Erre kerestek lakásbiztosítást a váltani akarók: átlagosan 99 négyzetméter és 58 milliós érték

Az április elején zárult első lakásbiztosítási kampányban jobb ajánlatot kereső ügyfelek átlagosan 99 négyzetméteres, 58 millió forint biztosítási összegű ingatlanra és 9 milliót érő ingóságokra kalkuláltak díjat - derül ki a Bank360.hu több tízezer összehasonlítás adata alapján készült elemzéséből. A rendkívüli felmondási időszaknak ugyan idénre vége, de új szerződést a 30 napig még élő eddigi helyett ezután is köthetnek a biztosítást váltók.

Erre kerestek lakásbiztosítást a váltani akarók: átlagosan 99 négyzetméter és 58 milliós érték

Véget ért az első olyan lakásbiztosítási kampány, amelyben szabadon és ingyen megszüntethették a szerződésüket az ügyfelek. A felmondást április 2-ig juttathatták el a biztosítójuknak, de az eddigi szerződésük még 30 napig él, így új szerződést ezalatt is választhatnak és köthetnek. Ebben számíthatnak arra is, hogy a biztosítók nem fejezték be az akciózásaikat április 2-án, a kedvezményes ajánlatok még élnek, többnyire április végéig, május elejéig.

A Bank360.hu lakásbiztosítási kalkulátorával március 1. és április 2. között több tízezer kalkulációt végeztek el az érdeklődők, akik jobbára mobiltelefonon tették meg ezt. A biztosítási ajánlatok összehasonlítása során 81 százalékuk nemcsak az ingatlanát, hanem az ingóságait is szeretné biztosítani.

Az összehasonlításban az ingatlan adatai alapján a kalkulátor megadta a biztosítók által ajánlott biztosítási összeget. Ez nem a lakóingatlan forgalmi, hanem az újjáépítési értéke, amit az érdeklődők megemelhettek. A márciusi kampányban elvégzett kalkulációk alapján többen éltek ezzel a lehetőséggel, mivel az átlagos választott biztosítási összegek magasabbak lettek, mint az átlagos ajánlott biztosítási összegek.

A Bank360.hu-nál végzett kalkulációkban az ingatlanok átlagos ajánlott biztosítási összeg 56,7 millió forint volt, míg a választott, vagyis az érdeklődők által megadott biztosítási összegek átlaga közel kétmillió forinttal többre, 58,3 millió forintra jött ki. A legmagasabb, biztosító által ajánlott biztosítási összeg 592,8 millió forint volt, a legmagasabb választott összeg pedig kereken 600 millió forint. 

Az ingóságoknál az átlagos ajánlott összeg 9,1, míg a választott biztosítási összeg 9,3 millió forint volt. A legmagasabb összeg, amit a kalkulációk alapján a biztosító ajánlott az érdeklődőknek, 72,7 millió forint volt, a legmagasabb választott biztosítási összeg pedig 80,5 millió forint. 

A kalkulációk alapján a legtöbben családi házra végeztek összehasonlító számítást: 57 százalék ilyen típusú ingatlanra szeretett volna biztosítást kötni. Társasházi lakásokra a kalkulációk 35 százaléka vonatkozott, a fennmaradó 8 százalék pedig sorházra vagy ikerházra. 

A biztosítani kívánt ingatlanok zöme nem a közelmúltban épült, a legtöbbször megadott építési év a kalkulációk során az 1979 és 1980 volt. Egy ingatlanban átlagosan 2,7 fő lakik a kalkulációk szerint. Az átlagos ingatlanméret a megadott adatok alapján 99 négyzetméter volt. Végeztek összehasonlítást 800-900 négyzetmétert meghaladó ingatlanokra is. A biztosítási kalkuláció során azt is ki lehet választani, hogy szeretnének-e a lakóingatlan mellett valamilyen melléképületet, például tárolót is bevenni a biztosítási szerződésbe. Erre a kérdésre a többség nemmel felelt, mindössze 4,4 százalék választotta az “igen” opciót.

A biztosítani kívánt ingatlanoknál a falazat túlnyomórészt kő vagy tégla, de panellakásokra és vegyes falazatú ingatlanokra is szép számmal kalkuláltak az érdeklődők. A tetőszerkezetet tekintve a cserép állt az első helyen, de ez nem is meglepő, hiszen legtöbben családi házra kalkuláltak. A második leggyakrabban választott tetőtípus a bitumenes lemez volt, a harmadik pedig az azbesztpala. 


Peking kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést

Kína kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést, valamint közösen fellépni a fontos nemzetközi hajózási útvonalak zavartalan használatáért - hangsúlyozta Vang Ji kínai külügyminiszter hétfőn Pekingben, a Nyikolaj Patrusev orosz elnöki tanácsadóval folytatott tárgyaláson.
2026. 10. 12. 21:30
Megosztás:

Kiterjesztik a gyógykezelés finanszírozását egyes emlődaganatos nők számára

Immár mindkét emlő eltávolítását és szükség esetén helyreállítását is finanszírozza a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) az emlődaganat miatt kezelt, örökletes géneltéréssel élő nők számára - tájékoztatta az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület hétfőn az MTI-t.
2026. 10. 12. 21:00
Megosztás:

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

Két amerikai tudós, Robert E. Hall és Michael Woodford kapta megosztva az idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat a makrogazdasági stabilizáció mikroökonómiai alapjainak kidolgozásáért - jelentette be döntését a Svéd Tudományos Akadémia hétfőn Stockholmban.
2026. 10. 12. 20:30
Megosztás:

Az OTP húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1269,29 pontos, 0,9 százalékos emelkedéssel, 142 940,29 ponton zárt hétfőn.
2026. 10. 12. 20:00
Megosztás:

Szlovákiában rekordot döntött a turisták száma augusztusban

Minden eddigi rekordot megdöntött a Szlovákiában a turisták száma augusztusban - derült ki a szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) által hétfőn közölt adatokból.
2026. 10. 12. 19:30
Megosztás:

Egyiptomban 13,9 százalékra lassult az infláció

Egyiptomban 13,9 százalékra, február óta a legalacsonyabbra mérséklődött az éves infláció szeptemberben az augusztusi 14,5 százalékról - derült ki az egyiptomi statisztikai hivatal, a CAPMAS adataiból.
2026. 10. 12. 18:30
Megosztás:

Fitch: Magyarországon fokozatos költségvetési konszolidáció várható a választások előtti költekezés után

Magyarországon fokozatos ütemű államháztartási konszolidáció várható a választások előtti költségvetési lazítás, valamint az aszálykárok és az energiaárak ellentételezését célzó kiadások időszaka után, de rövid távon még folytatódik a hiány és az államadósság egyidejű növekedése - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban bemutatott őszi regionális helyzetértékelésében.
2026. 10. 12. 18:00
Megosztás:

Kismértékben csökkennek az üzemanyagárak Szlovéniában

Egyaránt 0,2 centtel csökken a benzin, a dízel és a fűtőolaj szabályozott ára keddtől Szlovéniában.
2026. 10. 12. 17:30
Megosztás:

Rövidebb ideig jár a balatoni komp

Hétfőtől rövidebb ideig, de továbbra is félóránként jár a balatoni komp Szántód és Tihany között.
2026. 10. 12. 17:00
Megosztás:

Praktikus és stílusos kisasztalok: a lakberendezés apró titkai

A kisasztalok igazi jolly joker szereplők lehetnek az otthonodban. Ezek a kisbútorok nem csak praktikus funkcióval bírnak, hanem könnyedén beilleszthetők bármelyik enteriőrbe, legyen az modern, minimalista vagy éppen klasszikus. Egy jól elhelyezett kisasztal nem pusztán a dekorációt szolgálja, hanem praktikus megoldás is, ha extra felületre van szükséged.
2026. 10. 12. 16:30
Megosztás:

Súlyos látáskárosodást okozhat ez a Temus játék!

Súlyos látáskárosodási kockázat miatt a Temu online piactéren árult LED-es játék markolót hívtak vissza a vásárlóktól, a regisztrált vevőket a Temu közvetlenül is értesíti a vételár visszatérítésének részleteiről - tudatta a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel hétfőn.
2026. 10. 12. 16:00
Megosztás:

Szeptemberben csökkentek a lakbérek, de kétéves mélyponton a kínálat

A nyári albérletszezon után szeptemberben ismét csökkenésnek indultak a lakbérek, a kínálat szűkülése azonban tovább szűkült, és kétéves mélypontra került – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből. A KSH–ingatlan.com lakbérindex szeptemberi adatai szerint országosan 0,2, Budapesten 0,1 százalékkal csökkentek a bérleti díjak augusztushoz képest. Egy év alatt ugyanakkor országosan 6, a fővárosban 5,3 százalékkal drágultak az albérletek.
2026. 10. 12. 15:30
Megosztás:

Olcsóbb lesz a dízel, jelentősen drágul a cseppfolyós gáz Horvátországban

Egy centtel csökken a dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára kedden Horvátországban, miközben a benzin és a mezőgazdaságban használt kék dízel ára nem változik, a cseppfolyós gáz viszont kilogrammonként 12 centtel drágul.
2026. 10. 12. 15:00
Megosztás:

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a Déli körvasút ügyében

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a budapesti Déli körvasút beruházás ügyében - tájékoztatta a hatóság hétfőn az MTI-t.
2026. 10. 12. 14:30
Megosztás:

Felhőtől a teniszpályáig: SAP-val gyorsítja globális működését a Wilson

Közel húsz éve SAP-megoldásokra támaszkodik globális működésének összekapcsolásában a Wilson Sporting Goods, a világ egyik legismertebb sporteszköz- és sportruházati vállalata. A pénzügytől és értékesítéstől a beszerzésen, raktározáson és vámfolyamatokon át az adatelemzésig egységes digitális alap segíti, hogy a Wilson több ezer terméke a megfelelő időben jusson el profi sportolókhoz, üzletekhez, webáruházakhoz és vásárlókhoz világszerte. A vállalat következő nagy lépése a 2027-ben induló SAP S/4HANA-transzformáció lesz, amelyhez már mesterségesintelligencia-alapú támogatást is használ.
2026. 10. 12. 14:00
Megosztás:

Magyar bankkártyát bocsát ki a Revolut?

A Revolut bankkártyákkal történő hazai készpénzfelvételekkel kapcsolatban számos hír látott napvilágot az utóbbi időben. Az Erste Bank például nem terhel be már külön ATM használati díjat a kérdéses kártyákkal történő készpénzfelvételek után. De miért nem terhel be díjat és mi következhet ebből?
2026. 10. 12. 13:30
Megosztás:

A „zöld” jelző már kevés októbertől: hatósági kockázat az ingatlanpiacon

Szeptember 27-től Magyarországon is szigorúbb fogyasztóvédelmi szabályok vonatkoznak a környezeti és fenntarthatósági állításokra. Az irány egyértelmű: a lakó- és kereskedelmi ingatlanokra vonatkozó „zöld”, „energiahatékony”, „alacsony karbonkibocsátású” vagy „net zero” állítás mögött meg kell tudni mutatni milyen adat, tanúsítás vagy műszaki teljesítmény támasztja azt alá. Jogsértés esetén az ügy hatáskörétől függően a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság vagy a Gazdasági Versenyhivatal járhat el.
2026. 10. 12. 13:00
Megosztás:

A mellrák nemcsak a nők ügye – a férfiakat is érinti, miközben sokat tehetnek a hozzájuk közel álló nők egészségéért is

Magyarországon évente mintegy 2000 nő hal meg mellrákban, miközben a szűrésre behívott nőknek alig 40 százaléka jelenik meg a vizsgálaton. A Mellrákinfó Egyesület az idei „rózsaszín októberben” a pékárukat értékesítő Lantmännen Unibake támogatásával a férfiakat is megszólítja, hogy kevesebb felesleges áldozatot szedjen a betegség.
2026. 10. 12. 12:30
Megosztás:

Francia kriptoadó-fordulat: a stabilcoinra váltás is adókötelessé válhat

Franciaországban már a stabilcoinra váltás is adófizetést eredményezhetne egy új javaslat alapján, miközben a kriptobefektetők tíz évet kaphatnának veszteségeik későbbi elszámolására. A 2027-es költségvetéshez kapcsolódó módosítások a nagyobb kriptovagyonnal külföldre költözőket is érintenék. A pénzügyi bizottság támogatása azonban még nem jelent végleges törvényt: mindhárom intézkedés további parlamenti jóváhagyásra vár.
2026. 10. 12. 12:00
Megosztás:

A jelentési időszak előtt továbbra is jó erőben az amerikai tőzsdeindexek

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index növekedett: a Dow Jones 0,8%-kal, a S&P 500 és a Nasdaq 0,6%-kal. Utóbbi kettő a múlt hét során – még kedden – történelmi csúcsra emelkedett, és továbbra is annak közelében tartózkodik (az S&P 500 csak 0,1%-kal elmaradva tőle).
2026. 10. 12. 11:30
Megosztás: