Csökkenhet a távhő ára

A napelemeknél néhány héten belül felülvizsgálják a feltáplálási stratégiát, és a zárolás tekintélyes részét megnyithatják, továbbá lehetőség mutatkozik a távhő árának újabb drasztikus csökkentésére az önkormányzatok és vállalkozások számára - mondta az 53. Nemzetközi Gázkonferencián az Energiaügyi Minisztérium (EM) közigazgatási államtitkára kedden Siófokon.

Csökkenhet a távhő ára

Czepek Gábor hangsúlyozta, a kormányzat számára fontos, hogy ne csak makroszinten, hanem lakossági szinten is törekedjen az ország a függetlenségre az energiaellátásban. Az Energiaügyi Minisztérium felvázolt egy 10 éves, több ezer milliárd forintos energiaszuverenitási munkaprogramot, amely számos nagy fejlesztést tartalmaz - tette hozzá.

"Villamosáramban úgy hisszük, képesek lehetünk a teljes szuverenitás elérésére a '30-as évek elejére" - fogalmazott megjegyezve, hogy a gáz tekintetében nincs ilyen szerencsés helyzetben az ország.

Beszélt arról is, hogy az országban jelenleg 5200 megawatt teljesítményű napelem van, ebből 3200 ipari, 2000 háztartási. Az elszámolási problémák rendezését követően, néhány héten belül válik lehetővé az energetikai kormányzat számára a feltáplálási stratégia felülvizsgálata. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elvégezte a szakmai munkát, amelynek alapján úgy látják, hogy a zárolás tekintélyes része megnyitható - közölte.

A távhővel kapcsolatban elmondta, a lakosság hatósági árat fizet, de az önkormányzatok és a vállalkozások úgynevezett önköltségi áron juthatnak energiához. Ennek újabb ármegállapítása október elején várható, amelyben lehetőséget látnak egy újabb drasztikus csökkentésre az önkormányzatok és a vállalkozások számára - fogalmazott az államtitkár.

Czepek Gábor kiemelte: a nemzetközi gázkonferencia aktualitását adja, hogy "a mögöttünk és előttünk lévő válság átrajzolta Európa és Magyarország energetikai térképét". Emlékeztetett az elmúlt évek valamennyi energiapiaci nehézségére, amelyek olyan keresleti piacot eredményeztek, amely egész Európát felkészületlenül érte.

Az Európai Unió kitettsége energiahordozók tekintetében körülbelül 71 százalék, Magyarországé 76 százalék - mutatott rá. Élesen bírálta az unió gazdaságpolitikáját ebben a helyzetben, ami oda vezetett, hogy 2022-ben Magyarország energiaszámlája 7 milliárd euróról 17 milliárd euróra emelkedett. "Amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy ennek a másfél éves folyamatnak az lett a következménye, hogy oroszról amerikaira cserélte Európa a függőségét a gázellátásban" - jegyezte meg.

Az államtitkár hangsúlyozta, a magyar energiapolitika nem engedhetett abból a 3-as célrendszerből, amit már 2010-ben kitűzött maga elé. Az első cél, a villamosenergia-ellátás döntően atom- és napenergiára alapozása, hiszen ez a két forrás az, amely leginkább biztosítja a függetlenséget. Második, hogy Magyarország hálózati összeköttetését mind gáz-, mind villanyinfrastruktúra tekintetében teljes mértékben ki kell építeni és fejleszteni. A harmadik pedig az, hogy az olajszektor mellett legyen egy erős nemzeti vállalata az országnak a villamos- és gázszektorban is.

Czepek Gábor emlékeztett arra, hogy a legnehezebb időkben sem kellett szembenéznie az országnak ellátásbiztonsági problémákkal, ami "nem kis mutatvány volt", továbbá hogy a kormányzat elejétől kezdve kiállt a rezsicsökkentés megvédése mellett minden lehetséges eszközzel. Megjegyezte, ma már alig van olyan európai ország, amely kisebb-nagyobb mértékben ne vezetett volna be lakossági dotációt az energiapolitikában. "A magyar kormány a rezsicsökkentés mellett kitartott és a jövőben is ki fog tartani" - szögezte le.


Horvátországban van elég gabonatartalék, gyógyszerkészlet nincs

Horvátország stratégiai tartalékaiban a teljes lakosság számára hatvan napra elegendő gabona áll rendelkezésre, gyógyszerekből és oltóanyagokból azonban a törvényi előírás ellenére sincs központi készlet - számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT) a gazdasági minisztérium éves jelentése alapján.
2026. 11. 08. 12:00
Megosztás:

Heti kriptopiac: 35 százalékot ugrott a Pieverse, padlóra került a TRUMP

Egyetlen hét alatt két egészen különböző világ rajzolódott ki a kriptopiacon. A Pieverse tulajdonosai 35 százalékos emelkedést láthattak, miközben a TRUMP token értékének több mint negyede eltűnt. Az Injective mögé új tőzsdei befektetési termék érkezett, az aranyfedezetű Tether Gold pedig akkor is erősödött, amikor több ismert altcoin kétszámjegyű veszteséget szenvedett el. De melyik mozgás mögött áll valódi bejelentés, és hol dolgozott inkább a félelem vagy a lemaradástól való szorongás?
2026. 11. 08. 11:00
Megosztás:

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz.
2026. 11. 08. 10:00
Megosztás:

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

Amagyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás: