Donald Trump: nagyon jó a viszonyom a brit miniszterelnökkel
Trump a BBC brit közszolgálati médiatársaság tudósítójának az amerikai elnöki repülőgépen nyilatkozva ugyanakkor nyitva hagyta azt a kérdést, hogy első hivatalos külföldi útja a régre visszanyúló hagyományoknak megfelelően Londonba vezet-e majd.
"Jól kijövök vele, nagyon kedvelem. Igaz, hogy liberális, és ebben kissé különbözik tőlem, de úgy vélem, nagyon jó ember és eddig kiváló munkát végzett" - fogalmazott a Starmerhez fűződő viszonyára vonatkozó kérdésre a republikánus párti amerikai elnök a BBC vasárnapi beszámolója szerint.
Hozzátette: megítélése szerint a munkáspárti brit kormányfő "filozófiai alapon képviseli hazáját, és bár nem feltétlenül értek egyet filozófiájával, de nagyon jó viszonyt ápolok vele".
Arra a kérdésre, hogy várhatóan hova vezet második elnöki időszakának első hivatalos külföldi útja, Donald Trump azt mondta: lehet, hogy Szaúd-Arábiába, de lehet, hogy az Egyesült Királyságba. "A hagyományoknak megfelelően" elképzelhető, hogy Egyesült Királyságba utazik először - tette hozzá.