Csökkent a brit milliárdosok száma és a vagyonuk is

A The Sunday Times című vasárnapi brit lap 1989 óta minden év tavaszán összeállítja listáját - Rich List - a Nagy-Britanniában élő leggazdagabbak becsült vagyonáról.

Csökkent a brit milliárdosok száma és a vagyonuk is

A most 35. alkalommal elkészített összesítés szerint - amelynek felső 350-es mezőnyét a lap már pénteken ismertette - Nagy-Britanniában 171 milliárdos él, hattal kevesebb, mint egy éve. A Rich List 2023 összeállítói hangsúlyozzák, hogy a nagy-britanniai milliárdosok száma a 2007-2008-as globális pénzügyi válság óta most először csökkent.

Összvagyonuk jelenleg 683,86 milliárd font (csaknem 300 ezer milliárd forint), 30,7 milliárd fonttal, 4,5 százalékkal több, mint tavaly.

A tizenkét hónapra számolt nagy-britanniai inflációs ütem azonban hónapok óta tíz százalék felett jár, így a 4,5 százalékos nominális emelkedés azt jelenti, hogy a milliárdosok összesített vagyona reálértéken számolva valójában csökkent.

A felső 350-es mezőny egészének összvagyona csaknem 800 milliárd font (350 ezer milliárd forint), több, mint Svájc éves hazai össztermékének (GDP) értéke. Először szerepel a listán III. Károly király, aki édesanyja, II. Erzsébet királynő tavaly szeptemberi halála óta az Egyesült Királyság uralkodója.

Károlynak az idei Rich List 600 millió fontos vagyont mutat ki, lényegesen többet, mint amennyivel a királynő tavaly utoljára felkerült a névsorba. A néhai uralkodó vagyonát a 2022-es Rich List 370 millió fontra becsülte.

III. Károly megtakarításainak fő forrása a Duchy of Cornwall (Cornwall hercegsége) gyűjtőnevű, több mint 54 ezer hektáron elterülő trónörökösi birtokhálózat és vagyonkezelő hitbizomány volt, amelyből Károlynak még a korona várományosaként magánjövedelme származott.  

A Rich List 2023 szerkesztői szerint az idei lista legnagyobb vesztesei közé tartozik Sir Richard Branson nagyvállalkozó, a Virgin vállalatbirodalom alapítója, akinek becsült vagyona 46,2 százalékkal 2,41 milliárd fontra zuhant.

Ennek elsődleges oka az, hogy Branson műholdfelbocsájtó vállalkozása, a Virgin Orbit nemrégiben összeomlott. Ugyancsak a nagy vesztesek között van Rishi Sunak konzervatív párti brit miniszterelnök és felesége, Akshata Murty, akiknek együtt számolt családi vagyonát az idei Rich List készítői 529 millió fontra (230 milliárd forintra) taksálják.

Ez 201 millió fonttal kevesebb a tavaly kimutatott összegnél, és e meredek  vagyonvesztés elsődleges oka az, hogy a kormányfő hitvesének édesapja által alapított Infosys információtechnológiai óriásvállalat piaci tőkeértéke az elmúlt egy évben hozzávetőleg 25 százalékkal esett. A vállalatban Sunak felesége is részvényes.

A Rich List 2023 kimutatása szerint a miniszterelnöki házaspár mindezt egybevetve a tavalyi 222. helyről az idei vagyonlistán a 275. helyre csúszott vissza.

Az idei milliárdos ranglistát továbbra is a Hinduja nagyvállalkozói dinasztia vezeti. A család vagyona a The Sunday Times számításai szerint a tavalyi 28,5 milliárd fontról 35 milliárd fontra gyarapodott.

A Buckingham-palota - az első számú londoni királyi rezidencia - közvetlen közelében, hatszintes kastélyban élő Hinduja család multinacionális vállalkozási hálózatot irányít, amely az olaj- és az autóipartól a pénzügyi szolgáltatásokon át az ingatlan- és a médiapiacig terjed.

Az alapító, Sri Hinduja 87 esztendős korában e héten elhunyt, így a dinasztia élére legidősebb öccse, a 83 éves Gopi Hinduja került. A Hinduja-dinasztia ötödször áll a Rich List élén, és övék a legnagyobb egyéni vagyonérték a kimutatás eddigi történetében.

Vállalatbirodalmuk 48 országban negyedmillió alkalmazottat foglalkoztat. Az irodalmárok vagyonlistáját változatlanul a példátlan sikerű, több mint 600 millió példányban eladott Harry Potter-regénysorozat Skóciában élő szerzője, Joanne K. Rowling vezeti, akinek a Rich List 2023 szerkesztői 875 millió font (380 milliárd forint) vagyont tulajdonítanak, 25 millió fonttal többet, mint tavaly.

J.K. Rowling, aki az 1990-es évek elején még heti 70 fontos tanácsi segélyből, munkanélküliként tengődött egy edinburghi szociális bérlakásban, ma világviszonylatban is messze a leggazdagabb regényíró.

A Rich List 2023 szerkesztői szerint jövedelmei alapján az 57 éves Rowling is már csatlakozhatott volna a nagy-britanniai milliárdosok klubjához, és ez csak azért nem történt meg, mert vagyonából rendkívül nagyvonalúan támogat különböző jótékonysági szervezeteket és programokat.

Az idei vagyonlista összeállítóinak becslései szerint J.K. Rowling könyveiből több mint egymilliárd fontot, a nyolc eredeti Harry Potter-filmfeldolgozásból további 200 millió fontot kereshetett eddig. A leggazdagabb brit zenészek és zeneszerzők idei listáját továbbra is Sir Paul McCartney vezeti, akinek vagyona most már szintén közelít az egymilliárd fonthoz.

A Beatles 81 éves egykori basszusgitárosa és dalszerzője a Rich List 2023 szerkesztőinek becslése szerint jelenleg 950 millió fontot tudhat bankszámláján, 85 millió fonttal többet, mint tavaly. A 35 év alatti fiatal brit szupergazdagokról összeállított külön listán is több élvonalbeli zenész és énekes neve olvasható.

Ed Sheeran vagyonát a Rich List 2023 szerzői 300 millió fontra becsülik. Adele 165 millió fonttal, Harry Styles 150 millió fonttal, Dua Lipa 75 millió fonttal szerepel ebben a névsorban.


Új kutatás: a gyorsabb energiaátmenet Magyarországnak is megéri

A 12 európai országban zajló Plan4Climate projekt új kutatása szerint a gyorsított energiaátmenet gazdasági, pénzügyi haszna hazánkban 2030-ra elérheti az évi 1379 milliárd, 2050-re pedig a 7913 milliárd forintot. Ez a 2021-es GDP 2,5, illetve 14,1 százalékának felel meg.
2026. 11. 06. 03:30
Megosztás:

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium 2026-ban az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői szerint. A mezőgazdaságot sújtó nagyon erős aszály, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait tükröző gyenge terméseredmények, valamint a tej- és a sertéságazatban tapasztalható elhúzódó nehézségek mellett az év végére olyan tényezők is tovább rontották az ágazat helyzetértékelését, mint az energiaárak jelentős növekedése – derül ki a bank legfrissebb negyedéves elemzéséből, amely ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a jelenlegi kedvezőtlen helyzetben is vannak jövedelmezően működő termékpályák, például a baromfi.
2026. 11. 06. 03:00
Megosztás:

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora. A hírre reagálva Magyar Péter kormányfő azt írta, hogy lépésről lépésre halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is, Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága viszont a Tisza-kormány felsőoktatási rombolásának jelét látta a távozásban.
2026. 11. 06. 02:30
Megosztás:

Új kereskedési alkalmazást indított a Solana Labs: részvényekkel és kriptovalutákkal is lehet kereskedni

A Solana Labs új vállalkozása, a Leap elindította kereskedési alkalmazásának béta-verzióját, amely egyetlen platformon teszi lehetővé a tokenizált részvényekkel, tőzsdén kereskedett alapokkal (ETF-ekkel), nemesfémekkel, devizákkal és kriptovalutákkal történő kereskedést. Az alkalmazás egyelőre iPhone-on, korai hozzáféréssel érhető el, az androidos változat pedig később érkezik.
2026. 11. 06. 02:00
Megosztás:

Ha műanyag ablakod van, ezzel tudsz sok pénzt megspórolni

Hiába van műanyag ablak a lakásban, a fűtésre fordított pénz egy része így is kárba veszhet, ha a nyílászáró rosszul zár, elöregedett a tömítése, vagy nem megfelelően szellőztetünk.
2026. 11. 06. 01:30
Megosztás:

Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás:

Rekordbevétellel zárta a negyedévet az AMD – új lendületet kaphatnak a félvezetőgyártók?

Az AMD minden eddiginél magasabb negyedéves bevételt ért el, miközben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó üzletága továbbra is kiemelkedő ütemben bővül. A vállalat eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés pedig további gyorsulást vetít előre. A Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt vizsgálták, milyen tényezők állnak az AMD növekedése mögött, hogyan alakulhat a verseny az Nvidiával, és milyen kilátásokkal számolhatnak a befektetők 2027-ben.
2026. 11. 05. 21:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 05. 21:00
Megosztás:

Fontos novemberi határidő közeleg a globális minimumadó kapcsán

A globális minimumadó szabályai alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok magyar csoporttagjainak 2026. november 20-ig kell benyújtaniuk a 2025. üzleti évre vonatkozó elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallást (QDMTT-előlegbevallás), ha naptári éves üzleti évet követnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a végleges bevallási nyomtatványt és annak kitöltési útmutatóját. A késedelmes vagy elmulasztott teljesítés magyar csoporttagonként akár 10 millió forintos bírságot is maga után vonhat.
2026. 11. 05. 20:30
Megosztás:

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt, az ajándéklistát a ruha, a parfüm és a gyerekjáték vezeti, a műfenyő messze a legnépszerűbb, a mesterséges intelligencia pedig már az ünnepi teendőkből is kiveszi a részét - derül ki a Cofidis országos reprezentatív felméréséből, amelyet csütörtökön az MTI-hez is eljuttattak.
2026. 11. 05. 20:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2026. 11. 05. 19:30
Megosztás:

Streamingre és AI-ra is költ? Akár 48 ezer forintot téríthet vissza az MBH új számlacsomagja

Egy filmnézéshez használt streaming-előfizetés, a munkát segítő mesterségesintelligencia-alkalmazás és a mindennapi bankolás díjai külön-külön kisebb tételnek tűnhetnek, együtt azonban már érezhető havi kiadást jelenthetnek. Az MBH Bank új Tripla számlacsomag-családja ezeket az igényeket kapcsolja össze: meghatározott digitális előfizetések után visszatérítést, a bankoláshoz biztosítási védelmet, a havi csomagdíjból pedig feltételekhez kötött kedvezményt kínál. A választás előtt a lehetőségeket és a kedvezmények időtartamát is érdemes áttekinteni.
2026. 11. 05. 19:00
Megosztás:

Egyre nagyobb szeletet hasítanak a hazai reklámpiacból az óriásplatformok

A globális óriásplatformok növekvő médiapiaci súlya, valamint a hirdetési bevételek egyre jelentősebb külföldre áramlása komoly kihívás elé állítja a hazai szereplőket – mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss Médiapiaci Jelentése. A kiadvány szerint a magyarok közösségimédia-aktivitása jelentősen meghaladja az európai átlagot, és arra is rávilágít, hogy már csaknem minden második televíziós háztartás előfizet valamilyen streamingszolgáltatásra.
2026. 11. 05. 18:30
Megosztás:

Informatikai hiba miatt Lezsák Sándor és mintegy 160 megfigyelt neve került nyilvánosságra

Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán. A hiba napvilágra kerülését követően Magyar Péter miniszterelnök és levéltár vezetője is bocsánatot kért, ellenzéki pártok viszont miniszterek lemondását követelték.
2026. 11. 05. 18:00
Megosztás: