Az Otthon Start hitel miatt megint népszerűek lesznek a felújítandó ingatlanok Budapesten?

Miközben az elmúlt években a felújított lakások voltak elsősorban keresettek Budapesten, most a kamattámogatott hitel 1,5 millió forintos négyzetméterárkorlátja miatt újra a felújítandó, vagyis olcsóbb ingatlanok kerülhetnek a vevők célkeresztjébe? Megfordulhat az eddigi trend az ingatlanpiacon az Otthon Start hitel miatt?

Az Otthon Start hitel miatt megint népszerűek lesznek a felújítandó ingatlanok Budapesten?

Az elmúlt évekre a szűkös építőipari kapacitások, a szakemberhiány és a rohamosan dráguló építőanyagok miatt jellemzővé vált, hogy egyre inkább a felújított ingatlanokat preferálták a vevők, melyekhez csak minimális mértékben kellett beköltözés után hozzányúlni, mivel nem szívesen vágtak bele nagyobb felújításba.

Ez továbbra is jellemző, de kérdés, hogy Budapesten, ahol már sok kerületben az Otthon Start hitel feltételeként megjelenő 1,5 millió forint felé közelítenek a használt ingatlanok négyzetméterárai, illetve olykor meg is haladják azt - elsősorban a szépen felújított, újszerű állapotú ingatlanok esetében - miként reagálnak a vevők az Otthon Start hitel 1,5 millió forintos négyzetméterárkorlátjára? Ismét a felújítandó, ezért olcsóbban kínált ingatlanok lesznek népszerűbbek, hiszen ezek nagyobb eséllyel kerülnek kevesebbe négyzetméterenként 1,5 millió forintnál?

Garaba Gergely, a Balla Ingatlan VI., VII., VIII. és IX. kerületi irodájának szakmai vezetője úgy látja, hogy az Otthon Start hitel miatt nem lesz nagyobb a kereslet a felújítandó, rosszabb állapotú ingatlanok iránt. Annak ellenére, hogy a belső vagy a budai kerületekben a felújított, új vagy újszerű ingatlanok négyzetméterára több eseten már meg is haladja az 1,5 millió forintot.

A felújítandó, olcsóbb ingatlanokra a drágább kerületekben továbbra is elsősorban a felújítással foglalkozó vállalkozók lesznek a vevők. Majd miután korszerűsítették, az áruk 1,5 millió forint felett alakulhat, de a szakértő szerint ezekre is lesz kereslet azok részéről, akik egyébként sem felelnek meg az Otthon Start feltételeinek, és piaci alapú lakáshitellel vásárolnak.

Azok viszont, akik ki tudják használni az állami kamattámogatású hitelt, olyan budapesti kerületekben néznek körül, ahol a jobb állapotú ingatlanok négyzetméterára egyelőre alacsonyabb. 

Ilyenek például a dél-pesti kerületek, többek között Csepel vagy annak agglomerációja, ahol az 1 millió forintot meghaladó árak még irreálisnak hatnak a vevők számára. Itt jelenleg még az jellemző, hogy a jelentősen túlárazott ingatlanokat nem lehet eladni - derült ki Marosvölgyi Gabi, a Balla Ingatlan csepeli és szigetszentmiklósi irodája szakmai vezetőjének szavaiból. Szerinte ugyanakkor kérdéses, hogy az elkövetkező hónapok milyen áremelkedést hoznak.

Hasonló a helyzet Dél-Pest más kerületeiben is: Rácz Gyula László, a Balla Ingatlan XVIII. kerületi irodájának szakmai vezetője is azt hangsúlyozta, igaz, hogy a I., II., V., XI., XII., XIII. kerületekben valóban megjelentek már az 1,5 millió forint feletti négyzetméterárak, azonban sok más kerületben, így Dél-Pesten ezt még nem érték el, legfeljebb csak olyan esetekben, amikor az ingatlan valami “extrát” tud nyújtani.

Jelenleg a dél-pesti kerületekben 900 ezer - 1,1 millió forint közötti átlagos négyzetméterárak a jellemzők. Ritkán ez alatt is hozzá lehet jutni ingatlanokhoz, de azok kifejezetten rossz állapotúak. 1,1 millió forint felett is hirdetnek - elsősorban egy-másfél szobás, csúsztatott zsalus és panel - lakásokat, melyek hirdetési ára egészen 1,5 millió forintig kúszik fel. A szakértő szerint jelenleg az 1,2 millió forint feletti ár még irreálisan magas ezekben a kerületekben.

Az Otthon Start miatt ugyanakkor azt lehet tapasztalni, hogy az eladók kitartják és emelik az árakat, a vevők pedig beletörődtek, hogy hirdetési áron vagy akár csak felfelé történő licittel tudnak vásárolni. Az alku szinte teljesen eltűnt a piacról.

Rácz Gyula László azt tapasztalta, hogy az elmúlt alig több mint két hónap alatt mintegy 10 százalékos áremelkedésre került sor, pedig már az állampapír-pénzek ingatlanpiacra áramlása miatti várakozások is jelentős mértékben felfelé hajtották az árakat a tavalyi év végén és az idei év elején.

Az említett kerületekben tehát még mindig tudnak felújított, jó állapotú ingatlant vásárolni az érdeklődők úgy, hogy ne csússzanak ki az 1,5 millió forintos négyzetméterárkorlátból, természetesen a kínálat függvényében.

Ugyanakkor, ha a felújítandó ingatlant vennének, akkor kalkulálniuk kell a felújítás költségével: egy 50-60 négyzetméteres ingatlan felújítása a jelenlegi anyagárakkal és munkadíjakkal számolva mintegy 200 ezer Ft/m²-250 ezer Ft/m² költséget jelent középkategóriás alapanyagok felhasználásával, abban az esetben, ha a korszerűsítést teljes egészében szakemberek végzik.

Ez azt jelenti, hogy ha például egy 53 négyzetméteres panellakáshoz 1,05 millió forintos áron, azaz 55,6 millió forintért sikerül hozzájutnia a vevőnek, akkor arra mintegy 10 millió forintot rá kell még költenie. A villanyszerelés 2 millió forint, a nyílászárók ára 1,5-2 millió forint, a fürdő és a konyha felújítása 2-2 millió forint, valamint a helyiségek festése, burkolása szintén 2 millió forintra jön ki - sorolta Rácz Gyula László. Azt is megjegyezte, hogy eközben egy ugyanekkora, már felújított panellakás mintegy 1,2 milliós négyzetméteráron érhető el most a piacon, ami 63,6 milliós árat jelent.


Veszélyben a készpénzt rejtegetők! A KP tartásnak annyi, mit tegyünk?

A borítékban, fiókban vagy házi széfben őrzött pénz megnyugtató látvány: bármikor elérhető, nem kell hozzá bankkártya, internet vagy mobiltelefon. Látszólag ugyanannyi marad belőle holnap is, mint amennyit ma elrejtettünk.
2026. 09. 09. 02:00
Megosztás:

Visa stabilcoin-kártyái már 160 programban működnek

A Visa tovább gyorsítja a stabilcoinokra épülő fizetési infrastruktúra fejlesztését: a vállalat 2026-os pénzügyi évének második negyedévében már 160 stabilcoinhoz kapcsolódó kártyaprogram működött világszerte.
2026. 09. 09. 01:30
Megosztás:

Törvényi döntés! Jogosult vagyok-e özvegyi nyugdíjra, és hogyan igényelhetem azt?

Egy házastárs vagy élettárs elvesztése nemcsak súlyos lelki megrázkódtatás, hanem a család anyagi helyzetét is alapvetően megváltoztathatja. Az özvegyi nyugdíj ebben az élethelyzetben nyújthat rendszeres pénzügyi segítséget, megállapítása azonban nem automatikus: az ellátást külön kérelemmel kell igényelni.
2026. 09. 09. 01:00
Megosztás:

Horvátország javított PISA-helyezésén, de továbbra is az OECD-átlag alatt teljesít

Javított helyezésén Horvátország a 2025-ös PISA-felmérésben matematikából és természettudományokból, miközben szövegértésből megőrizte korábbi pozícióját. Radovan Fuchs oktatási miniszter a kedden Pozsonyban tartott regionális eredménybemutatón a horvát diákok környezettudatosságát és a digitális figyelemelterelés viszonylag alacsony szintjét emelte ki.
2026. 09. 09. 00:30
Megosztás:

A vidéki kkv-k mintegy egymillió embert foglalkoztatnak Magyarországon

A vidéki mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) mintegy egymillió embernek adnak munkát Magyarországon, foglalkoztatotti létszámuk 2021 óta csaknem 27 ezerrel nőtt - derül ki a Modern & Stílusos Vidék Üzleti Közösség (MSVK), valamint az OPTEN céginformációs szolgálat közös elemzéséből, amelyről kedden közleményben tájékoztatták az MTI-t.
2026. 09. 09. 00:05
Megosztás:

Országos tisztifőorvos: nem tanultunk a koronavírus-járványból

Az országos tisztifőorvos szerint a koronavírus-járvány utáni időszakban nem történtek meg azok a fejlesztések, amelyek egy következő járványhelyzetre való felkészültséget javítanák.
2026. 09. 08. 23:00
Megosztás:

Átfogó kormányzati intézkedéseket sürget a TÖOSZ az azbeszttartalmú kőzúzalék ügyében

Átfogó kormányzati intézkedéseket sürget a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) az azbeszttartalmú kőzúzalék ügyében - közölte a szervezet az MTI-vel kedden.
2026. 09. 08. 22:30
Megosztás:

Tovább nőtt a magyar turisták száma Horvátországban

A magyar vendégek és a vendégéjszakák száma egyaránt hét százalékkal növekedett Horvátországban az év első hét hónapjában - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviselete kedden az MTI-t.
2026. 09. 08. 22:00
Megosztás:

A Budapesti Értéktőzsde csaknem 3 milliárd forint eredményt ért el az első fél évben

Közel 3,19 milliárd forint konszolidált nettó eredményt ért el a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 2026 első fél évében, amely tartalmazza a KELER Csoport BÉT Csoportra eső eredményét is - derül ki a Budapesti Értéktőzsde kedden közzétett féléves jelentéséből.
2026. 09. 08. 21:30
Megosztás:

Lemondott az Oktatási Hivatal elnöke

Benyújtotta lemondását elnöki tisztségéről és kormánytisztviselői jogviszonyáról az oktatási és gyermekügyi miniszternek Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal (OH) elnöke október 1-jei hatállyal.
2026. 09. 08. 21:00
Megosztás:

Erősödött kedden a forint

A forint kedden 0,2 százalékkal erősödött a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 09. 08. 20:30
Megosztás:

Vegyesen zártak a főbb európai tőzsdék

Az európai részvénypiacok kedden iránykereső kereskedés mellett vegyesen zártak, miközben a befektetői hangulatot továbbra is az energiaárak emelkedése és az ebből fakadó inflációs aggodalmak terhelték. Az olajárak újabb lendületet kaptak, a Brent jegyzése megközelítette a hordónkénti 100 dolláros szintet, az európai földgáz ára több mint három százalékkal nőtt.
2026. 09. 08. 20:00
Megosztás:

5000 új egészségügyi dolgozóra van szükség Kongóban

Mintegy ötezer egészségügyi dolgozó felvételére és betanítására, valamint további 1600 betegágyra van szükség a Kongói Demokratikus Köztársaság hat tartományát sújtó ebolajárvány elleni védekezés kiterjesztéséhez - közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
2026. 09. 08. 19:30
Megosztás:

Nem sietik el a generációváltást a magyar vállalkozók, a cégük bánhatja

Komoly üzleti kockázattá válhat az utódlás a hazai családi vállalkozásoknál – mutat rá az EY második alkalommal elkészített Vállalkozói Barométer kutatása. Kelet-Közép- és Dél-Európa 16 országát lefedő, több mint 1000 vállalkozó megkérdezésével készült felmérésben 173 magyar válaszadó vett részt.
2026. 09. 08. 19:00
Megosztás:

Újabb kedvező magyar gazdasági adat érkezett

A KSH ma reggel az augusztusi fogyasztói inflációs adatot tette közzé, mely szerint a fogyasztói árak havi szinten 0,2 százalékkal emelkedtek. Az éves szintű infláció így enyhén nőtt: 1,3 százalékra a júliusi 1,2 százalékról. Az 1,3 százalékos tényadat megegyezik a várakozásunkkal és minimálisan elmaradt a konszenzustól. Az éves maginfláció enyhén emelkedett: a hetedik havi 1,9 százalékról 2,0-ra nőtt az index.
2026. 09. 08. 18:30
Megosztás:

Tovább mélyült a magyar közúti fuvarozás profitválsága

Tovább mélyült a magyar közúti fuvarozás profitválsága 2026 második negyedévben, a nemzetközi fuvarozás összköltsége az infláció hatszorosával, 12,3 százalékkal ugrott meg, a belföldi fuvarköltségek 6,4 százalékkal nőttek, miközben a fuvardíjak alig több mint harmadát tudták a fuvarozók áthárítani - közölte a NiT Hungary - Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete kedden az MTI-vel a logisztikai és közúti fuvarozási szektorra szakosodott DigiLog Consulting cég Közúti Fuvarozási Árindex (KFX) elemzése alapján.
2026. 09. 08. 18:00
Megosztás:

A világ GDP-jének 9 százalékát bukják a vállalatok ezen az egy hibán

Van egy láthatatlan költség, amit a cégek akkor is megfizetnek, ha az ára semmilyen kimutatásban nem szerepel: a túlterheltség, a stressz és az alacsony elköteleződés ugyanis közvetlenül hat a teljesítményre. A Gallup 2026-os adatai szerint globálisan csak a munkavállalók 20 százaléka elkötelezett1, Magyarországon pedig ez az arány 19 százalék2. A gazdasági tét óriási, hiszen a Gallup szerint a teljes elköteleződés globálisan 9,6 billió dollárnyi többletproduktivitást jelenthetne, ami a világ GDP-jének mintegy 9 százaléka.
2026. 09. 08. 17:30
Megosztás:

A kerékpárosbarát címre idén is pályázhatnak a települések, munkahelyek és közintézmények

Települések, munkahelyek és közintézmények idén is pályázhatnak a kerékpárosbarát címre - közölte a Közlekedési és Beruházási Minisztérium kedden az MTI-vel.
2026. 09. 08. 17:00
Megosztás:

5 százalékon maradt a munkanélküliség Csehországban

Augusztusban is a júliusi 5 százalékon maradt a munkanélküliség Csehországban - közölte a cseh munkaügyi hivatal kedden Prágában.
2026. 09. 08. 16:30
Megosztás:

Új operatív alelnök az Accornál

Wojciech Kęsik operatív alelnökként csatlakozott az Accor kelet-európai, prémium, középkategóriás és economy márkákért felelős felsővezetéséhez. A világ vezető vendéglátóipari csoportja ezzel a kinevezéssel Magyarországon is megerősíti a kiváló működés, valamint a szállodahálózat folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségét.
2026. 09. 08. 16:00
Megosztás: