Csökkent az Otthon Centrum csoport nyeresége

Az Otthon Centrum (OC) ingatlanközvetítő csoport nettó árbevétele 3,32 milliárd forint volt az idei első fél évben a tavalyi azonos időszakban elért 2,58 milliárd forint után, az adózott eredmény az első hat hónapban meghaladta a 382,1 millió forintot, míg az előző év első fél évében 632,9 millió forintot tett ki - tette közzé a társaság a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) alapján készült konszolidált jelentésében, a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken.

Csökkent az Otthon Centrum csoport nyeresége

Az indoklás szerint az év első felében a magas infláció és a kedvezőtlen hitelkondíciók nem vonzottak a piacra a vásárlókat. A hitelkihelyezésekben a 2022 óta tartó csökkenő trend 2023 év elején érte el mélypontját, majd egy magasabb szinten stabilizálódott. Ez a trend a forgalom alakulását is negatívan befolyásolta - jelezték.

A harmadik negyedévben a kereslet növekedése várható a kormányzat által bejelentett támogatási programok átalakítása után, és ez a hatás akár év végéig is kitarthat, segítheti a második fél év teljesítményét - tették hozzá.

Az Otthon Centrum Csoport 2023 áprilisában végrehajtotta első nemzetközi tranzakcióját, és többségi tulajdonrészt szerzett a lengyel Freedom ingatlanközvetítő franchise hálózatban.

A földrajzi diverzifikációval az OC bővítette üzleti portfólióját és biztosította hazai pozícióját is, a két hálózat közötti tudástranszfer a kevésbé kedvező piaci környezetben is segíti a piaci részesedés megtartását - hangsúlyozták.


Lezárásokra és korlátozásokra kell készülni Budapesten

Lezárásokra és korlátozásokra kell készülni vasárnap futóverseny miatt a fővárosban; több busz- és villamosjáratot is érintenek a korlátozások - közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 04. 15:00
Megosztás:

Lannert Judit: visszatér az Erasmus a magyar egyetemekre

Az Erasmus visszatér minden magyar egyetemre - jelentette be az oktatási és gyermekügyi miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 09. 04. 14:30
Megosztás:

Kétlépcsős béremelés várható a szociális dolgozóknál

A kormány tervei szerint két lépcsőben, október közepén és jövő januártól emelik a szociális dolgozók, valamint a nevelést és oktatást közvetlenül segítő (noks) dolgozók bérét - közölte a miniszterelnök csütörtökön a kormányzati sajtótájékoztatón.
2026. 09. 04. 14:00
Megosztás:

A Waberer’s vasúti tagvállalata is részt vesz a paksi védekezésben

A Waberer’s vasúti tagvállalata, a PSP Rail Kft. is részt vesz a paksi védekezésben a MÁV Zrt.-vel, a Rail Cargo Hungaria Zrt.-vel, a Zemplénkő Kft.-vel és a Swietelsky cégcsoporttal együttműködve – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
2026. 09. 04. 13:30
Megosztás:

Nyilvánosak az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai

Nyilvánossá váltak az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteki közlése szerint olyan adatközlési rendszert alakított ki, amely egyszerre szolgálja az átláthatóságot, a szakmai visszacsatolást, az intézményi önértékelést és mindenekelőtt a betegbiztonság további erősítését.
2026. 09. 04. 13:00
Megosztás:

Elfogadta az úgynevezett maffiaellenes törvényt a montenegrói parlament

Elfogadta a montenegrói parlament az illegálisan szerzett vagyon elkobzásáról szóló, úgynevezett maffiaellenes törvényt, amely bizonyos esetekben jogerős elmarasztaló ítélet nélkül is lehetővé teszi a bűncselekményből származó vagyon végleges elkobzását - közölte péntekre virradóra a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG).
2026. 09. 04. 12:30
Megosztás:

Változó játékszabályok – A sportközvetítési jogok lehetséges jövője az újjáalakuló magyar közmédiában

Az élő sport a média világának egyik utolsó olyan tartalomtípusa, amely még mindig képes milliókat a képernyő elé szögezni, egy időben, egy eseményt nézve. Miközben azonban a közvetítési jogok egyre drágábbak, a fogyasztás pedig egyre fragmentáltabb, a közszolgálati sportmédia számára is lényeges stratégiai kérdéssé válik, hogy milyen szempontok alapján indokolható egy-egy sportközvetítési jog megszerzése és megtartása.
2026. 09. 04. 12:00
Megosztás:

Egy év alatt 30 százalékkal nőtt a fennálló lakáshitel-állomány

Tavaly július óta 30 százalékkal nőtt a lakáscélú hitelek állománya, július végén az összeg majdnem elérte a 8000 milliárd forintot. A személyi kölcsönök állománya is dinamikusan bővül, a babaváró hitelek állománya viszont szinte stagnál. A folyószámlahiteleknél mérsékelt növekedés figyelhető meg, a hitelkártya-követeléseknél pedig még kisebb is lett a kamatozó állomány. A Bank360 a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön közzétett statisztikáit elemezte.
2026. 09. 04. 11:30
Megosztás:

Csökkentek a fejlett piaci hozamok az előző napok emelkedése után a Fed kormányzójának galamb hangvételű nyilatkozatát és Trump elnök békülékeny megnyilvánulását követően

Az amerikai állampapírpiacon az előző napok emelkedését követően Christopher Waller Fed-kormányzó nyilatkozatának hatására a teljes hozamgörbén mérséklődtek a hozamok: a 10 éves amerikai állampapír hozama több mint 3 bázisponttal 4,76%-ra, míg a Fed várható lépéseire különösen érzékeny 2 éves hozam több mint 5 bázisponttal 4,33%-ra csökkent.
2026. 09. 04. 11:00
Megosztás:

Solana Payment Channels: több mint 1 millió fizetés másodpercenként az AI-agenteknek

A Solana új Payment Channels megoldással gyorsítaná fel az AI-agentek és digitális szolgáltatások közötti mikrofizetéseket. A Solana Foundation tesztje szerint az új rendszer több mint 1 millió fizetést tudott kezelni másodpercenként, miközben az Alibaba Cloud már induláskor partnerként csatlakozott a kezdeményezéshez. A technológia célja nem egyszerűen a blokklánc-tranzakciók felgyorsítása, hanem egy olyan fizetési infrastruktúra kialakítása, amely gépi sebességgel működő mesterséges intelligencia-rendszereket is ki tud szolgálni.
2026. 09. 04. 10:30
Megosztás:

A csökkenő kamatemelési várakozásoknak köszönhetően emelkedtek a főbb amerikai részvényindexek

Az amerikai részvénypiacok jelentős emelkedéssel zártak, miután Christopher Waller Fed-kormányzó nyilatkozatában jelezte, hogy a két hét múlva esedékes kamatdöntő ülésen a kamatok változatlanul hagyását támogatná.
2026. 09. 04. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek az európai részvényindexek, miközben Trump kijelentése és az enyhülő amerikai kamatemelési várakozások javították a hangulatot

Emelkedtek tegnap az európai részvénypiacok a STOXX 600 index 0,5%-kal került feljebb. A befektetői hangulatot továbbra is a közel-keleti konfliktus alakulása határozta meg, ugyanakkor enyhítette a bizonytalanságot Donald Trump azon kijelentése, miszerint a konfliktus várhatóan nem húzódik el hosszabb ideig.
2026. 09. 04. 09:30
Megosztás:

Erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 04. 09:00
Megosztás:

Hyperliquid új irányt nyit: engedélyhez kötött perpetual piacok jöhetnek

A Hyperliquid újabb fontos lépést tesz az intézményi és szabályozottabb kereskedési modellek felé: a HIP-3* javaslat lehetővé tenné, hogy egyes perpetual piacokhoz csak előzetesen jóváhagyott tárcák férjenek hozzá. A változás ugyanakkor nem jelenti azt, hogy maga a Hyperliquid zárttá válna, és a jelenlegi nyílt piacokat sem alakítanák át automatikusan korlátozott hozzáférésűvé. A fejlesztés legfontosabb újdonsága éppen az, hogy az egyes piacok üzemeltetői maguk dönthetnének arról, nyitott vagy engedélyezett kereskedési modellt alkalmaznak.
2026. 09. 04. 08:30
Megosztás:

Marketing tanácsadás: miért nem a több hirdetés a megoldás a legtöbb vállalkozás számára?

Ha egy vállalkozás növekedése megtorpan, az első reakció gyakran ugyanaz: emeljük meg a marketingkeretet. Több Google Ads, több Facebook-hirdetés, több kampány – hátha ismét beindulnak az értékesítések. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. A legtöbb esetben nem az a probléma, hogy túl kevés pénz jut marketingre, hanem az, hogy a meglévő eszközök nem összehangoltan működnek. Hiába érkezik több látogató a weboldalra, ha közben rossz a felhasználói élmény, hiányos a mérési rendszer, vagy egyszerűen nem azokhoz jutnak el az üzenetek, akikből később ügyfél lehetne. A digitális marketing ma már nem különálló kampányokból áll. Egy olyan ökoszisztéma, ahol a keresőoptimalizálás, a fizetett hirdetések, az analitika, a weboldal, a tartalommarketing és az automatizáció egymásra épül. Ha ezek közül akár egy is hibásan működik, az az egész rendszer teljesítményére hatással lehet.
2026. 09. 04. 08:00
Megosztás:

A Tron megelőzte az Ethereumot: 94 milliárd dollárnyi USDT fut a hálózaton

A Tron átvette a vezetést az Ethereumtól a Tether USDT stabilcoin hálózati kínálatában, miután a Tron blokkláncon forgalomban lévő USDT mennyisége megközelítette a 94 milliárd dollárt. A fejlemény nem azt jelenti, hogy a Tron minden szempontból maga mögé utasította az Ethereumot, ugyanakkor jól mutatja, hogy a stabilcoin-tranzakciók és a digitális dollárforgalom területén egyre nagyobb szerepet tölt be.
2026. 09. 04. 07:30
Megosztás:

Szeptemberben megnyílnak a pénztárcák: tízből hét vásárló komolyan költ a szezonváltásra

Az őszi leárazások és akciók messze a legerősebb ösztönzői a nyár utáni vásárlásnak, ez az egyik tanulsága az Etele Plaza friss, vásárlói körében végzett online felmérésének. A szezonváltás ugyanakkor komoly kiadással is járhat, sokan jelentősebb összeget különítenek el az őszi beszerzésekre. A többség vásárlóereje lényegében nem változott a tavalyihoz képest, a kuponos események pedig elsősorban a már korábban tervezett vásárlásokat mozdítják elő.
2026. 09. 04. 07:00
Megosztás:

Már 2030 előtt elkezdhetik a termelést az első új szélerőművek

Elképzelhető, hogy már 2030 előtt elkezdik az áramtermelést az első új szélerőművek, de a héten kiírt pályázat arra ad lehetőséget a befektetőknek, hogy 2032-ig fejezzék be a projekteket - mondta a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) energetikáért felelős államtitkára csütörtökön sajtóbeszélgetésen.
2026. 09. 04. 06:30
Megosztás:

A papírtérképektől az adatvezérelt működésig: merre tart a közúti árufuvarozás?

Navigáció, telematika, digitális tachográfok – ami harminc évvel ezelőtt még manuálisan, analóg módon vagy papíron működött, mára digitalizálódott. A közúti árufuvarozás még az 1990-es években is nagyrészt a járművezetők tapasztalatára és hozzávetőleges becslésekre támaszkodott. Az útvonalak és a forgalmi viszonyok kiszámíthatatlanok voltak, a határokon túli üzemanyagárakról csak megközelítő információk álltak rendelkezésre, a valutaváltás készpénzben történt. Nem rögzítették rendszeresen a járművezetők és a teherautók mozgását, illetve a rendkívüli eseményeket, és arra sem volt lehetőség, hogy a diszpécserek közvetlenül kapcsolatba lépjenek az úton lévő sofőrökkel. Mindez ma már nehezen elképzelhető. Egy dolog azonban nem változott: ha technikai probléma merül fel, az ügyfeleknek teljes körű támogatásra és gyors segítségre van szükségük – a fuvarozásban éppúgy, mint más ágazatokban.
2026. 09. 04. 05:30
Megosztás:

Bizonytalanság idején az utazási csomagok nyertek: mérleg a régió 2026-os nyári utazásairól

A 2026-os nyári szezon rekordmagas előfoglalásokon alapuló, ígéretes kezdet után a február végi közel-keleti konfliktus kitörése miatt komoly átrendeződésen ment keresztül. Az INVIA adatai és a Travelplanet.pl, illetve Wakacje.pl portálok nyári szezonra vonatkozó foglalási statisztikái alapján a közép-európai utazási piac bizonyította rugalmasságát: a leginkább érintett desztinációk gyorsan stabilizálódtak, az utazási csomagok iránti kereslet pedig összességében erős maradt.
2026. 09. 04. 05:00
Megosztás: