Először lehet Bitcoinnal fizetni egy jelentős művészeti aukción

Magyarország aukciós történetében először lehet bitcoinnal is fizetni egy jelentős művészeti árverésen. A Virág Judit Galéria téli aukcióján bocsátják a közönség elé Weiler Péter egyik alkotását, amelyért a vevők forint mellett kriptovalutával is fizethetnek, ráadásul maga a mű is különleges, hiszen a Bitcoin Ordinals révén felkerül a blokkláncra, így az alkotás megmásíthatatlan.

Először lehet Bitcoinnal fizetni egy jelentős művészeti aukción

A 28 éve létező Virág Judit Galéria a vezető hazai galériák közül a piacon elsőként teszi lehetővé, hogy jelentős művészeti árverésen bitcoinnal is lehessen fizetni egy alkotásért. Weiler Péter cím nélküli alkotása 550 ezer forintos forintos kikiáltási áron, vagyis 0.015 bitcoinért kerül a december 8-i árverésre.

Nem csak a fizetési lehetőség, hanem maga a mű is különleges, hiszen Weiler Péter Újratervezés című sorozatának darabjamesterséges intelligencia (AI) közreműködésével készült, ráadásul ez az első olyan alkotás, amely felkerült a amely felkerült a Bitcoin blokkláncra, Ordinals formájában és ezzel egy digitális műfaj jelenik meg a hagyományos árverési térben.

Az a mű, amely a blokklánc részévé válik, egyedi és megmásíthatatlan lesz, tulajdonjoga pedig lekövethető. Metaadatai igazolják a mű hitelességét és a tulajdonos személyét.   A technológia nem rontja és nem is nemesíti a művészetet, de biztonságos módon megőrzi az örökkévalóságnak. A legnagyobb nemzetközi aukciósházak, a Christie’s és a Sotheby’s esetében már megszokott a digitális művek kereskedelme, akár kriptovalutáért is, idehaza azonban eddig erre még nem volt példa. 

„A MOME doktori programjának keretében három éve kutatom a mesterséges intelligencia hatását a társadalmunkra, valamint a művészetre. Úgy érzem, hogy míg a művészetben van helye az AI-nak, addig a mindennapi életünkre nézve akár nyomasztó is lehet a jelenléte. Gyakorlatilag átadjuk az irányítást a technológiának a döntéseink felett” - mondta el a nemzetközi szinten is jegyzett művész, Weiler Péter. „A most aukcióra kerülő képemet AI segítségével készítettem. Graffitivel összefirkált jéghegyet ábrázol, reflektálva arra, hogy az urbanizáció révén olyan helyekre törünk be, ahol nincs semmi keresnivalónk” - tette hozzá Weiler Péter. 

„A galéria működésének közel három évtizede alatt mindig teret adtunk az innovációnak. Mi honosítottuk meg a dedikált kortárs- és Zsolnay aukciókat, forradalmasítottuk az online árverések menetét, most pedig fontos lépést teszünk a kriptovaluták integrációja felé a hagyományos, nagy értékű műkincspiacon” - mondta el Virág Judit, a Virág Judit Galéria társtulajdonosa.  

A Virág Judit Galéria december 8-án tartja a 80. Téli aukcióját a Budapest Kongresszusi Központban, ahol Weiler Péter alkotásán kívül több mint 200 tétel szerepel majd, köztük a magyar festészet ikonjainak művei. Az aukcióra kerülő műtárgyakból november 26. és december 7. között kiállítást rendeznek a galériában, amelyet az érdeklődők nyitvatartási időben ingyenesen megtekinthetnek. (Budapest, Falk Miksa utca 30.)


Enyhén nőtt az otthoni munkavégzést kínáló álláshirdetések aránya

Tavaly óta 8,7 százalékról 10 százalékra nőtt az otthoni munkavégzést kínáló álláshirdetések aránya - közölte a Profession.hu állásportál kedden saját adatai alapján az MTI-vel.
2026. 09. 09. 06:30
Megosztás:

Rekordalacsony, a vízmércén 1 centiméter a Duna vízszintje

A valaha mért legalacsonyabb, 1 centiméteres vízállást mutatott a hivatalos vízmérce kedden Budapestnél.
2026. 09. 09. 05:30
Megosztás:

Újraindult a parlamenti közvetítés a közmédiában

A parlament őszi ülésszakának kezdetétől, szeptember 7-étől a közmédia ismét közvetíti az Országgyűlés üléseit - közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. az MTI-vel kedden.
2026. 09. 09. 05:00
Megosztás:

Trump már Bitcoin-milliárdos – ennyije lenne, ha minden vagyonát kriptóba tenné

Donald Trump vagyonának egyik legfontosabb hajtóereje mára a kriptovaluta lett. A Forbes 2026 márciusi becslése szerint az amerikai elnök vagyona mintegy 6,5 milliárd dollár, amelyből körülbelül 2,1 milliárd dollár kapcsolódik kriptovalutákhoz és likvid eszközökhöz.
2026. 09. 09. 04:30
Megosztás:

Szigorúbb szabályok jönnek a fenntarthatósági kommunikáció terén

Szeptember 27-től új, szigorúbb elvárásoknak kell megfelelniük a vállalkozásoknak, ha kereskedelmi kommunikációjuk során zöld állításokat kívánnak alkalmazni. Bár a „feketelistára” kerülő gyakorlatok közül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nem egyet már korábban is vizsgált, az új uniós szabályok most zéró toleranciát hirdetnek ezen megtévesztésekkel szemben.
2026. 09. 09. 04:00
Megosztás:

Gyorstájékoztató a központi alrendszer 2026. augusztus havi egyenlegéről

Augusztusban a központi alrendszer hiánya 2311,2 milliárd forint volt. Ezzel az első 8 havi egyenleg -5169,1 milliárd forinton alakult.
2026. 09. 09. 03:30
Megosztás:

A Magyar Reklámszövetség szerint piactorzító a tervezett új közterületi reklámszabályozás

A Magyar Reklámszövetség álláspontja szerint torzítja a piacot a közterületi reklámszabályozáshoz kapcsolódó kormányrendelet-tervezet, amely szerdán kerülhet kormányülés elé.
2026. 09. 09. 03:00
Megosztás:

Veszélyben a készpénzt rejtegetők! A KP tartásnak annyi, mit tegyünk?

A borítékban, fiókban vagy házi széfben őrzött pénz megnyugtató látvány: bármikor elérhető, nem kell hozzá bankkártya, internet vagy mobiltelefon. Látszólag ugyanannyi marad belőle holnap is, mint amennyit ma elrejtettünk.
2026. 09. 09. 02:00
Megosztás:

Visa stabilcoin-kártyái már 160 programban működnek

A Visa tovább gyorsítja a stabilcoinokra épülő fizetési infrastruktúra fejlesztését: a vállalat 2026-os pénzügyi évének második negyedévében már 160 stabilcoinhoz kapcsolódó kártyaprogram működött világszerte.
2026. 09. 09. 01:30
Megosztás:

Törvényi döntés! Jogosult vagyok-e özvegyi nyugdíjra, és hogyan igényelhetem azt?

Egy házastárs vagy élettárs elvesztése nemcsak súlyos lelki megrázkódtatás, hanem a család anyagi helyzetét is alapvetően megváltoztathatja. Az özvegyi nyugdíj ebben az élethelyzetben nyújthat rendszeres pénzügyi segítséget, megállapítása azonban nem automatikus: az ellátást külön kérelemmel kell igényelni.
2026. 09. 09. 01:00
Megosztás:

Horvátország javított PISA-helyezésén, de továbbra is az OECD-átlag alatt teljesít

Javított helyezésén Horvátország a 2025-ös PISA-felmérésben matematikából és természettudományokból, miközben szövegértésből megőrizte korábbi pozícióját. Radovan Fuchs oktatási miniszter a kedden Pozsonyban tartott regionális eredménybemutatón a horvát diákok környezettudatosságát és a digitális figyelemelterelés viszonylag alacsony szintjét emelte ki.
2026. 09. 09. 00:30
Megosztás:

A vidéki kkv-k mintegy egymillió embert foglalkoztatnak Magyarországon

A vidéki mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) mintegy egymillió embernek adnak munkát Magyarországon, foglalkoztatotti létszámuk 2021 óta csaknem 27 ezerrel nőtt - derül ki a Modern & Stílusos Vidék Üzleti Közösség (MSVK), valamint az OPTEN céginformációs szolgálat közös elemzéséből, amelyről kedden közleményben tájékoztatták az MTI-t.
2026. 09. 09. 00:05
Megosztás:

Országos tisztifőorvos: nem tanultunk a koronavírus-járványból

Az országos tisztifőorvos szerint a koronavírus-járvány utáni időszakban nem történtek meg azok a fejlesztések, amelyek egy következő járványhelyzetre való felkészültséget javítanák.
2026. 09. 08. 23:00
Megosztás:

Átfogó kormányzati intézkedéseket sürget a TÖOSZ az azbeszttartalmú kőzúzalék ügyében

Átfogó kormányzati intézkedéseket sürget a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) az azbeszttartalmú kőzúzalék ügyében - közölte a szervezet az MTI-vel kedden.
2026. 09. 08. 22:30
Megosztás:

Tovább nőtt a magyar turisták száma Horvátországban

A magyar vendégek és a vendégéjszakák száma egyaránt hét százalékkal növekedett Horvátországban az év első hét hónapjában - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviselete kedden az MTI-t.
2026. 09. 08. 22:00
Megosztás:

A Budapesti Értéktőzsde csaknem 3 milliárd forint eredményt ért el az első fél évben

Közel 3,19 milliárd forint konszolidált nettó eredményt ért el a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 2026 első fél évében, amely tartalmazza a KELER Csoport BÉT Csoportra eső eredményét is - derül ki a Budapesti Értéktőzsde kedden közzétett féléves jelentéséből.
2026. 09. 08. 21:30
Megosztás:

Lemondott az Oktatási Hivatal elnöke

Benyújtotta lemondását elnöki tisztségéről és kormánytisztviselői jogviszonyáról az oktatási és gyermekügyi miniszternek Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal (OH) elnöke október 1-jei hatállyal.
2026. 09. 08. 21:00
Megosztás:

Erősödött kedden a forint

A forint kedden 0,2 százalékkal erősödött a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 09. 08. 20:30
Megosztás:

Vegyesen zártak a főbb európai tőzsdék

Az európai részvénypiacok kedden iránykereső kereskedés mellett vegyesen zártak, miközben a befektetői hangulatot továbbra is az energiaárak emelkedése és az ebből fakadó inflációs aggodalmak terhelték. Az olajárak újabb lendületet kaptak, a Brent jegyzése megközelítette a hordónkénti 100 dolláros szintet, az európai földgáz ára több mint három százalékkal nőtt.
2026. 09. 08. 20:00
Megosztás:

5000 új egészségügyi dolgozóra van szükség Kongóban

Mintegy ötezer egészségügyi dolgozó felvételére és betanítására, valamint további 1600 betegágyra van szükség a Kongói Demokratikus Köztársaság hat tartományát sújtó ebolajárvány elleni védekezés kiterjesztéséhez - közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
2026. 09. 08. 19:30
Megosztás: