Gyengén kezdte a harmadik negyedévet a magyar gazdaság

Kiskereskedelmi forgalmi adatokat tett közzé a Központi Statisztikai Hivatal a júliusi hónapra vonatkozóan: havi alapon ismét stagnált a forgalom.

Gyengén kezdte a harmadik negyedévet a magyar gazdaság

A fogyasztási indikátor naptárhatástól megtisztított mutatója 2,5 százalékkal emelkedett éves alapon az idei hetedik hónapban, ami gyengébbnek bizonyult, mint a várakozásunk és a konszenzus. Az élelmiszer jellegű üzletek eladásai 2,0 százalékkal, a tartós cikkeké 3,8 százalékkal emelkedett, de az üzemanyag-forgalom 0,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Kedvező a tartós cikkek forgalmának alakulása, mivel ez a csoport jelzi elsősorban a konjunktúra ciklikus helyzetét. A júliusi hónap jellemzően gyenge szokott lenni a hazai fogyasztók külföldi költései felfutásának következtében.

Mindent egybevetve a kilábalás fokozatosan folytatódhat: elsősorban a közel kétszámjegyű, pozitív reálbérváltozás eredményeként. A felívelést még valamelyest lassíthatja az elmúlt időszakban megtapasztalt jóléti veszteségek következtében fellépő óvatossági motívum, ugyanakkor ennek hatása egyre zsugorodik. A magas inflációs időszakban bevett gyakorlattá vált a külföldi bevásárlás, ami nehezen halványodó tényező. A kiskereskedelmi forgalom gyors felívelését általánosan a szolgáltatások előtérbe kerülése is fékezi: főként a magán-egészségügyi kiadások révén kevesebb forrás fordul a termékek felé.

Mindent egybevetve elmondható, hogy a háztartások fogyasztása - amely a 2023-as gyenge gazdasági teljesítmény fő okozója volt - idén érdemben hozzájárulhat a konjunktúrához és előretekintve is stabil eleme lehet a növekedésnek. Ez a költségvetés szempontjából is meghatározó tényező.

Az ipari adatokkal szoros összefüggésben álló áru-külkereskedelmi adatok is publikálásra kerültek. 2024. júliusban az export euróban számított értéke 4,3, az importé 7,9%-kal nőtt az előző év azonos időszakihoz képest. A termék-külkereskedelmi egyenleg 362 millió euróval romlott, így az aktívum 203 millió eurót tett ki. A nyári hónapok elsősorban az autóipari leállások következtében szokásosan mérsékeltebb külső egyensúlyi pozíciókat eredményeznek

Ezzel együtt a borús exportkilátások fényében a gyengélkedés könnyen tartóssá válhat és a magyar deviza egyik legfontosabb támasza eshet ki a rendszerből. A júniusi folyó fizetési mérleg passzívuma után a hetedik hónap is mínuszos lehet, ami magyarázatot adhat a forint elmúlt hónapokban tapasztalt alakulására. (forrás: Nagy János, makrogazdasági elemző, ERSTE)

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést a cseh államfő

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken - közölte az elnöki hivatal.
2026. 03. 21. 09:00
Megosztás:

A várakozásokat meghaladóan bővült a közép-kelet-európai régió autópiaca 2025-ban

A közép-kelet-európai (CEE) autópiac a várakozásoknál gyorsabb növekedést mutatott 2025-ben, meghaladva a nyugat-európai átlagot - derül ki az AutoWallis régiós trendeket bemutató, fél évente megjelenő CEE Automotive Report jelentéséből, amelyről az autókereskedő és mobilitási szolgáltató cég pénteken tájékoztatta az MTI-t.
2026. 03. 21. 07:00
Megosztás:

Kamatot csökkentett az orosz jegybank

Az orosz jegybank pénteken 50 bázisponttal, 15,5 százalékról 15,0 százalékra csökkentette az irányadó kamatot összhangban a piaci várakozásokkal.
2026. 03. 21. 06:00
Megosztás:

Megerősítette az MBH osztályzatait stabil kilátással a Moody's

Megerősítette változatlan stabil kilátással az MBH Bank hosszú és rövid lekötésű betétállományának "Baa3/P-3" szintű, befektetői ajánlású osztályzatait pénteken a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a Londonban bejelentett döntés indoklásában úgy fogalmazott, hogy a bankcsoport pénzügyi profilja összességében stabil.
2026. 03. 21. 05:00
Megosztás:

A bizonytalanság nő, az alapítások eltűnnek – ezért nem fordul a cégtrend

Bár a megszűnések és a cégbírósági eljárások száma mérséklődik, a cégtrendben továbbra sem látszik fordulat. A gazdasági és geopolitikai bizonytalanság közepette a vállalkozók inkább kivárnak, mint új céget alapítanak.
2026. 03. 21. 04:00
Megosztás:

Lakást ad el vagy vesz? Kötelező lett a villamosbiztonsági felülvizsgálati dokumentáció!

Életveszély a falak mögött: negyvenpercenként gyullad ki egy magyar ingatlan. Kötelező a villamosbiztonsági felülvizsgálati dokumentáció ingatlan adásvétele vagy bérbeadása esetén, azonban sok tulajdonos még csak nem is tud az új előírásról.
2026. 03. 21. 03:00
Megosztás:

Akár a nyugdíjad felét is elvehetik, ha tartozásod van

Sokan úgy gondolják, hogy a nyugdíj „érinthetetlen” jövedelem, pedig ez korántsem igaz. Ha tartozásod van, a nyugdíjadból is történhet levonás – ráadásul szigorú, törvényben szabályozott keretek között. Nézzük meg érthetően, milyen esetekben, mennyit és hogyan vonhatnak le!
2026. 03. 21. 02:00
Megosztás:

Kötelező lesz! Jön a digitális útlevél, az EU kötelezi a bevezetését

Digitális útlevelet kapnak a termékek az EU-ban. A farmernadrágtól az elektromos autókig: így válhat nyomon követhetővé egy termék teljes életútja. Mit jelent ez számunkra a mindennapi gyakorlatban?
2026. 03. 21. 01:00
Megosztás:

Ne menj erre Budapesten a hétvégén, mert dugó lesz

Hétvégén rendezik meg a 41. Telekom Vivicittá Városvédő Futást több fontos fővárosi közlekedési útvonalon, többek között az Árpád hídon, a Margit hídon, a Szabadság hídon, valamint a budai és a pesti rakpartokon, továbbá a Margitszigeten. Az érintett útszakaszokon forgalomkorlátozásokra kell számítani - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
2026. 03. 21. 00:05
Megosztás:

A MÁV a balatoni vonalakon már készül a főszezonra, és a hétvégére is

A MÁV a balatoni vonalakon már készül a főszezonra, és a hétvégére is - írta Hegyi Zsolt, a MÁV csoport vezérigazgatója pénteken a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében.
2026. 03. 20. 23:00
Megosztás:

Bővül a hazai erdőállomány

Az MBH Bank idén 50 millió forinttal támogatja az IPOLY ERDŐ Zrt. munkáját, amelynek keretében tovább folytatódott az erdőmegújítás a Börzsönyben.
2026. 03. 20. 22:00
Megosztás:

Donald Trump: az Egyesült Államok katonai értelemben már győzött

Donald Trump amerikai elnök szerint az iráni konfliktust katonai értelemben már megnyerte az Egyesült Államok, a NATO szövetségesek pedig nem akartak csatlakozni az iráni atomfenyegetés kiiktatásához.
2026. 03. 20. 21:00
Megosztás:

Gyengült a forint péntek estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 20. 20:00
Megosztás:

Románia csaknem 20 százalékkal növeli védelmi kiadásait

A román védelmi minisztérium idei költségvetése 49,426 milliárd lej (3812 milliárd forint), ami 19 százalékkal haladja meg a tavalyi előirányzatot - közölte pénteken a Radu Miruta miniszterelnök-helyettes, a tárca vezetője.
2026. 03. 20. 19:00
Megosztás:

A multi-party computation (MPC) jelentése, értelmezése és szerepe a kriptovaluta-piacokon

A kriptovaluták világában egyre gyakrabban jelenik meg a multi-party computation, röviden MPC kifejezés, különösen akkor, amikor biztonságról, intézményi vagyonkezelésről, letétkezelésről vagy decentralizált pénzügyi infrastruktúráról esik szó.
2026. 03. 20. 18:30
Megosztás:

Megugrottak a pénzpiaci kamatok – ez már a lakáshiteledet is érintheti

Az elmúlt hetekben látványosan megugrott a kőolaj és az üzemanyag ára, annyira, hogy a magyar kormány március 10-én újra beavatkozott, és üzemanyag-ársapkát vezetett be. Közben azonban történt egy ennél kevésbé látványos, de sok család pénzügyeire hasonlóan komoly hatást gyakorló elmozdulás is: emelkedtek a hosszú piaci kamatok.
2026. 03. 20. 18:00
Megosztás:

Hét régióba látogat el a kamarai beszállítói program

Az idén tavasszal hét régió nagyvállalatai várják a potenciális beszállítókat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) országos kamarai beszállítói fórumán Törökbálinton, Egerben, Szegeden, Veszprémben, Kaposváron, Nyíregyházán és Sárváron.
2026. 03. 20. 17:30
Megosztás:

Elindult a tokenizált Bitcoin-alapok versenye: Coinbase, BlackRock és Fidelity

A hagyományos pénzügyi óriások és a kriptoszektor vezető szereplői egyre gyorsabban közelednek egymáshoz. A Coinbase új tokenizált Bitcoin-alapja a Base hálózaton nemcsak technológiai újítás, hanem egy nagyobb verseny része is, amelyben olyan gigászok vesznek részt, mint a BlackRock és a Fidelity. A tét: ki építi ki a jövő pénzügyi infrastruktúráját a blokkláncon.
2026. 03. 20. 17:00
Megosztás:

Több mint 373 ezer illegális weboldalt számoltak fel egy nemzetközi kiberműveletben

Egy nemzetközi bűnüldöző akció keretében a hatóságok több mint 373 ezer, gyermekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos tartalmakat hirdető, illetve kiberszolgáltatásokat kínáló weboldalt számoltak fel a darkneten - közölte az Európai Unió bűnüldözési együttműködési szervezete, az Europol pénteken.
2026. 03. 20. 16:30
Megosztás:

Hashi: új korszak kezdődik a Bitcoin DeFi-ben – intézményi összefogással érkezik az áttörés

A Sui Foundation egy merész lépéssel új szintre emelné a Bitcoin decentralizált pénzügyi (DeFi) felhasználását. A Hashi nevű új protokoll nemcsak technológiai innovációt hoz, hanem komoly intézményi támogatással érkezik – mindezt egy olyan időszakban, amikor a piaci hangulat extrém félelemben van. Vajon ez lehet a Bitcoin DeFi következő nagy katalizátora?
2026. 03. 20. 15:30
Megosztás: