Csökkent júliusban az ipari termelés

2024 júliusában az ipari termelés volumene 1,3, munkanaphatástól megtisztítva 6,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól erősítette meg pénteken kiadott második becslésben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Csökkent júliusban az ipari termelés

Az első becslésben közölt júliusi adathoz viszonyítva a második becslés adata nem változott.

A nyers és naptárhatással korrigált adat közötti jelentős eltérést az okozza, hogy ebben a hónapban kettővel több munkanap volt, mint 2023 júliusában.

A feldolgozóipari alágak közül hétben nőtt, hatban viszont visszaesett a termelés.

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2024 júniusához viszonyítva változatlan maradt.

Az ipari export volumene 1,5 százalékkal nagyobb, ezen belül a feldolgozóipari exportértékesítés 33 százalékát képviselő járműgyártás kivitele 8,5, a 13 százalékos súlyú villamos berendezés gyártásáé 1,9 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál.

Az ipar belföldi értékesítése 0,8 százalékkal nőtt, a feldolgozóiparé 1,4 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához képest.

Az iparon belül döntő (95 százalékos) súlyt képviselő feldolgozóipar termelése 2,4 százalékkal kisebb, ugyanakkor a csekély súlyú bányászat kibocsátása 25, az energiaiparé (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 4,2 százalékkal nagyobb volt.

A legnagyobb súlyú, a feldolgozóipari termelés 26 százalékát képviselő járműgyártás volumene 10,0 százalékkal visszaesett az előző év azonos hónapjához mérten. A közúti gépjármű gyártás 16,0, a közúti jármű alkatrészek gyártása 2,1 százalékkal csökkent.

A 10 százalékos feldolgozóipari súlyú villamos berendezés gyártása 10,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A két legjelentősebb súlyú alágazat közül az akkumulátor, szárazelem gyártás volumene 14,9, a villamos motor, áramfejlesztő, -elosztó, -szabályozó készülék gyártásé 13,7 százalékkal visszaesett.

A feldolgozóipari termelés 9,1 százalékát adó számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 1,0 százalékkal kisebb volt a 2023. júliusinál. A két legnagyobb alágazat közül az elektronikai alkatrész, áramköri kártya gyártása 12,9 százalékkal visszaesett, míg a számítógép, perifériás egység gyártása 26 százalékkal nőtt.

Az előző havi csökkenés után a feldolgozóiparból 13 százalékkal részesülő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 3,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, mind a hazai, mind a külpiaci eladások bővülésének köszönhetően. A legnagyobb, 23 százalékos súlyt képviselő húsfeldolgozás, -tartósítás, húskészítmény gyártás 13,1 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest.

További nyolc alágazatban 2,4 és 21 százalék közötti mértékben nőtt a termelés, a legerőteljesebben a malomipari termék, keményítő gyártásában, a legkevésbé az italgyártásban. Mindössze két alágazatban csökkent a kibocsátás: a gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósításban 27, a növényi, állati olaj gyártásban 3,8 százalékkal.

A jelentés kitér arra is, hogy a két közepes súlyú alág közül a gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártása 10,5, a fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártása 0,4 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál.

A legnagyobb mértékben, 16,6 százalékkal a fafeldolgozás, papírtermék gyártása, nyomdai tevékenység bővült, a növekedésben az alacsony bázis hatása is szerepet játszott - jegyezte meg a KSH.

Folytatódott a visszaesés a feldolgozóipari termelésből 5,4 százalékot képviselő gép, gépi berendezés gyártásában: júliusban 1,3 százalékkal mérséklődött a termelés.

Az alágak közül a legnagyobb mértékben, 13,1 százalékkal a kisebb súlyú gyógyszergyártás kibocsátása csökkent, elsősorban az export visszaesése miatt, a belföldi értékesítés nőtt.

A KSH megállapította: az ipari termelés négy régióban nőtt, négyben csökkent az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb, 4,8 százalékos volumenbővülést Budapesten, a legjelentősebb, 8,2 százalékos visszaesést Pest régióban regisztrálták.

A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelésének volumene 2,7 százalékkal csökkent 2023 júliusához mérten. Az új belföldi rendelések 9,2, az új exportrendelések 1,5 százalékkal mérséklődtek. Az összes rendelésállomány július végén 27 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Január-júliusban az ipari termelés 3,0 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest Az összes értékesítés 62 százalékát adó külpiaci eladások volumene 4,4, a 38 százalékot képviselő hazai értékesítésé 2,3 százalékkal mérséklődött.

A feldolgozóipar tizenhárom alága közül kilencben visszaesett a termelés, a legnagyobb mértékben, 12,2 százalékkal a villamos berendezés gyártásban. A legnagyobb alág, a járműgyártás kibocsátása 6,9 százalékkal csökkent. Négy alágban nőtt a termelés volumene, mégpedig 0,8 és 6,5 százalék közötti mértékben, a leginkább az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásában - közölte a KSH.


Önkormányzatok is pályázhatnak az Országfásítási és Települészöldítési Programra

Négyféle önkormányzati pályázat indul az Országfásítási és Települészöldítési Programban, ezekre valamennyi magyar település pályázhat - mondta Magyar Péter a közösségi oldalára vasárnap feltöltött videóban.
2026. 11. 09. 00:05
Megosztás:

Veszélyes határhoz közelít a Bitcoin: milliárdos veszteséget hozhat a Strategy számára az újabb esés

A Bitcoin árfolyama mindössze 211 dollárral haladja meg a Strategy átlagos beszerzési árát, így a világ egyik legnagyobb vállalati Bitcoin-befektetője hamarosan nem realizált veszteségbe fordulhat. A korábban MicroStrategy néven működő vállalat számára azonban nem önmagában a 75 451 dolláros árszint áttörése jelenti a legnagyobb veszélyt, hanem annak hatása a részvényárfolyamra, a finanszírozásra és a befektetői bizalomra.
2026. 11. 08. 23:00
Megosztás:

Jóval fagypont alatti hőmérsékleti értékeket mértek Székelyföld több településen

Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet - mínusz 10,5 fokot - Csíkszeredában mérték.
2026. 11. 08. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 08. 21:00
Megosztás:

Kőbánya-Kispesten folytatódik a Budapest-Cegléd vasútvonal felújítása

Kőbánya-Kispest állomáson folytatódik a Budapest-Cegléd vasútvonal felújítása: vágányokat építenek át, megújulnak a perontetők, és újabb négy helyen szűnnek meg a lassújelek - közölte a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 08. 20:00
Megosztás:

Ismét kitölthető lesz az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló kérdőív

Számozási hiba miatt ideiglenesen állították le az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló 2021 óta változatlan kérdőívet, amely keddtől újra kitölthető lesz - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium (OGYM) vasárnap az MTI-vel, arra reagálva, hogy Rétvári Bence (KDNP) korábban kifogásolta, az óvónőktől tudakolja a tárca, melyik kisgyerek játszik a nemi hovatartozásától eltérően.
2026. 11. 08. 18:00
Megosztás:

Megújul az Egert átszelő 25-ös főút

Az Egert átszelő 25-ös főút megújulásáról számolt be a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán. Vitézy Dávid azt írta, a több mint 8 kilométeres útfelújítás várhatóan december közepéig tart.
2026. 11. 08. 17:00
Megosztás:

Fejenként évi 12 kilóval többet szemetelünk, ha házhoz jön a szelektív gyűjtés

A háztartásokba kiosztott szelektív gyűjtőedények évente lakónként csaknem 12 kilogrammal növelték a szelektíven gyűjtött hulladék mennyiségét, miközben a vegyes hulladék nem csökkent érdemben a Corvinus vezetésével készült friss, 93 magyar települést vizsgáló kutatás szerint.
2026. 11. 08. 16:00
Megosztás:

Több hullámban érkezik csapadék a jövő héten

Változékony idő várható a jövő héten, több hullámban is csapadék érkezik. A hőmérséklet csúcsértéke a hét elején még 5 és 13 Celsius-fok között várható, majd melegedés kezdődik, pénteken a déli országrészben akár 21 fok is lehet, és a több felhő miatt egyre kevésbé lesznek fagyosak az éjszakák - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 08. 15:00
Megosztás:

Barnier: az EU ajtaja nyitva áll, ha Nagy-Britannia ismét csatlakozni kíván

Az Európai Unió ajtaja nyitva áll Nagy-Britannia előtt, ha az ország a jövőben ismét csatlakozni kívánna az EU-hoz, de a brit kormány "nem csemegézhet" az uniós tagsággal járó feltételek között, újbóli csatlakozás esetén a teljes feltételrendszert maradéktalanul el kell fogadnia - közölte a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában Michel Barnier, az Európai Bizottság egykori Brexit-ügyi főtárgyalója.
2026. 11. 08. 14:00
Megosztás:

Megerősíti utcai jelenlétét a cseh rendőrség

Megelőző biztonsági intézkedéseket foganatosít a cseh rendőrség a krakkói események miatt - jelentették be szombaton este Prágában.
2026. 11. 08. 13:00
Megosztás:

Horvátországban van elég gabonatartalék, gyógyszerkészlet nincs

Horvátország stratégiai tartalékaiban a teljes lakosság számára hatvan napra elegendő gabona áll rendelkezésre, gyógyszerekből és oltóanyagokból azonban a törvényi előírás ellenére sincs központi készlet - számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT) a gazdasági minisztérium éves jelentése alapján.
2026. 11. 08. 12:00
Megosztás:

Heti kriptopiac: 35 százalékot ugrott a Pieverse, padlóra került a TRUMP

Egyetlen hét alatt két egészen különböző világ rajzolódott ki a kriptopiacon. A Pieverse tulajdonosai 35 százalékos emelkedést láthattak, miközben a TRUMP token értékének több mint negyede eltűnt. Az Injective mögé új tőzsdei befektetési termék érkezett, az aranyfedezetű Tether Gold pedig akkor is erősödött, amikor több ismert altcoin kétszámjegyű veszteséget szenvedett el. De melyik mozgás mögött áll valódi bejelentés, és hol dolgozott inkább a félelem vagy a lemaradástól való szorongás?
2026. 11. 08. 11:00
Megosztás:

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz.
2026. 11. 08. 10:00
Megosztás:

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

A magyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás: