Egy iroda funkciója napjainkban – valóban szükség van rá?

Mivel a munkavégzési formák lehetőségei az utóbbi években egyértelműen bővültek, sok helyen a munkarend is szignifikánsan átalakult. Ezzel együtt ugyanakkor sokan továbbra is a jelenlétben és a közös terek előnyeiben hisznek.

Egy iroda funkciója napjainkban – valóban szükség van rá?

Átalakuló munkavégzés

A technológiai fejlődés a munka világán is érezteti hatását, hiszen mostanra a távoli munkavégzés is abszolút adekvát opció. Ehhez persze a megfelelő technikai környezetre és eszközökre is szükség van, de a home office lehetősége és a hibrid munkavégzés már itthon is egyre elterjedtebb,. Emiatt sokszor merül fel a kérdés, hogy egy iroda képes-e ugyanazt a funkciót ellátni mint régen.

A vélemények természetesen megoszlanak és sok múlik azon is, hogy egy cég melyik ágazatban tevékenykedik, hiszen a munkarend sajátosságai ez alapján is változhatnak. Az olyan szektorok, mint az IT szinte teljesen átálltak a távoli munkavégzésre, de sok helyen továbbra is szükség van irodára. Sőt, számos cég egyenesen ragaszkodik is hozzá, hogy a munkavállalók legalább heti néhány napot ott töltsenek, ezzel is erősítve a munkahelyi közösséget, illetve kihasználva az ilyen ingatlanok előnyeit.

Miért hasznos egy iroda?

Egy iroda sokak szemében csak egy egyszerű ingatlan, ami a cégek megfelelő működésének alapvető feltétele ugyan, de ettől több funkciója és szerepe nincs. Ez ugyanakkor messze nem igaz, hiszen ha jobban belegondolunk, egy saját iroda a cég identitásához is hozzátartozik. Itt zajlik ugyanis a mindennapi munkavégzés, a munkatársak itt találkoznak egymással, lehetőség van a közös ötletelésre, a problémák és feladatok együttes megoldására, illetve a kreatív energiák felszabadítására.

Ez persze csak úgy lehetséges, ha maga a helyiség is megfelelő körülményeket teremt a komfortos munkavégzéshez. Egy iroda akkor teljesíti be funkcióját, ha alapvetően jó érzés, könnyű benne dolgozni, minden elérhető és intuitív. Emellett pedig egy iroda természetesen a cég központja is, ami az ügyfelek felé is számos dolgot sugároz, így érdemes figyelmet fordítani ezekre a helyiségekre. A Keressirodat.hu iroda felhozatalában pedig sokszínű felhozatallal találkozhatunk, ha épp ilyen ingatlant keresünk.

Az ideális ingatlan keresése

iroda keresése

Az iroda keresése során természetesen nem látható azonnal minden apró kis jellemző, hiszen a folyamat sokkal nyilvánvalóbb paraméterek mentén történik. Ezek ugyanakkor elegendők lehetnek ahhoz, hogy csak a számunkra valóban releváns találatokat szűrjük le, ezután pedig az új iroda kiválasztása is sokkal egyszerűbb lehet. Mindenképpen fontos azonban, hogy saját, valós igényeink mentén döntsünk.

Egy túl kicsi vagy túl nagy iroda nem képes megfelelően szolgálni a cég érdekeit, előbbi térbeli, utóbbi anyagi szempontból. Érdemes tehát két lábbal a földön maradni és első körben minél inkább meghatározni azt, hogy mire van valójában szükségünk. Az alapterület és infrastruktúra mellett például fontosak lehetnek az extra szolgáltatások, a bérleti díj és természetesen az iroda lokációja is, amik mentén máris sokkal egyszerűbb a kutatás.


Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás:

Tanács Zoltán: az önvezető autók a közlekedésbiztonság szempontjából is előrelépést jelentenek

Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek - jelentette ki a tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén.
2026. 08. 30. 12:00
Megosztás:

A Magyar Bankszövetség támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium mezőgazdasági termelők megsegítésére vonatkozó ajánlását

A Magyar Bankszövetség elkötelezett a mezőgazdasági szerkezetátalakítás, a gyorsabb ütemű európai felzárkózás, valamint a nehéz helyzetbe került hazai mezőgazdasági termelők és élelmiszergazdasági szereplők megsegítése mellett, ezért üdvözli és szakmailag támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium ágazati ajánlását.
2026. 08. 30. 11:00
Megosztás:

Texas leállítja az MI-vel felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását

Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák működésének finanszírozását a lakosság részéről felmerült kifogások és személyiségi jogokat érintő aggályok miatt - közölte az amerikai állam kormányzói hivatala.
2026. 08. 30. 10:00
Megosztás:

Csökkent a sertés- és csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára

Augusztus elejére a tavalyi azonos időszakhoz képest csökkent a sertés- és a csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéseiben.
2026. 08. 30. 09:00
Megosztás: