Egyre kitartóbbak a nyugdíjpénztári tagok

Sokéves mélypontra esett tavaly az önkéntes nyugdíjpénztárakból kilépő tagok száma, miközben az új belépőké több mint egyötödével emelkedett – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A pénztári portfóliók hozama közben vastagon meghaladta az inflációt, és új csúcsra emelkedett a pénztártagok befizetéseinek összege is.

Egyre kitartóbbak a nyugdíjpénztári tagok

Bőven tízezer alá csökkent tavaly az önkéntes nyugdíjpénztárakból kilépő tagok száma a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint, amire hosszú évek óta nem akadt példa – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A visszaesés – teszi hozzá – annak tükrében különösen figyelemre méltó, hogy 2025-ben lakáscélra is felhasználhatták megtakarításaikat a pénztártagok, így tartani lehetett attól, hogy a szokásosnál többen döntenek a kilépés mellett.

Ötödével több új belépő, csúcson a tagok befizetései

Miközben a kilépők száma mélypontra süllyedt, az új belépőké 20,8 százalékkal, 40 000 fölé emelkedett 2025-ben az önkéntes nyugdíjkasszáknál, így folytatódott a taglétszám lassú, de most már stabil emelkedése: december végén több mint 1,082 millió pénztártag szerepelt a nyilvántartásban.

„Abban, hogy láthatóan egyre kitartóbbak az önkéntes nyugdíjpénztári tagok, szerepe lehet annak is, hogy az utóbbi években rendre az inflációt meghaladó hozamokat érnek el a pénztári portfóliók: a jegybank adatai szerint 2025-ben kicsivel 9 százalék feletti átlagos, nettó hozamot értek el a nyugdíjkasszák, ami a KSH által számolt, 4,4 százalékos, éves fogyasztóiár-növekedést figyelembe véve meggyőző, 5,6 százalékos reálhozamot jelent” – emeli ki Gergely Péter, hozzátéve, hogy a 73 önkéntes nyugdíjpénztári portfólióból 24 kétszámjegyű éves hozamot ért el.

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás, mint öngondoskodási forma iránti bizalom erősödését az is jól jelzi, hogy a tagdíjbevételek évről évre emelkednek a nyugdíjkasszáknál: a tagok által fizetett tagdíj összege tavaly új csúcsra, 166,5 milliárd forintra emelkedett, úgy, hogy több mint 26 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi volument. Szerényebb – 4,5 százalékos – ütemben ugyan, de emelkedett a munkáltatói tagdíj-hozzájárulások összege is, és meghaladta az 51,2 milliárd forintot. A tagdíjbevételek emelkedése pedig – mutat rá Gergely Péter – jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy az önkéntes nyugdíjpénztárak vagyona 6,6 százalékkal gyarapodni tudott tavaly, és meghaladta a 2412,5 milliárd forintot.

Az év elején is folytatódnak a kampányok

Az új tagok belépését, és a befizetések növelését a maguk eszközeivel persze a pénztárak is folyamatosan igyekeznek ösztönözni: a BiztosDöntés.hu adatai szerint a tavaszi időszak is mozgalmasnak tekinthető a kampányok, akciók szempontjából.

Az OTP Nyugdíjpénztárnál április végéig tart az aktuális, elsősorban a fiatalabb korosztályt megcélzó belépési kampány. A pénztárnál futó nyereményjátékban az idei SZIGET Fesztiválra lehet belépőjegyeket nyerni: a résztvevők között 50 darab, nyitónapra szóló napijegyet, 20 darab teljes fesztiválbérletet sorsolnak ki, a fődíj pedig egy két főre szóló, VIP napijegy, amit a nyitónapon lehet felhasználni. A játékban való részvételhez – egyéb feltételek teljesítése mellett – április 30-ig be kell lépni az OTP Nyugdíjpénztárba, és május 29-ig minimum 10 000 forint befizetés kell, hogy érkezzen a pénztártag egyéni számlájára.

A Pannónia Nyugdíjpénztárnál több akció is fut párhuzamosan. Ezek közül az egyiknél az első befizetés 20 százalékát – de legfeljebb 100 000 forintot – jóváírják az új belépő egyéni számláján. A pénztár ajánlóprogramjában 8 000 forintot írnak jóvá az ajánló félnek minden sikeresen lezárult ajánlás után. Fontos szabály, hogy egy naptári év alatt legfeljebb 10 sikeres ajánlást fogad el a szolgáltató. Emellett az elektronikus ügyintézést ösztönző kampány is tart a Pannónia Nyugdíjpénztárnál: az érintett pénztártagok között 10 000 forint értékű vásárlási utalványt sorsolnak ki.

A Gondoskodás Nyugdíjpénztár befizetést ösztönző nyereményjátékot futtat június elsejéig, amelynél egy 250 000 forintos MediaMarkt utalványt, és 15 darab, 50 000 forintos Lidl digitális utalványt sorsolnak ki a résztvevők között. A játékban való részvétel legfontosabb feltétele, hogy legalább 30 000 forint befizetés érkezzen a pénztártag egyéni számlájára.

Az Alfa Nyugdíjpénztár aktuális akciójában a tavalyi befizetések utáni adó-visszatérítés összegét – legfeljebb 150 000 forintot – lehet megnyerni a várhatóan szeptemberben megtartandó sorsoláson. Ehhez a pénztártagnak a 2025. évi adóbevallásában rendelkeznie és nyilatkoznia kell arról, hogy a nyugdíjpénztári befizetései után igényelhető adó-visszatérítés összegét az Alfa Nyugdíjpénztárba kéri utalni.


Rekordon zártak az európai piacok pénteken, közel évtizedes mélyponton a magyar infláció

Az európai részvénypiacok pénteken tovább emelkedtek: a STOXX Europe 600 index 0,3%-os erősödéssel történelmi csúcson zárt, és ezzel sorozatban negyedik hete tudott pluszban végezni.
2026. 08. 10. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter felszólalásával kezdődik a parlament ülése

Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés eheti, kétnapos rendkívüli ülése hétfőn. Két új fideszes képviselői is esküt tehet, majd a parlament bizottsági jelentések és módosító javaslatok vitáit folytatja le.
2026. 08. 10. 08:05
Megosztás:

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump az Iránnal zajló alkufolyamatot

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump amerikai elnök az Iránnal zajló alkufolyamatot vasárnap.
2026. 08. 10. 06:00
Megosztás:

160 éves lett a Fővárosi Állat- és Növénykert

Budapest egyik legszebb történetének nevezte a Fővárosi Állatkert 160 éves történetét Karácsony Gergely az intézmény megnyitásának 160 évfordulója alkalmából tartott ünnepségen vasárnap.
2026. 08. 10. 05:00
Megosztás:

Két blokk után megállt a Bitcoin „anti-spam” forkja – elsöprő többség maradt az eredeti láncon

A Bitcoin közösségében hónapok óta zajló vita hétvégén tényleges láncszakadáshoz (forkhoz) vezetett a vitatott BIP-110 javaslat miatt. A kisebbségi lánc azonban szinte azonnal megbénult: körülbelül nyolc óra alatt mindössze két blokkot bányásztak rajta, miközben az eredeti Bitcoin-hálózat zavartalanul működött tovább.
2026. 08. 10. 04:00
Megosztás:

Szüret után is alkalmazható három növényvédő szer az amerikai szőlőkabóca ellen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) három növényvédő szer – Decis Forte, Klartan 24 EW, Oroganic – engedélyokiratát módosította, így azok a szüretet követően, egészen a vesszőérettség (BBCH 91) stádiumáig felhasználhatóak a szőlőben. A kiterjesztések célja, hogy a korai érésű szőlőkben is legyen lehetőség a károsító elleni további védekezésre. Az Oroganic készítmény kis kiszerelésben kiskerti felhasználók számára is elérhető és ökológiai termesztésben is engedélyezett.
2026. 08. 10. 03:00
Megosztás:

Andalúziában nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz

Az andalúziai Niebla város közelében nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz, emiatt hat településről 500 embert evakuáltak elővigyázatosságból - közölte Antonio Sanz, a tartomány vészhelyzet-kezelési tanácsosa vasárnap.
2026. 08. 10. 02:00
Megosztás:

A világ 10 legjobb filmje, ami valaha készült - hányat láttál?

Lehetséges egyetlen, megkérdőjelezhetetlen listába rendezni a filmtörténet legnagyszerűbb alkotásait? Aligha, hiszen egy film értékét nemcsak a rendezés vagy a színészi játék határozza meg, hanem az is, milyen hatást gyakorol a nézőre. Az alábbi rangsor ezért szükségszerűen szubjektív, összeállításánál azonban figyelembe vettük a filmek művészi jelentőségét, kulturális hatását, időtállóságát, valamint a kritikusok és a közönség véleményét.
2026. 08. 10. 01:00
Megosztás:

MNB-alelnök: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos

A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott, 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az MNB Podcast legutóbbi adásában. Banai Péter Benő az MNB által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint kiemelte: a jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása mellett konstruktív partnerként részt venni az eurózónához történő csatlakozás feltételeinek elérésében.
2026. 08. 09. 23:00
Megosztás:

Egyetlen szám mutatja, mikor állhat le Michael Saylor Bitcoin-eladása

A Strategy (MSTR), Michael Saylor Bitcoin-stratégiájának zászlóshajója, sokáig a „vásárolj és tarts örökké” elvet követte. Az utóbbi időben azonban a vállalat Bitcoin-eladásokba kezdett, elsősorban azért, hogy finanszírozza egyes pénzügyi kötelezettségeit.
2026. 08. 09. 22:00
Megosztás:

Kátai-Németh Vilmos: az akadálymentesítés a szívügyem

A szívügyének nevezte a fizikai és a digitális akadálymentesítést a szociális és családügyi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán, miután Békés vármegyei látássérült sorstársainak mutatta meg a minisztériumot Éliás Eszter esélyegyenlőségi és akadálymentesítési államtitkárral és Galambos Katalinnal, a fogyatékossággal élő emberek egyenlő esélyű hozzáféréséért felelős helyettes államtitkárral.
2026. 08. 09. 21:00
Megosztás:

Spanyolország a szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít

Spanyolország az ilyenkor szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít a jövő heti teljes napfogyatkozás miatt.
2026. 08. 09. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 32. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 09. 19:00
Megosztás:

Mastercard: új korszak jöhet a stabilcoin-fizetésekben

A Mastercard és a Borderless új pilotprogramja azt vizsgálja, hogyan lehetne egyszerűbbé, gyorsabbá és biztonságosabbá tenni a határokon átnyúló stabilcoin-fizetéseket. A kísérlet középpontjában nem maga a pénzmozgás, hanem az a bizalmi és megfelelési infrastruktúra áll, amely nélkül a blokkláncos fizetések nehezen válhatnak a globális pénzügyi rendszer szerves részévé.
2026. 08. 09. 18:00
Megosztás:

Egész héten meleg, napos idő várható

Egész jövő héten napos, meleg idő várható, a hét közepén kisebb enyhüléssel; csak a hét elején és a hét végén lehetnek néhol záporok, zivatarok - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 09. 16:00
Megosztás:

Ripple a Fed kapujában: új pénzügyi korszak jöhet

A Ripple látványosan előre készül az amerikai pénzügyi szabályozás következő korszakára. A vállalat már több mint 50 pénzforgalmi engedéllyel rendelkezik, miközben technológiai infrastruktúrája is egyre jobban illeszkedik azokhoz a szabványokhoz, amelyek az Egyesült Államok nagy sebességű fizetési rendszereiben meghatározóak. Ha a PACE Act tervezett szabályozási kerete megvalósul, a Ripple az egyik legjobb helyzetből induló kriptovállalat lehet.
2026. 08. 09. 15:00
Megosztás:

A Vajda-Papír a válsághelyzeti intézkedések egy részét hosszú távon is hasznosítani tudja

Vajda-Papír Csoport egy százalékkal mérsékelheti fajlagos áramfelhasználását azzal, hogy hosszú távon is alkalmazza az elmúlt héten ideiglenesen bevezetett takarékossági intézkedések egy részét - közölte a higiéniaipapír-gyártó cégcsoport szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 09. 14:00
Megosztás:

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését és gazdálkodását - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 13:00
Megosztás:

Több mint 116 ezer beteget láttak el a mentők júliusban

A mentők júliusban több mint 116 ezer beteget láttak el, és mintegy ötmillió kilométert tettek meg az ország útjain - közölte az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 12:00
Megosztás:

Több mint egymilliárd forinthoz jut a sármelléki repülőtér

A három vidéki nemzetközi repülőtér közül 1,2 milliárd forint állami támogatást kap működéséhez idén a sármelléki Hévíz-Balaton Airport - közölte a térség országgyűlési képviselője szombaton közösségi oldalán.
2026. 08. 09. 11:00
Megosztás: