BÉT: A Mol vezette az emelkedést

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 270,94 pontos, 0,52 százalékos emelkedéssel, 52 662,59 ponton zárt szerdán.

BÉT: A Mol vezette az emelkedést

A részvénypiac forgalma 14,3 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Árokszállási Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: jól teljesített a BUX szerdán. Az emelkedést a Mol vezette az OTP-vel hasonló forgalom mellett. Az olajpapír szerdán forgott utoljára osztalékszelvénnyel. A Mol részvényenként 354 forintos osztalékot fizet, ami több mint 11 százalékos osztalékhozamot biztosít a szerdai záróárához képest.

Az OTP piacán az elmúlt másfél hét meredek emelkedését követően kisebb korrekció volt megfigyelhető - tette hozzá. A Mol 50 forinttal, 1,59 százalékkal 3190 forintra erősödött, 5,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 55 forinttal, 0,44 százalékkal 12 500 forintra csökkent, forgalmuk 6,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,48 százalékkal 415,50 forintra esett, forgalma 131,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 1,15 százalékkal 8800 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el. A BUMIX 3644,16 ponton zárt szerdán, ez 8,18 pontos, 0,22 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

Újabb körzetekben engedélyezik a háztartási napelemek betáplálását

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) április 1-jétől újabb körzetekben engedélyezi a háztartási méretű kiserőművek (HMKE) hálózati betáplálását, és frissítette a betáplálási lehetőség ellenőrzésére szolgáló adatbázisát - jelentette be szerdán a hivatal.
2025. 03. 26. 21:00
Megosztás:

Árréscsökkentést vizsgál a fogyasztóvédelem

A cél, hogy tartósan olcsók legyenek az élelmiszerek, ezért a fogyasztóvédelmi ellenőrök folyamatosan ellenőrzik az árréscsökkentés betartását - mondta Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetője a Facebook-oldalán szerdán közzétett videóban.
2025. 03. 26. 20:30
Megosztás:

Már elérhető a vidéki nyugdíjasok számára a 3 millió forintos otthonfelújítási támogatás

Elérhető a vidéki nyugdíjasok számára a 3 millió forintos otthonfelújítási támogatás - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel.
2025. 03. 26. 19:30
Megosztás:

A magyar államadósság idén és a következő években is csökkenni fog, az Európai Bizottság állításaival szemben nincs kockázat a magyar államadósságban!

Az Európai Bizottság ma megjelent jelentésével szemben Magyarország államadósságát tekintve semmilyen rövid vagy hosszú távú kockázat nincs. A kormány elkötelezett a fiskális fegyelem, így az államadósság csökkentése mellett is.
2025. 03. 26. 19:00
Megosztás:

Felére csökkentette idei növekedési előrejelzését a brit kormány

A korábbi prognózisban szereplő ütem felére csökkentette szerdán a brit gazdaság idei egész évi növekedési ütemére szóló előrejelzését a brit kormány.
2025. 03. 26. 18:30
Megosztás:

Telefonos csalókra figyelmeztet az OTP

Az OTP Bank egyes vezetőinek nevével visszaélve, magántelefonszámaik lemásolásával hívnak ügyfeleket telefonos csalók, hogy pénzt szerezzenek tőlük - tájékoztatta a pénzintézet szerdán az MTI-t.
2025. 03. 26. 18:00
Megosztás:

Csúcson a vállalati e-autó program

Jelentősen megélénkítette a flottazöldítési támogatás iránti érdeklődést a március végén lejáró benyújtási határidő. Keddről szerdára több mérföldkövet is túllépett: az igényelt járművek száma 7000 fölé nőtt, a személyautók száma meghaladta az 5500-at, a kisteherautókból pedig már 1500-nál többet vásárolnának a cégek - közölte a Facebookon szerdán kiadott összefoglalójában az Energiaügyi Minisztérium (EM).
2025. 03. 26. 17:30
Megosztás:

Az öntapadós címkék szerepe a modern vállalkozások működésében

Az üzleti világ folyamatosan változó és fejlődő környezetében a cégeknek minden eszközt meg kell ragadniuk, hogy termékeik kiemelkedjenek a piacon. Napjaink egyik legnépszerűbb módszere az öntapadós címkék használata a termékek jelölésére és azonosítására.
2025. 03. 26. 16:30
Megosztás:

Felmérés - Már a magyar cégeket is mesterséges intelligenciával támadják

Idehaza is a vállalati visszaélések mindennapos eszközévé vált a mesterséges intelligencia (MI) – mutat rá az EY 50 magyar compliance- és biztonsági vezetővel készített kutatása. A szakemberek szerint a korábban bevált biztonsági rutinok már nem elegendők az egyre kifinomultabb módszerekkel szemben. A szervezeteknek is intelligens megoldásokra van szükségük, ha el akarják kerülni, hogy áldozattá váljanak.
2025. 03. 26. 16:00
Megosztás:

Huzamosabb ideig szinten maradhat az alapkamat

A Monetáris Tanács a márciusi kamatmeghatározó ülésén sem változtatott az irányadó kamatokon. A jegybanki alapkamat továbbra is 6,50 százalékon áll. A kamatfolyosó két széle szintén változatlan maradt – 5,50, illetve 7,50 százalékon. A döntés nem okozott semmilyen meglepetést, megfelelt a széles körű elemzői konszenzusnak.
2025. 03. 26. 15:30
Megosztás:

Megemelte a MOL célárát az Erste - de mennyire?

Az Erste elemzője Csökkentésről Felhalmozásra minősítette fel a MOL részvényeket, a célárat pedig 2.800 forintról 3.360 forintra emelte.
2025. 03. 26. 15:00
Megosztás:

Miért érdemes héj nélküli tökmagot fogyasztani?

Egyre többen vagyunk úgy az étkezéssel, hogy jó lenne elkezdeni egy egészséges életmódot, támogatni a saját szervezetünket, de ez nem mindig egyszerű. Azonban azt elfelejtjük, hogy akik odafigyelnek a táplálkozásukra, azok akár pénzt is spórolhatnak vele…
2025. 03. 26. 14:30
Megosztás:

Olajba vagy aranyba érdemesebb most befektetni?

A kőolaj ára emelkedett a nemzetközi piacokon, miután a tegnap napvilágot látott API adatok szerint 4,6 millió hordóval csökkent az USA nyersolaj tartaléka az elmúlt héten. Ez november óta a legnagyobb heti csökkenést jelenti.
2025. 03. 26. 14:00
Megosztás:

Romlott az USA fogyasztói bizalma

Az Egyesült Államok fogyasztói bizalma az elmúlt négy év legalacsonyabb szintjére esett márciusban, amit az emelkedő árakkal kapcsolatos aggodalmak és a Trump-adminisztráció vámjai miatti gazdasági bizonytalanság befolyásolt.
2025. 03. 26. 13:30
Megosztás:

Érkezik a kárenyhítő támogatás, segíti a tavaszi munkákat

Március végéig több mint 10 ezer mezőgazdasági termelő részesül a tavaly keletkezett káresemények után mintegy 30 milliárd forint mezőgazdasági kárenyhítő juttatásban. A kifizetéssel érintett terület meghaladja a 260 ezer hektárt - ismertette szerdai közleményében az Agrárminisztérium (AM).
2025. 03. 26. 13:00
Megosztás:

Hogyan harcolhatsz a narancsbőr ellen az ajurvéda segítségével?

Irdatlan sok pénzt hajlandóak vagyunk kifizetni a szépségünk érdekében, ami nem kérdés. Nemcsak a különböző kozmetikumokra érvényes ez, hanem a bőrünk kinézetére is. Gondolj csak bele... 
2025. 03. 26. 12:30
Megosztás:

Már 100 termékkategória érhető el az online Árfigyelőben

Újabb 22 termékkategóriával bővült a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online Árfigyelő rendszer. Így már 100 termékkategóriában, összesen mintegy 3000 különböző élelmiszertermék naponta frissülő ára követhető nyomon a rendszerben, hat kiskereskedelmi lánc országszerte 1231 boltjában - közölte a GVH az MTI-vel szerdán.
2025. 03. 26. 12:00
Megosztás:

A legjobb fül-orr-gégész szakorvosok Németországban: Szakértői ellátás nemzetközi páciensek számára

Németország világszerte ismert fejlett egészségügyi rendszeréről, amely magában foglalja a világ vezető fül-orr-gégész (F.O.G.) szakorvosait is.
2025. 03. 26. 11:46
Megosztás:

Megjelent az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj idei felhívása

Megjelent az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj idei felhívása, melyre a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) május 30-ig várja azon kreatív, innovatív és egyedi vállalkozásfejlesztési programok nevezését, melyek segítik a vállalkozóvá válást és megkönnyítik a vállalkozások mindennapjait - hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a minisztérium.
2025. 03. 26. 11:30
Megosztás:

Lakásbiztosítása van? Siessen, már nincs sok idő váltani!

Néhány nap van már csak hátra a lakásbiztosítási kampányból. Addig még mindenki megtalálhatja a neki legmegfelelőbb konstrukciót, akár alacsonyabb díjút, akár magasabb biztosítási összegűt keres. A Bank360.hu összegyűjtötte mire kell figyelni, hogy valóban jól járjunk a váltással.
2025. 03. 26. 11:00
Megosztás: