Egyre jobban csökken az agglomeráció árelőnye

A népszerűségnek ára van, és különösen igaz ez az állítás Budapest agglomerációjára, ahol a legnagyobb arányú ingatlan-árnövekedést mérték az elmúlt évben. Az elővárosok iránti érdeklődés továbbra is töretlen, azonban az idei év elején a belvárosi ingatlanpiac is erőre kapni látszik, így érdemes megvizsgálni, hogy milyen árelőny érhető el, ha valaki a főváros helyett az agglomerációban keresne most új otthont. Míg másfél évvel ezelőtt a legtöbb esetben egyértelműen megérte a kiköltözés és az ezzel járó esetleges ingázás, addig mára az OTP Ingatlanpont szakértője szerint a kép sokkal árnyaltabb lett.

Egyre jobban csökken az agglomeráció árelőnye

Már évek óta tartó folyamat, hogy a budapesti ingatlanárak folyamatos emelkedése miatt egyre többen fordultak az otthonkeresés során a jóval megfizethetőbb agglomerációs települések felé és ezt erősítették tovább a koronavírus járvány kapcsán megváltozott preferenciák, mint például a kertkapcsolat meglétének igénye. A növekvő kereslet nyomán azonban az agglomeráció ingatlanárai is meredek emelkedésnek indultak. A KSH 2021. III. negyedéves adatai alapján a Budapest környéki agglomerációs zónákban 27 és 39 százalék között nőtt a használt lakóingatlanok átlagára, ami bőven túlszárnyalta a főváros, a megyeszékhelyek, de még a Balaton parti települések áremelkedését is.

Míg 2020 őszén az V. kerületben 985 ezer forint, a XIII. kerületben 692 ezer forint, Dunakeszin pedig mindössze 511 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár, addig mára a helyzet jelentősen megváltozott. Az V. kerület átlépte az egymilliós, a XIII. kerület a nyolcszázezer forintos küszöböt, Dunakeszi átlagos négyzetméterára pedig 710 ezer forint környékén alakul.

Az elmúlt időszak ingatlanpiaci áremelkedésének és gépjármű-fenntartási költségnövekményének hatására már közel sem egyértelmű, hogy pusztán anyagi szempontból továbbra is majdnem minden esetben előnyös az agglomerációba költözni, ezért az OTP Ingatlanpont szakértője másfél év után ismét megvizsgálta azt, hogy az ingázás pluszköltségeivel együtt mennyi idő alatt hozzák be az agglomerációs ingatlanárak a belváros árszínvonalát. Az összehasonlíthatóság kedvéért most is a 2020-as kalkulációval azonos paraméterekkel számoltunk, azaz egy 50 négyzetméteres V. vagy XIII. kerületi lakásból a budapesti agglomerációban található 80 négyzetméteres ingatlanba költöző családot vettünk alapul, feltételezve, hogy a szülők közül az egyik továbbra is a főváros legnagyobb, a XIII. kerületi Váci úti irodafolyosóján vállal munkát.

Míg 2020-ban egy 80 négyzetméteres zsámbéki ház esetében 8 év kellett ahhoz, hogy az ingatlan és ingázás (saját gépkocsival) költségei elérjék egy XIII. kerületi 50 négyzetméteres lakás átlagárát (azaz leegyszerűsítve ennyi ideig érte meg tisztán anyagilag a kiköltözés), addig idén ehhez már 2 év elegendő. Szintén 2 évre csökkent a korábbi 7 évről a költségelőny a hasonló árfekvésű Szigetszentmiklós esetében, az ennél magasabb árszintű agglomerációs települések esetében pedig már az első évben felborul a mérleg. A legdrágább budapesti kerülettel összehasonlítva már valamivel jobb a helyzet, azonban másfél év alatt így is körülbelül a felére csökkent az agglomeráció V. kerülettel szembeni költségelőnye. A kivétel Dunakeszi, ahol egy 80 négyzetméteres ház átlagos ára mára meghaladja egy V. kerületi 50 négyzetméteres lakásét is. Mivel a tömegközlekedés költsége az autós munkába járásnak csak töredéke, az V. kerülettel szemben akár egy emberöltőnyi időtartam is lehet az agglomerációba kiköltözés és vonattal / busszal való ingázás költségelőnye.

„A Budapest környéki települések drasztikus áremelkedése és az ingázáshoz kapcsolódó költségek növekedése miatt másfél év alatt összébb zárult az olló és az agglomerációs települések mára csak Budapest legdrágább kerületeivel szemben őrizték meg egyértelmű árelőnyüket. Így annak, aki most tervez az agglomerációba költözni, érdemes hosszú távú költségkalkulációt is elvégeznie. Ugyanakkor árnyalja a képet, hogy a home office lehetősége vagy a saját gépjármű kiváltása tömegközlekedéssel további, években mérhető előnyt jelenthet az otthonkeresőknek” – tette hozzá Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Az elővárosi vasúti közlekedés folyamatos fejlődésével feltételezhető, hogy idővel a napi munkába járáshoz egyre többen fogják a saját gépjármű helyett valamely tömegközlekedési eszközt preferálni, így várhatóan bővülni fog azoknak a köre, akik számára a kiköltözés továbbra is költségmegtakarítást jelenthet. Azonban az agglomerációs közlekedési lehetőségek fejlődésével tovább nőhet az elővárosok iránti kereslet is, ami akár további – és a budapestit meghaladó mértékű – ingatlanár emelkedést okozhat. Ugyanakkor az is elképzelhető többéves időtávon, hogy az agglomeráció ingatlanárainak növekedésével egy újabb fordulat fog bekövetkezni és az otthonkeresők ismét a fővárosi kerületek felé fognak fordulni.


Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás: