Első alkalommal választottak magyar szakembert a világ legnagyobb üzleti szervezetének vezetőségébe

Az üzleti közösségépítés mára hazánkban is önálló, több milliárdos iparággá nőtte ki magát, a személyes találkozásokra, ajánlásokra és tudásmegosztásra épülő vállalkozói kultúra meghonosításában pedig úttörő volt a piacvezető BNI Magyarország. A legnagyobb nemzetközi üzleti közösség magyar szervezetének tagjai az elmúlt 15 évben összesen 300 milliárd forint többletbevételt generáltak egymásnak pusztán az ajánlás erejével. Az alapító Avidor András vállalkozásfejlesztési- és networking szakértő munkáját és eredményeit most nemzetközi szinten is elismerték: beválasztották a BNI globális elnöki tanácsadói testületébe, ahol mostantól 82 ország vállalkozói közösségeinek stratégiai fejlesztését segítheti.

Első alkalommal választottak magyar szakembert a világ legnagyobb üzleti szervezetének vezetőségébe

A BNI nemzetközi üzleti közösséget 40 éve alapították az Egyesült Államokban, a szervezetnek jelenleg világszerte 310.000 vállalkozás a tagja, akik kiemelkedő eredményeket érnek el a tudatos üzleti együttműködésnek köszönhetően: tavaly összesen több mint 20,6 milliárd dollár (kb. 7.800 milliárd forint) többletbevételhez segítették egymást. A BNI Magyarországot 2008-ban hozta létre az akkor csupán 28 éves Avidor András, aki az azóta eltelt 15 évben napi szinten támogatta a magyar vállalkozásokat a kapcsolati tőkében rejlő lehetőségek professzionális kiaknázásában, ezeket a tapasztalatokat pedig mostantól a nemzetközi szervezet vezetésében is kamatoztathatja. A szakembert a globális BNI vezérigazgatója mellett működő 9 fős Executive Council-ba, azaz legfelsőbb tanácsadói testületbe választották, ami eddig példa nélküli elismerés Magyarország számára is.

„Én ezt nem csupán személyes sikerként élem meg, hanem küldetésként – hisz ez a testület  segíti a CEO-t a megfelelő stratégia alkotásában 2-4 éves távlatban, ami által mindig irányban tud maradni a globális szervezet, így teljesítve vízióját – mely szerint „Megváltoztatjuk, ahogy a világ üzletel – együttműködőbbé, eredményesebbé tesszük azt az „Aki ad, az nyer!(R) filozófiára építve”.

Óriási lehetőség, hogy egy viszonylag kis ország vállalkozói közösségét képviselhetem, és nem csak az ott megszerzett tudást és kapcsolatokat hozhatom haza, de ezzel biztosíthatom azt is, hogy a közel 1100 hazai BNI-tag a nemzetközi vérkeringés szerves része és fontos szereplője legyen. Arra törekszem, hogy magam is azt képviseljem, amiről a BNI szól: „inspiráció, tudás, networking”. Így annak ellenére, hogy rengeteg munkával és felelősséggel jár egy ilyen testületben részt venni (korábban a globális marketing board tagja is voltam, innen a tapasztalat), még mellette rendre folyamatos önfejlesztéssel és a tudás megosztásával erősítem a magyar üzleti közösséget. Ennek jegyében szereztem meg a CFE (Certified Franchise Executive) képesítést is, mellyel csupán néhányan rendelkezünk jelenleg az országban – mondja Avidor András, a BNI Magyarország és Szlovákia  vezetője.

BNI: a közösség erejére épített üzleti siker

Az üzleti sikerközösségekre fókuszáló BNI elmúlt másfél évtizede számos hazai sikertörténettel büszkélkedhet, de Avidor András szerint a legnagyobb eredmény egy új szemléletre épülő vállalkozói kultúra meghonosítása és széleskörű terjesztése. Az BNI üzleti közösség hazai „leányának” a kezdetektől kiemelt küldetése volt, hogy egy modernebb gondolkodásmóddal ismertesse meg a hazai cégeket a nemzetközi jógyakorlatok bemutatásával, illetve magas színvonalú edukációs tevékenységgel, elsősorban az üzleti networkingre koncentrálva. „Azt gondolhatnánk, hogy elegendő csupán elmenni néhány találkozóra és beszélgetni pár emberrel, majd hirtelen megnyílnak a piaci lehetőségek. A kapcsolati tőke tudatos kiaknázása ennél sokkal többről szól, a mi célunk pedig az, hogy megtanítsuk a vállalkozásokat, hogyan tudják egymást valóban hatékonyan segíteni hazai és nemzetközi ajánlásokkal, tudással és inspirációval. Ez pedig végső soron új üzletek megkötéséhez vezet, amiből mind a hazai, mind a globális gazdaság profitál” – mondja Avidor András.

A BNI másik nagy titka, hogy miközben rohamosan törnek előre a digitális platformok, eszközök és kommunikációs felületek, azok maximális kihasználása mellett továbbra is a személyes kapcsolatteremtési lehetőségekre fókuszál. Hetente mintegy 500.000 vállalkozó találkozik világszerte BNI rendezvényeken, csak Magyarországon pedig közel 2.400 üzleti eseményt szerveznek évente. A hagyományos rendezvényszezonban számos konferencia, workshop és iparági találkozó várja a vállalkozások képviselőit, azonban a nyári hónapokban is igyekeznek informálisabb keretek között összehozni az üzleti networking hazai híveit. Jelenleg az augusztus 17-i balatoni vitorlás kapcsolatépítő összejövetelükre készülnek gőzerővel, melyre már több mint 200 vállalkozó jelentkezett be, és minden bizonnyal élményekkel és új partnerségek születésével koronázza meg a nyarat.


A mellrák nemcsak a nők ügye – a férfiakat is érinti, miközben sokat tehetnek a hozzájuk közel álló nők egészségéért is

Magyarországon évente mintegy 2000 nő hal meg mellrákban, miközben a szűrésre behívott nőknek alig 40 százaléka jelenik meg a vizsgálaton. A Mellrákinfó Egyesület az idei „rózsaszín októberben” a pékárukat értékesítő Lantmännen Unibake támogatásával a férfiakat is megszólítja, hogy kevesebb felesleges áldozatot szedjen a betegség.
2026. 10. 12. 12:30
Megosztás:

Francia kriptoadó-fordulat: a stabilcoinra váltás is adókötelessé válhat

Franciaországban már a stabilcoinra váltás is adófizetést eredményezhetne egy új javaslat alapján, miközben a kriptobefektetők tíz évet kaphatnának veszteségeik későbbi elszámolására. A 2027-es költségvetéshez kapcsolódó módosítások a nagyobb kriptovagyonnal külföldre költözőket is érintenék. A pénzügyi bizottság támogatása azonban még nem jelent végleges törvényt: mindhárom intézkedés további parlamenti jóváhagyásra vár.
2026. 10. 12. 12:00
Megosztás:

A jelentési időszak előtt továbbra is jó erőben az amerikai tőzsdeindexek

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index növekedett: a Dow Jones 0,8%-kal, a S&P 500 és a Nasdaq 0,6%-kal. Utóbbi kettő a múlt hét során – még kedden – történelmi csúcsra emelkedett, és továbbra is annak közelében tartózkodik (az S&P 500 csak 0,1%-kal elmaradva tőle).
2026. 10. 12. 11:30
Megosztás:

Tardos Gergely: az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek a piaci hozamok

Az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek az elvárt piaci hozamok, de enélkül újra visszaemelkedő kamatteher várna Magyarországra - jelentette ki Tardos Gergely, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) elnök-vezérigazgatója a Portfoliónak adott, hétfőn megjelent interjúban.
2026. 10. 12. 11:00
Megosztás:

Ethereum: 11 millió dollár mozdult a Krakenre – újabb eladás készül?

Két, az Ethereum Foundationhöz korábbi tranzakciókon keresztül kapcsolódó kriptotárca összesen 4393 ETH-t, megközelítőleg 11,13 millió dollár értékű ethert utalt a Kraken kriptotőzsdére az október 12-i beszámoló szerint. A jelentős pénzmozgás ismét felvetette egy lehetséges eladás kérdését, miközben az Ethereum árfolyama 2555 dollár közelében járt. A tőzsdei befizetés azonban önmagában nem bizonyít értékesítést, és az sem igazolt, hogy az érintett tárcákat jelenleg az alapítvány irányítja.
2026. 10. 12. 10:30
Megosztás:

Pénteken nyugodt napot zártak a kötvénypiacok

Pénteken nem volt jelentős elmozdulás a kötvénypiacon: a fontosabb amerikai és európai állampapírhozamok a lejáratok többségén nagyrészt jóval 5 bázisponton belüli mozgásokat mutattak.
2026. 10. 12. 10:00
Megosztás:

Az európai tőzsdék pénteken ledolgozták a hét közepi eséseket

A STOXX 600 1,0%-kal emelkedett múlt pénteken, ezzel sikerült visszakapaszkodnia – a szerda és csütörtöki csökkenések után – az egy héttel korábbi szintjére. Az általános jó hangulatban valamennyi szektorális alindex pozitívban zárt.
2026. 10. 12. 09:00
Megosztás:

Nem enyhül a szorítás az energiapiacon, a Trump-Putyin megállapodás várhatóan nem hoz érdemi mérséklődést a dízelárakban és az inflációban sem

Múlt pénteken tovább emelkedtek az energiaárak: a WTI és a Brent olaj egyaránt +0,4%-kal drágult (hordónként: 91,9, illetve 104,7 dollárra), a hét egészét tekintve pedig még nagyobb, +0,8% illetve +2,4% növekedést mutattak. Az európai gázárak esetében még rosszabb volt a helyzet: a TTF pénteki 82,35 euró/MWh-os záróára 4,2%-kal haladta meg az előző napit, és 8,6%-kal az egy héttel korábbit és 2022 óta a második legdrágább napi záróárnak bizonyult (egyedül idén szeptember 14-én láttunk ennél is magasabbat).
2026. 10. 12. 08:30
Megosztás:

Jól látszik a kamatcsökkentések hatása – egyre olcsóbb személyi kölcsönöket veszünk fel

Csak augusztusban majdnem fél százalékot esett és közel 4,5 éves mélypontra került a személyi kölcsönök átlagos kamata – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. Az idén rekordösszegben folyósított hitel még olcsóbbá válhat, miután az utóbbi hetekben sorra kamatcsökkentéseket jelentettek be a bankok.
2026. 10. 12. 08:00
Megosztás:

Ukrán dróncsapás érte a Yandex vlagyimiri adatközpontját

Ukrán dróntámadás károkat okozott a Yandex vlagyimiri adatközpontjának infrastruktúrájában, az objektum működése leállt, a szolgáltatások egy része elérhetetlenné vált a felhasználók számára - közölte az orosz informatikai vállalat sajtószolgálata vasárnap reggel az Interfax hírügynökséggel.
2026. 10. 12. 07:00
Megosztás:

Banki gyorsjelentések és inflációs adatok mozgathatják a piacokat – rekordközelben az S&P500

Az amerikai bankok negyedéves gyorsjelentései, valamint a jövő héten érkező inflációs és egyéb gazdasági adatok fontos támpontot adhatnak a befektetőknek. A számokból kiderülhet, mennyire erősek a vállalati profitok, és hogyan alakulhat a kamatpolitika – ez a két tényező az amerikai részvénypiac emelkedését is meghatározza.
2026. 10. 12. 06:00
Megosztás:

48 százalékot ralizott a Sui egy hónap alatt – tényleg ez lehet a következő Solana?

A Sui (SUI) árfolyama 48,6 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban, ami ismét felvetette a kérdést, hogy a blokklánc-hálózat idővel a Solana (SOL) riválisává válhat-e. A rali egybeesett a Hashi nevű új rendszer megjelenésével, amely lehetővé teheti az intézményi befektetők számára, hogy Bitcoinjuk eladása nélkül jussanak hitelhez.
2026. 10. 12. 05:00
Megosztás:

Az új KATA-tervezet lehetőség a kisvállalkozások megerősítésére

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üdvözli a kisadózó vállalkozások tételes adójának megújítására irányuló kormányzati szándékot. A 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsájtott törvénytervezettel alapvetően egyetértünk: a változtatás megkönnyíti a legkisebb hazai vállalkozások adózását, ezzel hozzájárul a vállalkozói aktivitás növekedéséhez.
2026. 10. 12. 04:00
Megosztás:

Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás:

Visszatér a többnyire napos, száraz idő

A jövő héten visszatér a többnyire napos, száraz idő, kisebb eső csak elvétve alakulhat ki. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően már csak 16-17 Celsius-fok körül alakul, reggelente ismét többfelé várható fagy - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 11. 22:00
Megosztás:

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása

Egyszerűsödtek és átláthatóbbá váltak az emelt sebességű - úgynevezett Tempo 100-as - buszokra vonatkozó szabályok - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 21:00
Megosztás: