Hamarosan változnak a cégjogi szabályok

Módosulnak a Polgári Törvénykönyv jogi személyeket érintő szabályai 2022. január 1-től. A módosítás olyan korrekciókat hajt végre a Ptk.-ban, amelyek egyrészt törvényi erőre emelik az elmúlt években kialakult joggyakorlatot, másrészt pedig a társasági jog stabilitását és versenyképességét hivatottak erősíteni. A legfontosabb változásokat dr. Szabó Gergely, a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners ügyvédje foglalta össze.

Hamarosan változnak a cégjogi szabályok

Jogi személyek is lehetnek felügyelőbizottsági tagok

A módosítás alapján egyértelművé vált, hogy nemcsak vezető tisztségviselő, hanem felügyelőbizottsági személy is lehet jogi személy.

Amennyiben jogi személy kerül felügyelőbizottsági tagként kijelölésre, úgy az köteles kijelölni a felügyelőbizottsági tagi feladatokat a nevében ellátó természetes személyt. A felügyelőbizottsági tagokra vonatkozó szabályokat a kijelölt személyre is alkalmazni kell, azaz a kizáró és összeférhetetlenségi szabályoknak is meg kell felelnie ezen személynek.

Operatív testületek döntéshozatalának könnyítése

A Módosító törvény valamennyi, a jogi személy irányítását végző testület (igazgatóság, felügyelőbizottság) vonatkozásában elhagyja azt a rendelkezést, miszerint nem lehet eltérni a szótöbbségen alapuló döntéshozataltól.
 
A módosítás így újra teret enged a Ptk-t megelőző szabályozás alapján ismert ún. casting vote, súlyozott szavazás intézményének, illetve egyes testületi tagok többszörös szavazati jogának, ezzel rugalmasabbá téve a jogi személyek egyes operatív szerveinek működését.
 
Ugyanakkor a jogi személyek döntéshozó szerve (taggyűlés, közgyűlés) tekintetében változatlanul fennmarad a szótöbbség védelme, ami a tagok jogainak védelme érdekében továbbra is szükséges.

Pótbefizetési szabályok kiterjesztése és rugalmassá tétele

A joggyakorlatban már megjelent megoldást törvényi szintre emelve a módosítás kiterjeszti a pótbefizetés lehetőségét a Kft-k mellett a nyilvánosan működő részvénytársaságon kívüli összes társasági formára, ezzel elősegítve a működésük stabilitását és fizetőképességük hatékonyabb biztosítását.

A fel nem használt pótbefizetés sorsa kapcsán pedig könnyítésként lehetővé teszi a Módosító törvény, hogy az ne kerüljön automatikusan visszafizetésre a tagoknak, hanem annak sorsáról másként is dönthessen a legfőbb szerv.

A fentieken túl a módosítás lehetővé teszi az egyszemélyes Kft-k, illetve egyszemélyes Zrt-k számára, hogy a létesítő okiratukba foglalt rendelkezések hiányában is határozhassanak pótbefizetésről, ezzel megspórolva a létesítő okirat eddig szükséges módosításával járó időt és költségeket.

Nem fogják automatikusan törölni a Bt-t, illetve Kkt-t a tag halála esetén

Sajnos közkeletű tévhit, hogy az elhunyt személy cégében majd a közjegyzői hagyatékátadó végzés kézhezvételével megoldódik minden, nem kell külön semmit tenni. Ezért eddig a törvény erejénél fogva megszűntek azok a sokszor jól működő Bt-k (pl. orvosi praxisok), illetve Kkt-k, ahol az adott társaság tagjainak száma egy főre csökkent és 6 hónapon belül nem jelentettek be új tagot. A gyakorlatban a cégbíróságok be szokták várni a hagyatékátadó végzést, de még így is számos cég szűnt meg az örökösök tétovasága miatt.

A Módosító törvény. továbbra is fenntartja a 6 hónapos határidőt a bejelentésre, de az immár nem jogvesztő és nem kapcsolódik hozzá a társaság automatikus megszűnése. A jövőben ehelyett törvényességi felügyeleti intézkedésnek lesz helye. A fentiek mellett a Bt-k működését érintő változás, hogy ha az adott társaságban csak kültag marad, akkor annak felelőssége a beltagéval azonossá válik arra az időszakra, amíg az új beltag be nem lép a társaságba.

Végül a módosítás az eddigi gyakorlatot törvényi erőre emelve rögzíti, hogy a Bt. esetén kültag csak kijelölés, választás útján lehet ügyvezető, automatikusan nem.

Egy tagnak több törzsbetétje is lehet

Tapasztaltunk olyan cégbírói gyakorlatot, amely mereven elutasította, hogy ugyanazon tag egy Kft-ben több üzletrésszel rendelkezzen, és ehelyett a létesítő okiratban az egy kézbe kerülő üzletrészek „egybeolvadását” írta elő. A Módosító törvény immár egyértelműen megengedi, hogy egy tagnak több törzsbetétje is legyen, amely nemcsak az egyes üzletrészek külön-külön való megterhelését teszi könnyebbé, hanem felesleges üzletrész-felosztásokat is meg tud spórolni, ha az adott tag csak az egyik üzletrészét kívánja értékesíteni.

Fontos ugyanakkor, hogy akkor is egy tagnak számít az adott személy, ha több üzletrésze van, azaz az üzletrészek utáni szavazati jogokat egybe kell számítani.

Egyszerűsítésre kerül az ún. feltöltéses szabály

A módosítás egyértelműen kimondja, hogy a Kft. tagjai határozhatnak úgy, hogy részben vagy egészben az osztalék terhére vállalják a pénzbeli vagyoni hozzájárulásuk szolgáltatását. Emellett a Módosító törvény egyértelmű véghatáridőt állapít meg a pénzbeli vagyoni hozzájárulás teljesítésére, mivel sok esetben szinte komolytalanul hosszú határidőt határoztak meg a tagok erre. Az új szabályozás alapján a véghatáridő a nyilvántartásba vételtől számított második teljes (12 hónapos) üzleti évről készült beszámoló elfogadásától számított harmadik hónap vége.

Megismételt taggyűlés, közgyűlés időpontja

Eddig nem lehetett eltérni a Ptk-ban foglalt, eredeti taggyűlés/közgyűlés és a határozatképtelenség megismételt taggyűlés/közgyűlés közti minimális időközre vonatkozó szabályoktól. A módosítás feloldja ezt a szükségtelen szigort, és az adott társaság döntési jogkörébe teszi vissza a megismételt taggyűlés/közgyűlés megtartásának időpontját. Ez különösen a tagok/részvényesek közötti vitás helyzetekben jelenthet majd könnyebbséget.

További módosítások

A fentieken túl a Módosító törvény még számos társasági jogi módosítást vezet be. Többek között megszünteti a törzsrészvények és egyéb részvények arányára vonatkozó rendelkezéseket, ezzel rugalmasabbá téve a részvénytársaságok részvényesi modelljeit. Mindezek mellett a nyilvánosan működő részvénytársaságok tőzsdei bevezetésére, működésére és igazgatótanácsára vezet be pontosításokat a Módosító törvény.

Végül pedig a jogi személyek létesítő okiratának érvénytelensége, illetve a jogi személyek határozatainak bírósági felülvizsgálata kapcsán tartalmaz egyértelműsítő, illetve hitelezővédelmi és kisebbségvédelmi szempontból fontos változásokat a Módosító törvény.

„A változások álláspontunk szerint megfelelő jogalkalmazás esetén valóban alkalmasak arra, hogy növeljék a magyar társasági jog, illetve a magyar társaságok versenyképességét” – foglalta össze dr. Szabó Gergely LL.M. ügyvéd.


Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás: