Digitálissá válik Buda egyik legnépszerűbb termelői piaca

A Czakó Termelői Piacz és a Mastercard ma bejelentette, hogy közösen dolgoznak azon, hogy a piac vásárlói valamennyi árusnál fizethessenek elektronikus módon, legyen az azonnali átutalás, QR-kódos, mobil-vagy hagyományos bankkártyás fizetés. Az itteni árusok túlnyomó többsége már most elérhetővé tette ezen megoldások valamelyikét a vásárlók számára.

Digitálissá válik Buda egyik legnépszerűbb termelői piaca

„Azért is indítottuk el Doppio nevű infrastruktúra fejlesztési programunkat, hogy a régi, robosztus POS terminálok helyett olyan megoldásokat adjunk a kiskereskedők kezébe, amelyek jól beilleszthetők a napi munkavégzésükbe. Ma már számos mPOS eszköz vált elérhetővé, de a Telefonterminál megoldásnak köszönhetően akár egy Android típusú okostelefon vagy tablet is alkalmassá tehető kártyás fizetések fogadására” – mondta Szász Ferenc, a Mastercard üzletfejlesztési igazgatója. „Úgy látjuk, hogy az elérhető megoldások sokszínűsége még jobban felgyorsíthatja a digitális fizetések térnyerését, hiszen az érintett vállalkozók többféle megoldás közül választhatnak, így nem kényszerként, hanem lehetőségként élik meg a fejlesztést”.

A Telefonterminál használatához a kereskedőnek egy alkalmazást kell letöltenie a saját mobiltelefonjára, és néhány perc alatt az eszköz készen is áll a digitális fizetések fogadására. A vásárlóknak tehát elég a kereskedő okostelefonjához érinteni kártyájukat, mobiljukat vagy más fizetésre alkalmas eszközüket. A Telefonterminál kifejezetten a szolgáltatók és kisvállalkozások számára kínál gyors és költségkímélő megoldást, hiszen egyszerűen implementálható és nincs külön eszköz igénye sem.

„Az elsők között voltam, akik letölthették és élesben használhatták ezt az alkalmazást. Gyakori kérdés nálam, hogy lehet-e kártyával fizetni. Miután elhangzik, hogy igen, a vevő tekintete elkezdi fürkészni, hogy hol van a pulton az eszköz, amihez a bankkártyáját, óráját vagy a telefonját érintheti. A telefonom a terminál! – jelzem nekik, miközben kezemben tartom a készüléket. Egyre többen készpénzmentesek, így nekem egyre kevesebb aprópénzzel kell készülnöm a reggelekre. Almalevünk a régmúltból a jonatánalma ízeit hozza vissza, a nagymama almás pitéje íze van mondat sokszor elhangzik. Lényeges, hogy mindez készpénzmentesen is elérhető legyen annak a vevőnek, aki megtiszteli bizalmával a Csakis Alma Manufaktúrát” - mondta Csáki Miklós, a Csakis Alma Manufaktúra vezetője.

A Czakó Piacz modern, innovatív piac, amely igyekszik maximálisan kiszolgálni vásárlóit és kreatív módon válaszolni valamennyi igényükre. Ez alól a fizetési szokások sem képeznek kivételt: ma már a digitális fizetés biztosítása alapelvárás lett, a vásárlók pedig örülnek, hogy az eddig készpénz uralta piacozás során is egyszerűbben, kényelmesebben vásárolhatnak elektronikus fizetéssel.

„A Czakó Termelői Piacz heti rendszerességgel kerül megszervezésre. A hagyományos piaci értelemben, modern termékekkel is színesítve, szombatonként és vasárnaponként más-más termelők jönnek el a Tabán legöregebb vincellérházába. Nem csak nekünk, termelőinknek is fontos a tudatos, fenntartható táplálkozás, a lekváros/szörpös üvegeket, tojásdobozokat visszaveszik termelőink és új Czakó Piaczos vászon táskáink is gyártás alatt vannak. Tekintve, hogy hétről-hétre előfordulnak új termelők nálunk, nem elvárható, hogy a vásárló mindig annyi pénzt hozzon magával amennyire szüksége lesz. Termelőink is észrevették, hogy ha mindig ilyen kívánatos termékekkel jönnek, csak segítenek vásárlóiknak, ha kártyaolvasó terminált is beüzemelnek. Ahol ez még nem valósult meg, ott több helyen az átutalás működik” – mondta Várady Luca, Czakó Termelői Piacz vezetője.

A digitális fizetés lehetősége az árusoknak is segítséget jelent, mivel egyszerű, kényelmes és gyors, emellett a vásárlói elégedettséget is növeli, hiszen régóta erős igény mutatkozott rá. A legtöbb kereskedő elmondása szerint az is nagy segítség, hogy az ő oldalukon sincs nagy címletekkel való bajlódás és visszaadási probléma, valamint gyorsabban halad a sor, ami mindig kritikus kérdés szombat-vasárnap délelőttönként. A Czakó Piaczon 90 százalék azon eladók aránya, akik elfogadnak valamilyen elektronikus fizetést, a cél pedig az, hogy idővel akár készpénz nélkül intézhessük a teljes bevásárlást.


Önkormányzatok is pályázhatnak az Országfásítási és Települészöldítési Programra

Négyféle önkormányzati pályázat indul az Országfásítási és Települészöldítési Programban, ezekre valamennyi magyar település pályázhat - mondta Magyar Péter a közösségi oldalára vasárnap feltöltött videóban.
2026. 11. 09. 00:05
Megosztás:

Veszélyes határhoz közelít a Bitcoin: milliárdos veszteséget hozhat a Strategy számára az újabb esés

A Bitcoin árfolyama mindössze 211 dollárral haladja meg a Strategy átlagos beszerzési árát, így a világ egyik legnagyobb vállalati Bitcoin-befektetője hamarosan nem realizált veszteségbe fordulhat. A korábban MicroStrategy néven működő vállalat számára azonban nem önmagában a 75 451 dolláros árszint áttörése jelenti a legnagyobb veszélyt, hanem annak hatása a részvényárfolyamra, a finanszírozásra és a befektetői bizalomra.
2026. 11. 08. 23:00
Megosztás:

Jóval fagypont alatti hőmérsékleti értékeket mértek Székelyföld több településen

Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet - mínusz 10,5 fokot - Csíkszeredában mérték.
2026. 11. 08. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 08. 21:00
Megosztás:

Kőbánya-Kispesten folytatódik a Budapest-Cegléd vasútvonal felújítása

Kőbánya-Kispest állomáson folytatódik a Budapest-Cegléd vasútvonal felújítása: vágányokat építenek át, megújulnak a perontetők, és újabb négy helyen szűnnek meg a lassújelek - közölte a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 08. 20:00
Megosztás:

Ismét kitölthető lesz az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló kérdőív

Számozási hiba miatt ideiglenesen állították le az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló 2021 óta változatlan kérdőívet, amely keddtől újra kitölthető lesz - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium (OGYM) vasárnap az MTI-vel, arra reagálva, hogy Rétvári Bence (KDNP) korábban kifogásolta, az óvónőktől tudakolja a tárca, melyik kisgyerek játszik a nemi hovatartozásától eltérően.
2026. 11. 08. 18:00
Megosztás:

Megújul az Egert átszelő 25-ös főút

Az Egert átszelő 25-ös főút megújulásáról számolt be a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán. Vitézy Dávid azt írta, a több mint 8 kilométeres útfelújítás várhatóan december közepéig tart.
2026. 11. 08. 17:00
Megosztás:

Fejenként évi 12 kilóval többet szemetelünk, ha házhoz jön a szelektív gyűjtés

A háztartásokba kiosztott szelektív gyűjtőedények évente lakónként csaknem 12 kilogrammal növelték a szelektíven gyűjtött hulladék mennyiségét, miközben a vegyes hulladék nem csökkent érdemben a Corvinus vezetésével készült friss, 93 magyar települést vizsgáló kutatás szerint.
2026. 11. 08. 16:00
Megosztás:

Több hullámban érkezik csapadék a jövő héten

Változékony idő várható a jövő héten, több hullámban is csapadék érkezik. A hőmérséklet csúcsértéke a hét elején még 5 és 13 Celsius-fok között várható, majd melegedés kezdődik, pénteken a déli országrészben akár 21 fok is lehet, és a több felhő miatt egyre kevésbé lesznek fagyosak az éjszakák - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 08. 15:00
Megosztás:

Barnier: az EU ajtaja nyitva áll, ha Nagy-Britannia ismét csatlakozni kíván

Az Európai Unió ajtaja nyitva áll Nagy-Britannia előtt, ha az ország a jövőben ismét csatlakozni kívánna az EU-hoz, de a brit kormány "nem csemegézhet" az uniós tagsággal járó feltételek között, újbóli csatlakozás esetén a teljes feltételrendszert maradéktalanul el kell fogadnia - közölte a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában Michel Barnier, az Európai Bizottság egykori Brexit-ügyi főtárgyalója.
2026. 11. 08. 14:00
Megosztás:

Megerősíti utcai jelenlétét a cseh rendőrség

Megelőző biztonsági intézkedéseket foganatosít a cseh rendőrség a krakkói események miatt - jelentették be szombaton este Prágában.
2026. 11. 08. 13:00
Megosztás:

Horvátországban van elég gabonatartalék, gyógyszerkészlet nincs

Horvátország stratégiai tartalékaiban a teljes lakosság számára hatvan napra elegendő gabona áll rendelkezésre, gyógyszerekből és oltóanyagokból azonban a törvényi előírás ellenére sincs központi készlet - számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT) a gazdasági minisztérium éves jelentése alapján.
2026. 11. 08. 12:00
Megosztás:

Heti kriptopiac: 35 százalékot ugrott a Pieverse, padlóra került a TRUMP

Egyetlen hét alatt két egészen különböző világ rajzolódott ki a kriptopiacon. A Pieverse tulajdonosai 35 százalékos emelkedést láthattak, miközben a TRUMP token értékének több mint negyede eltűnt. Az Injective mögé új tőzsdei befektetési termék érkezett, az aranyfedezetű Tether Gold pedig akkor is erősödött, amikor több ismert altcoin kétszámjegyű veszteséget szenvedett el. De melyik mozgás mögött áll valódi bejelentés, és hol dolgozott inkább a félelem vagy a lemaradástól való szorongás?
2026. 11. 08. 11:00
Megosztás:

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz.
2026. 11. 08. 10:00
Megosztás:

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

A magyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás: