Béremelést tervez jövőre a cégek többsége

A 2021-ben jellemzően optimista hozzáállást követően a magyarországi vállalatok idén nagyobb arányban várnak gazdasági visszaesést jövőre, de a cégek fele még így is növekedésre számít 2023-ban. Az egyre bizonytalanabbá váló gazdasági helyzet miatt viszont gyakran ellentétes hatásokat mérlegelve kell döntéseket hozniuk az emberi erőforrás területén is. 2023-ra a megkérdezett cégek 63 százaléka tervez bérfejlesztést, amely arány 3 százalékkal marad el az előző évhez képest – mutatott rá a Profession.hu friss HR Körkép 2022 című tanulmánya.

Béremelést tervez jövőre a cégek többsége

A Profession.hu elkészítette legújabb, átfogó munkaerőpiaci helyzetképét, amely keretében a jelenlegi kihívásokat és a jövő évi munkaerőpiaci várakozásokat vizsgálta. A piaci szereplők válaszaiban az elmúlt évek folyamatos változásmenedzsmentje tükröződik a 2023-ra vonatkozó elképzelésekben is: a tavalyihoz képest némiképp pesszimistább jövőkép rajzolódik ki, ugyanakkor sokan továbbra is bizakodóak.

Az erősödő fluktuáció hatásai

A tavalyi állapotnál nehezebbé vált a kieső munkaerő pótlása, a vállalatok több idővel számolnak átlagosan egy új kolléga felvételénél ilyen esetekben. Míg 2021-ben a megkérdezett cégek fele, idén már a 60 százaléka jelezte, hogy kevesebben jelentkeznek a meghirdetett pozíciókra, mint az előző évben, 75 százalékának kifejezetten kihívást jelent a releváns jelöltek megtalálása. A jelenlegi munkaerőpiaci trendekre hatással lehet a közeljövőben a változó gazdasági helyzet alakulása is.

A fluktuáció mértéke emelkedett: a bizonytalanná váló gazdasági helyzet miatt a korábbinál is jelentősebb kihívássá vált a munkaadók számára a kollégák megtartása. A munkaerő elvándorlás a cégek háromnegyedét érinti, emellett nőtt azoknak a cégeknek az aránya is tavalyhoz képest, amelyeknél legalább 3 százalékos, vagy annál nagyobb a fluktuáció – közülük minden harmadik vállalat 10 százalék fölötti fluktuációról számolt be. A leginkább érintett területek sorrendben az élelmiszeripar, az egyéb könnyűipar, a nehézipar és gépgyártás, valamint a szállítás, posta és raktározás.

Bár a fluktuációnak bizonyos esetekben serkentő hatása is lehet egy vállalat működésére, jelentős kiadással járhat a cégek részéről. „Hosszan elhúzódó, nem hatékony felvételi folyamat esetén pedig akár elégedetlenséget, végezetül további felmondásokat is okozhat szervezeten belül. A betanulás többlet idő és energia ráfordítását igényli a meglévő kollégák részéről, a megmaradt munkamennyiség pedig szintén őket terheli a felvételi folyamat lezárultáig. Nem véletlen tehát, hogy a cégek a legtöbb esetben ragaszkodnak a bevált munkavállalóikhoz. Fontos, hogy a munkaerőfelvétel minél hatékonyabb legyen és a lehető leggyorsabban megtörténjen: a munkáltatóknak érdemes egyszerre több csatornán, intenzíven toborozniuk, hogy minél több releváns, jó jelölt közül választhassanak és minél rövidebb ideig terhelje a kollégákat egy esetleges kiesés” – mondta Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési igazgatója.

A toborzás során a kiválasztási folyamatra egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a munkáltatók, viszont jelentős különbségek figyelhetők meg a különböző méretű cégeknél: a kisebb cégek esetében nincs olyan szofisztikált kiválasztási folyamat, mint a nagyobb, 100 fő feletti létszámmal működő vállalatoknál.

Tervezett bérfejlesztések a munkaerő megtartására

A megkérdezett cégek 63 százaléka tervez jövőre bérfejlesztést, amely mértékét jellemzően külső hatások befolyásolják. A legritkábban (az esetek 4 százalékában) számolnak 5 százalék alatti béremeléssel a válaszadók 2023-ra nézve, 21 százalékuk 5-9% közötti, közel felük 10-14 százalékos, míg 25 százalékuk 15 százaléknál magasabb fizetésemelést tervez.

A bérfejlesztést elsősorban a megélhetési költségek (infláció) és a teljes szervezet teljesítménye befolyásolja (65%), míg 63% esetében a munkaerő megtartása a kiemelt motiváció. A 2022-ben a fizetésemelésekre szánt keretösszeg a válaszadó vállalatok többségénél bővült az előző évihez képest. A jövőre tervezet bérfejlesztésekkel a munkaadók jelentős része a jelenlegi munkaállományának megtartását tervezi biztosítani.

2021-hez képest idén a válaszadó cégek 19 százalékánál emelték a béren kívüli juttatások keretösszegét és 5 százalékuknál történt ennek csökkentése. A béren kívüli juttatások keretösszegének idei emelése az átlagosnál magasabb a 250-500 főt foglalkoztató cégek körében (41%), illetve a szállítmányozás és az adminisztratív, valamint a szolgáltatás támogató szektorban (46-46%). A legtöbb esetben (38%) 10% alatti összeggel nőtt a béren kívüli juttatások keretösszege és közel ennyi cégnél 10-20 százalékos emelést eszközöltek, míg ritkább esetben (26%) volt az emelés mértéke több mint 20 százalékos.


Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás: