CSOK-kiskapu, amiről kevesen tudnak

A Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) akár teljes összege átvihető egy másik ingatlanra, erre hívja fel a figyelmet a money.hu legújabb összeállítása. Sokak számára ismeretlen, pedig a jogszabály lehetőséget ad arra, hogy a CSOK-ot új otthon vásárlására vagy építésére is felhasználhassák a 10 éves elidegenítési tilalom lejárta előtt is. A fedezetcsere eddig a CSOK-os ingatlanok körülbelül 2 százalékánál fordult elő.

CSOK-kiskapu, amiről kevesen tudnak

A CSOK támogatás elidegenítési-és terhelési tilalommal jár, ami 10 évig akadályozza a támogatott ingatlan eladását. Az életünkben bekövetkező változások (pl. munkahelyváltás vagy családbővülés) mégis indokolttá tehetik a költözést, ezekben az esetekben a támogatás is átvihető egy másik ingatlanra.

A kormányhivatalok adatai alapján Budapesten és Pest vármegyében 2015 óta mintegy 1100 esetben történt fedezetcsere, amely a teljes országra vetítve hozzávetőleg 4 ezer esetet jelenthet.

„A CSOK teljes összegének átviteléhez nagyobb hasznos alapterületű és nagyobb értékű ingatlant kell vásárolni vagy építeni. Fontos, hogy nem elég, ha csak az egyik feltétel teljesül. Vásárlás esetén 1, építés esetén 3 év áll rendelkezésre. Ha az eredeti ingatlant piaci hitel segítségével vásároltuk, akkor az átmeneti időszakban szükség lehet jelzálogfedezet cserére is. Az ingatlanfedezet azonban nem kell, hogy saját tulajdonban legyen, akár szülő vagy közvetlen hozzátartozó lakása is fedezheti a hitelt, amíg szükséges” – hangsúlyozta Korponai Levente, a money.hu vezetője.

A jogszabály lehetőséget ad egyébként arra is, hogy a család ideiglenesen elköltözzön a CSOK-os ingatlanból, a bentlakási kötelezettség nem sérül, ha legfeljebb 5 évig laknak máshol és a jogszabályban rögzített okok[1] egyike indokolja a költözést.

A CSOK eddig 243 ezer család számára nyújtott segítséget, összesen 782 milliárd forint összegben[2]. Az új, kibővített Falusi CSOK is jelentős érdeklődést váltott ki: 2024 januárja és áprilisa között mintegy 3 ezer házaspár érdeklődött, és 1691-en nyújtottak be kérelmet, közel 14 milliárd forint értékben.

A CSOK ÁTJEGYZÉSÉNEK RÉSZLETES SZABÁLYAI

-    Az eladott ingatlan adásvételi szerződésének megkötésétől számított 30 napon belül köteles az eladás tényét a kormányhivatal felé jelezni az adásvételi szerződés csatolásával.

-    A bejelentést követő 60 napon belül a támogatott személy kérheti a kormányhivatalt, hogy a CSOK-ra vonatkozó visszafizetési kötelezettségét építési szándék esetében három, vásárlási szándék esetében 1 évig függesszék fel.

-    Egyúttal a korábban kapott CSOK összegét kincstári letéti számlára kell befizetnie. Az építkezésre 3 év, vásárlásra 1 év áll rendelkezésre, ez az időtartam egy alkalommal legfeljebb 2 évvel meghosszabbítható.

-    A felfüggesztés időtartama alatt az ügyfél kérelmére a CSOK-kal finanszírozott lakást a kormányhivatal tehermentesíti, ha a másik lakás megszerzése még nem történt meg. A korábbi lakás elidegenítéséből származó teljes bevételt az újabb lakás megszerzésére kell fordítani, amit számlával vagy szerződéssel és értékbecsléssel kell igazolni.

-    Ha az ügyfél nem igazolja az újabb lakás megszerzését a felfüggesztés időtartama alatt, vagy kisebb értékű, illetve hasznos alapterületű lakást vásárol, akkor a kincstári letéti számlán elhelyezett összeg arányos részét vissza kell fizetnie. Ha az újabb lakás értéke és hasznos alapterülete egyaránt nagyobb a korábbinál, a CSOK teljes összege továbbvihető.

-    Az újabb lakás megszerzésének igazolásakor a kormányhivatal intézkedik a kincstári letéti számláról a támogatott személynek kifizethető összeg kiutalásáról és a terhek másik lakásra történő átjegyzéséről.

-    Az ügyfélnek a korábbi lakás elidegenítéséből származó bevételét az újabb lakás megszerzésére kell fordítania, amely csökkenthető az elidegenítésből származó jövedelem után megfizetett személyi jövedelemadó összegével, valamint az előtörlesztett lakáscélú hitel összegével.

Moszkva és Phenjan erősíteni fogja stratégiai partnerségét

Oroszország és Észak-Korea közös erőfeszítésekkel fogja erősíteni átfogó stratégiai partnerségét - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök üdvözlő táviratában, amelyet abból az alkalomból intézett Kim Dzsongün észak-koreai vezetőhöz, hogy Phenjanban vasárnap felavatták a külföldi katonai műveletek hőseinek emlékközpontját.
2026. 04. 26. 16:00
Megosztás:

Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje

A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap az MTI-vel.
2026. 04. 26. 15:00
Megosztás:

Felejtsd el az altcoinokat – Bitcoin és Ethereum marad a fókuszban

Újabb éles fordulatot vett Kevin O’Leary kriptovalutákkal kapcsolatos álláspontja. A „Mr. Wonderful” néven ismert befektető ezúttal határozott üzenetet küldött: a kezdő és tapasztalatlan befektetőknek érdemes elkerülniük az altcoinokat, és inkább a két legnagyobb digitális eszközre, a Bitcoinra és az Ethereumra koncentrálniuk. De mi áll a véleményváltás mögött, és mit jelent ez a kriptopiac jövőjére nézve?
2026. 04. 26. 13:00
Megosztás:

A RAY árfolyam kilőtt: 24%-os emelkedés mögött új lendület a Solana DeFi-ben

Erőteljes mozgással hívta fel magára a figyelmet a Raydium (RAY), amely egyetlen nap alatt közel 25%-ot erősödött. A látványos árfolyam-emelkedés mögött nem csupán spekuláció, hanem a Solana (SOL) ökoszisztémájában tapasztalható növekvő aktivitás is áll. De mi hajtja pontosan a RAY token új lendületét, és meddig tarthat a rali?
2026. 04. 26. 12:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 17. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 26. 11:00
Megosztás:

Az erős, viharos szél felkavarhatja a port

Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. 04. 26. 10:00
Megosztás:

Donald Trump: Irán hamar kedvezőbb ajánlatot küldött

Irán a korábbinál kezdvezőbb ajánlatot küldött az Egyesült Államoknak, Donald Trump közlése szerint rögtön azt követően, hogy az amerikai elnök lemondta az amerikai tárgyalóküldöttség útját.
2026. 04. 26. 09:00
Megosztás:

A klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon

A lucfenyők országszerte tapasztalható gyorsuló pusztulása a klímaváltozás előrehaladását jelzi - tudatta a debreceni HUN-REN Atommagkutató Intézet (ATOMKI) közleményben az MTI-vel.
2026. 04. 26. 08:00
Megosztás:

A Ball Corporation több mint 40 új munkahelyet hoz létre a nemrég megvásárolt makói gyárában

Nagy léptékű munkaerő-toborzásba kezdett nemrég megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolások terén világszerte vezető Ball Corporation.
2026. 04. 26. 07:00
Megosztás:

Horvátország először vett részt a NATO Locked Shields kiberhadgyakorlatán

A horvát fegyveres erők kiberparancsnoksága először vett részt a NATO legnagyobb nemzetközi Locked Shields (Összezárt Pajzsok) fedőnevű kiberhadgyakorlatán április 13. és 24. között - közölte szombaton a horvát védelmi minisztérium.
2026. 04. 26. 06:00
Megosztás:

Zelenszkij: Ukrajna hajlandó azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal

Ukrajna hajlandó valamely azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal a háború lezárásáról - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton Bakuban, Ilham Aliyev azeri elnökkel folytatott megbeszélései után.
2026. 04. 26. 05:00
Megosztás:

Súlyos problémák vannak e-cigaretták körül Európában

Egyre súlyosabb problémával néz szembe az eldobható ízesített e-cigaretták (vape) európai piaca, mert a termékek csaknem felét a szürke- vagy a feketekereskedelem adja - mondta Christos Harpantidis, a Philip Morris International (PMI) globális vállalati ügyekért felelős vezetője a 11. delphi gazdasági fórumon az MTI-nek.
2026. 04. 26. 04:00
Megosztás:

Szíjjártó Péter súlyos betegsége - mi a baja a leköszönő külügyminiszternek?

Súlyos betegséget állapítottak meg Szijjártó Péternél, ám hosszú ideig semmi nem utalt arra, milyen komoly küzdelmet folytat a háttérben.
2026. 04. 26. 03:00
Megosztás:

Dupla családi pótlék érkezik! - politikai bejelentés

A Tisza Párt álláspontja szerint már 2026 folyamán megvalósulhat több jelentős gazdasági lépés. Magyar Péter úgy nyilatkozott, hogy ezek közé tartozhat a családi pótlék összegének megduplázása, a nyugdíjak növelése, valamint egy új, az iskolakezdést segítő támogatás bevezetése is.
2026. 04. 26. 02:00
Megosztás:

Olcsóbb lett a nyaralás a Tisza Párt győzelmével - mutatjuk mennyivel

A devizapiacok sokszor gyorsabban reagálnak a politikai változásokra, mint gondolnánk.
2026. 04. 26. 01:00
Megosztás:

Trump újra kriptogálán: milliókat mozgatott meg a $TRUMP memecoin

Donald Trump szombaton ismét részt vesz saját memecoinjához kötődő exkluzív rendezvényen, a Mar-a-Lagóban tartott gálán, ahová csak a $TRUMP token legnagyobb befektetői kapnak meghívást. Az eseményen üzleti és kriptós szereplők mellett ismert vendégek is felszólalnak, például Mike Tyson és Tony Robbins.
2026. 04. 26. 00:05
Megosztás:

Orbán Viktor visszaadja mandátumát

Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát - ezt a Fidesz elnöke maga jelentette be szombaton, hozzátéve, hogy rá most nem a parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében van szükség. Azt is közölte: Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője.
2026. 04. 25. 23:00
Megosztás:

Euró-alapú stabilcoin tör előre: az EURAU belép a DeFi világába

Az euróhoz kötött stablecoinok piaca új lendületet kapott, miután az AllUnity az EURAU tokennel megjelent a legnagyobb decentralizált tőzsdéken. A lépés nemcsak a DeFi ökoszisztéma fejlődését gyorsíthatja, hanem új kérdéseket is felvet az európai szabályozás jövőjével kapcsolatban.
2026. 04. 25. 22:00
Megosztás:

Metaplanet nagy dobása: 50 millió dolláros kötvénykibocsátás a Bitcoin-felhalmozás felgyorsítására

A vállalati Bitcoin-stratégiák újabb szintre léptek: a japán Metaplanet jelentős tőkebevonással erősíti kriptós pozícióját. A lépés nemcsak a cég ambícióit mutatja, hanem azt is, hogy a vállalatok egyre agresszívebben építik digitális eszközalapú tartalékaikat.
2026. 04. 25. 21:00
Megosztás:

Ripple Miami-ban: látványos XRP kampány indította be a kriptoközösséget

A kriptovilág figyelme ismét az Egyesült Államokra szegeződött, miután egy látványos Ripple-kampány jelent meg Miami partjainál. A fizikai reklám és az online spekulációk találkozása új lendületet adott az XRP körüli diskurzusnak – de vajon valódi piaci hatásról van szó, vagy csak ügyes marketingről?
2026. 04. 25. 20:00
Megosztás: