Ez a 4 leggyakoribb hiba üzleti SSD választásakor

jelenlegi gazdasági helyzetben a vállalatok számára kritikus fontosságúvá vált, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki a már kiépített rendszereikből. Emiatt érdemes rendszeresen megvizsgálniuk, hogy a meglévő IT-megoldások mennyire hatékonyan szolgálják az üzleti célok elérését. Ezt pedig nemcsak a szoftverek, hanem a hardverek, és azon belül is a memóriák esetében is fontos megtenni, hiszen a minden szempontból hatékony működést jelentősen befolyásolja például az, hogy milyen SSD fut a céges szerverekben.

Ez a 4 leggyakoribb hiba üzleti SSD választásakor

A Kingston Technology vállalati felmérése alapján idén a közel 6000 válaszadó mintegy 32 százaléka tervezi fejleszteni SSD-infrastruktúráját a teljesítmény növelése érdekében. A meghajtók kiválasztása azonban némi kutatómunkát igényel, hiszen ahhoz, hogy az igényeinknek leginkább megfelelő megoldásokat megtaláljuk, számos szempontot figyelembe kell venni. A memóriatermékek és -technológiai megoldások globális piacvezetője többszáz informatikai vezetővel, viszonteladóval és OEM-gyártóval való beszélgetés alapján összegyűjtötte a vállalati tárolóválasztással kapcsolatos legjellemzőbb szokásokat, illetve buktatókat, és tanácsokat ad ezek elkerüléséhez.

A bőség zavara

Manapság már Dunát lehet rekeszteni a különféle SSD-kből, az olcsó, kis teljesítményű, márkafüggetlen meghajtóktól kezdve egészen a drága, de extrém hosszú élettartamú és nagyon alacsony késleltetésű tárolókig. A volument jól mutatja, hogy a globális SSD-piac mérete2021-ben meghaladta a 30 milliárd USD-t, és az előrejelzések szerint 2030-ra eléri a 86,12 milliárd USD-t. Az óriási kínálat miatt viszont az informatikai és adatközponti vezetőknek számos kihívással kell megküzdeniük az SSD-k beszerzésekor, beleértve az általános piaci elérhetőséget, a költségvetési keretet, a teljesítményspecifikációt és a rövid távú igényeket. A megfelelő meghajtó kiválasztása azonban nem csak az áron vagy a gyorsaságon múlik. A Kingston szerint ezek a leggyakoribb hibák, amelyeket a cégek hajlamosak elkövetni:

1. Kliensmeghajtó vásárlása vállalati helyett

Banálisnak tűnhet, de a legnagyobb hiba az, ha a cégek nem üzleti célra fejlesztett SSD-t választanak. Márpedig a szervezetek több okból is sokszor inkább az átlagfelhasználóknak szánt kliensmeghajtók mellett döntenek. Ilyen az ár, a márka/termék ismertsége, a könnyű beszerezhetőség és a teljes rendszercserét előnyben részesítő stratégia. Ezeket a tárolókat azonban nem a vállalati környezetben megszokott intenzív, 7x24 órás működésre tervezik, és nem is vállalati platformokon tesztelik őket – legtöbbjüknél csak egyetlen processzor és alkalmazás mellett vizsgálják a teljesítményt. Így előfordulhat, hogy a telepítés után fel sem ismeri őket a rendszer. Az sem kizárt, hogy eleinte szerverkörnyezetben is működnek, de amikor már több százat telepítenek belőlük, azonnal kiderül, hogy nem alkalmasak a hosszú élettartamú vállalati alkalmazások támogatására. Ráadásul az új kliensmeghajtók újrakonfigurálják a NAND tárolót és gyorsítótárazásra különítik el a flashmemória egy részét, ezért, ha vállalati – RAID-vezérlőkkel együttműködő – konfigurációba telepítik és nagy munkaterhelés alá helyezik őket, borítékolható a probléma. De a kliens SSD-k egyéb problémákat is okozhatnak a RAID-vezérlőkkel. Éppen emiatt a memóriagyártók sem nyújtanak támogatást a céges környezetben működő kliens SSD-khez.

Ezzel szemben az üzleti meghajtókat vállalati szervereken tesztelik, ami garantálja a megfelelőséget, ezért üzleti célra minden esetben ezeket tanácsos választani. A szerver SSD-ket kifejezetten arra tervezték, hogy egyszerre kezeljék a nagy munkaterhelést és hajtsanak végre háttérműveleteket (Garbage Collection, Wear Leveling stb.) a teljesítmény feláldozása nélkül, a DRAM gyorsítótár, a további tartalékterület és az optimalizált firmware segítségével. A Kingston több szerverplatformon teszteli vállalati meghajtóit, különféle külső vagy OEM-gyártótól származó RAID-vezérlőkkel. A gyártó szakértői szigorú kompatibilitási, IO-teljesítmény, késleltetési és élettartam-tesztek sorozatának vetik alá a meghajtókat, amelyeknek minden egyes szektorát értékelik konzisztencia szempontjából. A Kingston üzleti SSD-i Magyarországon is népszerűek, 2021-ről 2022-re 10 százalékkal nőtt a szerelt szerverekbe történő értékesítésük. A márka legkeresettebb ilyen terméke itthon a DC 500M SSD.

2. Nem megfelelő élettartamú vagy használati intenzitású SSD választása

A másik jellemző szokás, hogy az üzemeltetők sokszor hajlamosak túlbecsülni az adatírási igényeket, és ezért nem megfelelő élettartamú tárolót választanak. A meglévő meghajtó tényleges intelligens adatainak, vagy a meghajtóra írt és onnan kiolvasott várható átlagos adatok felmérése útmutatóul szolgálhat a megfelelő kapacitású meghajtó kiválasztásához. Ha például minden nap 400 GB-ot írunk az SSD-re, akkor két lehetőségünk van. Vagy választunk egy 480 GB-os SSD-t legalább 1 DWPD-vel (Drive Writes Per Day), amit teljesen kihasználunk, vagy eggyel nagyobb, 960 GB-os kapacitást választunk szintén 1 DWPD-vel, de csak 0,5 DWPD-t írunk, így van hely a későbbi növekedésre. Fontos észben tartani, hogy a tényleges vállalati alkalmazásokhoz szükséges élettartam befolyásolhatja a rendszerköltséget.

Az optimális munkaterhelés szempontjából sem mindegy, hogy egy cég milyen SSD-t választ. Ha az adott vállalati alkalmazás sokkal több olvasási, mint írási műveletet végez (mint például a VOD streaming szolgáltatás vagy adatbázis-tárolás esetében), és nagy írási élettartamú meghajtót használunk, akkor olyasmiért fizetünk, amire valójában nincs szükségünk. Ugyanígy, nagy olvasási teljesítményű meghajtó használata egy adatbázis-naplózási vagy gyorsítótárazási szolgáltatáshoz nem hatékony a nagy írásigény miatt.

3. Helytelen szkriptekkel, meghibásodásig végzett tesztelés

Az informatikai szakértők kétféleképpen értékelhetik az SSD-ket: vagy megbíznak a gyártó által megadott adatokban, vagy pontos beállítások és szkriptek segítségével maguk tesztelik őket. Csak a specifikáció alapján nem mindig lehet tudni, hogyan tesztelték a meghajtókat az átlagos vagy a csúcsteljesítmény eléréséhez, vagy hogy megfelelnek-e az adott munkakörnyezetnek. Ezért a Kingston azt javasolja a vállalatoknak, hogy egy nagy összegű beszerzés előtt saját egyedi benchmarkok alapján teszteljék az SSD-ket.

4. Bizalom az olcsó, márkafüggetlen meghajtókban

Megtörtént eset, hogy egy nagy filmstúdió az Amazonon vett SSD-ket csak azért, mert a cég egy vezetője kihagyhatatlannak tűnő alkalmi vételt talált az oldalon. Ám, ha valaki átlagfelhasználókat célzó e-kereskedőktől vásárol vállalati termékeket, könnyen meglepetés érheti. Nem érdemes kockáztatni, hiszen a legtöbb viszonteladónak, sőt maguknak a gyártóknak is vannak külön erre a célra létrehozott csapatai, amelyek segítenek kiválasztani az adott alkalmazáshoz legmegfelelőbb megoldást. Van, hogy ez egy kereskedelmi forgalomban már kapható késztermék, amelyhez a vásárlás után közvetlen műszaki támogatást is tudnak nyújtani probléma esetén, illetve így az ellátási gondok is megelőzhetők, ha egy meghajtót megszüntetnek, visszahívnak vagy megjelenik az adott modell következő generációja. De az is lehet, hogy speciális megoldásra van szükség egy egyedi rendszerhez, és ha a cég mérnökei közvetlenül a gyártóval beszélnek, pontosan meg tudják határozni a munkakörnyezetet, az adatterhelést és a rendszer alkalmazásspecifikus korlátait. A Kingston például az Ask an Expert szolgáltatása keretében segít a vállalatoknak optimalizálni infrastruktúrájukat, hogy hatékonyabban elérjék üzleti céljaikat, és könnyebben alkalmazkodjanak a piaci változásokhoz.


A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs: már októberben újabb Fed-kamatemelést vár

A Goldman Sachs jelentősen módosította korábbi előrejelzését, és most már arra számít, hogy az amerikai jegybank (Fed) már a következő, október 27–28-i ülésén újabb 25 bázispontos kamatemelést hajt végre.
2026. 09. 20. 16:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia hajtja a Coinbase kereskedését? Az AI-ügynökök vették át a vezetést

A Coinbase Global (Nasdaq: COIN) szerint a platformján az elmúlt héten a tranzakciók többségét mesterséges intelligencián alapuló kereskedési rendszerek, úgynevezett AI-ügynökök generálták.
2026. 09. 20. 14:00
Megosztás:

Mit érdemes tudni az irodaszer beszerzés során?

Az irodai eszközök beszerzése olykor összetett feladat lehet, függetlenül attól, hogy egy kisebb vállalkozásnak vagy egy nagyobb cégnek vásárolunk. Jászberényben azonnali átvételi lehetőségünk van, ami lényegesen megkönnyíti a szükséges irodai eszközök megszerzését. Számos gyártó termékei közül választhatunk, például különféle irodaszerek vagy irodai kisgépek közül. De hogyan érdemes ezt megközelíteni?
2026. 09. 20. 13:00
Megosztás:

A pizza, mint globális közösségteremtő erő

Amikor a pizzára gondolunk, a forró, nyúlós sajtot és az illatos paradicsomszószt látjuk magunk előtt. Ez az étel nem pusztán az olasz konyha ajándéka, hanem egy globális szimbólum, ami embereket köt össze. A pizza egyfajta kapocs lett az eltérő kultúrák között, miközben különleges gasztronómiai élményt nyújt.
2026. 09. 20. 12:00
Megosztás:

Alzheimer-kór: az esetek közel fele megelőzhető vagy késleltethető lenne Magyarországon

Az Alzheimer-kór egymillió embert érint Magyarországon betegként, illetve hozzátartozóként, ám az esetek 45 százaléka megelőzhető vagy jelentősen késleltethető lenne. Kevés az állami segítség, a betegség terheinek túlnyomó többségét a családok viselik - erről beszéltek szakemberek az Alzheimer-kór világnapja, szeptember 21. alkalmából az MTI érdeklődésére.
2026. 09. 20. 11:00
Megosztás:

A gyros varázsa: miért imádjuk annyira ezt a görög finomságot?

Ahogy a tavaszi eső után megjelennek a gombák, úgy bukkannak fel a városok utcáin a gyros árusok az üdülőterületek közelében. De vajon mi teszi ezt a görög nemzetiségű ételt ilyen kedveltté? Talán a mediterrán életérzés, amit képvisel? Vagy az ízek harmóniája, amit más ételek ritkán nyújtanak? Keressük meg együtt a válaszokat.
2026. 09. 20. 10:00
Megosztás:

Versenyfelszerelés és innováció az autósportban

Az autósport mindig is elkápráztatta az embereket a sebességgel és a technológiával. De az autó teljesítménye mellett a megfelelő felszerelés is elengedhetetlen, ami garantálja a biztonságot és kényelmet minden versenyző számára. Az innovatív megoldások, amiket a versenyruházatok és felszerelések kínálnak, hozzájárulnak a maximális teljesítmény eléréséhez.
2026. 09. 20. 09:00
Megosztás:

Nőtt a lakossági eladósodás aránya Európában

Európa lakossága körében nőtt azok aránya, akik a megelőző fél év során hitelből fizették a számláikat. Több a késedelmes fizetés is, de a többség még biztos benne, hogy az alapvető kiadásokat megengedheti magának – állapította meg az Intrum nemzetközi követeléskezelő cég felmérésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 20. 08:05
Megosztás:

EP: biztonságosabbá kell tenni a közösségi médiát és az online környezetet

A Parlament javaslatokat fogadott el, amelyek arra köteleznék a platformokat, a tagállamokat és a Bizottságot, hogy biztosítsák az EU-ban élő fiataloknak a biztonságos online környezetet.
2026. 09. 20. 07:00
Megosztás:

Francia kormány: a GDP-arányos francia államadósság jövőre 121,7 százalékra emelkedik

Franciaország eladósodottsági szintje tovább fog növekedni, és jövőre rekordszintet érhet el: a bruttó hazai termék (GDP) 119,3 százalékát 2026-ban, és 121,7 százalékát 2027-ben - jelezte szombaton a francia gazdasági és pénzügyminisztérium.
2026. 09. 20. 06:00
Megosztás: