Cégtrend 2025 - erős nyomás alatt, negatív trendben a hazai vállalkozások

Nem a megszűnések voltak a cégszám csökkenésének fő mozgatói, hanem az új belépők hiánya. A társas vállalkozások száma harmadik éve csökken, miközben a cégbírósági eljárások továbbra is magas szinten maradtak. A következő év kulcskérdése az lesz, hogy az alapítási kedv képes-e érdemben erősödni.

Cégtrend 2025 - erős nyomás alatt, negatív trendben a hazai vállalkozások

Miért lett 2025 a kivárás éve a vállalkozásoknál

A gazdasági környezet nem adott kellően erős impulzust a vállalkozói kockázatvállaláshoz. A növekedési kilátások egész évben visszafogottak maradtak – a GDP bővülése várhatóan 1 százalék alatt alakul –, miközben a beruházások volumene az év első három negyedévében több mint 5 százalékkal csökkent. A tartósan magas működési költségek mellett ebben a közegben a vállalkozói döntések fókusza nem az expanzióra, hanem a működés fenntarthatóságára helyeződött át.

Ezzel párhuzamosan szerkezeti átrendeződés is zajlott. A szolgáltatások szerepe tovább erősödött, míg a hagyományosan tőke- és költségigényesebb ágazatok nehezebben alkalmazkodtak. Felértékelődtek a rugalmasabb működési formák, és a vállalkozói döntések egyre kevésbé a növekedésről, sokkal inkább az alkalmazkodás módjáról szóltak. Ennek lenyomata jelenik meg később az alapítások visszafogottságában, a megszűnések szerkezetében és a cégbírósági eljárások alakulásában is – vagyis magában a cégtrendben.

Nem a kilépések, hanem a belépések hiánya rajzolja át a cégképet

A vállalkozói döntési tér beszűkülése a számokban is egyértelműen megjelent 2025-ben. Az OPTEN adatai szerint az év során 11 ezerrel csökkent a társas vállalkozások száma, amely év végére félmillió alá süllyedt (494,5 ezer). Ez már a harmadik egymást követő év, amikor a cégszám zsugorodik.

A cégtrend nem hirtelen törést, hanem egy elhúzódó alkalmazkodási időszakot rajzol ki. A vállalkozói aktivitás alapszintje tartósan alacsonyabbra került, és a folyamatot nem a kilépések felgyorsulása, hanem az új belépők hiánya határozta meg.

Kereskedelem és építőipar: ahol a nyomás összeért

2025-ben a cégszámcsökkenés leginkább a kereskedelmet és az építőipart érintette. Az OPTEN adatai szerint a kereskedelemben mintegy 3,4 ezer, az építőiparban közel 2 ezer vállalkozással lett kevesebb az év során. Mindkét ágazat érzékenyen reagál a fogyasztás és a beruházások alakulására, amelyek 2025-ben végig bizonytalanok maradtak.

Az építőiparban a beruházások elhúzódása és a projektek csúszása közvetlenül megjelent a cégszám csökkenésében, miközben az új belépők száma alacsony maradt. Ezzel szemben a szolgáltatáshoz kötődő, rugalmasabb működésű ágazatok ellenállóbbnak bizonyultak – nem véletlenül, hiszen míg az építőipar a GDP több mint 4 százalékát, addig a szolgáltatások közel 30 százalékát adják.

Az eljárások a múltat mutatják – az alapítások a jövőt

A cégbírósági eljárások alakulása jól kiegészíti a cégszámokból kirajzolódó képet. 2025-ben az új eljárások száma enyhén csökkent az előző évhez képest, ugyanakkor az esetek több mint 70 százaléka továbbra sem az önkéntes megszűnéshez kapcsolódott, vagyis felszámolás, kényszertörlés vagy más, nem rendeltetésszerű működés miatt indult. 

A folyamat nem egy hirtelen sokk következménye. Nem látható olyan ugrásszerű elmozdulás, mint a moratóriumok kivezetése vagy a KATA módosítása idején, inkább arról van szó, hogy a tartós gazdasági stagnálás fokozatosan emészti fel a vállalkozások erőtartalékait.

„A cégtrend nem egyik hónapról a másikra fordul meg. Az eljárások és megszűnések alakulása mindig a korábbi vállalkozói döntések lenyomata, ezért a magas eljárásszám a következő időszakban is magasan tarthatja a megszűnések szintjét. A következő év szempontjából az lesz a döntő, hogy a gazdaság állapota megadja-e a kellő impulzust az alapítási kedvhez – enélkül a cégszámcsökkenés kockázata fennmarad” – mondta Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (CFI – az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkhöz képest) 2025-re vonatkozó értéke országosan 12,21 % volt, mely 0,66 %-kal alacsonyabb a 2024-es CFI értéknél. 2025-ben megyei szinten nézve az Opten–CFI Zala, Veszprém és Vas vármegyékben érte el a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye produkálta.


Apple és Google stabilcoin-szakértőket keres – erősödik a Web3-fókusz

Az Apple és a Google is olyan vezető szakembereket keres, akik stabilcoinokhoz, blokklánc-technológiához és tokenizált pénzügyi infrastruktúrához kapcsolódó tapasztalattal rendelkeznek. Az új álláshirdetések arra utalnak, hogy a két technológiai óriás egyre komolyabban foglalkozik a digitális fizetések következő generációjával, bár egyik vállalat sem jelentette be, hogy saját stabilcoint készül kibocsátani.
2026. 09. 21. 16:30
Megosztás:

A Hyperliquid bevezette a trailing stop megbízásokat a perpetual piacokon

A Hyperliquid újabb fontos kereskedési funkcióval bővítette perpetual futures platformját: megjelentek a trailing stop megbízások, amelyek automatikusan követik az árfolyam kedvező irányú elmozdulását.
2026. 09. 21. 16:00
Megosztás:

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek - közölte a Sándor-palota az MTI-vel hétfőn.
2026. 09. 21. 15:30
Megosztás:

Növekedési pályán az Appeninn

Az Appeninn Nyrt. 2026 első fél évében szintet lépett ingatlanportfóliójának átalakításában: értékesítette az alacsony jövedelmezőségű és a stratégiájába nem illeszkedő ingatlanjait, februárban pedig megvásárolta a Goodyear által hosszú távú szerződéssel bérelt, 56 ezer négyzetméteres tarnówi logisztikai központot. Nem sokkal a fél év zárását követően az Appeninn újabb, 100 millió eurót meghaladó akvizíciót zárt Lengyelországban. A két lengyel tranzakció ugrásszerűen megnövelte a cégcsoport ingatlanportfóliójának értékét, és hatásuk várhatóan már a második fél évi bérbeadási bevételekben is megjelenik.
2026. 09. 21. 15:00
Megosztás:

A lassuló lakáspiac fékezheti az áfaemelés miatti drágulást

Az új lakások áfája 2027-től ismét 27 százalékra emelkedik, de ez nem jelenti azt, hogy egyik napról a másikra hasonló mértékben nőnek majd az árak. A magasabb áfa egy lassuló és egyre árérzékenyebb lakáspiacot ér el, ahol a fejlesztők várhatóan nem tudják teljes egészében a vevőkre hárítani a többletköltséget. Közben az év végéig eldől, mely projektek maradhatnak még 2030 végéig az 5 százalékos áfakörben.
2026. 09. 21. 14:30
Megosztás:

Egy apró vásárlás most óriási örömöt adhat - Különleges akcióval folytatódik a PENNY és a Csodalámpa Alapítvány partnersége

Vásárlóival összefogva készül a gyermekek világnapjára a PENNY Magyarország; a diszkontlánc népszerű püsspárnájával ugyanis most bárki támogathatja a Csodalámpa Alapítvány munkáját. A jótékonysági akció célja 10 millió forint, amiből súlyos betegséggel küzdő gyermekek kívánságai válnak valóra, ezzel is segítve gyógyulásukat.
2026. 09. 21. 14:00
Megosztás:

Valódi kedvezmény vagy átverés? Megkezdte a Black Friday-akciók ellenőrzését a fogyasztóvédelmi hatóság

A Black Fridayhoz kapcsolódó leárazások az utóbbi években egyre hosszabb időszakot ölelnek fel, ezért a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei már megkezdték az akciók ellenőrzését. A kiemelt időszakban számos termék jelentős kedvezménnyel érhető el, ezért különösen fontos, hogy a fogyasztók valós és egyértelmű tájékoztatást kapjanak az árengedményekről. A tavalyi vizsgálatok során a hagyományos üzletek mintegy 23 százalékánál tártak fel jogsértést.
2026. 09. 21. 13:30
Megosztás:

Már az SUV-k között is toplistás a Tesla

Átrendeződött a legkeresettebb használt SUV-k toplistája a Használtautó.hu 2026. január és augusztus közötti adatai szerint. A szegmens iránti kereslet 16%-kal nőtt, a kínálati átlagár ugyanakkor csökkent, és a hajtásláncok versenyében is jelentős a mozgás.
2026. 09. 21. 13:00
Megosztás:

A foghúzás szerepe a fogszabályozásban: mikor szükséges, és mikor kerülhető el?

A fogszabályozás kérdése sokakat érdekel, különösen, amikor a foghúzás lehetősége kerül szóba. Miközben a cél a harmonikus mosoly, érthető, hogy sokan vonakodnak a fogeltávolítástól, hiszen senki sem szeretne egészséges fogaitól megválni. De valóban mindig szükséges, hogy néhány fogunkat feláldozzuk a szabályos elrendezésért?
2026. 09. 21. 12:30
Megosztás:

Érdemes a fűtési szezon előtt próbafűtést végezni otthon

Érdemes próbafűtést végezni otthon, mielőtt hidegre fordul az időjárás és megkezdődik a fűtési szezon - hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 09. 21. 12:00
Megosztás:

Hiába a telepítési program, fogyni kezdtek a hazai ATM-ek

Annak ellenére, hogy a még javában tart a bankok számára előírt ATM-telepítési program, csökkenni kezdett a bankautomaták száma – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Közben a magyarok egyre kevesebbszer vesznek fel készpénzt a hazai ATM-ekből, viszont egyszerre jóval többet, mint egy éve.
2026. 09. 21. 11:30
Megosztás:

A dízeltámogatás automatikusan érkezik, nem kell külön igényelni

A dízeltámogatás teljesen automatikus, azt nem kell igényelni és a bankszámlaszámot sem kell bejelenteni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 10:30
Megosztás:

A hosszú hozamok visszaemelkedtek a hét eleji, sokéves rekordokat jelentő szintek közelébe

Az amerikai hosszú kamatoknak a szerdai Fed-döntés utáni átmeneti mérséklődése nem tartott sokáig: pénteken már ismét emelkedtek a hozamok, a kettő és a tízéves kötvényé is egyaránt kb. 5 bázisponttal, 4,74%-ra illetve 5,00%-ra. Múlt hét kedden a hosszú hozamok rekordot döntöttek: a tízéves kis híján az 5,04%-ot is elérte, amire a Lehman-összeomlás előtti hónapokban, 2008 nyarán volt utoljára példa.
2026. 09. 21. 10:00
Megosztás:

Az amerikai indexek a pénteki zárásban ledolgozták a napközbeni veszteségeket, a megjelent makroadatok és nyilatkozatok pedig az amerikai gazdaság erejét hangsúlyozták

Pénteken az amerikai részvénypiacok nyitás után még a rossz európai hangulatot követték, de zárásra nagyrészt ledolgozták a veszteségeket, a Dow ugyan 0,2%-os mínuszban, az S&P500 viszont 0,2% pluszban, a Nasdaq +0,4%-on zárt.
2026. 09. 21. 09:30
Megosztás:

Az európai piacok pénteken visszaadták az egész heti növekedésüket, az általános negatív hangulatot – amely alól a KKE-régió se tudta kivonni magát

Az európai részvénypiacok jelentős eséssel zárták a pénteket, a STOXX 600 index 1,1%-kal került lejjebb a hét utolsó napján és 0,6%-kal a hét egészét tekintve. Ezzel folytatódott az index augusztus eleje óta tartó lecsúszása (-4%).
2026. 09. 21. 09:00
Megosztás:

Erősödött kissé a forint a hét végén

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 21. 08:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: óránként 77 millió forint kiadást jelentene az autópálya-koncessziós szerződés

Óránként 77 millió forintot kapna az államtól még évtizedeken keresztül a Mészáros Lőrinc és Szíjj László vezette, a magyar autópályák üzemeltetését, fejlesztését elnyerő konzorcium, ha érvényben maradna a szerződés - mondta a közlekedési és beruházási miniszter a Kontroll.hu-nak adott interjúban.
2026. 09. 21. 08:00
Megosztás:

Kármán András: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek - írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 21. 07:30
Megosztás:

Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás: