Bővülő forgalom és mesterséges korlátok a boltok első féléves mérlegén

A kiskereskedelem forgalma stabilan bővült 2026 első hat hónapjában, ennek üteme minden alkategóriában meghaladja az EU-s átlagot. Vannak kiemelkedően jól teljesítő szegmensek, mint például a drogériák, amiknek bővülési dinamikája, árbevétele és a cégeinek száma is növekedett, de a vegyes élelmiszer és az iparcikk kereskedelemben koncentráció zajlik. Az ágazatban a bővülő forgalom ellenére is működési nehézségek látszanak, amik megmutatkoznak a beruházások értékének csökkenésében is.

Bővülő forgalom és mesterséges korlátok a boltok első féléves mérlegén

2026 első félévében látszólag dinamizálódott a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakához képest, de ez nagyrészt az pánikvásárlásokkal és betárazásokkal megtolt üzemanyag fogyasztásnak köszönhető. Míg a tavalyi első félévben 3,4%-kal bővült az ágazat forgalma éves szinten, addig az idei első hat hónapban 4,5%-os volt a növekedés, ugyanakkor gépjárműüzemanyag forgalom nélkül 3,6% és 3,8% a tavalyi és az idei első féléves emelkedés.

Az alábbi ábrán látszik, hogy a számítástechnika és egyéb iparcikkek szaküzleteinek, valamint a ruházati szaküzleteknek a forgalma érdemben tudott dinamizálódni, de az online forgalom és drogériák forgalmának növekedése is meg tudta haladni a tavalyi első féléves 8-10%-os bővülést (vonal felett javuló, alatta romló dinamika). Utóbbi forgalma idén várhatóan kétszámjegyű tartományban bővül.

Míg a gyógyszertárak forgalma a tavalyihoz képest enyhébb ütemben, de bővülni tudott, addig az élelmiszer szaküzletek esetében a volumen a tavalyi után az idei első félévben is csökkent. Ez egyértelműen az árrésstop közvetett hatásának eredménye, ugyanis ezen szaküzleteknél a csökkenő trend pontosan a korlátozás bevezetésekor kezdődött.

Egyes üzlettípusok első féléves forgalomváltozása, %

Forrás: KSH

Az ágazat a 2021-es fix bázist 5,9%-kal haladta meg az első félévben, amivel az Európai Unión belül a középmezőnyben helyezkedik el Magyarország ebben a tekintetben. Ráadásul a bázisév óta eltelt közel 5 év alatt mindhárom alkategóriában (élelmiszer1, nem élelmiszer, üzemanyag) dinamikusabban bővült itthon a forgalom, mint az EU-s átlag, bár az üzemanyag forgalom 2026 elejéig inkább stagnált, és csak az első féléves kiugró kereslet emelte a forgalmat.

„A növekvő forgalom ellenére továbbra is koncentráció zajlik az ágazatban, jóllehet ez üzlettípusonként erősen eltér – van, ahol még nőtt is a regisztrált gazdasági szervezetek száma” – húzta alá Báthori Bence, az MBH Elemzési Centrum ágazati elemzője. 2026 első félévében az átlagos cégszám a kiskereskedelemben 0,3%-kal csökkent az előző év azonos időszakának átlagához képest, így a cégalapítások és megszűnések egyenlege2 -344 volt a vizsgált időszakban. A legnagyobb csökkenés a vegyes termékkörű üzletek esetében történt, az iparcikk jellegű vegyes kategóriában a cégek közel tizede került ki a regiszterből június végére, míg az élelmiszer jellegű vegyes termékkörű cégek száma 3,9%-kal csökkent.

Érdekesség, hogy az élelmiszer jellegű vegyes termékkörű cégek és a drogériák esetében is 7% körüli árbevétel növekedés történt 2025-ben (7,1% és 7,4%), de míg előbbinél csökkent a cégek száma, addig az illatszer, kozmetikai cikk, tisztálkodószer kereskedelmével foglalkozó cégek száma 21,8%-kal (+236) nőtt 2025H1 és 2026H1 között. A drogériák esetében a több éve dinamikusan bővülő kereslet adhat teret az új vállalkozások indítására, míg az élelmiszer jellegű vegyes üzleteknél a fogyasztók az olcsóbb (és az árréssekkel mesterségesen még olcsóbbá tett) láncokat választják – minden 100 forintból 75-öt ezekben költünk el –, ezzel nehéz helyzetbe hozva a kisebb szereplőket. 

Az élelmiszer szaküzleteket működtető cégek száma is nőtt ugyan, de ez csak a zöldségesek (+189) és az egyéb élelmiszerkereskedők (+345) bővülésének tudható be. Utóbbiba tartozik egyébként az étrendkiegészítők kereskedelme is, ami az egyre terjedő „protein-láz” miatt növekvő kereslettel néz szembe.

Regisztrált gazdasági szervezetek számának változása 2026H1 és 2025H1 között

Forrás: KSH

„Leszakadni látszik a kiskereskedelem a foglalkoztatásban és a bruttó hozzáadott értékben a szolgáltatásokon belül. A szolgáltatások egészében a foglalkoztatottak számának bővülését a covid időszak egyértelműen megakasztotta, de egy gyors visszapattanás után visszatért a korábbi trend. A kiskereskedelemben viszont a coviddal elnyújtottabb lemorzsolódás indult meg, ami pont az inflációs hullám tetején tört meg egy időre, de a kereslet csökkenése miatti intenzívebb boltbezárási hullámmal a foglalkoztatottak száma is meredeken csökkent a szektorban” – mondta az MBH Bank elemzője. A 2025 közepén történt kisebb bővülés után tavaly év végétől ismét meredeken csökkenni kezdett a kiskereskedelemben foglalkoztatottak száma.

Ráadásul az ágazatnak kihívást jelent a fiatal munkavállalók toborzása is: a 24 év alatti munkaerő aránya több éves stagnálás után egy éve meredeken csökken, míg minden ötödik alkalmazott nyugdíjas vagy 10 éven belül nyugdíjba vonul. Az ágazat leszakadása a bruttó hozzáadott értékben (BHÉ) is látszik: a szolgáltatások részesedése a BHÉ-ből 2024 elejétől egyértelműen növekszik, az akkori 67%-ről 71%-ra emelkedett (gördülő éves átlagot vizsgálva). Ugyanettől az időponttól kezdve a kereskedelem részesedése a nemzetgazdasági BHÉ-ből 10,5%-ról 9,9%-ra csökkent 2026 második félévére. Bár nem tűnik nagynak a csökkenés, de a mostani érték egyértelműen alulmúlja a 2010-es évek átlagát. Ugyanakkor abszolút értékben továbbra is stabilan növekszik a kereskedelem bruttó hozzáadott értke, és a foglalkoztatottak számának csökkenése mögött is állhatnak hatékonyságot növelő fejlesztések, így ezek a folyamatok nem tekinthetők egyértelműen negatívnak.

Foglalkoztattak száma a szolgáltatások összességében és a kiskereskedelemben,
gördülő éves átlag, 1 000 fő

Forrás: KSH

A fogyasztói bizalom ugyan lefele korrigált augusztusban, de ezt egy nyolchónapos növekvő trend előzte meg, és a mutató jelenlegi szintje jóval magasabb, mint az elmúlt három év átlaga. Bár a mostani lendületet elsősorban a kormányváltáshoz köthető pozitívabb lakossági kilátások hajtják, amennyiben az index több hónapig is a jelenlegi szintje körül tudna maradni, az további támaszt adhat a kiskereskedelem bővüléséhez. Ugyanígy az ágazat javát szolgálná a jelenleg érvényben lévő piactorzító intézkedések (pl. kiskereskedelmi különadó, árrésstop, plázastop) kivezetése vagy legalábbis módosítása. Ezek ugyanis korlátozzák a szereplőket a piaci működésben és a hatékonyság növelésében is, ugyanis visszafogja a beruházásokat: az ágazat beruházásainak részesedése a nemzetgazdaságéból 2022 eleje óta csökken, jelenleg 5,5%, ráadásul folyóáron mérve 2024 óta meredeken esik a kiskereskedelmi beruházások értéke3 is.

Báthori Bence, ágazati elemző

1.élelmiszer és élelmiszer jellegű vegyes kereskedelem
2.a többi cégszám változás esetében is az alapítások és megszűnések egyenlege értendő
3.gördülő éves átlagot nézve


Ezt kell tudni a nyugdíjelőlegről minden nyugdíjasnak

A nyugdíjba vonuláskor előfordulhat, hogy a jogosultság már megállapítható, a pontos havi összeg kiszámításához azonban még hiányoznak adatok. Ilyenkor nyugdíjelőleg biztosíthat átmeneti jövedelmet. Az előleg összege később változhat, hosszabb ügyintézés esetén pedig az érintett maga is kezdeményezheti a módosítását.
2026. 11. 03. 01:00
Megosztás:

Több mint 4,6 milliárd dollárt vontak ki a Binance-ről a történelmi hackertámadás után

Jelentős tőkekiáramlás indult meg a Binance kriptotőzsdéről, miután a platform fokozatosan újraindította a kifizetéseket a kriptotörténelem eddigi legnagyobb, mintegy 6,3 milliárd dolláros hackertámadását követően. A felhasználók összesen több mint 4,6 milliárd dollárt vontak ki a tőzsdéről, miközben az FBI szerint észak-koreai hackerek állnak a támadás mögött.
2026. 11. 03. 00:30
Megosztás:

A Stadler rövidesen leszállítja az első FLIRT Intercityt a GYSEV számára

A Stadler járműgyártó heteken belül leszállítja a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. flottája számára az első új FLIRT InterCity vonatot, amely elkezdi a futópróbákat. A 11 járműből álló flotta várhatóan 2028 nyárra teljes egészében forgalomba áll - közölte a Stadler Trains Magyarország Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 03. 00:05
Megosztás:

A z ellenzék szerint több százmillió dinárt akar szétosztani a távozó szerb kulturális miniszter

Több százmillió dinár kulturális támogatás gyorsított kifizetését készíti elő a távozó szerb kormány kulturális minisztériuma, miközben az október 25-i parlamenti választáson győztes Egyetemista Lista még nem vette át a hatalmat - állította hétfőn a Kreni-Promeni (Indulj és változtass!) ellenzéki mozgalom.
2026. 11. 02. 23:30
Megosztás:

Senki sem jelentkezett a Szerb Labdarúgó Szövetség elnöki posztjára

Senki sem jelöltette magát Szerb Labdarúgó Szövetség (FSS) elnöki posztjára, és az elnökségi tagságra sem érkezett pályázat a jelentkezési határidő lejártáig.
2026. 11. 02. 23:00
Megosztás:

Három hétre bezárt a temesvári repülőtér

Három hétre bezárt hétfőn a temesvári repülőtér a létesítménynél zajló felújítási munkálatok idejére. A temesvári járatokat a november 23-i újranyitásig az aradi légikikötő vette át - jelentette hétfőn az Agerpres román hírügynökség.
2026. 11. 02. 22:30
Megosztás:

Szigorúbb lett az étrendkiegészítők gyártásának szabályozása

Szigorúbb lett az étrendkiegészítők gyártásának, forgalmazásának szabályozása, ezentúl kötelező lesz figyelembe venni az Országos Népegészségügyi Intézet (ONI) listáját az alkalmazásra nem javasolt növényekről és egyéb élettani hatású anyagokról - hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
2026. 11. 02. 22:00
Megosztás:

Miért tart olyan sokáig megírni egy angol üzleti e-mailt?

Egy angol e-mail néha tovább készül, mint maga a feladat, amelyről szól. Az első mondat túl közvetlennek tűnik, a második túl hivatalosnak, a harmadik pedig valahogy nem azt fejezi ki, amit kellene. Pedig a mondanivaló világos. Csak az a kérdés, hogyan lehet úgy megfogalmazni, hogy a külföldi partner pontosan értse, és a hangnem is megfelelő legyen. Az üzleti kommunikációban ugyanis a nyelvtani szabályok ismereténél jóval többre van szükség.
2026. 11. 02. 21:30
Megosztás:

Így alakult az infláció Spanyolországban

Spanyolországban az előző havival azonos mértékben, 4,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves szinten októberben - derült ki a spanyol statisztikai hivatal (Instituto Nacional de Estadística - INE) előzetes adataiból.
2026. 11. 02. 21:00
Megosztás:

Kibertámadás bénította meg több belgiumi áruházlánc hűtőrendszereit

Kibertámadás érte több belgiumi szupermarketlánc hűtőrendszereit vasárnap éjszaka, a támadók távolról átállították a hűtőberendezéseket, amelyek emiatt felmelegedtek, és egyes üzletekben élelmiszerek megsemmisítésére lehet szükség - jelentette a Belga hírügynökség hétfőn.
2026. 11. 02. 20:30
Megosztás:

Erősödött a forint kora estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 02. 20:00
Megosztás:

Szervezeti átalakulás és új felsővezetés az MBH Banknál

Szervezeti átalakítást hajtanak végre az MBH Banknál a hatékonyabb működés érdekében, átalakul a pénzintézet felsővezetése is - közölte a hitelintézet hétfőn az MTI-vel közleményben.
2026. 11. 02. 19:30
Megosztás:

Emelkedő bevétel mellett csökkent az ALTEO nyeresége

Az ALTEO Csoport árbevétele szeptember végéig 26 százalékkal nőtt, nyeresége 94 százalékkal csökkent a tavalyi azonos időszakhoz képest – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett beszámolóban.
2026. 11. 02. 19:00
Megosztás:

Duna House: megugrott az ingatlanpiaci forgalom októberben

A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától - közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 18:30
Megosztás:

A Notino és a Criteo együttműködése 27 európai piacon bővíti a beauty márkák hirdetési lehetőségeit

A Notino, Európa egyik vezető online szépségápolási termékforgalmazó vállalata stratégiai partnerségre lépett a globális kereskedelmi technológiai és adatelemzési platformmal, a Criteóval. Az együttműködés célja a Notino retail media szolgáltatásainak továbbfejlesztése, valamint a szépségipari márkák számára elérhető hirdetési lehetőségek bővítése a vállalat mind a 27 európai piacán, köztük Magyarországon is.
2026. 11. 02. 18:00
Megosztás:

Roham indult az Otthon Startért, a felújítási hitelek piacát is felpörgetheti az új program

A Wekerle Plusz Program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is – derül ki a Netrisk összefoglalójából. A program keretében felújítást tervezők akár 15 millió forintos, fix 3 százalékos kamatozású hitelhez juthatnak, amelynek havi törlesztőrészlete 15 éves futamidő esetén közel 105 ezer forint lehet, emellett pedig vissza nem térítendő támogatásra is jogosultak lehetnek. Az új és használt lakások megvásárlásához kínált, legfeljebb 50 millió forintos kedvezményes hitelek ugyanakkor az igénylők egy részénél adóstárs bevonását is szükségessé tehetik. A lakossági hitelezésben már most jelentős élénkülés tapasztalható, az Otthon Start kivezetéséről szóló bejelentés napján a hitelkalkulációk száma a korábbi átlag négyszeresére emelkedett, és az érdeklődés azóta is a megszokott szint két-háromszorosa.
2026. 11. 02. 17:30
Megosztás:

Olaszországban hároméves csúcsra gyorsult az éves

Olaszországban 5,4 százalékkal, 2023 szeptembere óta a leggyorsabb ütemben nőttek a fogyasztói árak októberben éves összevetésben, miután egy hónappal korábban 4,2 százalékkal emelkedtek - derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat előzetes adataiból.
2026. 11. 02. 17:00
Megosztás:

Drágul a dízel és a cseppfolyós gáz Horvátországban

Egy centtel emelkedik a dízel és a mezőgazdaságban használt kék dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára keddtől Horvátországban, miközben a benzin ára nem változik. A cseppfolyós gáz kilogrammonként tíz centtel drágul.
2026. 11. 02. 16:30
Megosztás:

Ezermilliárdos fejlesztésre készül a vasút

2035-ig több mint 3550 milliárd forintos vasútfejlesztési programot tervez a kormány, ennek keretében több pénzt fordítanának a pályák karbantartására, a felújítások és vágányzárak összehangolására pedig munkacsoportot hoznak létre a vasúti vállalatok és a szektor szereplőinek bevonásával. Erről Böde Csaba, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára beszélt a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencián. A fejlesztések jelentőségét mutatja, hogy a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) adatai szerint az év első kilenc hónapjában több mint ötvenezer kamionnyi áru kényszerült vasútról közútra, melynek többletköltségeit a fogyasztók is fizetik.
2026. 11. 02. 16:00
Megosztás:

TRON staking: mit rejt a csábító TRX-hozam?

Egy látványos hozamszázalék még nem árulja el, mi történik a lekötött TRX-tokenekkel, ki rendelkezik felettük, és mikor lehet hozzájuk ismét hozzáférni. A TRON staking ajánlatok értékelésénél a jutalmak mellett a díjak, a letétkezelés és a kilépési feltételek is meghatározók. A megalapozott összehasonlítás ezért a termék működésének megértésével kezdődik.
2026. 11. 02. 15:30
Megosztás: