Februárban a vártnál jobban javult a német és az euróövezeti gazdasági hangulat

Februárra nem várt mértékben, tizenkét havi csúcsra emelkedett a ZEW gazdaságkutató intézet németországi és euróövezeti gazdasági hangulatindexe.

Februárban a vártnál jobban javult a német és az euróövezeti gazdasági hangulat

A ZEW hat hónapra előretekintő németországi gazdasági hangulatindexe (economic sentiment index, ESI) 28,1 pontra ugrott februárban a januári 16,9 pontról. Az elemzői várakozások átlagában 22,0 pont szerepelt. A mutató idén januárban először tért vissza a pozitív tartományba 2022 februárja, az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete óta. A februárban elért érték a legmagasabb tavaly február óta, amikor még plusz 54,3 ponton állt a mutató, majd márciusban már mínusz 39,3 pontra zuhant. A tavalyi legalacsonyabb értékét szeptemberben érte el az index mínusz 61,9 ponton, ami még a 2020 márciusi mínusz 49,6 pontot is alulmúlta. 2020-ban, a koronavírus-járvány évében a mutatónak a márciusi volt az egyetlen negatív értéke.

A felmérésbe bevont németországi gazdasági szereplők megítélése az aktuális környezeti feltételekről szintén javult, a mutatószám mínusz 45,1 pontra emelkedett az előző havi mínusz 58,6 pontról. Ez az érték is felülmúlta az elemzői várakozásokat, a piaci konszenzus ugyanis mínusz 50,5 pont volt. Achim Wambach, a ZEW elnöke a javulást részben az energiapiacokon kialakult kedvezőbb helyzettel és a német gazdaság javuló exportfeltételeivel magyarázta.

A ZEW euróövezeti gazdasági hangulatmutatója szintén a várakozásokat meghaladó mértékben javult februárra: 29,7 pontra emelkedett a várt 22,3 pont helyett az előző havi 16,7 pontról.

Az euróövezeti hangulati mutató esetében is a februári lett a legjobb érték tavaly február óta, amikor még plusz 43,0 ponton állt. Az aktuális gazdasági helyzet megítélését számszerűsítő mutató értéke 13,2 ponttal mínusz 41,6 pontra emelkedett, míg az euróövezeti inflációs várakozások csaknem stagnáltak az előző hónaphoz képest, az index mínusz 83,4 ponton állt februárban. A mannheimi ZEW gazdaságkutató intézet 1991 óta havi rendszerességgel végzi el a felmérését bankok, biztosítótársaságok és kiválasztott vállalatok megkérdezésével.


Magosz: nem segít a gazdákon a gázolaj-támogatás

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szerint nem segít érdemben a gázolaj-támogatás a gazdáknak, ezért a kormánynak újabb intézkedésekről kell döntenie.
2026. 09. 21. 19:30
Megosztás:

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Panattoni Park Moson: elkészült a második csarnok is

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a Panattoni Hungary mosonmagyaróvári fejlesztése: elkészült és megkapta a használatbavételi engedélyt a Panattoni Park Moson második, mintegy 24 000 négyzetméteres épülete is. Az osztrák-magyar-szlovák hármashatár közelében megvalósuló logisztikai park második csarnokának elkészültével immár közel 51 000 négyzetméternyi korszerű raktárkapacitás áll a nemzetközi logisztikai szolgáltató magyarországi leányvállalata, a FIEGE Szállítmányozási és Logisztikai Kft. rendelkezésére.
2026. 09. 21. 19:00
Megosztás:

MNB: közel 3 milliárdra nőtt az elektronikus fizetési tranzakciók száma 2025-ben

Tavaly közel 3 milliárd elektronikus fizetési tranzakciót hajtottak végre Magyarországon az előző évi 2,5 milliárd után, miközben folyamatosan emelkedik az elektronikus fizetési megoldásokat használók és az ilyen tranzakciókat elfogadó üzletek aránya is - mondta Luspay Miklós, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi infrastruktúrák és pénzforgalom igazgatóság igazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón, amelyen a jegybank éves Fizetési rendszer jelentését mutattták be.
2026. 09. 21. 18:30
Megosztás:

Minden második magyar munkavállaló váltott már pályát, több mint a felük maradt volna magasabb fizetésért

Tízből öt magyar munkavállaló váltott már pályát karrierje során legalább egyszer, négy ráadásul teljesen más területen és iparágban dolgozik ma, mint amiben egykor elhelyezkedett. Tízből három gondolkozott el komolyan váltáson, de végül nem lépte meg és tízből mindössze két dolgozónak nem volt eddig egyáltalán ilyen indíttatása. A döntésekben pedig egyre nagyobb szerepet játszik a fizetés: míg négy éve a pályaváltók 42 százaléka mondta, hogy magasabb bérrel maradt volna korábbi szakmájában, idén már 54 százalékuk – derül ki a Profession.hu friss, reprezentatív kutatásából.
2026. 09. 21. 18:00
Megosztás:

A GVH mintegy 2 milliárd forint bírságot szabott ki az idén

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az idén eddig már mintegy 2 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki, és ez az összeg már be is folyt a központi költségvetésbe - közölte a hatóság hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 17:30
Megosztás:

Apple és Google stabilcoin-szakértőket keres – erősödik a Web3-fókusz

Az Apple és a Google is olyan vezető szakembereket keres, akik stabilcoinokhoz, blokklánc-technológiához és tokenizált pénzügyi infrastruktúrához kapcsolódó tapasztalattal rendelkeznek. Az új álláshirdetések arra utalnak, hogy a két technológiai óriás egyre komolyabban foglalkozik a digitális fizetések következő generációjával, bár egyik vállalat sem jelentette be, hogy saját stabilcoint készül kibocsátani.
2026. 09. 21. 16:30
Megosztás:

A Hyperliquid bevezette a trailing stop megbízásokat a perpetual piacokon

A Hyperliquid újabb fontos kereskedési funkcióval bővítette perpetual futures platformját: megjelentek a trailing stop megbízások, amelyek automatikusan követik az árfolyam kedvező irányú elmozdulását.
2026. 09. 21. 16:00
Megosztás:

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek - közölte a Sándor-palota az MTI-vel hétfőn.
2026. 09. 21. 15:30
Megosztás:

Növekedési pályán az Appeninn

Az Appeninn Nyrt. 2026 első fél évében szintet lépett ingatlanportfóliójának átalakításában: értékesítette az alacsony jövedelmezőségű és a stratégiájába nem illeszkedő ingatlanjait, februárban pedig megvásárolta a Goodyear által hosszú távú szerződéssel bérelt, 56 ezer négyzetméteres tarnówi logisztikai központot. Nem sokkal a fél év zárását követően az Appeninn újabb, 100 millió eurót meghaladó akvizíciót zárt Lengyelországban. A két lengyel tranzakció ugrásszerűen megnövelte a cégcsoport ingatlanportfóliójának értékét, és hatásuk várhatóan már a második fél évi bérbeadási bevételekben is megjelenik.
2026. 09. 21. 15:00
Megosztás:

A lassuló lakáspiac fékezheti az áfaemelés miatti drágulást

Az új lakások áfája 2027-től ismét 27 százalékra emelkedik, de ez nem jelenti azt, hogy egyik napról a másikra hasonló mértékben nőnek majd az árak. A magasabb áfa egy lassuló és egyre árérzékenyebb lakáspiacot ér el, ahol a fejlesztők várhatóan nem tudják teljes egészében a vevőkre hárítani a többletköltséget. Közben az év végéig eldől, mely projektek maradhatnak még 2030 végéig az 5 százalékos áfakörben.
2026. 09. 21. 14:30
Megosztás:

Egy apró vásárlás most óriási örömöt adhat - Különleges akcióval folytatódik a PENNY és a Csodalámpa Alapítvány partnersége

Vásárlóival összefogva készül a gyermekek világnapjára a PENNY Magyarország; a diszkontlánc népszerű püsspárnájával ugyanis most bárki támogathatja a Csodalámpa Alapítvány munkáját. A jótékonysági akció célja 10 millió forint, amiből súlyos betegséggel küzdő gyermekek kívánságai válnak valóra, ezzel is segítve gyógyulásukat.
2026. 09. 21. 14:00
Megosztás:

Valódi kedvezmény vagy átverés? Megkezdte a Black Friday-akciók ellenőrzését a fogyasztóvédelmi hatóság

A Black Fridayhoz kapcsolódó leárazások az utóbbi években egyre hosszabb időszakot ölelnek fel, ezért a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei már megkezdték az akciók ellenőrzését. A kiemelt időszakban számos termék jelentős kedvezménnyel érhető el, ezért különösen fontos, hogy a fogyasztók valós és egyértelmű tájékoztatást kapjanak az árengedményekről. A tavalyi vizsgálatok során a hagyományos üzletek mintegy 23 százalékánál tártak fel jogsértést.
2026. 09. 21. 13:30
Megosztás:

Már az SUV-k között is toplistás a Tesla

Átrendeződött a legkeresettebb használt SUV-k toplistája a Használtautó.hu 2026. január és augusztus közötti adatai szerint. A szegmens iránti kereslet 16%-kal nőtt, a kínálati átlagár ugyanakkor csökkent, és a hajtásláncok versenyében is jelentős a mozgás.
2026. 09. 21. 13:00
Megosztás:

A foghúzás szerepe a fogszabályozásban: mikor szükséges, és mikor kerülhető el?

A fogszabályozás kérdése sokakat érdekel, különösen, amikor a foghúzás lehetősége kerül szóba. Miközben a cél a harmonikus mosoly, érthető, hogy sokan vonakodnak a fogeltávolítástól, hiszen senki sem szeretne egészséges fogaitól megválni. De valóban mindig szükséges, hogy néhány fogunkat feláldozzuk a szabályos elrendezésért?
2026. 09. 21. 12:30
Megosztás:

Érdemes a fűtési szezon előtt próbafűtést végezni otthon

Érdemes próbafűtést végezni otthon, mielőtt hidegre fordul az időjárás és megkezdődik a fűtési szezon - hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 09. 21. 12:00
Megosztás:

Hiába a telepítési program, fogyni kezdtek a hazai ATM-ek

Annak ellenére, hogy a még javában tart a bankok számára előírt ATM-telepítési program, csökkenni kezdett a bankautomaták száma – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Közben a magyarok egyre kevesebbszer vesznek fel készpénzt a hazai ATM-ekből, viszont egyszerre jóval többet, mint egy éve.
2026. 09. 21. 11:30
Megosztás:

A dízeltámogatás automatikusan érkezik, nem kell külön igényelni

A dízeltámogatás teljesen automatikus, azt nem kell igényelni és a bankszámlaszámot sem kell bejelenteni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 10:30
Megosztás:

A hosszú hozamok visszaemelkedtek a hét eleji, sokéves rekordokat jelentő szintek közelébe

Az amerikai hosszú kamatoknak a szerdai Fed-döntés utáni átmeneti mérséklődése nem tartott sokáig: pénteken már ismét emelkedtek a hozamok, a kettő és a tízéves kötvényé is egyaránt kb. 5 bázisponttal, 4,74%-ra illetve 5,00%-ra. Múlt hét kedden a hosszú hozamok rekordot döntöttek: a tízéves kis híján az 5,04%-ot is elérte, amire a Lehman-összeomlás előtti hónapokban, 2008 nyarán volt utoljára példa.
2026. 09. 21. 10:00
Megosztás:

Az amerikai indexek a pénteki zárásban ledolgozták a napközbeni veszteségeket, a megjelent makroadatok és nyilatkozatok pedig az amerikai gazdaság erejét hangsúlyozták

Pénteken az amerikai részvénypiacok nyitás után még a rossz európai hangulatot követték, de zárásra nagyrészt ledolgozták a veszteségeket, a Dow ugyan 0,2%-os mínuszban, az S&P500 viszont 0,2% pluszban, a Nasdaq +0,4%-on zárt.
2026. 09. 21. 09:30
Megosztás:

Az európai piacok pénteken visszaadták az egész heti növekedésüket, az általános negatív hangulatot – amely alól a KKE-régió se tudta kivonni magát

Az európai részvénypiacok jelentős eséssel zárták a pénteket, a STOXX 600 index 1,1%-kal került lejjebb a hét utolsó napján és 0,6%-kal a hét egészét tekintve. Ezzel folytatódott az index augusztus eleje óta tartó lecsúszása (-4%).
2026. 09. 21. 09:00
Megosztás: