Az Otthon Start a babavárót is kirántja a gödörből?

Történetének egyik leggyengébb első fél évét zárta a babaváró hitel: hat hónap alig több mint 106 milliárd forintnyit folyósítottak a támogatott kölcsönből, amely iránt lassan, de szinte folyamatosan csökken az érdeklődés. Az Otthon Start hitel megjelenése viszont újra lendíthet valamennyit a babaváró iránti érdeklődésen a BiztosDöntés.hu adatai szerint.

Az Otthon Start a babavárót is kirántja a gödörből?

Nem alakult túlságosan fényesen az első fél év a babaváró hitel szempontjából: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint június végéig mindössze 106,5 milliárd forint értékben kötöttek új szerződéseket a bankok és az igénylők, ami bő 13 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A megkötött szerződések száma hasonló mértékben csökkent éves összevetésben, és 10 ezer alatt maradt.

A gyermekvállalásra készülő házaspárok támogatását célzó konstrukció iránt áradásul úgy csökkent a kereslet, hogy a lakáshitelek piaca közben több mint a negyedével, a személyi kölcsönöké pedig 42 százalékkal nőtt - hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

A Babaváró hitel iránti keresletnél szinte a 2019. júliusi bevezetés óta látható a lassú, fokozatos csökkenés. Ebben persze akadtak kilengések, amelyeket leginkább a szabályozás várható változásai okoztak: például 2022. végén megugrott az érdeklődés a konstrukció kivezetése körüli bizonytalanság miatt, ám 2023. elején aztán szinte teljesen eltűntek az igénylők.

A hosszabb távú trend viszont egyértelműen fokozatos keresletcsökkenést mutat a babavárónál, ami jelentős részben azzal magyarázható, hogy – miután tipikusan rétegtermékről van szó – a potenciális igénylők köre lassan szűkül.

Ezzel együtt a babaváró kölcsön változatlanul meghatározó eleme a fogyasztási hitelek piacának, és ugyan az állomány növekedésének üteme is lelassult mára, a júniusi, 2 200 milliárd forint körüli állomány alapján a támogatott hitel közel 19 százalékát adja a teljes lakossági hitelportfóliónak.

Az Otthon Start soha nem jöhetett volna jobbkor

A BiztosDöntés.hu szakértője szerint viszont az első lakást vásárlók támogatását célzó, évi fix 3 százalékos kamat mellett elérhető Otthon Start hitel megjelenése a babaváró hitel iránti érdeklődésnek is új lendületet adhat, annál is inkább, mert előbbi CSOK Plusz-szá is alakítható, ha az igénylő később megfelel a feltételeknek.

Ennek alapján azoknak a fiataloknak, akik házasságkötést, és gyermekvállalást terveznek, miközben otthonteremtésben is gondolkodnak, a babaváró ismét megkerülhetetlen lesz az állami támogatások jó kihasználhatósága miatt. A babavárónál eddig is jellemző volt, hogy valamilyen más termékkel (leginkább lakáshitellel) kombinálták az igénylők.

Ráadásul a babaváró kölcsön jelenleg az egyik legkedvezőbb feltételekkel elérhető, támogatott konstrukció a lakossági piacon: elég csak arra gondolni, hogy a hitel már az első gyermek megérkeztével véglegesen kamatmentessé válik, miközben három gyermeknél már a teljes fennálló tartozást átvállalja az állam.

Az új ügyfelek járhatnak a legjobban

Annak ellenére, hogy az utóbbi időszakban nem túl acélos a kereslet a babaváró hitel iránt, a bankok változatlanul nagy áldozatokra hajlandók az ügyfelek megszerzése érdekében: a BiztosDöntés.hu gyűjtése szerint továbbra is tartanak a jellemzően 150-200 ezer forintos ajándékpénzt ígérő akciók.

Utóbbin persze nincs mit csodálkozni, hiszen a babaváró hitel potenciális ügyfélköre rendkívül értékes a pénzintézetek szempontjából: jellemzően középosztálybeli, fiatal, családot tervező emberekről van szó, akikről okkal feltételezhető, hogy az idő előrehaladtával egyre nagyobb számlaforgalmat generálnak, megtakarításokat halmoznak fel, miközben egyre több finanszírozási terméket is igénybe vesznek.

Az egyáltalán nem elhanyagolható ajándékpénzek feltételei pedig nem teljesíthetetlenek: bár több pénzintézet is előír minimális hitelösszeget az egyszeri jóváírásért, ennek nincs nagy jelentősége, hiszen – a 10,9 milliós, egy szerződésre jutó átlagos összeg alapján – az adósok nagy többsége eleve az elérhető legnagyobb, 11 millió forintos összeget igényli.

A többi feltétel pedig inkább adminisztratív jellegű, ilyen például a szintén általánosnak tekinthető pozitív marketing nyilatkozat, vagy a hűségidő vállalása. Az új ügyfelek persze a babaváró akcióinál is előnyt élveznek, hiszen esetenként további kedvezményekre (jóváírásra) is számíthatnak.

Az Erste most 150 ezer forintnyi kedvezményt ad a babaváró hitel mellé, ha annak összege eléri a 11 millió forintot a babaváró kalkulátor szerint, és a házaspár egyik tagja „aktív” számlával is rendelkezik a pénzintézetnél. A pozitív marketing nyilatkozat megléte szintén feltétel.

A Gránit Banknál alapesetben 180 ezer forintos, egyszeri jóváírás jár a babaváró hitel mellé, ám új ügyfélként érkezőknél, szelfis számlanyitásnál ez további 40 ezer forinttal is megtoldható. Így, ha a házaspár mindkét tagja új ügyfélként érkezik, és úgy igénylik a hitelt, akár 260 ezer forintnyi egyszeri jóváírást is kaphatnak.

A MagNet Banknál 150 ezer forintos, egyszeri jóváírást kaphat a babaváró hitelt igénylő házaspár, ha a kért összeg eléri a 8 millió forintot, és mindketten számlát vezetnek a pénzintézetnél.

Az MBH Bank 130 ezer forintos, egyszeri jóváírást kínál a babaváró kölcsön mellé, ám ezt egy 50 ezer forint értékű Brendon ajándékkártyával is kiegészíti. Mindehhez az kell, hogy az igényelt hitel összege elérje a 10 millió forintot.

Az UniCredit Bank és a CIB Bank 180 ezer forintos, egyszeri jóváírást ígér a feltételek teljesítése esetén.


Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás: