Eredményesnek tekinti az idei működését az OTP

Az első kilenc hónap eredményei alapján az OTP sikeres évet zárhat idén is - mondta a hitelintézet vezérigazgató-helyettese pénteken, a harmadik negyedéves gyorsjelentést értékelő online sajtótájékoztatón.

Eredményesnek tekinti az idei működését az OTP

Bencsik László szerint a teljesítő hitelállomány éves szinten valószínűleg 15 százalékkal nőhet, a korrigált tőkearányos megtérülés (ROE) 18-20 százalék között alakulhat. Megerősítette egyúttal, hogy az OTP vezetői elkötelezettek a jövő évi  osztalékfizetés mellett. A vezérigazgató-helyettes biztatónak nevezte a működési eredmény 20 százalékos csoportszintű növekedését. Mint mondta, a korrigált adózott eredmény alapvetően a magasabb kockázati költségek miatt maradt el kicsivel a második negyedévitől, a két időszak egyébként hasonlóan alakult. A profit növekedése minden országban jelentős Románia kivételével, ahol viszont néhány éven belül a piaci részesedéssel együtt a jövedelmezőség is nőhet.
    
Erős növekedési pályára utal a teljesítő hitelek 4 százalékos csoportszintű bővülése egy negyedéven belül, a növekedés üteme már most meghaladta a várakozásokat. A jutalékbevételek emelkedése a nyári hónapok fellendülésével magyarázható. Ez nagyrészt az idegenforgalom bővülését jelenti, de a gazdasági növekedés általában is a tranzakciószám, és ezzel együtt a bevételek emelkedésével jár - tette hozzá.     

Bencsik László úgy véli, hogy a magyar piacot a hiteligények dinamikus erősödése jellemzi. Ennek megfelelően a hitelállomány csoportszint felett bővült, nagyrészt az államilag támogatott konstrukcióknak köszönhetően. A betétállomány bővülése is jelentősebb belföldön, mint másutt. A növekedés - mint mondta - összességében arra utalhat, hogy az ügyfelek elégedettek az OTP szolgáltatásaival. A vezérigazgató-helyettes jelentős eredménynek tekinti, hogy a vállalati hitelezés bővülése 9 hónap alatt meghaladta a 2020-ast, és ebben jelentős a kisvállalkozások aránya. Az elmúlt bő egy évtizedben az OTP erős szereplővé vált a vállalati szolgáltatások piacán - hangsúlyozta.
    
A vezérigazgató-helyettes közölte, hogy a bevezetés óta a moratórium több mint 45 milliárd egyszeri veszteséget okozott az OTP-nek. A hosszabbítás hatása az utolsó három hónapban jelentkezik majd, a teljes hitelállomány több mint 4,2 százalékára, csaknem 224 milliárd forintra vonatkozhat novembertől. Az elmúlt másfél év kedvező fejleményének tekinti ugyanakkor a digitális banki megoldások elterjedését. Az OTP - mint mondta - sokat költött ilyen fejlesztésekre, és ennek eredményei már látszanak, a bank világszínvonalú online szolgáltatásokkal rendelkezik. Kérdésre válaszolva Bencsik László közölte, hogy a koronavírus negyedik hullámának alakulása az OTP-t különösen azokban az országokban érintheti, ahol alacsonyabb az oltottsági arány, mint belföldön. Az OTP számára nehézséget jelenthet az áruhitelek közvetítése, hiszen áruházakba menni másutt csak oltási igazolvánnyal lehet. A járvány alakulása a gazdasági aktivitást is befolyásolhatja, bár a tapasztalatok szerint egyre kisebb mértékben - tette hozzá.     

A péntek hajnalban közzétett gyorsjelentés szerint az OTP a harmadik negyedévben 127,3 milliárd forint nyereséget ért el, ami 1 százalékkal kisebb az előző negyedévinél, de 8 százalékkal magasabb az egy évvel ezelőttinél. Az eredmény elmaradt az elemzői várakozásoktól. A kilenchavi konszolidált adózás utáni nyereség 335,321 milliárd forint, a növekedés éves alapon 78 százalék. A konszolidált korrigált adózott eredmény 373,578 milliárd forint, ami 61 százalék éves növekedésnek felel meg.

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

Az Otthon Start Program indulása óta folyamatosan csökken az érdeklődés a kedvezményes hitel iránt, legalábbis ami az internetes kereséseket illeti. Legtöbbször továbbra is Budapesten és a nyugat-magyarországi vármegyékben kerestek rá a támogatott lakáshitelre, míg a keleti és az északi vármegyékben kisebb volt az érdeklődés. A Bank360 az Otthon Start Programmal kapcsolatos érdeklődés alakulását vizsgálta meg a program bejelentése, illetve tényleges indulása óta eltelt időszakban.
2025. 10. 22. 15:30
Megosztás:

Nem fest jó képet a munkaerőpiac

Szeptemberben 4 millió 669 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma a 15-74 év közötti munkaképes korú népesség körében, ami 6 ezer fővel alacsonyabb az augusztusi szintnél, és 29 ezerrel elmarad a tavaly szeptemberitől.
2025. 10. 22. 15:00
Megosztás:

„A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja”

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van. A TritonLife magánkórház közleményében továbbá kiemelik, hogy intézményükben van a magánegészségügyben egyedüliként elérhető újszülött/koraszülött intenzív centrum (PIC II).
2025. 10. 22. 14:30
Megosztás:

A Cardano alapítója elmondta, miért hiszi, hogy az Ethereum bukásra van ítélve

<a href="https://www.kriptoworld.hu/ime-mennyit-erhet-a-cardano-ha-a-bitcoin-es-az-ethereum-eleri-a-250-000-es-12-000-dollart-ahogy-tom-lee-megjosolta/" target="_blank">Charles Hoskinson, a Cardano alapítója és az Ethereum társalapítója</a> ismét hangot adott annak a meggyőződésének, hogy az Ethereum kudarcra van ítélve. Egy nemrég a CoinDesknek adott exkluzív interjúban Hoskinson részletesen kifejtette, miért látja sötéten az Ethereum jövőjét, élesen bírálva annak alapvető struktúráját és jelenlegi megoldásait.
2025. 10. 22. 14:00
Megosztás:

Európa alakíthatja az egészségügyi XR jövőjét: 640 000 eurós keretösszeggel indult pályázat virtuális és kiterjesztett valóság megoldások fejlesztésére

Kis- és középvállalkozások akár 60 ezer eurót is elnyerhetnek, és Európa vezető XR-innovátoraival működhetnek együtt új egészségügyi megoldások piaci bevezetésén.
2025. 10. 22. 13:12
Megosztás:

Összefogott a vidék a hazai szőlőültetvények megvédése érdekében

Sikerrel zárult az országos felderítőprogram, a szakmai szervezetek, hegyközségek, hatóságok és növényvédelmi szakemberek összefogásának eredményeként az ország összes jelentősebb bortermő térségében átvizsgálták és megsemmisítették a fertőzött tőkéket. Az együttműködés erejével remélhetőleg sikerül gátat szabni a hazai szőlő-bor ágazatot fenyegető betegség további terjedésének - írta szerdai közös közleményében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT).
2025. 10. 22. 13:00
Megosztás:

Ügyészség: több cég is lerövidíti a garancia idejét

Több cég is lerövidíti a garancia idejét, állapította meg a Pest Vármegyei Főügyészség vizsgálata, amelynek során a jótállás időtartamának betartását ellenőrizték - közölte a főügyészség szerdán az MTI-vel.
2025. 10. 22. 12:30
Megosztás:

NAV: Ilyen hibákat találnak a bevallásokban

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elmúlt időszakban több olyan vizsgálatot folytatott le, amelyek azért indultak, mert a magánszemélyek részére teljesített kifizetésekről a kifizetők hibás 08-as járulékbevallásokat adtak be; hibákat az osztalékkal és a bérbeadással összefüggő ügyekben találnak gyakran - közölte a NAV szerdán az MTI-vel.
2025. 10. 22. 12:00
Megosztás:

Országos siker aratott a Budapest Design Week: több mint 26 ezren fedezték fel a magyar design értékeit

A design idén újra összekötötte az országot: 10 városban, több mint 200 programmal és több mint 26 ezer látogatóval zárult a Budapest Design Week (BDW), Magyarország legnagyobb designipari eseménysorozata. A programok a design teljes spektrumát felölelték – a tárgykultúrától a digitális innováción át a képző és iparművészetekig –, és ismét bebizonyították, hogy a magyar kreativitás egyszerre épít a hagyományokra és a jövőre, emellett azt is, hogy nemcsak a magyar közönséget, hanem a nemzetközi szakmát is képes megszólítani. A designhét központi eseménye, a 360 Design Budapest kiállítás is rekordszámú látogatót vonzott.
2025. 10. 22. 11:30
Megosztás:

Kicsengetnek: Ide utaznak a családok az őszi szünetben

Az október 23-ai hosszú hétvégével kezdődik az őszi szünet, amely sok család számára egyet jelent egy közös belföldi kikapcsolódással. A Szallas.hu foglalási adatai szerint a legnépszerűbb úti célok között Eger, Miskolc és Nyíregyháza vezeti a listát a gyermekkel utazók körében. A legtöbb családos foglalás 3 vagy 4 főre szól, jellemzően 2–3 éjszakás tartózkodásra, és 46 százalékuk 70–170 ezer forint közötti kosárértékű. A Szallas.hu kínálatának még 24 százaléka foglalható.
2025. 10. 22. 11:00
Megosztás:

Jól teljesített a Netflix

Nőtt a Netflix nyeresége és bevétele az idei harmadik negyedévben, a bevétel megegyezett az elemzői becslésekkel, a profit kisebb lett.
2025. 10. 22. 10:30
Megosztás:

Mire számíthatnak szerdán a befektetők?

A záráshoz közeledve felemás a hangulat az ázsiai tőzsdéken.
2025. 10. 22. 10:00
Megosztás:

A nemesfém-árzuhanás nem igazán látszott a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiacain

A masszív nemesfém-árzuhanás nem igazán látszott a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiacain.
2025. 10. 22. 09:30
Megosztás:

Az amerikai részvénypiac vegyesen zárt kedden

Az amerikai részvénypiac vegyesen zárt kedden. A Dow Jones 0,5%-ot emelkedett, mivel egy sor kedvező vállalati eredmény az ipari szektorok felé terelte a befektetőket.
2025. 10. 22. 09:00
Megosztás:

Bár a hétfőinél kisebb ütemben, de kedden is emelkedni tudtak a vezető európai indexek

Bár a hétfőinél kisebb ütemben, de kedden is emelkedni tudtak a vezető európai indexek. A páneurópai Stoxx600 0,2%-kal, a DAX 0,3%-kal került feljebb.
2025. 10. 22. 08:30
Megosztás:

A Follow the Money munkatársai kapták az EP újságírói díját

A Follow the Money című, oknyomozó újságírással foglalkozó holland szervezet munkatársai kapták idén az Európai Parlamentnek a munkájával összefüggésben meggyilkolt máltai újságírónő, Daphne Caruana Galizia nevét viselő újságírói díját - tájékoztatott az uniós parlament kedden.
2025. 10. 22. 08:00
Megosztás:

Trump két napon belül ígért döntést a találkozót illetően

Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tervezett találkozót illetően – az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt kedden újságírói kérdésre.
2025. 10. 22. 07:30
Megosztás:

Az Otthon Start nyertesei a panellakások lehetnek: hol mennyiért vásárolhatjuk meg?

Egyre több az érdeklődő a panellakások iránt, hiszen az Otthon Start program feltételeinek vidéken szinte az összes, Budapesten pedig a panelkínálat 85 százaléka megfelel - derül ki a zenga.hu ingatlankereső portál adataiból. A legdrágább XI. kerület és a legolcsóbb Salgótarján között közel ötszörös a lakótelepi lakások árkülönbsége.
2025. 10. 22. 07:00
Megosztás:

Az állandóság gyönyörködtet

A Monetáris Tanács mai kamatdöntő ülésén sem változtatott az irányadó kamatokon. A jegybanki alapkamat most már egy éve 6,50 százalékon áll. A kamatfolyosó két széle szintén változatlan maradt – 5,50, illetve 7,50 százalékon. A döntés nem okozott meglepetést, megfelelt a széles körű elemzői konszenzusnak.
2025. 10. 22. 06:00
Megosztás:

Eredményesen zárult az FGSZ Földgázszállító és a Miskolci Egyetem kutatás-fejlesztési projektje

Sikeresen zárult az FGSZ Földgázszállító Zrt. és a Miskolci Egyetem hároméves kutatás-fejlesztési projektje, amelynek célja egy olyan rendszer létrehozása volt, amely alkalmas a hazai nagynyomású földgázszállító rendszeren előforduló metánkibocsátások mérésére.
2025. 10. 22. 05:30
Megosztás: