult a 2022-es GDP-arányos 8 százalékos hiány után, a decemberi mintegy 1 milliárd eurós hiány ellenére.

Megjegyezték: a harmadik negyedévi felpattanást követően az utolsó negyedévében a GDP stagnált, éves szinten pedig elsősorban a magas infláció következtében 0,8 százalékkal csökkent. Idén az infláció mérséklődésével, a reálbérek emelkedésével és a bizalom fokozatos helyreállásával, ezáltal a belső keresleti tételek újrainduló bővülésével kiegyensúlyozott szerkezetű növekedés várható - közölték.

Az MNB által közölt előzetes pénzügyi számla adatok alapján az államháztartás nettó finanszírozási képessége a GDP 6,7 százalékát tette ki 2023-ban. Az államadósság-ráta 2023-ban a GDP 73,5 százalékára csökkent a 2022. évi 74 százalékról.

A tanács tájékoztatása szerint a nemzetközi kockázatvállalási hajlandóság nem változott számottevően a januári kamatdöntés óta. A Federal Reserve és az Európai Központi Bank első kamatcsökkentésének várható időpontja későbbre tolódott a piaci árazások alapján. A régióban a cseh jegybank 50 bázisponttal csökkentette az irányadó rátát, míg a lengyel és a román jegybank nem változtatott a monetáris kondíciókon februárban.

Hangsúlyozták: a globális dezinflációt övező kockázatok és a nemzetközi befektetői hangulat változékonysága egyaránt körültekintő monetáris politikát indokol.

A tanács a következő hónapokban a beérkező makrogazdasági adatok, inflációs kilátások és a kockázati környezet alakulásától függően, adatvezérelten dönt az alapkamat további csökkentéséről és annak optimális üteméről - áll a közleményben.


Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás: