Budapesten tartják a FAO élelmezési és mezőgazdasági stratégiai találkozóját

Ma vette kezdetét az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által szervezett két napos informális konzultáció, amelynek ismét Budapest ad otthont. A találkozó a célja a FAO európai és közép-ázsiai 2026–2027-es prioritásainak kialakítása – e gyorsan változó világban, a 2030-as fenntartható fejlődési célok eléréséig tartó visszaszámlálás közepette. Az ülésre, amelyet Nagy István, agrárminiszter és Viorel Gutu, a FAO főigazgató-helyettese és európai és közép-ázsiai regionális képviselője közösen nyitottak meg, a régió több mint 30 országából érkeztek résztvevők.

Budapesten tartják a FAO élelmezési és mezőgazdasági stratégiai találkozóját

A kétévente megrendezésre kerülő informális konzultáció a térség országai számára fontos alkalom, hogy megvitassák az európai és közép-ázsiai agrár-élelmezési rendszerek megújításával kapcsolatos közös kihívásokat, lehetőségeket és újonnan felmerülő kérdéseket. Az idei találkozónak különös jelentőséget ad, hogy a FAO idén ünnepli fennállásának 80. évfordulóját, amely mérföldkő a szervezet és annak globális küldetése szempontjából.

Az ukrajnai háborútól az éghajlatváltozás fokozódó hatásáig a régió 53 országa számos kihívással néz szembe. A növekvő gazdasági válság és a táplálkozással összefüggő problémák tovább terhelik a nemzeti rendszereket, veszélyeztetve az élelmezésbiztonságot, súlyosbítva a vidéki területek sebezhetőségét, és igénybe véve azokat az erőforrásokat, amelyeket a fenntartható növekedésre lehetne fordítani. A vízhiányegyre nagyobb aggodalomra ad okot a régió egyes részein.

E hatások enyhítése érdekében a FAO még nagyobb hangsúlyt fektet az igényekre szabott, országspecifikus támogatásra, amelynek célja a térség ellenálló képességének növelése és a fenntartható vidékfejlesztés előmozdítása. Az élelmezésbiztonság garantálása és az alultápláltság minden formájának kezelése átfogó prioritások, melyek részét képezik a FAO itteni tevékenységének. További fontos célok a digitális innovációra és a mezőgazdaság fejlesztésére összpontosulnak, különös tekintettel a kistermelőkre és a fiatalokra, az élelmezési rendszerek átalakítására és az „Egy Egészség” megközelítés előmozdítására, valamint a fenntartható természeti erőforrás-gazdálkodásra és rezilienciára.

„Legyen ez a konzultáció annak talaja, ahol új ötleteket vetünk el és partnerségeket aratunk – ahol a párbeszédből cselekvés lesz, és a közös kihívásokból közös megoldások” – mondta nyitóbeszédében Viorel Gutu, a FAO főigazgató-helyettese és regionális képviselője. „Számos problémával nézünk szembe, így sok megoldásra is van szükségünk. Együtt megtalálhatjuk és megvalósíthatjuk ezeket..

„Európát és Közép-Ázsiát továbbra is számos válság sújtja, úgymint a háború, az éghajlatváltozás egyre súlyosbodó hatásai vagy a gazdasági válság. Ezek az összetett, egymást átfedő válságok sebezhetővé teszik a vidékeinket, veszélyeztetik az élelmezésbiztonságot és lassítják a fellendülést. Ebben a helyzetben különösen fontos szerep hárul a nemzetközi szervezetekre, köztük a FAO-ra is” – mondta Nagy István agrárminiszter.

Miközben a térség már előre tekint a FAO fő döntéshozó testületére Európában és Közép-Ázsiában – a 2026-ban megrendezésre kerülő Európai Regionális Konferencia harmincötödik ülésszakára –, a Budapestre érkezett delegáltak áttekintik a folyamatban lévő munkát, megvitatják a prioritásokat, és mérlegelik, hogyan lehet a legjobban integrálni a FAO szakbizottságok munkáját a nemzeti szintű intézkedésekbe. Ezen létfontosságú szervezeti egységek mellett a nem kormányzati szektor (beleértve az akadémiai szférát, a magánszektort, a civil társadalmat és az ifjúsági szervezeteket) bevonása teszi az informális konzultációt átfogó fórummá.

FAO80 évforduló és kamarakiállítás

2025. október 16-án lesz a FAO alapításának nyolcvanadik évfordulója, ami különös jelentőséget és ízt ad az idei eseményeknek. A komoly megbeszélésekhez ünnepi jelleget adva a FAO80 évforduló kiemelt helyen szerepel majd a tanácskozáson, amire a régió miniszterei és magas rangú képviselői videóüzenetben osztották meg a mezőgazdaság jövőjéről alkotott elképzeléseiket. A küldöttek továbbá részt vehetnek egy audiovizuális utazáson – „A változás magjai: Utazás Európa és Közép-Ázsia mezőgazdaságainak átalakítása nyomán” –, amely kiállítás ősszel válik látogathatóvá a nagyközönség számára is a budapesti Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtárban.

Az évforduló éve egy új regionális kezdeményezés kezdetét jelenti, amelynek célja, hogy rávilágítson a mezőgazdaság jövőjére: a kistermelők új generációjára. A FAO felhívást tesz közzé az európai és közép-ázsiai fiatal gazdák elismerésére, akik ott vannak a vidéki térségek átalakításának élvonalán. 

Amíg a régió komplex helyzetek megoldásán dolgozik, az e heti konzultáció nemcsak együttműködést és tervezést ígér, hanem inspirációt, ünneplést és megújult céltudatosságot is.


Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás:

Visszatér a többnyire napos, száraz idő

A jövő héten visszatér a többnyire napos, száraz idő, kisebb eső csak elvétve alakulhat ki. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően már csak 16-17 Celsius-fok körül alakul, reggelente ismét többfelé várható fagy - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 11. 22:00
Megosztás:

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása

Egyszerűsödtek és átláthatóbbá váltak az emelt sebességű - úgynevezett Tempo 100-as - buszokra vonatkozó szabályok - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 21:00
Megosztás:

Ebbe a 3 magyar részvénybe érdemes most 1 milliót befektetni!

Az OTP hitelállománya lendületesen növekszik, a Richter megemelte eredményvárakozását, a Magyar Telekom pedig jelentős szabad készpénzt termel. Három eltérő befektetési történet, amelyekre egymillió forintból is építhető magyar részvényportfólió. A jó vállalat azonban nem minden áron jó befektetés: a választás mellett a beszállás ütemezése is számít.
2026. 10. 11. 19:37
Megosztás:

Egyre több vállalkozás számít a közterhek emelkedésére

Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon - derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
2026. 10. 11. 18:10
Megosztás:

Kreml: Zelenszkij részéről a béketárgyalás lenne az észszerű lépés

Ha Volodimir Zelenszkij ukrán elnök képes lenne az átgondolt lépesekre, hajlana a béketárgyalásokra - nyilatkozta Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió által vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 10. 11. 17:00
Megosztás:

A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra

Az adózók a vagyonadójuk öt százalékát felajánlhatják közcélokra, a kormány a társadalmi felelősségvállalás eszközének tekinti ezt az adónemet - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 10. 11. 16:00
Megosztás:

Őrzi vezető helyét a Toyota a magyarországi újautó-piacon

Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét - tájékoztatta a Toyota Central Europe Kft. (TCE) az MTI-t közleményben.
2026. 10. 11. 15:00
Megosztás:

Javaslatcsomagot készített elő az SNI-gyermekek fejlesztésére az oktatási minisztérium

Tízpontos javaslatcsomagot készített elő a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek fejlesztésére az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium munkacsoportja - közölte a tárca vezetője szombaton Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 14:00
Megosztás:

Egy hét alatt duplázott a Starknet árfolyama: tíz kriptovaluta, amely magára vonta a piac figyelmét

A Starknet több mint 105 százalékot emelkedett egyetlen hét alatt, miközben a Celestia közel 27 százalékos nyereséggel kapaszkodott a második helyre. A heti kriptopiaci nyertesek között decentralizált tőzsdék, blokklánc-infrastruktúrák és egy kínai mémcoin is megjelent: az emelkedések mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak.
2026. 10. 11. 12:00
Megosztás:

Új egyensúlyt keres a kkv-szektor

Az előző negyedéves drasztikus csökkenés után ismét felívelőben van azon hazai vállalkozásoknak aránya, amelyek a közterhek növekedésére számítanak a következő egyéves időtávon – derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb felméréséből. A várakozások terén éles különbség látható cégméret alapján: egyedül a legkisebb vállalkozások optimisták, a nagyobb piaci szereplők körében figyelemreméltó az egység; 43 százalékuk számít a járulékterhek emelkedésére a közeljövőben. Bár az érték korrigált, az elmúlt évek eredményeihez viszonyítva az összkép továbbra is pozitív.
2026. 10. 11. 11:00
Megosztás:

Fontosabb kripto hírek: megtorpant a Bitcoin, milliárdos üzlet az OKX-nél

​A Bitcoin elveszítette október eleji nyereségét, miközben jelentős összegeket vontak ki az amerikai spot Bitcoin ETF-ekből. A hét ugyanakkor komoly intézményi fejleményeket is hozott: új befektetők érkeztek az OKX-hez, az amerikai pénzügyminisztérium két kriptós szabályozási javaslatot visszavont, az Ethereum pedig közelebb került következő hálózati frissítéséhez.
2026. 10. 11. 10:00
Megosztás:

Újabb fejlesztésre nyílt lehetőség egy korábban elnyert támogatásból Szarvason

Öt utcában nyílik lehetőség Szarvason a mederburkolattal ellátott árkok rendbetételére egy korábban elnyert uniós támogatásból - közölte Hodálik Pál (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-vel.
2026. 10. 11. 09:00
Megosztás:

Két településen rendeznek időközi önkormányzati választást

Két településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Magyarmecskén polgármestert és képviselőket, Pásztón pedig polgármestert választanak.
2026. 10. 11. 08:10
Megosztás:

Több lábon állnának a magyarok: ezekkel a szakmákkal szereznének pluszjövedelmet

Egyre többen keresnek olyan képzéseket, amelyekkel a főállásuk mellett is pénzt kereshetnek. A digitális szakmák mellett a szépségipari, ingatlanpiaci és építőipari területek is lehetőséget kínálnak arra, hogy valaki fokozatosan építsen fel egy második bevételi forrást. A TanfolyamGURU tapasztalatai szerint sokan már nem feltétlenül teljes karrierváltásban gondolkodnak: először mellékállásban próbálnák ki magukat egy új területen.
2026. 10. 11. 07:00
Megosztás:

Svájci támogatásból alakítanak ki palliatív ellátási egységet a nyíregyházi kórházban

Több mint 198 millió forint összköltségű projekt keretében alakít ki integrált palliatív ellátási egységet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház - közölte a gyógyintézmény az MTI-vel.
2026. 10. 11. 06:00
Megosztás: