Benzines, használt, 3,9 millióért – így terveznek autót venni a középkorú magyarok

A következő egy évben a középkorúak táborában tízből négyen terveznek autóvásárlást a K&H biztos jövő kutatás szerint, amely a 30–59 évesek körében vizsgálta egyebek mellett a közlekedésről alkotott véleményt is. A személyautó-vásárlást fontolgató 42 százalék közül azonban csak 8 százalék mondja ezt biztosra. Az autóvásárlást tervezők háromnegyede inkább használt jármű mellett döntene, 27 százalék venne új autót. 47 százalékuk benzines autót választana, míg hibridben 15 százalék, tisztán elektromosban pedig csak 5 százalék gondolkodik. Átlagosan 3,9 millió forintot szánnának a következő autójukra, ami enyhe visszalépés az egy évvel korábbi 4,1 millió forinthoz képest.

Benzines, használt, 3,9 millióért – így terveznek autót venni a középkorú magyarok

A magyar személyautók átlagéletkora ma már meghaladja a 16 évet, de egy környezetbarátabb flotta kialakulásához szükség van újabb autók vásárlására, amihez a reálbérek növekedése és a javuló gazdasági kilátások támaszt adhatnak a következő időszakban. A K&H biztos jövő felméréséből pedig kiderül, hogy a 30–59 évesek mit terveznek az autóvásárlás terén.

Tízből négyen 

A kutatás szerint a megkérdezett 30–59 éves korosztály 42 százaléka gondolkodik autóvásárláson a következő egy évben, de közülük csak 8 százalék mondja azt, hogy egészen biztosan sor kerül a vásárlásra. 

Vagyis sokan „játszanak a gondolattal”, de a tényleges beszerzés csak keveseknél várható. Az autóvásárlást tervezők aránya megfelel az elmúlt évek szintjének, tehát áttörésről egyelőre nem beszélhetünk. 

A tervek nem egyenletesek: a központi, fővárosközeli régióban élők körében az átlagosnál nagyobb azok aránya, akik fontolgatják az autócserét, és azok is aktívabbak, akik sokat vezetnek. Minél több kilométert tesz meg valaki, annál nagyobb eséllyel gondolkodik autócserében, és a biztos vásárlást ígérők között is az évente több, mint 20 ezer kilométert vezetők aránya volt a legmagasabb, 14 százalék. 

Milyet?

Az autóvásárlást tervezők körében továbbra is egyértelmű a használt autók dominanciája: 73 százalék inkább használt járművet venne és csak 27 százalék tervez új autót. Utóbbit leginkább a budapestiek szeretnének: közülük 41 százalék venne újat, míg a városokban ez az arány 27 százalék, a falvakban pedig mindössze 19 százalék.

A hajtástípusok alapján a vásárlást tervezők 47 százaléka benzines autót választana, míg a dízel aránya 16 százalék. Érdekes, hogy bár az újautó-piacon visszaszorulóban vannak a dízelek, a nők az átlagnál magasabb arányban választanák, 22 százalékuk vásárolna gázolajos használt vagy új autót. Emellett azok, akik jelenleg dízelmotoros autóval közlekednek, 45 százalékban maradnának ennél a technikánál. 

A felmérés szerint az autóvásárlást tervezők további 15 százaléka hibridet, 5 százalékuk tisztán elektromos autót venne, 17 százalék pedig azoknak az aránya, akik még nem tudják, melyik hajtást választanának a vásárlás során. 

Mennyiért?

Átlagosan 3,9 millió forintot szánnának a vásárlásra azok, akik fontolóra vették az autóbeszerzést. A leggyakrabban említett árkategóriák közül a vásárlást tervezők közel fele, 47 százaléka nem akar többet költeni 2 millió forintnál, míg a 3-4 millió forintos árkategóriát jelölők aránya 20 százalék, de jelentősnek mondható az 5-6 milliós autók iránt érdeklődők 18 százalékos aránya is.

A magasabb, 7-10 millió forint közötti árkategóriát 11 százalék, míg a 10 millió forint feletti keretet csak kevesen, a vásárlás iránt érdeklődők 4 százaléka említette. A központi régióban élők és a magasabb jövedelműek körében az átlagos keret jellemzően magasabb, 4–5 millió forint fölötti.

A K&H biztos jövő kutatás eredményei alapján a magyar autópark megújulása továbbra is lassú, és a többség számára a benzines, használt autó jelenti a legreálisabb választást. Ha a reálbérek tartósan növekednek és a gazdasági kilátások stabilabbá válnak, nyílhat tér az újabb, korszerűbb – köztük hibrid és elektromos – autók elterjedésének is, ami fontos lépés lenne a jelenleg 16 év feletti átlagéletkorú autóállomány fiatalításához.


Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás:

Tanács Zoltán: az önvezető autók a közlekedésbiztonság szempontjából is előrelépést jelentenek

Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek - jelentette ki a tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén.
2026. 08. 30. 12:00
Megosztás:

A Magyar Bankszövetség támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium mezőgazdasági termelők megsegítésére vonatkozó ajánlását

A Magyar Bankszövetség elkötelezett a mezőgazdasági szerkezetátalakítás, a gyorsabb ütemű európai felzárkózás, valamint a nehéz helyzetbe került hazai mezőgazdasági termelők és élelmiszergazdasági szereplők megsegítése mellett, ezért üdvözli és szakmailag támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium ágazati ajánlását.
2026. 08. 30. 11:00
Megosztás:

Texas leállítja az MI-vel felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását

Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák működésének finanszírozását a lakosság részéről felmerült kifogások és személyiségi jogokat érintő aggályok miatt - közölte az amerikai állam kormányzói hivatala.
2026. 08. 30. 10:00
Megosztás:

Csökkent a sertés- és csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára

Augusztus elejére a tavalyi azonos időszakhoz képest csökkent a sertés- és a csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéseiben.
2026. 08. 30. 09:00
Megosztás:

240 brit kriptomilliomos vitte el a kriptónyereségek több mint felét

A brit adóhatóság, a HMRC most először tett közzé részletes hivatalos adatokat a kriptovalutákból származó nyereségekről. Az adatokból kiderül, hogy a profit jelentős része rendkívül kevés ember kezében összpontosul.
2026. 08. 30. 08:00
Megosztás: