Az ön cégénél ki felel a mesterséges intelligencia alkalmazásáért? Elmondjuk miért!

Ma már nem kérdés, hogy a fejlett technológiák, köztük a generatív mesterséges intelligencia (GenAI) alkalmazása fontos kitörési ponttá válik a gazdaságok, vállalatok számára. A cégeknek ezért olyan felelős vezetőt kell kijelölniük, aki kézben tartja a mesterséges intelligenciával kapcsolatos feladatokat, átalakításokat, újításokat – állapítja meg elemzésében a KPMG.

Az ön cégénél ki felel a mesterséges intelligencia alkalmazásáért? Elmondjuk miért!

Az AI-átalakulás irányítására egyre több vállalat hoz létre új vezetői pozíciót: a CAIO-t (chief artificial intelligence officer). Egyes kutatások szerint az amerikai közép- és nagyvállalatok mintegy 11 százaléka, köztük a Morgan Stanley, a Dell, a helyi SAP, a Levi's vagy a KPMG LLP már ki is nevezte ezt a vezetőt, vagy létrehozott egy ezzel egyenértékű pozíciót. A KPMG arra számít, hogy ez a tendencia a közeljövőben felgyorsul. A cég 1 milliárd dollárnál nagyobb árbevételű amerikai vállalatok körében végzett legutóbbi negyedéves GenAI-felmérése szerint 45 százalék már felvett, vagy a következő 12 hónapban tervezi, hogy felvesz új vezetőt az AI vállalati folyamatokba történő bevezetésének felügyeletére.

A KPMG GenAI pulzus felmérése szerint a vállalatok 46 százaléka arra számít, hogy a GenAI használata új bevételi forrásokat, 54 százalékuk szerint pedig új üzleti modelleket hoz létre a következő 12 hónapban. Ehhez dinamikusan alakítani és fejleszteni kell az üzleti területeket és funkciókat átfogó stratégiákat. A legtöbb vállalat nem rendelkezik olyan felsővezetőkkel, akik képesek lennének kezelni egy olyan gyors, funkciókon átívelő és mindent felforgató jelenséget, mint ez a technológia. Tehát nem biztos, hogy fenntartható, ha továbbra is a vezérigazgatóra hagyatkoznak a GenAI-stratégia irányításában – egyelőre 34 százalékuk mégis ezt teszi.

Pro és kontra – kell-e vezető az AI-átalakulás élére?

Persze a vállalatokat meg kell különböztessük az alapján, hogy milyen mértékben és milyen célból használnák a mesterséges intelligenciát. Vannak olyanok, amelyek AI-vállalattá alakulnak át, AI-termékeket és -szolgáltatásokat fejlesztenek és értékesítenek. Mások az egész cégnél AI megoldásokat vezetnek be annak érdekében, hogy átalakítsák működésüket és üzleti tevékenységüket és ezáltal gyorsabban ragadhassák meg az új lehetőségeket. A harmadik csoport pedig elsősorban egy újabb eszközként tekint az AI-ra, hogy növelje a termelékenységet a szervezet egyes részein – legalábbis egyelőre. Valószínűleg ők fogadják majd el legkésőbb külön szerepkörként a CAIO-t. Az első két kategóriába tartozó vállalkozások azonban valószínűleg kineveznek egy ilyen vezetőt, vagy erősen fontolgatják ezt.

Egyébként nem mindenki ért egyet azzal, hogy szükség lenne CAIO-ra. A Harvard Business Review tavaly arról írt, hogy a vezető AI- és adatfelelősök kudarcra vannak ítélve, mert nagy nyomás alatt kell egyensúlyozniuk egy olyan technológiával, amely hatalmas kockázatokat hordoz magában és nagy lehetőségeket kínál. Mások szerint egy újabb szerepkör hozzáadása felesleges bonyodalmakat hozna a vezetésben, különösen akkor, ha a meglévő vezetők már hatékonyan kezelik az AI-val kapcsolatos feladatokat. Ráadásul a lépés újabb komoly költséggel is járna, mivel a hatékony működéshez egy külön csapatot is fel kell építeni hozzá – ez különösen a kisebb cégek számára jelent többlet ráfordítást.

„Egy azonban kétségtelen tény: az AI sikeres integrálása a szervezet egészére kiterjedő feladat” – állapítja meg Rakó Ágnes, a KPMG partnere. „Ezért abban az esetben, ha az AI-jal a következő három évben komolyan számol egy vállalat, tartós előnyökkel járhat a tudatos tervezés, és egy CAIO kinevezése.” Ez minél korábban megtörténik, annál könnyebb kialakítani és koordinálni az átalakítást, mielőtt az üzleti területek és funkciók hasonló képességekbe fektetnének be. Aki pedig gyorsan kapcsol, hamarabb rátalálhat a megfelelő szakemberekre az egyébként meglehetősen szűkös külső vagy belső piacon. „Még ha a C-level vezetők közül többeknek világos is, hogy mit kell kezdeni az AI-val, nem haszontalan ha van egy dedikált szószólója az átalakulásnak, aki prioritást ad a folyamatnak, felgyorsítja a kritikus döntéseket, és segít leküzdeni a belső – kulturális, jogi és megfelelési – akadályokat, amelyek egyébként lassítanák a technológia bevezetését” – teszi hozzá Kórász Tamás, a KPMG partnere.

Milyen egy jó CAIO?

Rakó Ágnes szerint ez a szerep tulajdonképpen egy olyan látnoki vezetőt kíván, aki felfogja a technológiában rejlő átalakító potenciált, átlátja, hogyan alakíthatja át az AI az üzletet, hogyan juthat el a kísérleti projektektől az értékteremtésig. Behatóan ismeri a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségeket, és tisztában van az AI korlátaival is. Megbízható partner, kapcsolatokat épít az egész vállalaton belül, csökkenti az előítéleteket, képes az egész vállalatot bevonni a mesterséges intelligencia kihívásaira való gyors és dinamikus reagálásba.

A pozíció egyébként várhatóan inkább csak a következő három-öt évben lesz fontos. A mesterséges intelligencia integrálása a mindennapi munkafolyamatokba egyre megszokottabbá válik majd. A CAIO szerepe ezért nem is igazán egy új üzleti funkció felállításához hasonlíthat, hanem inkább egy új mozgalom elindításához, amely önfenntartóvá válik. Ezt támasztja alá az is, hogy korábban, konkrét technológiákra létrehozott vezetői pozíciók – például az internetért felelős vezető vagy a felhőért felelős vezető – nagyrészt eltűntek, amint az adott technológiák szélesebb körben elterjedtek.

A KPMG szerint a mesterséges intelligenciához a C-suite-ban egy teljes munkaidős üzleti vezetőre van szükség, aki felhatalmazást kap arra, hogy bátran, gyorsan és felelősségteljesen hajtsa végre a szükséges lépéseket. Eddig a legtöbb jelenlegi CAIO-ra a cégen belül bukkantak rá, de a KPMG arra számít, hogy idővel a vállalatok nagyobb arányban alkalmaznak majd külsősöket. Olyan emberre van szükség, aki nemcsak azt tudja, hogyan rázhatja fel a dolgokat a technológia, hanem azt is, hogyan lehet az egész vállalatot és annak dolgozóit a jövő felé mozdítani.


Andalúziában nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz

Az andalúziai Niebla város közelében nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz, emiatt hat településről 500 embert evakuáltak elővigyázatosságból - közölte Antonio Sanz, a tartomány vészhelyzet-kezelési tanácsosa vasárnap.
2026. 08. 10. 02:00
Megosztás:

A világ 10 legjobb filmje, ami valaha készült - hányat láttál?

Lehetséges egyetlen, megkérdőjelezhetetlen listába rendezni a filmtörténet legnagyszerűbb alkotásait? Aligha, hiszen egy film értékét nemcsak a rendezés vagy a színészi játék határozza meg, hanem az is, milyen hatást gyakorol a nézőre. Az alábbi rangsor ezért szükségszerűen szubjektív, összeállításánál azonban figyelembe vettük a filmek művészi jelentőségét, kulturális hatását, időtállóságát, valamint a kritikusok és a közönség véleményét.
2026. 08. 10. 01:00
Megosztás:

MNB-alelnök: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos

A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott, 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az MNB Podcast legutóbbi adásában. Banai Péter Benő az MNB által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint kiemelte: a jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása mellett konstruktív partnerként részt venni az eurózónához történő csatlakozás feltételeinek elérésében.
2026. 08. 09. 23:00
Megosztás:

Egyetlen szám mutatja, mikor állhat le Michael Saylor Bitcoin-eladása

A Strategy (MSTR), Michael Saylor Bitcoin-stratégiájának zászlóshajója, sokáig a „vásárolj és tarts örökké” elvet követte. Az utóbbi időben azonban a vállalat Bitcoin-eladásokba kezdett, elsősorban azért, hogy finanszírozza egyes pénzügyi kötelezettségeit.
2026. 08. 09. 22:00
Megosztás:

Kátai-Németh Vilmos: az akadálymentesítés a szívügyem

A szívügyének nevezte a fizikai és a digitális akadálymentesítést a szociális és családügyi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán, miután Békés vármegyei látássérült sorstársainak mutatta meg a minisztériumot Éliás Eszter esélyegyenlőségi és akadálymentesítési államtitkárral és Galambos Katalinnal, a fogyatékossággal élő emberek egyenlő esélyű hozzáféréséért felelős helyettes államtitkárral.
2026. 08. 09. 21:00
Megosztás:

Spanyolország a szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít

Spanyolország az ilyenkor szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít a jövő heti teljes napfogyatkozás miatt.
2026. 08. 09. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 32. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 09. 19:00
Megosztás:

Mastercard: új korszak jöhet a stabilcoin-fizetésekben

A Mastercard és a Borderless új pilotprogramja azt vizsgálja, hogyan lehetne egyszerűbbé, gyorsabbá és biztonságosabbá tenni a határokon átnyúló stabilcoin-fizetéseket. A kísérlet középpontjában nem maga a pénzmozgás, hanem az a bizalmi és megfelelési infrastruktúra áll, amely nélkül a blokkláncos fizetések nehezen válhatnak a globális pénzügyi rendszer szerves részévé.
2026. 08. 09. 18:00
Megosztás:

Egész héten meleg, napos idő várható

Egész jövő héten napos, meleg idő várható, a hét közepén kisebb enyhüléssel; csak a hét elején és a hét végén lehetnek néhol záporok, zivatarok - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 09. 16:00
Megosztás:

Ripple a Fed kapujában: új pénzügyi korszak jöhet

A Ripple látványosan előre készül az amerikai pénzügyi szabályozás következő korszakára. A vállalat már több mint 50 pénzforgalmi engedéllyel rendelkezik, miközben technológiai infrastruktúrája is egyre jobban illeszkedik azokhoz a szabványokhoz, amelyek az Egyesült Államok nagy sebességű fizetési rendszereiben meghatározóak. Ha a PACE Act tervezett szabályozási kerete megvalósul, a Ripple az egyik legjobb helyzetből induló kriptovállalat lehet.
2026. 08. 09. 15:00
Megosztás:

A Vajda-Papír a válsághelyzeti intézkedések egy részét hosszú távon is hasznosítani tudja

Vajda-Papír Csoport egy százalékkal mérsékelheti fajlagos áramfelhasználását azzal, hogy hosszú távon is alkalmazza az elmúlt héten ideiglenesen bevezetett takarékossági intézkedések egy részét - közölte a higiéniaipapír-gyártó cégcsoport szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 09. 14:00
Megosztás:

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését és gazdálkodását - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 13:00
Megosztás:

Több mint 116 ezer beteget láttak el a mentők júliusban

A mentők júliusban több mint 116 ezer beteget láttak el, és mintegy ötmillió kilométert tettek meg az ország útjain - közölte az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 12:00
Megosztás:

Több mint egymilliárd forinthoz jut a sármelléki repülőtér

A három vidéki nemzetközi repülőtér közül 1,2 milliárd forint állami támogatást kap működéséhez idén a sármelléki Hévíz-Balaton Airport - közölte a térség országgyűlési képviselője szombaton közösségi oldalán.
2026. 08. 09. 11:00
Megosztás:

24 órás várakozás a kriptóra? Brazília szigorítja a digitális átutalásokat

Brazília központi bankja új szabályozással lép fel a kriptovalutás csalások ellen: 2027. január 1-jétől bizonyos, 10 000 dollár feletti kriptoátutalásokat akár 24 órára visszatarthatnak a szolgáltatók.
2026. 08. 09. 10:00
Megosztás:

Történelmi mélypontra csökkent az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
2026. 08. 09. 09:00
Megosztás:

Keddig tartja fent az extrém hőség miatt bevezetett intézkedéseit a Posta

A Magyar Posta keddig tartja fent az extrém hőség miatt ideiglenesen elrendelt intézkedéseit - közölte a társaság a honlapján szombaton.
2026. 08. 09. 08:00
Megosztás:

185 tonna hal pusztult el Rétimajorban

A súlyos vízhiány következtében az Aranyponty Halászati Zrt. rétimajori és rétszilasi halastavain az elmúlt hetekben 185 tonna hal pusztult el, a közvetlen állományveszteség értéke megközelíti a 200 millió forintot - mondta Lévai Ferenc a társaság vezérigazgatója az MTI-nek szombaton.
2026. 08. 09. 07:00
Megosztás:

Már 100 szálláshely foglalható az Aktív Kalandor Kalandtárában

Az Aktív Kalandor foglalási felülete, a Kalandtár már 100 szálláshelyet kínál az erdei kulcsosházaktól a nagyobb társaságokat fogadó szállásokig az ország minden részén - közölte az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ az MTI-vel.
2026. 08. 09. 06:00
Megosztás:

Véget ért az energiavészhelyzet – a magyar vállalkozások összefogása több mint 145 000 kWh csúcsidei megtakarítást ért el

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által indított Vállalkozói Energiaösszefogáshoz néhány nap alatt csaknem 350 vállalkozás csatlakozott az ország 202 településéről, és vállalásaik összesen több mint 145 000 kWh csúcsidei energiamegtakarítást jelentettek.
2026. 08. 09. 05:00
Megosztás: