Előrehozott választásokért tüntettek a spanyol fővárosban

Tízezrek tüntettek előrehozott választásokat és Pedro Sánchez miniszterelnök lemondását követelve a spanyol fővárosban vasárnap.

Előrehozott választásokért tüntettek a spanyol fővárosban

A Platform az Alkotmányos Spanyolországért elnevezésű jobboldali civil tömörülés által rendezett eseményen a hatóságok szerint 25 ezren, a szervezők szerint 400 ezren vettek részt, akik spanyol nemzeti zászlókkal és transzparensekkel vonultak fel a város egyik központi terén.

"Az egységért, méltóságért, jogért és szabadságért. Általános választásokat most!" - jelmondattal meghirdetett tüntetésen felolvasott kiáltvány szerint tiltakoznak a "demokrácia romlása", a miniszterelnök környezetét "körülvevő korrupció", valamint olyan intézkedések ellen, amelyek a parlamenti támogatás megszerzése érdekében "aláássák a területi egyenlőséget". Utóbbira példaként hangzott el a szeparatista katalán politikusok és aktivisták számára közkegyelmet biztosító amnesztiatörvény, amelyet erkölcstelennek és alkotmányellenesnek nevezett a szöveget felolvasó szónok.

Az eseményen képviseltette magát a spanyol törvényhozás két legnagyobb jobboldali ellenzéki pártja is.

Santiago Abascal, a Vox elnöke szerint Pedro Sáncheznek szüksége van a hatalomra ahhoz, hogy megvédje magát az igazságszolgáltatástól, és elkerülje a korrupció miatti ítéletet. Eltávolítása azért nehéz, mert ennek érdekében bármilyen eszközt hajlandó bevetni - tette hozzá.

Mint mondta, pártja támogatna egy, a kormányfő leváltására irányuló bizalmatlansági indítványt a parlamentben, de csak akkor, ha az előrehozott választásokkal is járna.

Carmen Fúnez, a konzervatív Néppárt (PP) szervezeti titkárhelyettese hangsúlyozta: a kormány retteg a független igazságszolgáltatástól, ezért nem tesz mást, mint "üldözi azokat a bírákat", akik vizsgálják környezetét. Eközben pedig elfeledkezik a közszolgáltatásokról és a spanyolok mindennapi életét befolyásoló ügyekről - jegyezte meg.

"Ez a helyzet rendkívül kényes és összetett, és csak úgy tudjuk megoldani, ha hangot adunk a demokráciának és a spanyoloknak" - fogalmazott a politikus.

Emelkedtek az amerikai és hazai hozamok, míg az euróövezetben csökkenést láttunk a múlt héten, miközben a dollár és a forint is erősödött az euróval szemben

A megelőző hetekben a vártnál erősebb amerikai munkapiaci, konjunktúra- és inflációs adatok alapján a befektetők arra a következtetésre jutottak, hogy az USA-ban nincs jele recessziónak, a növekedés erős és a Fednek nincs miért sietnie a kamatcsökkentésekkel, amit a Fed tisztviselői is megerősítettek.
2024. 10. 21. 10:00
Megosztás:

A bálnák 1,5 millió BTC-t halmoznak fel az árfolyam-ingadozás ellenére: Vajon ez az új DeFi projekt milliomossá teheti a befektetőket?

A kriptovaluta világát mindig is a volatilitás jellemezte, de ez nem állította meg a nagybefektetőket abban, hogy jelentős mennyiségű ígéretes tokent halmozzanak fel. Nemrégiben ezek a „kripto-bálnák” több mint 1,5 millió Bitcoint (BTC) vásároltak, még a jelentős árfolyamingadozások közepette is.
2024. 10. 21. 09:30
Megosztás:

A tengerentúlon a Dow és az S&P újra rekordmagasan zárt, a Netflixnek és a technológiai részvények köszönhetően

A Dow Jones és az S&P 500 is rekord zárómagasságot ért el pénteken, de a NASDAQ is pluszban fejezte be a napot, mivel a piacokat a Netflix részvényeinek kedvező eredményei és a technológiai részvények szélesebb körű növekedése támogatta. Az S&P 0,4, a NASDAQ 0,6, a Dow 0,1%- kal került feljebb.
2024. 10. 21. 09:00
Megosztás:

Zöldben zártak a vezető nyugat-európai indexek a tech szektor emelkedésének köszönhetően

Emelkedéssel zártak a nyugat-európai piacok pénteken, mivel a technológiai részvények erősödtek a hét utolsó napján, míg az Európai Központi Bank kamatcsökkentése a hét utolsó két napján támogatta az indexeket.
2024. 10. 21. 08:30
Megosztás:

A tavalyi zárszámadást vitatja ma a parlament

Elkezdi tárgyalni a 2023-as zárszámadást az Országgyűlés hétfőn kezdődő, kétnapos ülésén.
2024. 10. 21. 08:00
Megosztás:

Energiaügyi Minisztérium: földtani kutatófúrások alapján dönthetnek az első magyarországi szivattyús energiatároló helyszínéről

Földtani kutatófúrások alapján dönthetnek az első magyarországi szivattyús energiatároló helyszínéről - közölte az Energiaügyi Minisztérium legfrissebb Facebook-bejegyzésében vasárnap.
2024. 10. 21. 07:00
Megosztás:

Madridba érkezik a Magyar Speciális Olimpia Szövetség vándorkiállítása

A speciális olimpikonok erőfeszítéseit és különleges teljesítményeit mutatja be a Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ) azon a vándorkiállításon, amely a jövő héten érkezik a spanyol fővárosba - tájékoztatta a szervezet az MTI-t.
2024. 10. 21. 05:00
Megosztás:

Sikeres a Településfásítási program

Az Országfásítási program részeként 2020-ban indított Településfásítási program sikeres, amit az is mutat, hogy az indulás óta ez év végéig több mint kétezer településen 56 ezer sorfát ültetnek el - mondta Nagy István agrárminiszter pénteken a Győr-Moson-Sopron vármegyei Mosonszolnokon.
2024. 10. 21. 04:00
Megosztás:

Betegségből gyógyuló gyerekeket láttak vendégül a Groupama Arénában

Daganatos betegségből gyógyuló gyermekeket és családtagjaikat látta vendégül a Ferencvárosi Torna Club (FTC) női labdarúgó-csapata és a Porsche Hungaria Kft. Volkswagen márkája a Groupama Arénában vasárnap.
2024. 10. 21. 03:00
Megosztás:

Ezzel az állami módosítással egyetlen tollvonással elveszíthetjük az otthonunkat? Sokan aggódnak az új szabályok miatt

Több forrás is beszámolt már arról, hogy január 15-től megszűnik a papíralapú tulajdoni lap. Ahogy a hír elterjedt, a közösségi médiában rögtön elindultak a találgatások, miszerint ingatlanjaink többé nem lesznek biztonságban, és hackerek könnyen megszerezhetik a tulajdonunkat. A Pénzcentrum utánajárt, hogy pontosan mit takar ez a változás, amely januártól lép érvénybe, és egy ügyvédet is megkérdezett arról, valóban veszélyben van-e otthonunk.
2024. 10. 21. 02:00
Megosztás:

Ha 1951 - 1971 között születtél, akkor komoly bajba kerülhetsz!

Egy titokzatos korszak gyermeke vagy, akinek most, életének hatvanas és hetvenes éveiben, olyan fenyegetésekkel kell szembenéznie, amelyek láthatatlanul lopakodnak közelebb. Lehet, hogy eddig nem is gondoltál rájuk, de ezek a kockázatok most már a küszöbödön állnak – és ha nem figyelsz rájuk, az életed legnagyobb harcait vívhatod meg velük.
2024. 10. 21. 01:00
Megosztás:

A kripto szakértő szerint ez lehet a következő 100x mém érme

A Flockerz ($FLOCK) előértékesítése szeptember elején kezdődött, és már több mint 800 000 dollárnyi befektetést gyűjtött. A befektetők próbálnak minél előbb beszállni a projektbe, hogy részt vehessenek a különleges szavazati rendszerben.
2024. 10. 21. 00:01
Megosztás:

Egy 20-as éveiben járó Bitcoin milliomos bemutat 5 altcoint egy 50 millió dolláros portfólió építéséhez – a memecoinok dominálják a listáját

Egy fiatal kriptovaluta milliomos, aki vagyonát korai Bitcoin befektetések révén szerezte, most az alternatív coinokra helyezi a hangsúlyt, amelyek potenciálisan hatalmas nyereséget hozhatnak. Az általa kiemelt memecoinok iránti váratlan érdeklődés felkelti a figyelmet, ami arra utal, hogy ezek a szórakoztató tokenek komoly növekedési lehetőségeket rejthetnek magukban. Ez a figyelemre méltó fókusz változó dinamikát jelezhet a kriptovaluta piacon, amelyről a befektetők nem akarnak lemaradni.
2024. 10. 20. 23:30
Megosztás:

Az 5 legjobban teljesítő Altcoin, amit azonnal érdemes megvenni: ezek a Tokenek akár 120-szorosára növelhetik befektetésedet 2025 Januárjára

A kriptovaluták piacán néhány ígéretes digitális eszköz jelenleg is hatalmas növekedési potenciállal bír. Ezek a tokenek lehetőséget kínálnak arra, hogy a befektetők portfóliója jelentősen gyarapodjon, különösen 2025 elejéig. Ebben a cikkben bemutatjuk ezeket a kiemelkedő tokeneket, amelyek figyelemre méltó hozamokat hozhatnak. Ismerd meg ezeket az eszközöket, amelyek átalakíthatják befektetéseidet.
2024. 10. 20. 23:00
Megosztás:

1000 dollárból így lehet 1 millió dollár 2 év alatt: A legjobb altcoinok az exponenciális növekedéshez

Képzeld el, hogy egy szerény befektetésből életet megváltoztató vagyont teremtesz mindössze két év alatt. A kriptopiac kivételes pénzügyi lehetőségeket kínál, különösen azokkal az altcoinokkal, amelyek jelentős növekedés előtt állnak. Ez a cikk bemutatja a legjobb kriptovalutákat, amelyek exponenciálisan növelhetik a befektetéseket, felfedve azokat a digitális eszközöket, amelyek készen állnak a szárnyalásra. Fedezd fel, mely érmék nyithatnak meg rendkívüli hozamokat.
2024. 10. 20. 22:30
Megosztás:

Wall Street-i szakértők 500-szoros növekedést várnak ettől a Sport Mémcoin-tól, felülmúlva a Solanát és a Ripple-t (XRP) a Bull Run során

Ahogy a kriptopiac egyre lendületesebb lesz, egy új token vonzza magára a befektetők figyelmét, rendkívüli hozamokat ígérve. Míg a jól ismert szereplők, mint Solana és Ripple is lendületet vesznek, egy váratlan kihívó készül arra, hogy felülmúlja őket az elkövetkező bull runban. Wall Street szakértők emelik ki ezt a sport tematikájú memecoin-t, mint a digitális valuta tér egyik potenciális vezetőjét.
2024. 10. 20. 22:00
Megosztás:

Nem vitted el az ötöst? A hatos lottóre még lehet esélyed!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2024. 10. 20. 21:00
Megosztás:

Avalanche (AVAX), Chainlink (LINK) és Cybro (CYBRO) – A következő Tokenek, amelyek robbanásszerű növekedésre készülnek

A kriptovaluták dinamikus világában egyre nagyobb figyelem irányul néhány új digitális eszközre, amelyek kivételes növekedési potenciállal rendelkeznek. Ezek a tokenek, melyeket innovatív technológiák és átgondolt stratégiák támogatnak, felkeltették a befektetők és rajongók érdeklődését. Vajon ezek lehetnek a következő nagy áttörést hozó kriptoeszközök, amelyek megváltoztatják a piacot?
2024. 10. 20. 20:30
Megosztás:

A Dogen vezeti a csapatot: A 3 legfontosabb Solana mémcoin, amelyet érdemes figyelni

Egy új kihívó kapja meg a figyelmet a Solana memecoin ökoszisztémában. A figyelem egyre inkább egy kiválasztott néhány token felé irányul, amelyek erős növekedési potenciált mutatnak. Ez a cikk feltárja a három legfontosabb memecoint a Solana blokkláncon, amelyek lendületet kapnak. Az olvasók megismerhetik, mely digitális eszközök vannak növekedés előtt, és miért lehetnek ezek a következő nagy lehetőségek.
2024. 10. 20. 19:30
Megosztás:

Jelentős váltás a globális kriptoelfogadásban: Aptos, SUI és Cybro robbanásszerű növekedés előtt állnak

Egy új hullám érkezett a kriptovaluták világába, amely jelentős változást jelez az elfogadási trendekben. Az Aptos, SUI és Cybro kulcsszereplőként emelkednek ki, és gyors növekedési potenciáljuk miatt egyre több figyelmet vonzanak. Mi különbözteti meg ezeket a digitális eszközöket, és miért váltak világszerte érdeklődés tárgyává? Ez a cikk a kriptovilág kibontakozó fejleményeit tárja fel.
2024. 10. 20. 18:30
Megosztás: