Brutális előny érhető el a CSOK Plusz és az Otthon Start összekombinálásával

A mai kormányinfón rengeteg új dolgot árultak el az új, 3 százalékos kamatozású támogatott hitelről, melyet az első ingatlanjukat vásárlók igényelhetnek. Többek között azt is, hogy összekombinálható lesz a kölcsön más lakástámogatási elemekkel is. A CSOK Plusszal együtt akár 72 millió forint támogatott kölcsönt vehetnek fel az igénylők első otthonjuk megvásárlására.

Brutális előny érhető el a CSOK Plusz és az Otthon Start összekombinálásával

Eddig is elérhető volt a fiatal gyermekvállalást tervező házaspárok számára a futamidő végéig fix 3 százalékos kamatozású CSOK Plusz.

A kölcsön maximális összege gyermekszámtól függ:

-egy gyermek esetén legfeljebb 15 millió forint,
-két gyermek esetén legfeljebb 30 millió forint,
-három vagy több gyermek esetén legfeljebb 50 millió forint a felvehető kölcsönösszeg.

A maximális összeg meghatározásánál a meglévő és vállalt babák is számítanak. Ugyanakkor fontos újfent kiemelni, hogy ezen kölcsönhöz mindenképpen kell legalább egy babát vállalni.

E mellé érkezik várhatóan szeptemberben az első lakást vásárlók számára elérhető legfeljebb 50 millió forint összegű, fix 3 százalékos kamatozású hitel

A két lakáshitel kamata és a maximális hitelösszeg is hasonló. Felmerülhet tehát a kérdés, hogy melyik konstrukciót válassza az a fiatal pár, amelyik első lakását vásárolná meg és gyermeket is vállalnának. De úgy néz ki, hogy ilyen választásra nincs is feltétlenül szükség, ugyanis a két támogatást akár össze is lehet kombinálni.

Akár 72 millió forint 3 százalékos kamatozású támogatott hitel?!

Gulyás Gergely bejelentése alapján ugyanis az új Otthon Start Programot a korábbi CSOK elemeivel együtt is fel lehet venni. Azaz az első lakásvásárlásra szolgáló támogatott hitel és CSOK Plusz kombinálható.

Ez potenciálisan akár 100 millió forint támogatott kölcsönt jelentene, de ugye vannak vételárkorlátok is.

-Az Otthon Start Program esetében legfeljebb 100 millió forint lehet a vételár.

-A CSOK Plusz esetében az első otthont vásárlók legfeljebb 80 millió forintért vehetnek lakást.

Ez utóbbi a szigorúbb, azaz 80 milliós korlátból érdemes kiindulni. Ehhez a 10 százalékos önerő szabály mellett 72 millió forint támogatott lakáshitelt lehetne felvenni (például 50 millió forintot az új program keretében, míg 22 millió forintot CSOK Pluszból). 

A kérdéses 72 millió forintnak a törlesztőrészlete 25 éves futamidő és 3 százalékos kamat mellett 341 432 forint lenne. Ekkora kölcsönösszeg felvételéhez legalább havi nettó 570 ezer forintos fizetésre lenne szükség. (Legalábbis a jogszabályi 60%-os jövedelemterhelési korlát mellett.)
6,5 százalékos piaci kamatszint mellett ekkora kölcsönösszegre havonta 486 149 forintot kellene fizetni 25 éven át. Vagyis a két támogatással együtt havonta 144 ezer forintot lehetne spórolni egy piaci hitellel szemben. 

Arra azonban érdemes figyelni, hogy a fenti példa szerinti két támogatott hitelt csak azok a családok használhatják ki, akik első lakást vásárolnak és 2 gyermeket vállalnak, vagy már van egy gyermekük és szeretnének még egyet vállalni. A CSOK Plusznál ugyanis 22 millió forint igényléséhez legalább két gyermek szükséges.

Még más támogatások is felmerülhetnek

Érdekesség, de akár 90 millió forint is elérhet lehetne CSOK Plusz és az Otthon Start Program kombinálásával. Más ugyanis az első lakás definíciója a két kedvezménynél. (Utóbbi esetben az az elvárás, hogy nem lehet olyan ingatlan, amiben mindketten tulajdonosok valamilyen mértékben.)

Elképzelhető, hogy valaki az új támogatott kölcsön szerint első lakást vesz, míg a CSOK Plusz előírásai alapján nem. Így a vételárkorlát akár 100 millió forint is lehetne úgy, hogy mindkét kedvezményes kölcsönt kihasználja a család. Ebben az esetben 10% önerő mellett akár 90 millió forint támogatott kölcsönt is fel lehetne venni. 

Azt azért hozzá kell tenni, hogy vélhetően nem lesz túl gyakori eset az, hogy valaki csak az egyik első lakás feltételnek felel meg.

Szóba jöhet még a Babaváró is

Az viszont nagyon is reális opció, hogy a CSOK Plusz és az első lakás vásárlók számára elérhető támogatott kölcsön mellé valaki még Babavárót is felvenne.
A legfeljebb 11 millió forint összegű Babaváró kamatmentes, így a törlesztőt is tovább csökkentheti ez a megoldás. Ráadásul a Babaváró részben, vagy akár teljes egészében az önerő részét is képezheti, ami plusz előnyt jelenthet a lakásvásárlás során.

Melyik támogatott hitelből mennyit vegyen fel a család?

Alapvetően a kombináció lehetséges, de nem mindegy, hogy melyik kölcsönből mennyit vesz fel a család. (Mindkettőt nem lehet ugyanis „kimaxolni”.)

Persze ez a kérdés is csak akkor merül fel, ha a család elvileg megkaphatná mindkét konstrukcióból a maximális összeget.

Ilyenkor érdemes szem előtt tartani, hogy melyik hitelnél milyen büntetések lehetnek. Ezeket milyen esetben kell megfizetni. Például a CSOK Plusznál a gyermekvállalás nem teljesülése mit eredményezne és van-e/lesz-e bármilyen hasonló eset, következmény az új Otthon Start Programnál.

Ezeket majd a részletek ismeretében lehet pontosan megítélni. Fontos azonban az is, hogy a családok saját élethelyzetén és céljain is múlhat az, hogy hogyan érdemes kombinálni az egyes lehetőségeket. 

Hol érdemes most síelni Magyarországon?

A jelentős havazásnak és a tartós hidegnek köszönhetően jó síterepek várják a síelőket Magyarországon, öt felvonóval rendelkező síterep is kinyitott.
2026. 01. 13. 21:30
Megosztás:

Erősödött a forint kedd estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 01. 13. 21:00
Megosztás:

Legjobb kriptovaluta vétel 2026-ban: Miért jobb a Digitap ($TAP) KYC-mentes Visa kártyája, mint az XRP a globális költések terén

A magánélet-központú pénzügyek többé nem számítanak rétegpiacnak. Ahogy a szabályozás szigorodik és a belépési folyamatok egyre bonyolultabbá válnak, egyre többen keresnek egyszerű módot arra, hogy kriptót költhessenek anélkül, hogy lemondanának az irányításról.
2026. 01. 13. 20:00
Megosztás:

Hatályba lépett Romániában az önkéntes katonai szolgálat bevezetésének jogi kerete

Hatályba lépett Romániában az önkéntes katonai szolgálat bevezetésének jogi kerete, miután Nicusor Dan államfő kihirdette a honvédelmi felkészítésről szóló törvény módosítását - közölte kedden a Digi24.ro hírportál.
2026. 01. 13. 19:30
Megosztás:

Menesztette az ukrán parlament a védelmi minisztert

Az ukrán parlament megszavazta kedden Denisz Smihal felmentését a védelmi miniszteri tisztségéből - számoltak be ukrán hírügynökségek.
2026. 01. 13. 19:00
Megosztás:

Így nőttek tavaly az árak Magyarországon

2025. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, 0,1 százalékkal pedig az előző haviakat. 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal emelkedtek az árak az előző évhez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
2026. 01. 13. 18:30
Megosztás:

Közép- és Kelet-Európa 2026-ban is a kontinens egyik leggyorsabban növekvő régiója

Közép- és Kelet-Európa 2026-ban várhatóan lehagyja Nyugat-Európát: a gazdasági növekedés, a beruházások és a háztartások vagyonának gyarapodása új lendületet vesz
2026. 01. 13. 18:00
Megosztás:

Nyomás az ALDI-ba vásárolni, ilyen ritkán van, mint most…

Az ALDI tovább folytatja az árcsökkentést: 12-féle friss sertéshús árát mérsékli 2026. január 15-től, átlagosan több mint 7%-kal. Az ALDI az egy héttel korábbi tejtermék-árcsökkentési intézkedése után januárban már második alkalommal mérsékli számos termék fogyasztói árát.
2026. 01. 13. 17:30
Megosztás:

Csökken az infláció, de az év eleji adatokat még látni kellene a kamatcsökkentéshez

Tovább mérséklődött az infláció decemberben, a novemberi 3,8% után a fogyasztói árak decemberben 3,3%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet idehaza, ami megfelelt várakozásunknak és az elemzői konszenzusnak.
2026. 01. 13. 17:00
Megosztás:

Budapest Airport: extrém időjárással szembesültek a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren

Extrém időjárási körülményekkel szembesültek kedden a hajnali órákban a budapesti repülőtéren, hajnal három óra óta havazott, majd ez a kora reggeli órákban ónos esőre váltott a reptér környezetében is, ezért 10 óra 25 perckor elrendelték biztonsági okok miatt a repülőtérzárat, majd 13 órakor mindkét pályával újra nyitott a légikikötő - mondta Valentínyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese a Liszt Ferenc repülőtéren tartott sajtótájékoztatón.
2026. 01. 13. 16:30
Megosztás:

Árkorrekció mellett is erős maradt a lakáshitelezés

Rekordaktivitás jellemezte a lakáshitelezési piacot 2025-ben: a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot, ami 48 százalékkal haladja meg az előző év szintjét. A jelentős bővülés úgy ment végbe, hogy közben 2025 utolsó negyedévében az ingatlanpiacon már árkorrekció és mérsékeltebb forgalom volt tapasztalható – ez a kettősség új szakaszba lépő piacot jelez a Credipass szakértői szerint.
2026. 01. 13. 15:30
Megosztás:

A magyar házak rejtett válsága: amikor az aszály már az otthonokat veszélyezteti

Az elmúlt évek extrém aszályos időszakai nemcsak a mezőgazdaságot, hanem egyre több magyar lakóingatlant is érintenek. Szakemberek szerint csendes, de országos léptékű épületkárosodási folyamat zajlik, amelynek jeleit sok tulajdonos még mindig alábecsüli vagy félreérti.
2026. 01. 13. 15:00
Megosztás:

A Bitcoin szuperciklus küszöbén állhat – új korszak kezdődik a kriptopiacon?

A Fidelity szerint a Bitcoin történelmi négyéves ciklusai megváltozhatnak, és a piac egy új, úgynevezett „szuperciklusba” léphet. Ez az új szakasz hosszabb, tartósabb csúcsokat és enyhébb visszahúzódásokat hozhat – szakítva a korábbi halvingszabályokkal.
2026. 01. 13. 14:30
Megosztás:

Megindult a kőolajszállítás Szerbiába Horvátország felől

Kedd éjszaka megindult a kőolajszállítás az Adria-kőolajvezetéken (JANAF) keresztül a pancsovai finomítóba.
2026. 01. 13. 14:00
Megosztás:

Wizz Air: folyamatosan figyeljék a járatinformációkat az utasok

A Wizz Air több járatát is érintette a rendkívüli időjárási helyzet, kedden délelőtt a légitársaság 5, Ferihegyre tartó repülőgépe kényszerült másik repülőtéren landolni, a még el nem indított, Budapestre tartó járatok pedig a kiinduló állomáson várakoznak, amíg a gép budapesti fogadása nem biztosított. A légitársaság arra kéri az utasait, hogy akik közvetlenül a Wizz Airnél foglaltak, folyamatosan figyeljék a mobilalkalmazásban, e-mailen, SMS-ben érkező járatinformációkat.
2026. 01. 13. 13:30
Megosztás:

Nógrád vármegyében is megjelent a madárinfluenza

Nógrád vármegyében egy tenyészlúd-tartó telepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állomány felszámolása folyamatban van. Kiemelten fontos a járványügyi előírások maradéktalan betartása hazánkban.
2026. 01. 13. 13:00
Megosztás:

Operatív törzs: keleten jelentősebb havazás, nyugaton inkább eső várható kedden

A Budapest-Békéscsaba tengelytől keletre jelentős havazásra lehet számítani kedden napközben, ettől nyugatabbra eső fordulhat elő - mondta a HungaroMet Zrt. vezérigazgatója az operatív törzs kedd délelőtti sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 01. 13. 12:30
Megosztás:

Ezért veri meg a Xiaomi az Apple-t és a Samsungot 2026-ban

A Xiaomi 2026-ra a világ egyik legmeghatározóbb technológiai vállalatává válhat, miközben az Apple és a Samsung kénytelen lesz alkalmazkodni a kínai óriás tempójához. A pekingi székhelyű cég nemcsak okostelefonokat gyárt, hanem egy teljes ökoszisztémát épít, amely az elektromos autóktól a viselhető eszközökig terjed. Lei Jun, a vállalat alapítója öt évvel ezelőtt még úgy érezte, hogy az Apple és a Samsung legyőzhetetlen hegyek, ma viszont már magabiztosan veszi fel a versenyt velük.
2026. 01. 13. 12:00
Megosztás:

Hoskinson ultimátuma: az USA vezetése elveszítheti a kriptó jövőjét, ha nem lép időben

Charles Hoskinson, a Cardano alapítója és a kriptovaluta-ipar egyik legismertebb alakja, kemény kritikával illette az amerikai kormányzat kriptopénzekkel kapcsolatos politikáját. Véleménye szerint az Egyesült Államok politikai vezetése alkalmatlannak tűnik arra, hogy időben elfogadja a szükséges szabályozási kereteket. Ha a döntéshozók továbbra is késlekednek, Hoskinson szerint az ország végleg elveszítheti a lehetőséget arra, hogy érdemi szerepet töltsön be a globális kriptoforradalomban.
2026. 01. 13. 11:30
Megosztás:

Tavaly nőtt a chipgyártók bevétele

Tavaly 793,4 milliárd dollár értékben adtak el félvezetőket világszerte, ami 21 százalékos növekedés 2024-hez képest - áll a Gartner amerikai technológiai piackutató honlapjára hétfőn fölkerült jelentésben.
2026. 01. 13. 11:00
Megosztás: