Feszült figyelem a tőzsdéken - mutatjuk miért!

Figyeljük az EU újabb szankciós csomagját, amelynek kapcsán azt halljuk, hogy Szlovákia és Magyarország, lévén, hogy nincs tengeri kijáratuk és orosz olajvezetéken kapja az olajat, egy időre felmentést kapna a bevezetendő szankciók alól, amelyek az év végétől lépnének teljes valójukban életbe az olaj import tekintetében.

Feszült figyelem a tőzsdéken - mutatjuk miért!

Csak emlékeztetőül, a MOL-nak mindkét országban van olajfinomítója, s ez még bizonyos versenyelőnyt is okozhat a MOL-nak, aminek kezeléséről egyelőre nem szólnak a hírek.

Figyeljük a Fed mai döntését is, bár borítékolható az 50 bázispontos emelés, amire több mint 20 éve nem volt példa. S kíváncsian várjuk, hogy a QT csakugyan 60 milliárd dollárnyi állampapír és 35 milliárd dollárnyi jelzálogpapír visszacsurgatását fogja-e jelenteni havonta. Ez azt jelentené, hogy majdnem ugyanolyan gyorsan csökkenne a Fed mérlegfőösszege, mint ahogy felépült.

Figyeljük a makrogazdasági adatokat is, hiszen minden-mindennel összefügg. Az üzemanyag ár befagyasztás jelentős szerepet játszik a kiskereskedelmi forgalom 16,2 százalékos felrobbanásában, amiből 7,1 százalékpontot hoz ez a szegmens. Ugyanis a maximalizált árnak köszönhetően megugrott a forgalom a benzinkutakon a külföldiek részéről, s ez a magyar külker-folyó fizetési mérlegen is meglátszik. Ez az utóbbi határozottan nem jó.

Persze a választások előtti szja visszatérítés is pozitívan hat, s minden értelemében negatívan az egyensúlyra, de az is fűti a kiskereskedelmet, s a fogyasztáson keresztül nyilván a GDP-t is. Ez összhangban is van azzal, hogy az MNB szerint az első negyedév brutális GDP növekedést hozhatott Magyarországon. S azzal is, hogy meg lesz ennek a böjtje az év második felében, amikorra a gazdaság nagyon közel kerülhet a stagnáláshoz. (Forrás: ERSTE)

Layer-1 tokenek sötét éve: Miért fordulnak el a befektetők az egykor sztárolt kriptóktól?

2025 nem kedvezett a Layer-1 ökoszisztémáknak. Bár a fejlesztések nem álltak le, a piac teljesen más irányt vett: a befektetők egyre inkább a bevételtermelő protokollok és a „nagyágyúk” felé fordulnak. Egy friss elemzés alapján megnéztük, mely tokenek szenvedtek a legtöbbet – és kik azok, akik profitálni tudtak a változásokból.
2025. 12. 28. 21:00
Megosztás:

5 altcoin, amit érdemes megvenni a 123 dolláros Solana helyett: Vajon a Digitap ($TAP) a legjobb kriptoeszköz a piacon?

A piaci ciklusok figyelmeztetés nélkül képesek átrendezni a befektetői fókuszt. Egyik pillanatban még a nagy múltú szereplők uralják a kriptovaluta-híreket, a következőben pedig a befektetők már máshol keresnek lehetőségeket – olyan eszközökben, amelyek még képesek mozgásra anélkül, hogy több milliárd dollár friss tőkét igényelnének.
2025. 12. 28. 20:00
Megosztás:

Ilyen időjárással ér véget az év

Fagyos, szeles, télies idővel ér véget az év: szilveszter napján, szerdán napközben megnövekszik a felhőzet, és elszórtan kisebb havazás, hózápor lehet, valamint az erős, viharos szél mellett mindössze mínusz 1 és plusz 4 Celsius-fok körül alakul a csúcshőmérséklet. Az új év első napján, csütörtökön nagyobb területen csökkenhet a felhőzet, majd a hétvégére visszatér a felhős, borult idő, és a csúcsérték kicsit magasabban, 1 és 9 fok között alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 12. 28. 19:00
Megosztás:

Az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány

Az önkormányzati rendszer módosításáról kezd konzultációt januárban a kormány - jelentette be a közigazgatási és területfejlesztési miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2025. 12. 28. 17:00
Megosztás:

Kriptoforradalom Washingtonból – Az USA elkezdi beépíteni a digitális eszközöket a pénzügyi rendszerébe

Az Egyesült Államok kriptoval szembeni hozzáállása gyökeresen megváltozott. A Trump-adminisztráció visszatérésével már nem az a kérdés, hogy a digitális eszközöknek van-e helyük a pénzügyi rendszerben, hanem az: hogyan illeszkedhetnek bele szabályozott módon. Az amerikai szabályozók mostantól nem elfojtani, hanem integrálni akarják a kriptót – ami sorsfordító lehet az egész iparág számára.
2025. 12. 28. 16:00
Megosztás:

A Tether Bitcoin-bányász óriássá válna – Újabb 2 milliárd dolláros befektetés érkezik

A stabilcoinok piacán domináló Tether új szintre emeli elköteleződését a Bitcoin és az arany iránt. A vállalat vezérigazgatója, Paolo Ardoino szerint ezek az eszközök túl fogják élni az összes fiat valutát – és nem csupán szavakkal, hanem dollármilliárdokkal is alátámasztják ezt a hitet. A Tether friss stratégiája nemcsak a kriptopiacokra van hatással, hanem az arany digitalizációját is új megvilágításba helyezi.
2025. 12. 28. 15:00
Megosztás:

Egyéves mélyponton a „crypto” Google-keresések – lankad a befektetői érdeklődés

A Google Trends adatai szerint világszerte egyéves mélypont közelébe estek a „crypto” keresések, az Egyesült Államokban pedig konkrétan a legalacsonyabb szintet érték el az elmúlt 12 hónapban. Ez arra utal, hogy a lakossági befektetők érdeklődése továbbra is visszafogott a kulcspiacokon.
2025. 12. 28. 14:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok üdvözölte a Thaiföld és Kambodzsa között ismét megszületett tűzszünetet

Az Egyesült Államok üdvözölte szombaton a Thaiföld és Kambodzsa között ismét megszületett tűzszünetet, ami a határkonfliktus újbóli lezárását célozza.
2025. 12. 28. 13:00
Megosztás:

11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segítik a hazai vállalkozásokat

Adócsökkentésekkel, adminisztrációs könnyítésekkel, beruházásösztönző kedvezményekkel és célzott támogatásokkal segíti a kormány a magyar vállalkozásokat: a 11 pontból álló, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési program összesen 230-240 ezer vállalkozásnak nyújt érdemi segítséget - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vasárnap az MTI-vel.
2025. 12. 28. 12:00
Megosztás:

KGFB: Fontos év végi határidők közelednek

December 31-e a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) egy részénél és a nyugdíjbiztosításoknál is fontos határnap - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
2025. 12. 28. 11:00
Megosztás:

7 millió dolláros veszteség a Trust Walletnél – Teljes kártérítést ígérnek a felhasználóknak

A Trust Wallet, a népszerű kriptopénztárca-szolgáltató, hivatalosan is megerősítette, hogy egy kritikus sebezhetőség miatt 7 millió dollár értékű kriptoeszköz került illetéktelen kezekbe. A problémát a böngészőbővítményük egyik verziója okozta, amelyen keresztül támadók hozzáfértek a felhasználók pénzeszközeihez. A cég gyorsan reagált: teljes visszatérítést ígér az érintetteknek, biztonsági frissítéseket vezetett be, és a közösség támogatására is számítanak. Nézzük a részleteket!
2025. 12. 28. 08:00
Megosztás:

Japán egységes 20%-os adót vetne ki a kriptóra – Új korszak jöhet az adózásban és a kereskedelemben

Japán radikálisan átalakítaná a kriptovaluták adózását: a jelenlegi, akár 55%-os progresszív kulcsokat egy egységes, 20%-os adó váltaná fel a 2026-os adóreform keretében. Az intézkedés célja, hogy a kriptobefektetések ugyanolyan megítélés alá essenek, mint a részvények vagy befektetési alapok – ezzel ösztönözve a kereskedelmet, az innovációt, és megszüntetve a befektetői bizalmatlanság egyik legfőbb okát. Mutatjuk, hogyan változna a rendszer, kiket érint, és mit várnak tőle az iparági szereplők.
2025. 12. 28. 07:00
Megosztás:

Kriptovaluta fedezetű hitelek jöhetnek Oroszországban – A Sberbank a Bitcoin mögé nézne

Oroszország legnagyobb bankja, a Sberbank komolyan fontolgatja a kriptovalutával fedezett rubelalapú hitelek bevezetését. A Bitcoin és az Ethereum, valamint akár tokenizált fémek és stabilcoinok is megjelenhetnek fedezetként. A lépés új fejezetet nyithat a hagyományos bankrendszer és a digitális eszközök integrációjában – miközben az orosz szabályozás is fokozatosan nyit a kripto irányába.
2025. 12. 28. 06:00
Megosztás:

Japán új kriptós adóreformja 2026-ra: Változnak a szabályok, jöhet a különadózás

Japánban új korszak kezdődhet a kriptovaluták adózásában. A 2026-os adóreform tervezete jelentős fordulatot hozhat a digitális eszközök megítélésében: a spekuláció helyett immár a hosszú távú vagyonépítés eszközeként tekintenének a kriptókra. A kormánykoalíció javaslatai alapján különadó jöhet a spot kereskedésre, derivatívákra és kriptós ETF-ekre – de nem minden kriptós jövedelemre vonatkozik majd az új szabályozás. Mutatjuk a részleteket!
2025. 12. 28. 05:00
Megosztás:

Tőzsdére mennek a kriptós óriások – Rekordévet zárt az iparág az IPO-k terén

2025 igazi áttörést hozott a kriptovaluta szektor számára a nyilvános részvénykibocsátások (IPO) világában. Az elmúlt év nemcsak az iparág magára találását jelezte, hanem egyértelművé tette: a kripto cégek komolyan versenyre kelnek a hagyományos pénzügyi szereplőkkel a tőkepiacokon. A Coinbase 2021-es tőzsdei debütálása után most több szereplő is sikerrel vette az IPO-akadályokat, miközben mások még csak készülnek a nagy lépésre. Nézzük, mi történt 2025-ben, és mire számíthatunk 2026-ban!
2025. 12. 28. 04:00
Megosztás:

Átalakul a digitális ökoszisztéma: az AI a keresés mellé lép, nem a helyére

A Similarweb – a világ egyik vezető digitális forgalomelemző vállalata – friss éves jelentése szerint a generatív mesterséges intelligencia egyetlen év alatt a digitális élet alaprétegévé vált. A K&H tapasztalatai is azt mutatják, hogy a globális trendek a banki ügyfelek elvárásait is formálják: egyre többen keresnek gyors, természetes és személyre szabott digitális támogatást a pénzügyeikben.
2025. 12. 28. 03:00
Megosztás:

A kormány 11 pontos, 80–90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Adócsökkentésekkel, adminisztrációs könnyítésekkel, beruházásösztönző kedvezményekkel és célzott támogatásokkal segíti a kormány a magyar vállalkozásokat: a 11 pontból álló, 80–90 milliárd forintos adócsökkentési program összesen 230–240 ezer vállalkozásnak nyújt érdemi segítséget.
2025. 12. 28. 01:30
Megosztás:

Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül

Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül - az amerikai elnök a többi között így foglalta össze várakozásait az ukrán elnökkel vasárnapra tervezett találkozóját megelőzően, a Politico hírportálnak pénteken adott interjúban.
2025. 12. 28. 01:00
Megosztás:

Január 3-tól újra járnak a vonatok Vác és Diósjenő között

Elkészült az első, "pincétől a padlásig" felújított szakasz, január 3-tól újra járnak a vonatok Vác és Diósjenő között - közölte a MÁV-csoport szombat délután az MTI-vel.
2025. 12. 28. 00:05
Megosztás:

A következő nagy altcoin a Shiba Inu és a Cardano után? Az elemzők a Digitapra fogadnak

A közelmúltban mind a Shiba Inu, mind a Cardano árfolyama esett. A 30 napos időkeretben mindkét altcoin kétszámjegyű visszaesést mutatott.
2025. 12. 27. 22:00
Megosztás: