Digitális biztosításközvetítő felületet helyezett üzembe a Hungarikum Biztosítási Alkusz

Elindította digitális biztosításközvetítő rendszerét a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. hétfőn, az új felületen keresztül is szeretnék erősíteni az ügyfelek érdekeinek képviseletét - közölte Keszthelyi Erik, a társaság elnök-vezérigazgatója az alkuszcég hétfői budapesti szakmai rendezvényén.

Digitális biztosításközvetítő felületet helyezett üzembe a Hungarikum Biztosítási Alkusz

Előadásában ismertette: a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. 22 milliárd forintos árbevételt ért el 2023-ban, több mint 200 munkatárssal és 1000 biztosítási tanácsadó szakértővel dolgoznak. Erre az évre 30 milliárd forintos árbevétel elérését tűzték ki célul.

Az elnök-vezérigazgató elmondta: a biztosításipiac.hu-n kötelező felelősségbiztosítást, CASCO-t, utasbiztosítást, lakásbiztosítást, illetve minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítást köthetnek a felhasználók. Az ügyfelek számára az adott élethelyzetben a leginkább megfelelő biztosítás megtalálását helyezik a középpontba.

A portál minden évben automatikusan megversenyezteti a felhasználók platformon kezelt biztosításait, hogy mindig a legkedvezőbbet kínálja fel számukra. Garanciát vállalnak az alulbiztosítottság elkerülésére, nem a legolcsóbb, hanem a jó biztosítási fedezetet nyújtó termékeket közvetítik ügyfeleiknek - emelte ki.

A felületen lehetőség van arra is, hogy a felhasználók áthozzák ide a máshol kötött biztosításaikat, így egy helyen láthatják és kezelhetik az összes biztosítási szerződésüket - jelezte az elnök-vezérigazgató.

Keszthelyi Erik hangsúlyozta: egyedülálló, hibrid modellt hoztak létre. A hétvégenként is elérhető telefonos ügyfélszolgálaton szakértőktől kérhetnek segítséget az ügyfelek biztosításaik megkötéséhez, vagy egyéb ügyeik intézéséhez.

A vállalat az elmúlt négy évben a fejlesztésre több milliárd forintot fordított, hogy az ügyfeleket megfelelő szinten tudják kiszolgálni - közölte.

Vinnai Balázs, az IVSZ - Digitális Vállalkozások Szövetségének elnöke nyitó előadásában egyebek mellett elmondta: a biztosítási szektorban felmérések szerint az ügyfelek 70 százaléka szívesen venne igénybe digitálisan, adatalapon, egyénre szabott szolgáltatást. A világ nagy biztosítóinak 77 százaléka dolgozik azon, hogy teljesen digitalizált folyamatot építsen ügyfeleinek; a digitális biztosítási szolgáltatások létrehozásába 200 milliárd dollárt fektettek 2023-ban.

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. stratégiai partnerségi megállapodást kötött a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel. A rendezvényen bejelentették, hogy a társaság a biztosításipiac.hu platformon megkötött minden szerződés után 250 forinttal támogatja a segélyszervezetet.

Változik a húsvét dátuma! Itt a magyarázat, hogy miért

Minden évben izgatottan várjuk a húsvéti ünnepeket – de sokakat meglep, hogy a húsvét nem esik mindig ugyanarra a napra. Egy évben március vége, máskor április közepe felé tartunk a naptárral, amikor elérkezik húsvétvasárnap. De vajon miért mozog évről évre ez a dátum? És mikorra esik 2026-ban? Ebben a cikkben mindezt érthetően elmagyarázzuk.
2026. 02. 23. 01:30
Megosztás:

Mondd meg melyik napon születtél, megmondjuk, mi vár Rád!

Az ezoterikus tanok szerint nem véletlen, hogy a hónap melyik napján születtél. Minden nap saját rezgéssel, sorsmintával és tanítással rendelkezik, amely egész életedben elkísér. Olvasd el azt a jóslatot, amely a születésed napjához tartozik – lehet, hogy most érkezik meg a válasz, amit régóta keresel. Az adott szám alatt találod a Hozzád illő magyarázatot.
2026. 02. 23. 01:00
Megosztás:

Miért „láthatatlanok” egyes daganatok az immunrendszer számára?

Az immunterápiák az elmúlt évtizedben forradalmasították a daganatos betegségek kezelését, ám a klinikai tapasztalatok szerint egyes betegek kiemelkedően jól reagálnak ezekre a kezelésekre, míg másoknál szinte nincs hatás. Ezt a jelenséget régóta kutatják, és korábban elsősorban a daganatok „mutációs terhelésére”, azaz a felhalmozódott mutációk mennyiségére összpontosítottak. Egy új, szegedi kutatók által vezetett nemzetközi tanulmány azonban arra világít rá, hogy a mutációk minősége legalább ilyen fontos szerepet játszik az immunterápiás válasz kialakulásában.
2026. 02. 23. 00:30
Megosztás:

Újabb alakulatnál kezdődik meg a Lynx harcjárművek rendszeresítése

A Magyar Honvédség újabb, immár második alakulatánál is megkezdődik az átállás a Lynx típusú páncélozott gyalogsági harcjárművekre - jelentette be a Honvéd Vezérkar főnöke.
2026. 02. 22. 23:00
Megosztás:

Több évtizedes problémát oldott meg a Debreceni Egyetem matematikusa

Vannak kérdések, amelyeket egy általános iskolás is megért, de a megválaszolásukhoz a világ legjobb elméinek is évtizedekre vagy akár évszázadokra van szükségük. Pink István, a Debreceni Egyetem kutatója és japán kollégája, Miyazaki Takafumi egy ilyen, 30-40 éve nyitott kérdés végére tett pontot. Eredményüket a világ egyik legrangosabb szaklapja, az American Journal of Mathematics közölte.
2026. 02. 22. 22:00
Megosztás:

Sok ezer légijáratot töröltek az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban már csaknem 7500 légijáratot töröltek az északkeleti országrészt vasárnap elért rendkívül erős újabb téli vihar miatt.
2026. 02. 22. 21:00
Megosztás:

Befejeződött a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum felújítása

Bácsmegi Gábor múzeumigazgató pénteken az MTI-nek elmondta, a felújítás elsősorban a műemléki épületrész homlokzatát érintette, kicserélték az intézmény nevét jelző betűket a timpanon alatti részen, ahogyan a főbejárati ajtót és a benti fogadópultot is. Emellett áthelyezték a kerítést.
2026. 02. 22. 20:00
Megosztás:

Trump 10-ről 15 százalékra emeli a globális vámtarifát

Az amerikai elnök közölte szombaton, hogy az előző nap bejelentett 10-ről 15 százalékra emeli az új globális vámtételt.
2026. 02. 22. 19:00
Megosztás:

Gyorsuló tengerszint-emelkedés fenyegeti Dubrovnik óvárosát

A tengerszint emelkedése az egyik legsúlyosabb, a klímaváltozással összefüggő kihívás lehet a kulturális örökség védelmében a következő évtizedekben Dubrovnikban - erre figyelmeztet a város megbízásából készült, a dubrovniki világörökségi helyszínre vonatkozó felkészülési és kockázatkezelési terv.
2026. 02. 22. 18:00
Megosztás:

Érkezik a kora tavaszias idő

Kora tavaszias, olykor szeles idő várható február utolsó hetében, a csúcshőmérséklet napközben jellemzően 10 Celsius-fok felett alakul, de a hétvégén akár 12-18 fok is lehet. A hét elején még többfelé lehet csapadék, akár zivatar is, majd szerdától szárazabb és egyre naposabb idő várható - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 02. 22. 17:00
Megosztás:

Rekordszintű tanulási hullám indult 2026 elején

Háromszorosára nőtt 2026 januárjában a felnőtt- és szakmai képzések iránti érdeklődés az előző év azonos időszakához képest – derül ki a TanfolyamGURU platform friss adataiból. A növekedés nem néhány kiugró nap eredménye: a teljes hónap során tartósan magas aktivitás volt mérhető, ami arra utal, hogy a jelenség mögött mélyebb munkaerőpiaci és társadalmi folyamatok húzódnak meg.
2026. 02. 22. 16:00
Megosztás:

Piaci pletyka: a SWIFT már az XRP-t használja? – Új korszak jöhet a globális pénzügyekben

Robbanásközeli fejlemény a nemzetközi utalási piacon: friss értesülések szerint az XRP egyre mélyebben beépül a globális pénzügyi infrastruktúrába, és a SWIFT modernizált fizetési rendszerében is szerepet kap. Ha az információk helytállóak, az áttörést jelenthet az intézményi adoptáció és a valós blokklánc-használat terén.
2026. 02. 22. 15:00
Megosztás:

Egy hónap alatt több mint 120 ezren írták alá az agrárpetíciót

Január 19-i indulása óta több mint 120 ezer gazdálkodó és fogyasztó csatlakozott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), illetve a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) aláírásgyűjtéséhez - jelentette ki a NAK elnöke az Agrokult.hu weboldalon vasárnap megjelent interjújában.
2026. 02. 22. 14:00
Megosztás:

Identitásválságban a Bitcoin - Az altcoinok kerültek reflektorfénybe

3,8 milliárd dollár távozott a BTC és ETH ETF-ekből: új fejezet nyílhat az intézményi kriptopiacon. Miközben az amerikai Bitcoin- és Ethereum-ETF-ekből hetek óta ömlik ki a tőke, egyes altcoin-alapok – különösen a Solana és az XRP termékek – friss beáramlást tapasztalnak. A trend nem pusztán árfolyammozgásokról szól: egyre többen kérdőjelezik meg a Bitcoin szerepét a globális pénzügyi rendszerben.
2026. 02. 22. 13:00
Megosztás:

Pánik a piacon: újabb „extrém félelem” jelezhet Bitcoin-vételi lehetőséget?

Történelmi mélypontra süllyedt a piaci hangulat, miközben a Bitcoin árfolyama körül ismét eluralkodott a bizonytalanság. Elemzők szerint azonban az úgynevezett „extreme fear” fázis gyakran nem a vég, hanem egy új ciklus kezdete – és hosszú távon komoly beszállási lehetőséget jelenthet.
2026. 02. 22. 12:00
Megosztás:

Fokozott figyelmet fordít a NAIH a politikai célú adatkezelésre a kampányban

A jelölteknek, jelölőszervezeteknek az április 12-ei országgyűlési választás kampányában is be kell tartaniuk az Európai Unió általános adatvédelmi rendeletét (GDPR). A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) fokozott figyelmet fordít a politikai célú adatkezelések jogszerűségére.
2026. 02. 22. 11:00
Megosztás:

A Uniswap alapítója riadót fújt: egyre több a kriptós csaló hirdetés

Újabb figyelmeztetés érkezett a DeFi-szektorból. A világ egyik legismertebb decentralizált tőzsdéjének alapítója szerint a felhasználókat célzó adathalász (phishing) kampányok új szintre léptek, és a csalók fizetett hirdetésekkel vadásznak a kriptotárcákra. A tét nem kisebb, mint a teljes egyenleg elvesztése.
2026. 02. 22. 10:00
Megosztás:

90% esélyt lát a Ripple vezére, hogy áprilisra törvény lehet a CLARITY Act

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptoszabályozás. A Ripple vezérigazgatója szerint szinte biztos, hogy heteken belül elfogadják a Digital Asset Market Clarity Actet, amely évek óta húzódó szabályozási bizonytalanságot zárhat le az Egyesült Államokban. A tét nem kisebb, mint a stabilcoinok jövője, a bankrendszer stabilitása és az intézményi kriptoadoptáció felgyorsulása.
2026. 02. 22. 09:00
Megosztás:

Vitalik Buterin nagyszabású lépései felkavarták a kriptovaluta piacot

Rövid idő alatt több százezer dolláros swapok, stabilcoin-felhalmozás és tokenégetés – az Ethereum társalapítója ismét megmozgatta a piacot. Az on-chain tranzakciók tanúsága szerint Vitalik Buterin tudatos és összetett portfólió-átrendezést hajtott végre, amely élénk spekulációt indított el a kriptoközösségben.
2026. 02. 22. 08:29
Megosztás:

Hiányosságokkal küzd még a Vállalkozói Ügysegéd

Valótlan címek, hamis munkavégzési jellegek, súlyos hivatali visszaélés a múltban a meghatalamazotti korlátozásokra...
2026. 02. 22. 07:00
Megosztás: