Folytatódott az OTP emelkedése
A részvénypiac forgalma 38,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, magas forgalom mellett folytatódott az OTP erősödése, ami mögött a sajátrészvény-visszavásárlások mellett az Európai Bizottság keddi bejelentése áll. Az EU végrehajtó szerve jóváhagyta, hogy az OTP felvásárolja az észt Luminor Holding bankot, mivel vizsgálata szerint a tranzakció nem vet fel versenyjogi aggályokat.
A Szerbiából érkező hírek szerint meghiúsulhat a Mol tulajdonszerzése a NIS szerb olajvállalatban. Aleksandar Vucic szerb elnök nyilatkozata szerint akár amerikai befektetők szerezhetik meg a cégben lévő orosz részesedést.
A magyar olajpapír részvényeiben ezután indult el nagyobb eladási hullám - tette hozzá az elemző.
A Mol 80 forinttal, 1,61 százalékkal 4896 forintra csökkent, 5,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 760 forinttal, 1,83 százalékkal 42 400 forintra erősödött, forgalmuk 30,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 70 forinttal, 2,77 százalékkal 2600 forintra nőtt, forgalma 671,8 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 0,81 százalékkal 12 250 forintra esett, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 8840,85 ponton zárt kedden, ez 136,87 pontos, 1,52 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.