Folytatódó visszaesés a lakásépítésben

Az idei első három negyedévben 10 808 új lakás épült, 21 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.

Folytatódó visszaesés a lakásépítésben

A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 14 894 volt, 43 százalékkal kisebb, mint 2022. azonos időszakában - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Budapesten 29 százalékos visszaesés történt, 3234 lakás épült. A vármegyeszékhelyeken 37, a többi városban 8,6, a községekben 8,1 százalékkal csökkent az épített lakások száma a múlt év január-szeptemberéhez képest.

A vállalkozások által épített lakások száma 22, a természetes személyek által építtetetteké 16 százalékkal esett vissza 2022. első kilenc hónapjához mérten.

Az új lakóépületekben használatba vett lakások 50 százaléka családi házban, 43 százaléka többlakásos épületben, 3,4 százaléka lakóparkban található.

A saját használatra épített lakások aránya 38, az értékesítési célra építetteké 60 százalék volt.

A használatba vett lakások átlagos alapterülete 4,0 négyzetméterrel, 97,8 négyzetméterre nőtt.

Minden régióban csökkent az átadott lakások száma 2022. azonos időszakához képest, a legnagyobb mértékben Észak-Magyarországon (63 százalék), a legkevésbé Pest régióban (1,6 százalék).

Az átadott lakások számának visszaesése Közép-Magyarországon 19, a Dunántúlon 13, Alföld és Észak nagyrégióban 36 százalékos volt.

Az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások száma 14 894 volt, 43 százalékkal kisebb, mint 2022. első három negyedévében. Az új lakások 34 százalékát a fővárosban tervezik megépíteni. Az építési kedv az összes településkategóriában csökkent. A települési hierarchiában lefelé haladva egyre nagyobb a visszaesés: a fővárosban és a vármegyeszékhelyeken 39, a többi városban 43, a községekben 49 százalékkal kevesebb lakás építését tervezik.

Az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások száma az ország minden részén csökkent. Regionális szinten a legnagyobb visszaesés Dél-Dunántúlon (57 százalék), ezen belül Baranya vármegyében következett be (67 százalék). A lakásépítési engedélyek száma egyaránt 50 százalékkal csökkent Pest régióban és Nyugat-Dunántúlon is.

A nagyrégiók szintjén a tervezett lakások számának visszaesése Közép-Magyarországon 43, a Dunántúlon 47, Alföld és Észak nagyrégióban 31 százalékos volt.

2022. azonos időszakához képest a kiadott új építési engedélyek alapján 43 százalékkal kevesebb, összesen 6297 lakóépület építését tervezik az országban. A tervezett nem lakóépületek száma országosan 3070 volt, szintén elmaradt az egy évvel korábbitól.


Hiába a telepítési program, fogyni kezdtek a hazai ATM-ek

Annak ellenére, hogy a még javában tart a bankok számára előírt ATM-telepítési program, csökkenni kezdett a bankautomaták száma – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Közben a magyarok egyre kevesebbszer vesznek fel készpénzt a hazai ATM-ekből, viszont egyszerre jóval többet, mint egy éve.
2026. 09. 21. 11:30
Megosztás:

A dízeltámogatás automatikusan érkezik, nem kell külön igényelni

A dízeltámogatás teljesen automatikus, azt nem kell igényelni és a bankszámlaszámot sem kell bejelenteni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 10:30
Megosztás:

A hosszú hozamok visszaemelkedtek a hét eleji, sokéves rekordokat jelentő szintek közelébe

Az amerikai hosszú kamatoknak a szerdai Fed-döntés utáni átmeneti mérséklődése nem tartott sokáig: pénteken már ismét emelkedtek a hozamok, a kettő és a tízéves kötvényé is egyaránt kb. 5 bázisponttal, 4,74%-ra illetve 5,00%-ra. Múlt hét kedden a hosszú hozamok rekordot döntöttek: a tízéves kis híján az 5,04%-ot is elérte, amire a Lehman-összeomlás előtti hónapokban, 2008 nyarán volt utoljára példa.
2026. 09. 21. 10:00
Megosztás:

Az amerikai indexek a pénteki zárásban ledolgozták a napközbeni veszteségeket, a megjelent makroadatok és nyilatkozatok pedig az amerikai gazdaság erejét hangsúlyozták

Pénteken az amerikai részvénypiacok nyitás után még a rossz európai hangulatot követték, de zárásra nagyrészt ledolgozták a veszteségeket, a Dow ugyan 0,2%-os mínuszban, az S&P500 viszont 0,2% pluszban, a Nasdaq +0,4%-on zárt.
2026. 09. 21. 09:30
Megosztás:

Az európai piacok pénteken visszaadták az egész heti növekedésüket, az általános negatív hangulatot – amely alól a KKE-régió se tudta kivonni magát

Az európai részvénypiacok jelentős eséssel zárták a pénteket, a STOXX 600 index 1,1%-kal került lejjebb a hét utolsó napján és 0,6%-kal a hét egészét tekintve. Ezzel folytatódott az index augusztus eleje óta tartó lecsúszása (-4%).
2026. 09. 21. 09:00
Megosztás:

Erősödött kissé a forint a hét végén

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 21. 08:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: óránként 77 millió forint kiadást jelentene az autópálya-koncessziós szerződés

Óránként 77 millió forintot kapna az államtól még évtizedeken keresztül a Mészáros Lőrinc és Szíjj László vezette, a magyar autópályák üzemeltetését, fejlesztését elnyerő konzorcium, ha érvényben maradna a szerződés - mondta a közlekedési és beruházási miniszter a Kontroll.hu-nak adott interjúban.
2026. 09. 21. 08:00
Megosztás:

Kármán András: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek - írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 21. 07:30
Megosztás:

Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs: már októberben újabb Fed-kamatemelést vár

A Goldman Sachs jelentősen módosította korábbi előrejelzését, és most már arra számít, hogy az amerikai jegybank (Fed) már a következő, október 27–28-i ülésén újabb 25 bázispontos kamatemelést hajt végre.
2026. 09. 20. 16:00
Megosztás: