Hány forint most egy négyzetméter lakóház fajlagos építési költsége?

Tavaly 23 százalékkal nőtt a fajlagos lakásépítési költség 2021-hez képest: egy négyzetméter új lakás megvalósítása már nettó 531 ezer forintba került. Négy év alatt több mint duplájára drágult a kivitelezés - derül ki az Ingatlannet.hu elemzéséből. A vezetékes gázzal ellátott új lakások részaránya egyre csökken.

Hány forint most egy négyzetméter lakóház fajlagos építési költsége?

Nem az infláció elszabadulásával kezdődött, de tavaly egy újabb ugrással már egészen riasztó méretet öltött a a lakásépítések drágulása Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) most közzétett adatai szerint 2022-ben több mint ötödével nőttek a kivitelezési árak. A munkaerőköltség 16 százalékkal, az anyagköltség 24 százalékkal emelkedett.

A fajlagos (négyzetméterre számolt) lakásépítési költség országosan 23 százalékkal nőtt egy év alatt. Ez azt jelenti, hogy egy négyzetméternyi új lakás építése 2021-ben átlagosan 430 ezer forintba került, 2022-ben pedig már 531 ezer forintba - áfa nélkül.

A tavaly csúcsra járó inflációnál ez az adat még nem is lenne riasztóbb, csakhogy itt nem 2022-ben kezdődött a nagy áremelkedés. A statisztikai adatokat összevető Ingatlannet.hu arra hívja fel a figyelmet, hogy az elmúlt négy évet tekintve több mint duplájára (118 százalékkal) drágult a lakásépítés Magyarországon.

A számok azt mutatják, hogy míg 2018-ban egy új családi ház építése négyzetméterenként átlagosan 240 ezer forintba került, 2022-ben már 537 ezerbe. A többszintes, többlakásos épületben kialakított lakások fajlagos építési költsége 111 százalékkal, 528 ezer forintra emelkedett négy év alatt, a meglévő épületek bővítésével épített lakásoké pedig 113 százalékkal, 437 ezer forintra a KSH statisztikája alapján.

Egy 40 négyzetméternél kisebb alapterületű lakás fajlagos építési költsége a 2021-ben becsült 409 ezerről 2022-re 518 ezerre emelkedett, míg a 40 és 79 négyzetméter közöttié 416 ezerről 514 ezerre. A 200 négyzetméternél nagyobb lakóingatlanoknál százezer forint az éves drágulás, itt 582 ezer forintra nőtt a kivitelezési költség tavaly.

A családi házaknál a fővárosban és Pest vármegyében mértek 100 ezer forint körüli (20 százalékot meghaladó) költségnövekedést négyzetméterenként egy év alatt: Budapesten 602 ezer, Pest vármegyében 526 ezer forintra. Még az Észak-Alföld régióban (Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben) nőtt százezer forinttal a fajlagos építési költség, 554 ezer forintra. A többi régióban ennél néhány ezer forinttal kisebb volt a drágulás.

Van, ahol 33 százalékos a költségnövekedés

Az új többszintes, többlakásos lakásoknál több mint 100 ezer forinttal nőtt a fajlagos költség egy év alatt, a legnagyobb mértékben (33 százalékkal) Pest vármegyében, 358 ezerről 477 ezer forintra.

A meglévő épületek bővítésével kialakított új lakásoknál pedig Budapesten és a Dél-Alföld régióban (Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyékben) drágult harmadával az építés egy év alatt: az előbbinél a fajlagos költség 478 ezerre, az utóbbinál 466 ezer forintra.

Egyre kevesebb lakást építenek már gázfűtésesre

Az elmúlt években folyamatosan csökkent a vezetékes gázzal ellátott új lakások részaránya a felépült lakóingatlanok közt, de még mindig meghatározónak mondható. Míg 2019-ben és 2020-ban 80 százalék körüli volt a részesedésük, addig a 2021-ben felépült 19,9 ezer lakásnak 71 százaléka, a 2022-es 20,5 ezernek pedig 64 százaléka volt vezetékes gázzal ellátott - derül ki az Ingatlannet.hu összegzéséből. Eközben a közműves csatornahálózatba bekapcsolt lakások aránya változatlanul 97 százalék. A fürdőszobával ellátottaké aránya pedig 98 százalék körüli.

A tavaly átadott 20,5 ezer új lakás 91 százaléka gázzal vagy villannyal fűtött. A távfűtést használó lakások száma jelentősen nőtt tavaly, az előző évi 634-ről 1142 lakásra. (A megelőző években évente 100-800 között alakult a számuk.) A felépült egyedi kazános vagy termálfűtéses lakások száma 6930 volt tavaly.

Erősödött a forint csütörtök estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 19. 21:00
Megosztás:

Jelentős közlekedésfejlesztési projekt indul Zalaegerszegen

Több mint másfél milliárd forint állami támogatással turbókörforgalmat alakítanak ki Zalaegerszeg keleti kapujában, a város egyik legforgalmasabb kereszteződésében - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2026. 03. 19. 20:30
Megosztás:

Hetekig elhúzódó harcokra számítanak Izraelben

Az izraeli hadsereg helyzetértékelése szerint még több hétig eltarthat az Irán és a Hezbollah elleni háború.
2026. 03. 19. 20:00
Megosztás:

Online is köthető növénybiztosítás az MBH AgrárPartner Platformon

Az MBH Bank 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalata, az MBH eFin Technologies Zrt. és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elindította az MBH AgrárPartner Platformot, amelyen növénybiztosítást köthetnek a gazdálkodók - közölte az MBH Bank csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:30
Megosztás:

A VisitBalaton365 csütörtökön indult kampányában a Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet

A Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet a VisitBalaton365 csütörtökön indult kampánya, amelynek a célja, hogy a Balaton tavasszal is erős belföldi úti célként jelenjen meg. A fókusz a rövid, élményalapú utazások ösztönzésén, az aktív programok, valamint a bor- és gasztronómiai kínálat láthatóvá tételén, továbbá a digitális kampányeszközökkel támogatott forgalomélénkítésen van - közölte a VisitBalaton365 Nkft. csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:00
Megosztás:

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
2026. 03. 19. 18:30
Megosztás:

A vendégek 73%-a nem tér vissza, ha nem tetszik neki a mosdó – mit tehetnek az éttermek?

A vendéglátóipar két megkerülhetetlen kihívással néz szembe: a vendégek higiéniai elvárásai sosem voltak magasabbak, miközben a fenntarthatósági nyomás is folyamatosan nő az éttermeken, szállodákon. A Tork kutatása szerint a vendégek közel háromnegyede nem tér vissza oda, ahol negatív tapasztalata volt a mosdóval, és eközben egyre környezettudatosabbak is. A válasz mindkét kihívásra a megfelelő higiéniai megoldások alkalmazása lehet, amelyekkel csökkenthető a pazarlás.
2026. 03. 19. 18:00
Megosztás:

Érkeznek a Start-számlákra járó állami támogatások a családokhoz

Mintegy 2,4 milliárd forint állami támogatást ír jóvá a 2025. évi Babakötvény befizetések után a Magyar Államkincstár; a jóváírások pénteken indulnak több mint 240 ezer gyermek Start-számlájára - közölte a kincstár csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 17:30
Megosztás:

Csökkent az építőipari termelés Romániában

A nyers adatok szerint januárban 2,4 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 0,9 százalékkal csökkent az építőipari termelés Romániában éves összevetésben - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 03. 19. 17:00
Megosztás:

Mintegy 50 ezren síeltek a 2025–2026-os síszezonban a Mátraszentistváni Síparkban

A Mátraszentistváni Sípark a 2025–2026-os síszezonban, december 29-től március 15-ig 77 napon keresztül biztosította a téli sportok lehetőségét a magyar családok számára. Pályáin a szezon során közel 50 ezer vendég fordult meg, mintegy 40 ezer síbérletet váltottak, és 10 ezer látogató érkezett kísérőként vagy téli túrázóként a Felső-Mátrába - közölte a sípark az MTI-vel.
2026. 03. 19. 16:30
Megosztás:

A magyarok többsége komoly problémának érzi a vízhiányt

A magyar lakosság jelentős része valós és fenyegető problémaként érzékeli a vízhiányt - derül ki a víz világnapja alkalmából készített felmérésből, amit a Kärcher és az Europion közvéleménykutatók készítettek.
2026. 03. 19. 16:00
Megosztás:

Tavaly rekordszámú járműipari beruházásról született döntés

Tavaly rekordszámú, 27 járműipari beruházásról született döntés, 1,1 milliárd euró értékben amelyek 3600 új munkahelyet hoztak létre - mondta Joó István, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója, a befektetésösztönzésért és kiemelt magyarországi nagybefektetések megvalósításáért felelős kormánybiztos csütörtökön Budapesten, a HIPA járműipari konferenciáján.
2026. 03. 19. 15:30
Megosztás:

A gyermekláb támogatása minden lépésnél

A gyermekek fejlődése során az egyik legfontosabb szempont, hogy milyen lábbelit választunk számukra. A megfelelő cipők és szandálok alapvető szerepet tölthetnek be minden nap, mivel nem csupán a mindennapi használatuk fontos, hanem a gyermekek lábfejlődéséhez is hozzájárulnak.
2026. 03. 19. 15:00
Megosztás:

NAV: félmillióan hagyják bent a kedvezményt

Évente félmillióan felejtenek el nyilatkozni a munkáltatójuknak az adókedvezményükről. Ettől az összegtől természetesen nem esnek el az érintettek, azonban ahhoz, hogy megkapják a visszajáró összeget, az adóbevallási tervezetet ki kell egészíteniük. Ebben segít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kisfilmje - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
2026. 03. 19. 14:30
Megosztás:

Bevétel és export: ébredő optimizmus a nagyvállalatoknál

A K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai szerint 2025 negyedik negyedévében tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében. Az árbevétel-növekedési várakozások átlaga 1,3 százalékra emelkedett, ami a legmagasabb érték 2024 második negyedéve óta. A számok egy lassan, de folyamatosan élénkülő üzleti klíma képét rajzolják – 2024 második negyedévétől kezdve kisebb megingásokkal felfelé tart a mutató.
2026. 03. 19. 14:00
Megosztás:

Az iráni helyzet ellenére kamatvágást jelez a Fed, a piacok azonban megosztottak

A Fed márciusi kamatdöntő ülésén is a 3,50-3,75%-on álló irányadó ráta tartását jelentette be, a döntés megfelelt várakozásunknak és a piaci várakozásoknak is. A döntés nem volt egyhangú, egy döntéshozó kisebb kamatvágásra voksolt . Áll az MBH Bank elemzésében.
2026. 03. 19. 13:30
Megosztás:

Fokozott hatósági felügyelet a játszóterek biztonságáért

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az idén is fokozottan felügyelik a játszóterek és a játszótéri eszközök biztonságosságát - erősítette meg csütörtöki közleményében a hatóság.
2026. 03. 19. 13:00
Megosztás:

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást. Legyen szó intenzív edzésről, napi wellness-rutinról vagy egy gyors frissítésről mozgás közben, ezek az italok könnyen beilleszthetők a mindennapokba praktikus PBA-mentes palackjaikkal. Ha még nem érkeztek meg a hozzád közeli boltokba, rendeld meg őket online!
2026. 03. 19. 12:45
Megosztás:

XRP árfolyam elemzés – friss kriptovaluta előrejelzés: kitörés előtt vagy újabb esés jön?

Az XRP a Ripple hálózat natív kriptovalutája, amelyet elsősorban gyors és olcsó nemzetközi pénzátutalásokra fejlesztettek ki. A hagyományos bankrendszer alternatívájaként pozicionált XRP az egyik legismertebb altcoin, amelynek árfolyamát erősen befolyásolják a piaci hangulat mellett a szabályozási hírek is.
2026. 03. 19. 12:30
Megosztás:

Az e-kereskedelem növekedése Közép-Európában és hatása a fogyasztókra

A digitális világ folyamatosan változik, és vele együtt az e-kereskedelem is egyre nagyobb teret nyer. Az online vásárlás ma már nemcsak egy különlegesség, hanem a mindennapjaink része lett.
2026. 03. 19. 12:15
Megosztás: