Felújítanák a Rác fürdőt

Támogatta a Rác fürdő felújítására vonatkozó koncepciót a Fővárosi Közgyűlés szerdán, a tervek szerint a rekonstrukció a Budapest Gyógyfürdői Zrt. (BGYH) saját forrásai terhére valósulna meg.

Felújítanák a Rác fürdőt

A Bősz Anett főpolgármester-helyettes által jegyzett előterjesztés 17 igen és 4 nem szavazattal, 10 tartózkodás mellett fogadta el a testület, amely elvi egyetértését fejezte ki a BGYH felújítási koncepciójával.

A képviselők egyetértettek azzal, hogy a BGYH a saját forrásai terhére írja ki és bonyolítsa le a fürdőépület kivitelezési közbeszerzési eljárását és a beruházás elvégzését 4,6 milliárd forint plusz 10 százalék tartalékkeret és további legfeljebb 460 millió forint opció összeghatárig.

A testület egyetértett azzal is, hogy a BGYH a fővárosi vagyonkezelő központtal együttműködve készítse elő és bonyolítsa le a Rác Hotel - és last call opciós joggal az étterem - bérbeadására, illetve értékesítésére vonatkozó nyílt pályázatot, azzal, hogy a pályázat eredményeként a társaság a Fővárosi Közgyűlés előzetes jóváhagyásával köthet csak szerződést.

Az elfogadott előterjesztés szerint a fürdőépület műszaki állapotát a szakértők a 2010-ben elkészült felújítás mindössze 40 százalékára becsülték. A gazdaságossági számítások alapján elmondható, hogy egy várhatóan tíz év alatt megtérülő, műemlékfürdőre vonatkozó beruházásról van szó - írták.

A javaslatban kiemelték, hogy a Rác fürdő minél előbbi megnyitása nemcsak a vagyon hasznosítása és a beruházás megtérülése miatt fontos, hanem a Gellért fürdő jövőbeni részleges és időszakos bezárása miatt is, mert a Rác és a Rudas fürdő részben helyettesítheti a budai oldal legnagyobb fürdőjét. A BGYH bevételeinek ily módon történő, hosszú távú biztosítása kiemelten fontos érdek - mutattak rá.

Az ülésen a képviselők egyhangúlag fogadták el a rászorulók rendkívüli települési támogatásáról szóló új rendeletet, amely a támogatási rendszer korábbi logikáját jórészt megőrizve biztosítja, hogy a fővárosban élő hajléktalan emberek a korábbiaknál jelentősen nagyobb összegű támogatásokhoz férhessenek hozzá.

A Fővárosi Önkormányzat 2013 és 2022 között évente átlagosan mintegy 46 millió forintot fordított a Budapesten élő hajléktalan embereknek - változó feltételekkel - nyújtott pénzbeli ellátásokra. A tavalyi összes kiadás nominálértéken a 2010-es kiadások 40 százalékának, reálértéken azok 26 százalékának felelt meg. A módosítással lehetőség nyílik az értékvesztés részbeni kompenzációjára. A szükséges fedezet rendelkezésre áll, jövőre a feladatra 160 millió forintos forrás szükséges - írták az előterjesztésben.

A testület döntött arról is, hogy rendeletben szabályozzák a Lánchíd színekkel történő díszvilágítását. Ez nemzeti ünnepeken és a főváros napján piros-fehér-zöld lesz, emellett lehetőséget adnak arra is, hogy indokolt esetben más színű legyen, de nem lehet "villogó" vagy "színváltós". A híd fényfestését vagy más hasonló, nagy fényerejű megvilágítását megtiltják.

A képviselők döntöttek arról is, hogy Városligeti Műjégpálya előtti közterület egy része a Kronberger Lili tér nevet kapja, a műkorcsolyázó világbajnok emlékére. A IV. kerületben pedig az Iglói út és a fóti kereszteződés melletti közterület Mátyás Balázs Tamás tér lesz. A 22 éves rendőr 2018 februárjában szolgálatteljesítés közben közlekedési balesetben halt meg.

A testület egyhangúlag támogatta V. Naszályi Márta, a Párbeszéd fővárosi frakcióvezetője, I. kerületi polgármester előterjesztését, amellyel felkérték Karácsony Gergelyt: tegyen javaslatot a fővárosi futóversenyek szabályozásáról szóló rendelet módosítására, hogy azonos helyszínen lehetőség szerint két hónapon belül ne zárjának le e célból közterületet.

Továbbá felkérték a főpolgármestert, hogy tegyen javaslatot a közterület-használati szabályok felülvizsgálatára, hogy hétvégi rendezvényt lehetőség szerint azonos helyszínen csak úgy lehessen megtartani, hogy a futóversenyeket is figyelembe véve két hétvégi rendezvény között legalább két szabad hétvége teljen el.

Budapest világvárosi életéhez a közterületi rendezvények és futóversenyek szorosan hozzátartoznak. Ha azonban ezek koncentráltan követik egymást a város azonos területén hétről hétre, az jelentősen megnehezíti az ott lakók pihenését és társadalmi életét. Olyan gyakorlat kialakítására van szükség, amely mindkét érdeket kiegyensúlyozottan szolgálja - írta V. Naszályi Márta.

A képviselők a fővárosi közösségi költségvetés több nyertes projektjének pályázatairól is döntöttek.


Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás: