Ez fájhat a vállalkozásoknak: minden eddiginél szigorúbban ellenőrzi a NAV a transzferárképzést

A kapcsolt vállalkozások transzferárainak vizsgálata évek óta kiemelt terület, azonban a NAV az idei évtől kezdve minden eddiginél több erőforrást mozgósít ennek ellenőrzésére. Márciustól ugyanis új szakértői szervezeti egységek jöttek létre a terület ellenőrzésére, sőt ezek az osztályok fogják végezni a globális minimumadóval összefüggő vizsgálatokat is, amely új elemként jelenik meg a NAV idei ellenőrzési tervében – hívta fel a figyelmet Kiss Tamás, a SALDO Zrt. Tanácsadó üzletágának vezetője.

Ez fájhat a vállalkozásoknak: minden eddiginél szigorúbban ellenőrzi a NAV a transzferárképzést

Tavalyhoz hasonlóan idén is kiemelt helyen szerepel a kapcsolt vállalkozások áralkalmazásának vizsgálata a NAV ellenőrzési tervében. Az adóhatóság hangsúlyos célként fogalmazta meg a transzferár-adatszolgáltatás adatai alapján kockázatos ügyleteket bonyolító, valamint a veszteséges vagy alacsony nyereséget elérő adózók transzferár szempontú ellenőrzését. Az új irányok szerint elsősorban az élelmiszeripari vállalkozások kerülhetnek a vizsgálatok célkeresztjébe.

Nem elég szabályosan árazni, a megfelelő dokumentációra is szükség van

Az egymással kapcsolt viszonyban álló társaságok olyan szokásos piaci körülményektől eltérő struktúrákat képesek kialakítani, amelyek segítségével az adóalapjuk jelentősen csökkenthető. Ezek jellemzően a társasági adó, a helyi iparűzési adó és az innovációs járulék adóbevételeket érintik, de hatással lehetnek a különadók, sőt az általános forgalmi adó alapjára is. 

A transzferárak ellenőrzésének elsődleges célja a határon átnyúló nyereségátcsoportosítás megakadályozása, de a vizsgálatok alól nem mentesülnek a tisztán hazai tulajdonú cégek sem, tekintettel arra, hogy a nem megfelelő árak alkalmazása pusztán hazai viszonylatban is visszaélésekhez vezethet. 

„A transzferárak megfelelő alkalmazása számos optimalizációs lehetőséget rejthet magában, azonban ezeket összefüggéseiben kell vizsgálni. A piaci áraktól való eltérés viszont súlyos következményekkel járhat. A megfelelő szokásos piaci árak alkalmazása sokszor azonban nem elég, azokat a jogszabályoknak megfelelő transzferár dokumentációval alá kell támaszani.” – emelte ki Kiss Tamás a SALDO Zrt. Tanácsadó üzletágának vezetője. 

A transzferár dokumentáció készítésének elmulasztása 5 millió, ismételt jogsértés esetén pedig 10 millió forinttal szankcionálható. Ráadásul már nem adózóként szabják ki a bírságot, hanem kapcsolt (vagy összevont) ügyletenként – vagyis az 5 milliós összeg is megsokszorozódhat. Olyan megállapítások is ismertek, amikor a nem megfelelő összevonási szabályok alkalmazása miatt az adózó által elkészített dokumentum mellett az adóhatóság további ügyletek dokumentációját hiányolta.

Az idei évben megkezdi a NAV a globális minimumadó ellenőrzését is

Korábban a transzferárak ellenőrzése volt szinte az egyetlen eszköz az adóhatóságok kezében a határon átnyúló nyereségátcsoportosítás és az adóalap-erózió megfékezésére. A közelmúltban azonban a OECD kidolgozta a Globális minimumadó (GloBE) keretrendszerét, amelynek a célja az országok közötti „egészségtelen” adóverseny megakadályozása azzal, hogy egy egységes 15% mértékű effektív adókulcs került bevezetésre. 

A koncepció egyszerűnek hangzik, azonban alkalmazása rendkívül összetett és jelentős adminisztratív terhet ró az érintett vállalkozásokra. Ennek egyik fő oka, hogy az egyes országok számviteli és adózási rendszerei eltérőek, ami miatt számos kivétel és korrekció került beépítésre a jogszabályokba. 

A NAV 2025. évi ellenőrzési terve különös figyelmet fordít a globális minimumadóval kapcsolatos vizsgálatokra is. Az idei tervben tematikus feladatként szerepel a 2024. évi lefedett adót befolyásoló adókötelezettségek (társasági adó, innovációs járulék és az energiaellátók jövedelemadója) ellenőrzése. Ezen felül kiemelten vizsgálja az adózott eredményt és adókötelezettségeket érintő számviteli elszámolásokat, valamint az elhatárolt veszteségeket is. 

Szakértői szervezeti egységek a mélyrehatóbb vizsgálatok érdekében

A GloBE szoros összefüggést mutat a transzferár szabályokkal is, ugyanis a globális minimumadó alapja a vállalkozás által megtermelt nyereség, a transzferárazás lefőbb célja pedig, hogy a kapcsolt vállalkozások nyeresége összhangban álljon az értékteremtéssel, vagyis arányos legyen az általuk ellátott funkciókkal, viselt kockázatokkal, felhasznált eszközökkel. 

„Álláspontom szerint a transzferárazás a globális minimumadó bevezetése után is jelentős szerepet fog betölteni a multinacionális vállalkozások adótervezésében, ugyanis a transzferárazással befolyásolni lehet a GloBE számítás alapját is.” – hangsúlyozta Kiss Tamás, aki az adóhatóság transzferár szakterületének vezetőjével március elején a SALDO Zrt.-nél nagy sikerű előadást tartott a transzferárazás és a globális minimumadó összefüggéseiről. 

Az eseményen az adóhatóság bemutatta a területekkel foglalkozó NAV szervezeti egységének felépítését. Az újonnan létrehozott Transzferár Szakértő Osztályok révén a terület immár országos hatáskörrel rendelkezik. A NAV Központi Irányításán és a Kiemelt Adó- és Vámigazgatóságán már meglévő osztályok mellett kelet-, nyugat- és közép-magyarországi szakértői osztályok is létrejönnek, amelyek kizárólagos hatáskörrel bírnak majd a transzferárak ellenőrzésére, emellett a globális minimumadó ellenőrzését is végezni fogják.

„Azzal, hogy a transzferárakat a NAV-nál kizárólag szakértők fogják ellenőrizni az ellenőrzések darabszámának emelkedése mellett sokkal mélyrehatóbb vizsgálatokra számíthatunk, ezért a transzferár dokumentációk elkészítésére, vagy a bonyolultabb ügyek transzferárainak előzetes megítélésére mindenképpen szakértő igénybevételét ajánljuk.” – mondta Kiss Tamás.

Tekintettel a téma fontosságára és terület melletti elköteleződésére a SALDO Zrt. immár negyedik alkalommal nagy érdeklődés mellett indítja el a Transzferár Szakértő kurzusát a Nemzetgazdasági Minisztérium, a NAV felelős beosztásban lévő vezetői, szakemberei, és a SALDO Zrt. szakértői, valamint meghívott adótanácsadók közreműködésével.


A jelentési időszak előtt továbbra is jó erőben az amerikai tőzsdeindexek

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index növekedett: a Dow Jones 0,8%-kal, a S&P 500 és a Nasdaq 0,6%-kal. Utóbbi kettő a múlt hét során – még kedden – történelmi csúcsra emelkedett, és továbbra is annak közelében tartózkodik (az S&P 500 csak 0,1%-kal elmaradva tőle).
2026. 10. 12. 11:30
Megosztás:

Tardos Gergely: az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek a piaci hozamok

Az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek az elvárt piaci hozamok, de enélkül újra visszaemelkedő kamatteher várna Magyarországra - jelentette ki Tardos Gergely, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) elnök-vezérigazgatója a Portfoliónak adott, hétfőn megjelent interjúban.
2026. 10. 12. 11:00
Megosztás:

Ethereum: 11 millió dollár mozdult a Krakenre – újabb eladás készül?

Két, az Ethereum Foundationhöz korábbi tranzakciókon keresztül kapcsolódó kriptotárca összesen 4393 ETH-t, megközelítőleg 11,13 millió dollár értékű ethert utalt a Kraken kriptotőzsdére az október 12-i beszámoló szerint. A jelentős pénzmozgás ismét felvetette egy lehetséges eladás kérdését, miközben az Ethereum árfolyama 2555 dollár közelében járt. A tőzsdei befizetés azonban önmagában nem bizonyít értékesítést, és az sem igazolt, hogy az érintett tárcákat jelenleg az alapítvány irányítja.
2026. 10. 12. 10:30
Megosztás:

Pénteken nyugodt napot zártak a kötvénypiacok

Pénteken nem volt jelentős elmozdulás a kötvénypiacon: a fontosabb amerikai és európai állampapírhozamok a lejáratok többségén nagyrészt jóval 5 bázisponton belüli mozgásokat mutattak.
2026. 10. 12. 10:00
Megosztás:

Az európai tőzsdék pénteken ledolgozták a hét közepi eséseket

A STOXX 600 1,0%-kal emelkedett múlt pénteken, ezzel sikerült visszakapaszkodnia – a szerda és csütörtöki csökkenések után – az egy héttel korábbi szintjére. Az általános jó hangulatban valamennyi szektorális alindex pozitívban zárt.
2026. 10. 12. 09:00
Megosztás:

Nem enyhül a szorítás az energiapiacon, a Trump-Putyin megállapodás várhatóan nem hoz érdemi mérséklődést a dízelárakban és az inflációban sem

Múlt pénteken tovább emelkedtek az energiaárak: a WTI és a Brent olaj egyaránt +0,4%-kal drágult (hordónként: 91,9, illetve 104,7 dollárra), a hét egészét tekintve pedig még nagyobb, +0,8% illetve +2,4% növekedést mutattak. Az európai gázárak esetében még rosszabb volt a helyzet: a TTF pénteki 82,35 euró/MWh-os záróára 4,2%-kal haladta meg az előző napit, és 8,6%-kal az egy héttel korábbit és 2022 óta a második legdrágább napi záróárnak bizonyult (egyedül idén szeptember 14-én láttunk ennél is magasabbat).
2026. 10. 12. 08:30
Megosztás:

Jól látszik a kamatcsökkentések hatása – egyre olcsóbb személyi kölcsönöket veszünk fel

Csak augusztusban majdnem fél százalékot esett és közel 4,5 éves mélypontra került a személyi kölcsönök átlagos kamata – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. Az idén rekordösszegben folyósított hitel még olcsóbbá válhat, miután az utóbbi hetekben sorra kamatcsökkentéseket jelentettek be a bankok.
2026. 10. 12. 08:00
Megosztás:

Ukrán dróncsapás érte a Yandex vlagyimiri adatközpontját

Ukrán dróntámadás károkat okozott a Yandex vlagyimiri adatközpontjának infrastruktúrájában, az objektum működése leállt, a szolgáltatások egy része elérhetetlenné vált a felhasználók számára - közölte az orosz informatikai vállalat sajtószolgálata vasárnap reggel az Interfax hírügynökséggel.
2026. 10. 12. 07:00
Megosztás:

Banki gyorsjelentések és inflációs adatok mozgathatják a piacokat – rekordközelben az S&P500

Az amerikai bankok negyedéves gyorsjelentései, valamint a jövő héten érkező inflációs és egyéb gazdasági adatok fontos támpontot adhatnak a befektetőknek. A számokból kiderülhet, mennyire erősek a vállalati profitok, és hogyan alakulhat a kamatpolitika – ez a két tényező az amerikai részvénypiac emelkedését is meghatározza.
2026. 10. 12. 06:00
Megosztás:

48 százalékot ralizott a Sui egy hónap alatt – tényleg ez lehet a következő Solana?

A Sui (SUI) árfolyama 48,6 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban, ami ismét felvetette a kérdést, hogy a blokklánc-hálózat idővel a Solana (SOL) riválisává válhat-e. A rali egybeesett a Hashi nevű új rendszer megjelenésével, amely lehetővé teheti az intézményi befektetők számára, hogy Bitcoinjuk eladása nélkül jussanak hitelhez.
2026. 10. 12. 05:00
Megosztás:

Az új KATA-tervezet lehetőség a kisvállalkozások megerősítésére

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üdvözli a kisadózó vállalkozások tételes adójának megújítására irányuló kormányzati szándékot. A 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsájtott törvénytervezettel alapvetően egyetértünk: a változtatás megkönnyíti a legkisebb hazai vállalkozások adózását, ezzel hozzájárul a vállalkozói aktivitás növekedéséhez.
2026. 10. 12. 04:00
Megosztás:

Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás:

Visszatér a többnyire napos, száraz idő

A jövő héten visszatér a többnyire napos, száraz idő, kisebb eső csak elvétve alakulhat ki. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően már csak 16-17 Celsius-fok körül alakul, reggelente ismét többfelé várható fagy - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 11. 22:00
Megosztás:

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása

Egyszerűsödtek és átláthatóbbá váltak az emelt sebességű - úgynevezett Tempo 100-as - buszokra vonatkozó szabályok - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 21:00
Megosztás:

Ebbe a 3 magyar részvénybe érdemes most 1 milliót befektetni!

Az OTP hitelállománya lendületesen növekszik, a Richter megemelte eredményvárakozását, a Magyar Telekom pedig jelentős szabad készpénzt termel. Három eltérő befektetési történet, amelyekre egymillió forintból is építhető magyar részvényportfólió. A jó vállalat azonban nem minden áron jó befektetés: a választás mellett a beszállás ütemezése is számít.
2026. 10. 11. 19:37
Megosztás:

Egyre több vállalkozás számít a közterhek emelkedésére

Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon - derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
2026. 10. 11. 18:10
Megosztás: