AZ OTP Bank szerződést kötött a SambaNova Systems-szel

Eddig példátlan együttműködési megállapodást kötött a Sambanova Systems-szel az OTP Csoport. A szerződés célja, hogy a lehető legrövidebb idő alatt létrejöjjön az a szuperszámítógép, amely a mesterséges intelligencia segítségével teszi fejlettebbé a pénzügyi szolgáltatásokat. A megoldás az Innovációs és Technológiai Minisztérium segítségével elérhető válik majd a köz- és a magánszféra, valamint a felsőoktatás intézményei számára is.

AZ OTP Bank szerződést kötött a SambaNova Systems-szel

Palo Alto (Kalifornia, USA) és Budapest (Magyarország) – A SambaNova Systems, a mesterséges intelligenciával (MI) működő alkalmazások futtatásához a legfejlettebb szoftverek és hardverek megalkotásában élen járó vállalat, valamint az OTP Csoport, Kelet-Közép -Európa (KKE) vezető bankcsoportja a mai napon bejelentette, hogy stratégiai együttműködésre lép Európa leggyorsabb szuperszámítógépének megépítése céljából. A rendszer segítségével a világ egyik legfejlettebb nyelvi modelljének megalkotása a cél. Ehhez több, ún. rack szerverre és a SambaNova Dataflow-as-a-Service GPT-jére támaszkodó MI-rendszert helyeznek majd üzembe. A megoldás az Innovációs és Technológiai Minisztérium segítségével elérhetővé válik majd a köz- és a magánszféra, valamint a felsőoktatás intézményei számára is.
 
„Egyedülálló együttműködésnek lehetünk tanúi az OTP Csoport, az ITM és a SambaNova Systems között, amelynek révén Magyarország és a kelet-közép-európai régió rendkívüli erőforráshoz jut. A szuperszámítógép eddig nem elérhető képességekkel támogatja a GPT-3 szintű nyelvi modul megalkotását a régióban” - nyilatkozta az aláírás kapcsán Csányi Péter vezérigazgató-helyettes, az OTP Bank Digitális Divíziójának vezetője.

A partnerségnek köszönhetően az OTP Csoport egyedi szerepbe kerül az MI technológiával kapcsolatos kutatás és fejlesztés területén. A hitelintézet a megoldásnak köszönhetően képes lesz nagy mennyiségű szöveges információ gyors feldolgozására, ezzel rövidülnek a munkafolyamatok, a monoton, ismétlődő feladatokat a mesterséges intelligencia végzi el a jövőben. A szolgáltatásnak köszönhetően még nagyobb szerep jut az emberi kreativitásnak az innovációk területén. A bank ügyfelei a korábbiaknál gyorsabb, személyre szabottabb pénzügyi szolgáltatásban részesülnek majd.  

„Az OTP Csoport elismerésre méltó tervet dolgozott ki arra, hogy a következő évtizedben az MI váljon a fejlesztések központi hajtóerejévé. Az ITM támogatásának köszönhetően a bankcsoport által kialakított MI-környezet elérhető és élvonalbeli infrastruktúrát kínál majd az egyetemek, kutatóközpontok, a köz- és magánszféra szervezetei számára egész Magyarországon” – közölte Prof. Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

Az OTP Csoport és a SambaNova Systems több évre szóló partnerségi megállapodást kötött, amelynek köszönhetően üzembe helyezik a SambaNova Dataflow-as-a-Service GPT megoldását, és egyedülálló magyar nyelvi modul jön létre. Ezt követik majd azon országok egyedi nyelvei, ahol az OTP Csoport jelen van. A fejlesztés nyomán az OTP működésének számos területén jelentős változások indulhatnak el, az ügyfélszolgálattól kezdve a háttérfeladatokat ellátó back-office-ig.

„A nagy nyelvi modellek folyamatosan veszik át az elsődleges interfész szerepét a vállalatokon belül, az MI pedig az ágazatok átalakulásának egyik mozgatórugója. Az OTP Csoportnál bevezetett fejlesztés példaként szolgál majd arra, hogy mire képes az MI az olyan, erőteljesen dokumentum-alapú ágazatokban, mint a banki és pénzügyi szolgáltatási szektor” – fejtette ki Rodrigo Liang, a SambaNova Systems társalapítója és vezérigazgatója.

A hitelintézet számára az együttműködés nélkül hosszú évekbe és jelentős emberi erőforrás felhasználásba került volna házon belül megalkotni ezt a fejlesztést, míg a SambaNova segítségével az indulás csak napok vagy hetek kérdése. A bevezetést követően az MI szuperszámítógép segítségével az OTP Bank további fejlesztéseket hajt majd végre a pénzügyi szolgáltatások több területén.


Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás: