Csökkent a munkanélküliség Romániában
2023. 05. 04. 03:30
Márciusban 5,5 százalék volt Romániában a munkanélküliségi ráta, 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz képest, és 0,2 százalékponttal egy év alatt - közölte a román országos statisztikai intézet szerdán.
A munkaerőpiacon aktív 15 és 74 év közöttiek körében 453 100-ra becsülték az állástalanok számát, ami csökkenést jelent az egy hónappal korábban jegyzett 459 300-hoz képest. Egy évvel korábban 463 600 állástalan volt a 15-74 éves korosztályban.
A férfiak körében 0,8 százalékponttal magasabb volt a munkanélküliség, mint a nőknél, a férfiaknál az állástalanok aránya elérte az 5,8 százalékot, míg a nőknél 5,0 százalékos munkanélküliséget regisztráltak.
A mutató tavaly egész évben 5,5 és 6,0 százalék között ingadozott Romániában, és megőrizte enyhe csökkenő tendenciáját, miután 2020-ban a világjárvány hatására a korábbi 4,5 százalékos mélypontról 6,9 százalékig emelkedett.
Spanyolország megerősíti a vasúti közlekedés biztonságát
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a spanyol kormány keddi ülésén Madridban, hat nappal a 69 halálos áldozatot követelő vasúti katasztrófa után, egyben 30 millió eurós segélycsomagot hagyott jóvá a szerencsétlenség érintettjei számára.
Több nőre és fiatalra van szükség a politikai döntéshozatalban
A nők és a fiatalok politikai részvétele elengedhetetlen ahhoz, hogy szempontjaik és problémáik megfelelő súllyal jelenjenek meg a döntéshozatalban - jelentette ki Tüttő Kata, a Régiók Európai Bizottságának (CoR) elnöke kedden Brüsszelben, az Európai Parlament női vezetői szerepvállalásról rendezett konferenciáján.
Vegyesen változott kedd estére a forint árfolyama
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Tovább szigorítják a Balaton vízparti szabályozását
Tovább szigorítaná a Balaton vízparti szabályozásáról szóló, tavaly ősszel életbe lépett kormányrendeletet, és meghosszabbítani tervezi az új szabályok átvezetésére szabott határidőt a tóparti önkormányzatok számára a kormány - derül ki a Közlekedési és Beruházási Minisztérium sajtóosztályának MTI megkeresésére küldött válaszából.
December 24. munkaszüneti nap lesz – erre kell készülniük a munkáltatóknak
Az Országgyűlés ma elfogadta a december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló törvényt. A változás miatt a munkáltatóknak át kell tekinteniük a decemberi munkaidő-beosztásokat és szabadságokat, egyes esetekben újra kell számolniuk a munkaidőkeretet, és a bérszámfejtési rendszereket is módosítaniuk kell – hívja fel a figyelmet a Niveus. A változás a december 12-re korábban áthelyezett munkanapot is érinti.
A cseh államfő szerint Montenegró belépése az EU-ba stratégiai beruházás lenne
Montenegró belépése az Európai Unióba stratégiai beruházás lenne az egész unió számára, másfelől pozitív példaként is szolgálhatna a többi balkáni országnak - jelentette ki Petr Pavel cseh államfő keddi prágai sajtóértekezletén, miután tárgyalt Jakov Milatovic montenegrói elnökkel.
Kapitány István: elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében
Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében tett, 475 milliárd forintot érintő feljelentés nyomán - közölte a gazdasági és energetikai miniszter kedden a Facebook-oldalán.
Tombol az influenza Horvátországban, késik az oltóanyag
Horvátországban már két halálos áldozata van az idei influenzaszezonnak, miközben a vírus elleni vakcinák még nem érkeztek meg az országba. A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) 420 ezer adag oltóanyagot rendelt, de a szállítás pontos időpontja egyelőre nem ismert - közölte a Jutarnji List című horvát napilap.
A legjobb online kaszinók Magyarországon
Rajongsz az online játékokért? Fedezd fel a legjobb magyarországi online kaszinót bemutató válogatásunkat! Élvezd a biztonságos, izgalmas játékot, a nagyszerű bónuszokat, a legnépszerűbb játékokat és a valódi pénznyeremények lehetőségét.
Így mozgathatja meg az aranyat, az olajat és a Bitcoint az amerikai választás
Az amerikai félidős választások hatása messze túlmutathat a részvénypiacokon: a Kongresszus új összetétele az amerikai gazdaság- és költségvetési politika kilátásain keresztül az arany, a kőolaj, a dollár és akár a kriptoeszközök piacán is éreztetheti hatását. Az XTB elemzői azt vizsgálták, hogyan reagálhatnak ezek az eszközök a különböző választási forgatókönyvekre, és mely tényezők lehetnek meghatározók a novemberi szavazást követő időszakban.
Nagyot javított az LG: 55,9 százalékkal nőtt a kilenchavi üzemi nyereség
Az LG Electronics 2026 első kilenc hónapjában az árbevételénél jóval gyorsabban növelte üzemi eredményét. A háztartásigép- és járműipari üzletág stabil teljesítménye mellett a televíziós tevékenység javulása is támogatta a jövedelmezőséget, miközben a mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontok hűtése egyre jelentősebb növekedési lehetőséget kínál a vállalatnak.
Újabb szolgáltatással bővült a NAV Pénztárgép Portálja
Már az online pénztárgépek és taxaméterek üzemeltetésével kapcsolatos változások is bejelenthetők a NAV Pénztárgép Portálján, amely egyre több ügyintézést tesz lehetővé külön nyomtatványkitöltő program nélkül - hívta fel a figyelmet keddi közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Az AI percek alatt elvégzi a munkát, mégis egyre többet dolgozunk miatta
Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a munkanap sokaknál mégsem rövidül. A Boston Consulting Group 2025-ös kutatása szerint az AI-val időt megtakarító válaszadók 54 százaléka újabb feladatokra fordítja a felszabaduló kapacitást. Tóth Tamás, az AI Workshop vezető szakértője szerint a korábban megvalósíthatatlannak tűnő fejlesztések olyan sikerélményt adhatnak, hogy a vállalkozók nehezen hagyják abba a munkát.