Ezeknél a Bankoknál érhető már el az Otthonfelújítási támogatott hitel

Több pénzintézetnél is felvette a termékpalettájára a vidéki felújítások előfinanszírozására szolgáló kedvezményes kölcsön.

Ezeknél a Bankoknál érhető már el az Otthonfelújítási támogatott hitel

2025. január elsejétől az 5000 főnél kevesebb lakosú, úgynevezett preferált kistelepüléseken újra elérhető az otthonfelújítási támogatás. Ennek keretében a gyermeket nevelő családok otthonuk felújítási, korszerűsítési munkálataik költségének a felét, legfeljebb 3 millió Ft-ot visszakaphatnak az államtól a munkálatok befejezését követően.

A vissza nem térítendő támogatás utólagos, de sok családnak nincs elegendő pénze megfinanszírozni a munkálatokat, számukra lehet segítség a február elsejétől induló támogatott hitel, amely kedvezményes kamatozás mellett biztosít forrást a családok számára a felújítás előfinanszírozására.

A kölcsönt a jogszabály alapján már február igényelhető, az persze más kérdés, hogy mely bankoknál lehet ténylegesen elérni a konstrukciót. Kisebb a tülekedés, mint amit a Munkáshitel indulásakor lehetett látni, de így is két pénzintézet közül választhatnak az érdeklődők: a megjelent hirdetmények alapján ugyanis a K&H Banknál és az OTP Banknál igényelhető a támogatott hitel.

A kamatot jogszabály alapján kell meghatározni, a K&H Banknál ez 4,66%, míg az OTP Banknál 4,65%. (Vélhetően az eltérés a kerekítéseknek köszönhető.) Ki kell hangsúlyozni tehát, hogy a kérdéses kölcsön kamata nem végig fix 3%, a jelen kölcsön esetében ugyanis a kamattámogatás mértéke 3% és nem az ügyfélkamat. Ettől függetlenül ez a kamatszint 2-2,5 százalékponttal kedvezőbb egy piaci kamatozású lakáshitelhez képest. 

A K&H Banknál a hitelösszeg 2-6 millió Ft között lehet, a futamidő 5-10 év között alakulhat. A hitel 1%-os díj ellenében előtörleszthető, végtörleszthető a futamidő alatt. A maximális kölcsönösszeg, futamidő a jogszabály alapján meghatározott így ebben eltérések nem lesznek az egyes bankok között. (Az OTP oldalán még részletesebb tájékoztatást a cikk írásakor nem lehetett látni.)

Ki kaphatja meg a kedvezményes kölcsönt?

Meg kell felelnie az igénylőknek a vissza nem térítendő támogatás alapvető feltételeinek:

-Egyedülálló, élettársi kapcsolatban élő és házas is felveheti a támogatást (utóbbi kettő fél együttesen)

-Legalább egy gyermeket kell nevelnie a családnak, a 12 hetes magzat már meglévő gyermeknek minősül. (Ugyanakkor itt gyermekvállalás nem lehetséges)

-Együttesen legalább 50%-os tulajdonjoggal kell rendelkeznie az ingatlanban az igénylőknek és gyermekeiknek.

-Legalább egy éves TB jogviszonnyal kell rendelkeznie az érdeklődőnek. (Párok esetén elég, ha az egyik fél teljesíti ezt az előírást.)

-Büntetlen előéletűnek kell lenni az igénylőnek és nem lehet 5 ezer forintot meghaladó köztartozása, adótartozása.

Miért fontos ezeknek a feltételeknek megfelelni? A kérdéses kölcsön a vissza nem térítendő otthonfelújítási támogatással érintett munkálatok előfinanszírozására szolgál. Ha a család végül nem kapja meg a vissza nem térítendő támogatást, vagy megkapja, de annak összege nem éri el a kölcsönösszeg negyedét, akkor a kölcsön kamattámogatását is elbukja a család.

Természetesen banki kölcsönről lévén szó az egyes pénzintézetek egyedi előírásait is teljesíteni kell. Vagyis megfelelő munkaviszonnyal, jövedelemmel mindenképpen rendelkeznie kell az érdeklődőnek. Emellett az ingatant is el kell fogadnia fedezetként a banknak.

A Bankmonitor szakértői szerint a kérdéses hitelt nyújtó bankok listája még tovább bővülhet, akár már az elkövetkező munkanapokon.

 


Kisebb mozgások a kötvénypiacon, de a magyar hosszú hozamok jelentősen csökkentek

A kötvénypiaci hozamokban nagyobb mozgások inkább a rövidebb lejáratokon voltak: az amerikai 2 éves hozam pénteken 8 bázisponttal 4,58%-ra mérséklődött, a megelőző héthez képest pedig 10 bázisponttal került lejjebb, a német 2 éves pedig 3 bázisponttal 3,02%-ra csökkent.
2026. 11. 02. 11:30
Megosztás:

Szerbiai választási bizottság: az Egyetemista Lista a voksok 53 százalékát szerezte meg

A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson, míg az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista a voksok 38,98 százalékát kapta - derült ki a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság (RIK) hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adataiból.
2026. 11. 02. 11:00
Megosztás:

Stabilcoinhozam a tilalom ellenére? Kiskaput látnak az amerikai bankok

Újabb vita bontakozott ki az Egyesült Államokban a stabilcoinok szabályozása körül: az amerikai bankszövetség szerint a végleges előírások mellett is maradhat lehetőség arra, hogy a felhasználók közvetítőkön keresztül hozamot kapjanak.
2026. 11. 02. 10:30
Megosztás:

Kifejezetten erős korrekció az amerikai részvénypiacon

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index csökkent: a Dow Jones 1,1%-kal, a S&P 500 1,8%-kal, a Nasdaq pedig 2,9%-kal. A hét egészét is nagyjából ekkora mértékű mínuszban zárta mindhárom index.
2026. 11. 02. 10:00
Megosztás:

Továbbra sincs megállás az energiaárakban

A múlt hét utolsó napján a WTI olaj hordónkénti ára 2,1%-kal 104,1 dollárra, a Brenté 2,4%-kal 117,6 dollárra drágult, az árak mindkét esetben meghaladták az egy héttel ezelőttit és még közelebb kerültek a március végi / április eleji csúcsaikhoz is.
2026. 11. 02. 09:30
Megosztás:

Európában felemás makroadatok megjelenése után enyhén estek a tőzsdék

A STOXX 600 pénteken 0,4%-kal 646,8 pontra esett, igaz, még így is 1%-kal haladta meg az egy héttel korábbi értékét. Pénteken az indexet egyértelműen a technológiai szektor húzta le (-2,7%), amelynek legnagyobb cége, az ASML 6,5%-ot zuhant, de szépen kivette az esésből a részét a bankszektor is (-2,3%). Más ágazatok (egészségügy, fogyasztási cikkek, élelmiszergyártók) viszont 2% körüli mértékben emelkedni tudtak.
2026. 11. 02. 09:00
Megosztás:

Ennyit mozdult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizák péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a hetet is vegyes eredménnyel indította az előző heti kezdéshez képest.
2026. 11. 02. 08:30
Megosztás:

3 hónap alatt új szakma – valóban lehetséges?

A szakmaváltásról sokaknak többéves tanulás jut eszébe, pedig bizonyos területeken néhány hónapos képzéssel is el lehet indulni. A TanfolyamGURU kínálatában egy–három hónapos tanfolyamok is szerepelnek a mezőgazdaságtól a logisztikáig. A lehetőség tehát valós, de érdemes tisztázni: mire elég ennyi idő, milyen dokumentumot kap a résztvevő, és mi kell ahhoz, hogy a tanulásból új munkalehetőség legyen?
2026. 11. 02. 08:00
Megosztás:

Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát

Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté - jelentette a szerb sajtó.
2026. 11. 02. 07:00
Megosztás:

Kevesebb lesz a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevétele

Kevesebb bevételt, de nagyobb kiadást tervez a kormány jövőre az ideihez képest a Központi Nukleáris Alap költségvetésében a 2027. évi büdzséről szóló törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 02. 06:00
Megosztás:

Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás:

Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás: