Az üzleti szolgáltatási szektor zászlóshajója lettünk

Magyarország mára az üzleti szolgáltatási szektor zászlóshajójává vált Közép-Európában, az ágazatban dolgozók száma öt év alatt a duplájára nőtt és átlépte a százezret - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Nyíregyházán.

Az üzleti szolgáltatási szektor zászlóshajója lettünk

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a CallComm Zrt. irodájának megnyitóján arról számolt be, hogy a cég egymilliárd forintos beruházással bővítette üzleti szolgáltatóközpontjait Nyíregyházán és Miskolcon, amelyhez az állam 300 millió forint támogatást nyújtott, így hozzájárulva száz új munkahely létrehozásához.

A tájékoztatása szerint a program részben a dolgozók továbbképzésére irányul, az idegennyelv-ismeret fejlesztése nyomán pedig lehetővé válik, hogy a vállalat a magyarok mellett egyre több külföldi ügyfelet is ki tudjon szolgálni.

Leszögezte, hogy az egyik legfőbb közép-európai telemarketing szolgáltatónak számító cég beruházása ráadásul önmagán túlmutató jelentőséggel is bír, az üzleti szolgáltatószektor ugyanis hatalmas segítség a tehetséges, nyelveket beszélő, egyetemet végzett fiatalok Magyarországon tartásában.

Kiemelte, hogy jelenleg 201 üzleti szolgáltatóközpont működik hazánkban, mintegy százezer embernek adva munkát. A szektorban dolgozók átlagéletkora 33 év, 82 százalékuk felsőfokú végzettségű, mintegy 15 százalék pedig külföldi állampolgár, ami jól demonstrálja, hogy nem csak a magyarok számára vonzó az ágazat.

Arra is kitért, hogy előzőleg Budapest-orientált iparágról lehetett beszélni, mára azonban egyre inkább felzárkóznak a vidéki nagyvárosok, a szektorban foglalkoztatottak negyedét már a fővároson kívül élők adják. Számuk Székesfehérváron már meghaladta a hatezret, Debrecenben az ötezret, Miskolcon pedig az 1500-at.

Hozzátette, hogy a kormány az elmúlt tíz év során 104 üzleti szolgáltatóközpont létrehozásához, kapacitásbővítéséhez adott támogatást, és ezen vállalatok 55 százaléka tervez további fejlesztéseket.

"Azt mutatja tehát mindez, hogy ez ma a magyar gazdaság egyik fő ágazata" - fogalmazott.

Szijjártó Péter érintette az utóbbi évek válságait is, emlékeztetve arra, hogy rövid időn belül többször is a feje tetejére állt az addigi status quo, s a Magyarországhoz hasonló nyitott gazdaságok számára ez még súlyosabb megpróbáltatásokat jelentett.

"Azonban mindezen válságok dacára elmondhatjuk azt, hogy a magyar gazdaság kiállta az elmúlt évek próbáját. Minden egyes válságból erősebben kerültünk ki, meg tudtuk védeni a munkahelyeket, Magyarországot, meg tudtuk védeni Európa legalacsonyabb adóit, évről évre beruházási és exportrekordokat állítottunk fel a körülmények dacára, és elmondhatjuk azt, hogy soha annyian nem dolgoztak még Magyarországon, mint most" - sorolta.

Hangsúlyozta, hogy gazdasági dimenzióváltás is történik, minthogy a nagy mennyiségű termelés mellett egyre inkább megjelennek a kutatás-fejlesztésen alapuló, magas technológiai színvonalat és hozzáadott értéket felvonultatni képes ágazatok.

"Ezen belül is a szolgáltatások egyre nagyobb teret követelnek el maguknak. És már azt is elmondhatjuk kellő büszkeséggel, hogy az üzleti szolgáltatási szektor tekintetében Magyarország Közép-Európában zászlóshajóvá vált" - jegyezte meg.

Kifejtette, hogy a magyarországi üzleti szolgáltatóközpontokban dolgozók száma már átlépte a százezret, ami azt jelenti hogy öt év alatt a duplájára nőtt.

"Ezekért az üzleti szolgáltatóközpontokért is nagy versenyt folytatunk, ahogyan a beruházásösztönzés területén minden egyes iparágban már az öldöklő küzdelem a jellemző. A magyar fiatalok kreativitása, szorgalma, nyelvtudása, az alacsony adók és a befektetőbarát üzleti környezet mind-mind vonzerőt jelentenek a Magyarországra települő üzleti szolgáltatóközpontok számára" - mondta.


Rekordot döntött az augusztusi áramfogyasztás Horvátországban

Rekordot döntött augusztusban a villamosenergia-fogyasztás Horvátországban, ahol a nyári csúcsterhelés már meghaladta a télit az utóbbi években, elsősorban a turizmus, a melegebb nyarak és a légkondicionáló berendezések egyre szélesebb körű használata miatt - közölte hétfőn a Horvát Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító vállalat (HOPS).
2026. 08. 31. 20:00
Megosztás:

Júliusban felgyorsult a termelői árak emelkedése

Júliusban a belföldi értékesítés árai 2,5, az export árai 0,3 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva, az ipari termelői árak átlagosan 1,0 százalékkal nőttek - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 08. 31. 19:00
Megosztás:

Átláthatóbb bérek jönnek, előkerülhetnek a régi igazságtalanságok

Egy új uniós irányelv alapjaiban változtathatja meg, hogyan beszélnek a fizetésekről a munkahelyeken: a dolgozók hamarosan pontosabb képet kaphatnak arról, milyen elvek alapján keresnek annyit, amennyit. Tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről és a bérezés szabályairól. Piroska Gyula, a Seminar Consulting alapítója és vezető trénere szerint ez olyan különbségeket is felszínre hozhat, amelyeket eddig nehéz volt megmagyarázni.
2026. 08. 31. 18:00
Megosztás:

Nőtt a 4iG árbevétele és adózott eredménye az első fél évben

A 4iG Nyrt. konszolidált nettó árbevétele 16,7 százalékkal, 409,4 milliárd forintra emelkedett az idei első fél évben az előző év azonos időszakához képest, adózott eredménye 21,9 milliárd forintra nőtt a tavalyi első féléves 1,15 milliárd forint veszteség után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2026. 08. 31. 17:00
Megosztás:

Miért bukhat el egy ikonikus márka? Wolf Gábor elemzése a bonyhádi piros lábasról

Kevés olyan használati tárgy van Magyarországon, amelyhez szinte mindenkinek fűződik valamilyen emléke. A jellegzetes piros zománclábas ezek közé tartozik. Ott volt a nagymamáink konyhájában, családi ebédek készültek benne, és generációkon keresztül a magyar konyha állandó kellékének számított. Most mégis bezár a több mint százéves bonyhádi zománcgyár, amely ezeknek az ikonikus edényeknek a gyártásáról is ismert. Pedig a szakértő szerint mindvégig a márka kezében volt az üzleti siker kulcsa: a nosztalgia.
2026. 08. 31. 16:00
Megosztás:

Akár milliós összeg is a zsebben maradhat – most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket

Egyre erősödik a személyi kölcsönök iránti kereslet a Netrisknél. Az év első hét hónapjában az igényelt hitelösszeg átlagosan közel 2,8 millió forint volt, miközben az érdeklődők több mint fele legfeljebb havi 50 ezer forintos törlesztőrészlettel számolt. A személyi kölcsönök iránti kereslet felfutása a jegybanki adatokkal is összhangban van: a teljes piac is jelentős bővülést mutat, amiben fontos szerepet játszik a reálbérek emelkedése. A Netrisk arra is felhívja a figyelmet, hogy most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket is, hiszen akár milliós összeg is maradhat a zsebekben. A legkedvezőbb kamatok 10 százalék alá kerültek, a hitelkiváltással pedig akár közel egymillió forint is megtakarítható.
2026. 08. 31. 15:00
Megosztás:

Százezres kiadás az iskolakezdés

Az iskolakezdés továbbra is az év egyik legnagyobb családi kiadása: egy átlagos magyar háztartás 107 539 forintot fordít a tanévkezdésre, gyermekenként pedig 66 928 forinttal számol - derül ki a PwC friss kutatásából.
2026. 08. 31. 14:00
Megosztás:

A MEKH kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot. A benyújtási határidő október 30-a.
2026. 08. 31. 13:00
Megosztás:

Lefordultak az amerikai részvényindexek pénteken az erősödő kamatemelési várakozások közepette

Zárásra kisebb mínuszba csúsztak a vezető tengerentúli részvényindexek, a Dow alig néhány százalékpontos csökkenést mutatott, míg az S&P 0,3, a Nasdaq Composite pedig 0,5%-kal került lejjebb.
2026. 08. 31. 12:00
Megosztás:

Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás: