Gauss mesterséges intelligencia a Samsung-tól

A Samsung bemutatta legújabb mesterségesintelligencia-alapú fejlesztését, a Gausst. A vállalat mesterséges intelligenciája megkönnyítheti a kommunikációs, a kódolási és a képszerkesztési folyamatokat

Gauss mesterséges intelligencia a Samsung-tól

A vállalat a szöuli Samsung AI Forum 2023 konferencián számolt be a generatív mesterséges intelligencia (MI) és az informatika területén elért kutatási eredményeiről. A generatív MI-technológia rendkívüli ütemű fejlődése paradigmaváltást hozhat a munka és a mindennapi élet területén.

„Az utóbbi időben a generatív mesterséges intelligencia a figyelem középpontjába került, mivel ez a technológia új megoldásokat jelenthet számunkra, és segítségével áthidalhatjuk a régóta fennálló kihívásokat is.

Ezzel párhuzamosan pedig egyre nagyobb szükség van a mesterséges intelligencia biztonságával, megbízhatóságával és fenntarthatóságával kapcsolatos alapos kutatásokra – mondta Kye Hyun Kyung, a Samsung Készülékmegoldások üzletágának elnöke és vezetője. – A Samsung AI Forum, ahol a szakértők a világ minden tájáról gyűltek össze, nagyszerű platform arra, hogy megvitassuk, hogyan teremthetünk egy biztonságosabb, élhetőbb jövőt a mesterséges intelligencia és a félvezetők segítségével.”

Idén novemberben több mint ezer résztvevő – köztük vezető akadémikusok, iparági szakértők, kutatók és diákok – jelenlétében vitatták és osztották meg a tudományos élet MI-szakértői a mesterséges intelligencián alapuló legújabb technológiai trendeket a Samsung Research és a Samsung Advanced Institute of Technology 2017 óta megrendezett konferenciáján.

generatív mesterséges intelligencia

A generatív mesterséges intelligencia térhódítása

„Folytatjuk kijelölt utunkat az iparág és a tudományos élet fejlesztése érdekében, és különböző szereplőkkel működünk együtt a generatív mesterséges intelligencia kutatásában” – mondta Daehyun Kim, a Samsung Research nemzetközi mesterséges intelligencia központjának ügyvezető alelnöke.

A generatív mesterséges intelligencia és a kommunikáció kapcsolatában három főbb téma került középpontba: a nagy nyelvi modellek (LLM)[1], az azok reneszánszát elhozó új paradigmák, valamint a multimodális, beszédalapú mesterséges intelligencia új irányai.

A nagy nyelvi modellek nemcsak folyamatos kihívások elé állítják a kutatókat, hanem paradigmaváltást is előidézhetnek a mesterséges intelligencia világában – számoltak be róla a mesterséges intelligencia kutatásával és telepítésével foglalkozó OpenAI vállalat kutatói. A szakmai fórumon Hongsuck Seo, a Koreai Egyetem professzora egy olyan multimodális mesterséges intelligenciát vázolt fel, amely a különböző adattípusokat – a szövegeket és a képeket – párhuzamosan dolgozza fel.

A Gauss modell

A konferencián a Samsung által bemutatott mesterséges intelligencia három különböző modellt (Samsung Gauss Language, Samsung Gauss Code, Samsung Gauss Image) foglal magába, amely megkönnyítheti a kommunikációval, a kódolással és a képszerkesztéssel kapcsolatos műveleteket. A mesterséges intelligencia a legendás és világhírű matematikusról, Carl Friedrich Gaussról kapta nevét, aki megalkotta a normális eloszlás elméletét, amely a gépi tanulás és a mesterséges intelligencia alapját képezi.

A névválasztás emellett tükrözi a vállalat mesterséges intelligenciával kapcsolatos hosszútávú vízióját, amely a világ jelenségeiből és tudásából merít annak érdekében, hogy a technológia erejével a felhasználók az élet legtöbb területén megkönnyíthessék mindennapjaikat a jövőben.

Samsung Gauss Language, Code, Image

A Samsung Gauss Language egy olyan generatív nyelvi modellt takar, amely növelheti a munka hatékonyságát olyan kommunikációalapú feladatok ellátása során, mint például az e-mailek megírása, a dokumentumok összefoglalása vagy egy adott tartalom nyelvi fordítása. A Samsung Gauss Language modellel rendelkező készülékek esetében a felhasználók még intelligensebben vezérelhetik majd eszközeiket.

A Samsung Gauss Code és az azon alapuló kódolási segéd (code.i) elsősorban házon belüli szoftverfejlesztésre szolgál, hogy a fejlesztők könnyebben és gyorsabban kódolhassanak. A programozók így még hatékonyabban végezhetik el a kódok és tesztek megírását az interaktív felületen.

A Samsung Gauss Image pedig egy olyan generatív képmodell, amely egyszerűen hoz létre és szerkeszt különböző kreatív képeket, magába foglalva az esetleges stílusváltozásokat és kiegészítéseket, miközben az alacsony felbontású képeket nagy felbontásúvá alakítja át.

A Samsung Gauss jelenleg a vállalaton belüli egyes területek hatékonyságának fokozására szolgál, de a későbbiekben várhatóan a Samsung számos alkalmazására is kiterjed, így a felhasználók is élvezhetik a mesterséges intelligencia nyújtotta funkciók előnyeit.

A Samsung tevékenységei nemcsak a mesterségesintelligencia-alapú technológiák kifejlesztésére, hanem azok biztonságos használatára is kiterjednek. Az AI Red Team révén a Samsung megerősíti a biztonsági és adatvédelmi problémák kiküszöbölésére és nyomon követésére irányuló törekvéseit, mivel azok a folyamat egésze alatt felmerülhetnek.

A vállalat szem előtt tartja az MI etikai alapelveit olyan műveletek során, mint például az adatgyűjtés, az MI-modellek fejlesztése, a szolgáltatások telepítése vagy a mesterséges intelligencia által generált eredmények kezelése.


Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás: